Debreceni Szemle, 1930 (4. évfolyam, 1-10. szám)
1930 / 6. szám - Gaál István: A Magyar Nemzeti Múzeum jelesebb ritkaságai
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM JELESEBB RITKASÁGAI Mintegy három esztendővel ezelőtt a Budapesti Hírlapban cikksorozatot indítottam világszerte ismert és sok tekintetben irigyelt gazdagságú Nemzeti Múzeumunk érdekesebb tárgyainak bemutatása céljából. Ez a cikksorozat azonban — rajtam kívül álló okokból — csonka maradt. Sőt mi több, a Nemzeti Múzeumnak éppen azokról a tárairól nem szólhattam, amelyekben legtöbb az általános érdeklődésre számot tartó ritkaság és érték. S jóllehet szinte különös, de való, hogy jómagamat is ezekhez a tárakhoz fűz érdeklődésem legtöbb szála. S minthogy mindezeken kívül ma sem változott az a helyzet, hogy Nemzeti Múzeumunk kincsei legelsősorban éppen mielőttünk ismeretlenek, időszerűségéből, sőt szükségességéből semmit sem veszített ez az ismertetés, amely — mint három fejezetből álló, teljesen önálló szakasz —■ önmagában is megállhat. A Történeti Osztály kincs-garmadája. Az 1926. év szeptemberéig az Érem- és Régiségtárnak csak egyik csoportját alkotta s így bizonyos mértékig háttérbe is szorult az a rengeteg érdekesség és érték, amely az újonnan szervezett Történeti Osztály törzsanyagává lett. A végrehajtott felosztás, valamint a tárgyak elhelyezésére szánt helyiségek megszaporodása nyomán valóságos nekizsendülés észlelhető itt éppúgy, mint az Éremtárban és a Régészeti Osztályban is. A Történeti Osztály legrégibb darabjai Szent István-korabeliek. Ha azonban a legérdekesebb és európai viszonylatban is első rangú múzeumi ritkaságok iránt érdeklődünk, azt a fölvilágosítást kapjuk, hogy a mi gyűjteményünkben őrzött ötvösművészeti tárgyak minden külföldi múzeum hasonló anyagát minden tekintetben messze fölülmúlják. A XI—XVIII. század fémművességének annyi gyönyörű és beszédes tanúját láthatjuk itt együtt, hogy annak fejlődéséről is tiszta képet nyerünk. Boglárok, festett zománcos, öntött és vésett művű aranyozott ezüst övek, ruhacsattok, tűk, továbbá domborított és vésett munkájú aranyozott ezüst poharak, meg födeles serlegek garmadájában valóban nehéz a legkülönbet kiválasztanunk. S bizony nem csoda, hogy sokszor eszünkbe jutnak itt Gyulai Pál sorai . . .Melyiket szeressem, melyiket szeressem ?“ Aligha tévedünk azonban, ha a legkiválóbb értékű darabok egyikéül Constantinus Monomachosnak azt az uralkodói koronáját fogadjuk el. Gaál I. : A Magyar Nemzeti Múzeum világhíres ritkaságai (Budapesti Hírlap 1927 évf. 11—13., 11—20., III—6., III—20. számaiban).