Debreceni Szemle, 1928 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1928 / 7. szám - Juhász Géza: Forma és világkép az új magyar regényben
DEBRECENI SZEMLE II. ÉVFOLYAM 1928 SZEPTEMBER 7. SZÁM FORMA ÉS VILÁGKÉP AZ ÚJ MAGYAR REGÉNYBEN 1. A regény formaproblémája. 2. Gárdonyi és a hazai hagyomány. 3. Ambrus Zoltán és a lélekelemzés. 4. Herczeg és a népszerű írók. 5. Móricz és az új magyar világkép. 6. Babits és a műveit középosztály. 7. Karinthy és a stílromantikusok. 8. Surányi és a történelmi regény. 9. Szabó Dezső és a magyar aktivizmus. 10. Eredmények. 1. A magyar regény a múlt század elejéig még drámánk mögött is háttérbe szorult. Nem az olvasókedv hiánya okozta ezt, hanem a műfaj formai nehézségei. A regény oly könnyen olvaszthat magába művészietlen , gondolati, oktató elemeket, hogy keverési arányát néha még ugyanaz az író is alkotásról-alkotásra külön kénytelen megállapítani. A magyarság erős formaösztöne sokat birkózott ezzel a műfajjal, mely az eposztól örökül kapta annak legjellemzőbb sajátságát : a törekvést mennél sokoldalúbb világképre. A hősköltemény „csodás eleme“ azonban idővel jellemzően eposzi gépezet nevet kapott s már szinte avult csökevénnyé rágalmazták, pedig épp ez adott módot a költőnek, hogy a transzcendens világról is beszámoljon. A regény, ettől a lehetőségtől megfosztva, cserében a földi élet s az anyagiság korlátai közé száműzött ember pontos vizsgálatát vállalta magára. A népünk létét fenyegető örök veszély azonban azt eredményezte, hogy a mi regényeink legalább a nemzeti eszme magasabb egységébe iparkodtak fölemelkedni. Nemcsak Jósikánál, Eötvösnél, Keménynél lep meg a — divatos szóval élve — kollektív igényű téma . —• Jókai egyenesen eposzivá nézeti tárgya méreteit, állandó „ideges remegéssel : a tapasztalaton túli világ eszményi hona felé“. Az ő művészete oldja meg először a magyar regény formaproblémáját. Míg kortársai hovatovább túlbecsülték a tudományos módszert, Jókai elhanyagolta a világ mikroszkopikus tanulmányozását, de gazdag lírával, lüktető drámaisággal formált meséit egész gondolati tartalmukkal, történelmi problémáikkal, utópista elmélkedéseikkel tiszta művészetté olvasztotta, úgyhogy, bár epizódbő szerkezeteit nem mindig dicsérhetjük, zökkenőt soha nem érzünk nála, sőt folyton az a hitünk, hogy minden szava szorosan a tárgyhoz tartozik. Zsigmond : Jókai. Budapest, 1924. 11. 1.