Debreceni Szemle, 1930 (4. évfolyam, 1-10. szám)

1930 / 6. szám - Gaál István: A Magyar Nemzeti Múzeum jelesebb ritkaságai

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM JELESEBB RITKASÁGAI M­integy három esztendővel ezelőtt a Budapesti Hírlap­ban­ cikk­sorozatot indítottam világszerte ismert és sok tekintetben irigyelt gazdagságú Nemzeti Múzeumunk érdekesebb tárgyainak bemutatása céljából. Ez a cikksorozat azonban — rajtam kívül álló okokból — csonka maradt. Sőt mi több, a Nemzeti Múzeumnak éppen azokról a tárairól nem szólhattam, amelyekben legtöbb az általános érdeklődésre számot tartó ritkaság és érték. S jóllehet szinte különös, de való, hogy jómagamat is ezekhez a tárakhoz fűz érdeklődésem legtöbb szála. S minthogy mindezeken kívül ma sem változott az a helyzet, hogy Nemzeti Múzeumunk kincsei legelső­sorban éppen mielőttünk ismeret­lenek, időszerűségéből, sőt szükségességéből semmit sem veszített ez az ismertetés, amely — mint három fejezetből álló, teljesen önálló sza­kasz —■ önmagában is megállhat. A Történeti Osztály kincs-garmadája. Az 1926. év szeptemberéig az Érem- és Régiségtárnak csak egyik csoportját alkotta s így bizonyos mértékig háttérbe is szorult az a rengeteg érdekesség és érték, amely az újonnan szervezett Történeti Osztály törzsanyagává lett. A végrehajtott felosztás, valamint a tárgyak elhelyezésére szánt helyiségek megszaporodása nyomán valóságos neki­­zsendülés észlelhető itt éppúgy, mint az Éremtárban és a Régészeti Osztályban is. A Történeti Osztály legrégibb darabjai Szent István-korabeliek. Ha azonban a legérdekesebb és európai viszonylatban is első rangú múzeumi ritkaságok iránt érdeklődünk, azt a fölvilágosít­ást kapjuk, hogy a mi gyűjteményünkben őrzött ötvösművészeti tárgyak minden külföldi múzeum hasonló anyagát minden tekintetben messze fölülmúlják. A XI—XVIII. század fémművességének annyi gyönyörű és beszédes tanúját láthatjuk itt együtt, hogy annak fejlődéséről is tiszta képet nyerünk. Boglárok, festett zománcos, öntött és vésett művű aranyozott ezüst­ övek, ruhacsattok, tűk, továbbá domborított és vésett munkájú aranyozott ezüst poharak, meg födeles serlegek garmadájában valóban nehéz a legkülönbet kiválasztanunk. S bizony nem csoda, hogy sokszor eszünkbe jutnak itt Gyulai Pál sorai . . .Melyiket szeres­sem, melyiket szeressem ?“ Aligha tévedünk azonban, ha a legkiválóbb értékű darabok egyikéül Constantinus Monomachosnak azt az uralkodói koronáját fogadjuk el.­ ­ Gaál I. : A Magyar Nemzeti Múzeum világhíres ritkaságai (Budapesti Hírlap 1927 évf. 11—13., 11—20., III—6., III—20. számaiban).

Next