Debreceni Szemle, 1928 (2. évfolyam, 1-10. szám)

1928 / 7. szám - Juhász Géza: Forma és világkép az új magyar regényben

DEBRECENI SZEMLE II. ÉVFOLYAM 1928 SZEPTEMBER 7. SZÁM FORMA ÉS VILÁGKÉP AZ ÚJ MAGYAR REGÉNYBEN 1. A regény formaproblémája. 2. Gárdonyi és a hazai hagyomány. 3. Ambrus Zoltán és a lélekelemzés. 4. Herczeg és a népszerű írók. 5. Móricz és az új magyar világkép. 6. Babits és a műveit középosztály. 7. Karinthy és a stílromantikusok. 8. Surányi és a történelmi regény. 9. Szabó Dezső és a magyar aktivizmus. 10. Ered­mények. 1. A magyar regény a múlt század elejéig még drámánk mögött is háttérbe szorult. Nem az olvasókedv hiánya okozta ezt, hanem a műfaj formai nehézségei. A regény oly könnyen olvaszthat magába művészietlen , gondolati, oktató elemeket, hogy keverési arányát néha még ugyanaz az író is alkotásról-alkotásra külön kénytelen meg­állapítani. A magyarság erős formaösztöne sokat birkózott ezzel a mű­fajjal, mely az eposztól örökül kapta annak legjellemzőbb sajátságát : a törekvést mennél sokoldalúbb világképre. A hősköltemény „csodás eleme“ azonban idővel jellemzően eposzi gépezet nevet kapott s már szinte avult csökevénnyé rágalmazták, pedig épp ez adott módot a költőnek, hogy a transzcendens világról is beszámoljon. A regény, ettől a lehetőségtől megfosztva, cserében a földi élet s az anyagiság korlátai közé száműzött ember pontos vizsgálatát vállalta magára. A népünk létét fenyegető örök veszély azonban azt eredményezte, hogy a mi regényeink legalább a nemzeti eszme magasabb egységébe iparkodtak fölemelkedni. Nemcsak Jósikánál, Eötvösnél, Keménynél lep meg a — divatos szóval élve — kollektív igényű téma . —• Jókai egyenesen eposzivá nézeti tárgya méreteit, állandó „ideges remegéssel : a tapasztalaton túli világ eszményi hona felé“.­ Az ő művészete oldja meg először a magyar regény formaproblémáját. Míg kortársai hova­tovább túlbecsülték a tudományos módszert, Jókai elhanyagolta a világ mikroszkopikus tanulmányozását, de gazdag lírával, lük­tető drámaisággal formált meséit egész gondolati tartalmukkal, törté­nelmi problémáikkal, utópista elmélkedéseikkel tiszta művészetté olvasz­totta, úgyhogy, bár epizódbő szerkezeteit nem mindig dicsérhetjük, zökkenőt soha nem érzünk nála, sőt folyton az a hitünk, hogy minden szava szorosan a tárgyhoz tartozik.­ ­ Zsigmond : Jókai. Budapest, 1924. 11. 1.

Next