Debreceni Szemle, 1943 (17. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 10. szám - DEBRECEN ÉS AZ ALFÖLD
DEBRECEN ÉS AZ ALFÖLD AZ ÁRKÁDIA-PÖR FELÚJÍTÁSA Kazinczy és Debrecen vitája Csokonai síremléke felett a hírhedtté vált Árkádia-pör néven maradt emlékezetes és sok tekintetben félreértett az utókor előtt. Több, mint száz éve, hogy Debrecen hiába mosogatja magáról az állítólag hallatlanul ostobán félreértett Árkádia szó szégyenbélyegét. A nemrég megszűnt „Nyugat“ például egyidőben Árkádia-rovatot vezetett és ebben gyűjtögette össze a tollhegyre kívánkozó irodalmi csodabogarakat, az irodalom ürügye alatt elkövetett legnagyobb ostobaságokat. A debreceni embert méltán gondolkodóba ejti, ha néha még egészen komoly irodalmi tanulmányokban is úgy hallja emlegetni városát Kazinczyval szemben, mint az elmaradottság fellegvárát. Ilyenkor kedvet érez, hogy alaposabban utánanézzen a kérdésnek, hiszen egy pillanatra sem fogadhatja el a nevetségességig menő műveletlenségnek azt a vádját, amelylyel illetik. Városával szemben sem, amelynek ősi, hírneves kollégiumában ebben az időben is olyan tanárok tanítanak, mint Budai Ézsaiás és Sárvári Pál. A széphalmi vezérrel perbe szálló csoportra vonatkozóan még kevésbbé ; ezek között meg ott van, hogy a többieket ne említsük, Fazekas Mihály. Az éppen Széphalomra költözött Kazinczy 1806 július 30-án szólalt fel először az annyira híressé vált perben. Ekkor tette közzé Kultsár István „Hazai és Külföldi Tudósítások“ című lapjában a Cserey Farkas, levelező jóbarátja, erdélyi nemesúr által Csokonai síremlékére indított gyűjtés hírét. Mindjárt tervezetet is közöl a sírkő elhelyezéséről, formájáról, felírásáról. Ebben a tervezetben fordul elő az Árkádia szó. „Árkádiában éltem én is“ — hangzik az ajánlott sírkőfelirat utolsó mondata. A debreceniek, Csokonai hajdani barátai, nem hagyták minden megjegyzés nélkül jóvá Kazinczy buzgó ajánlatát ; válaszukban sok mindent kifogásoltak a feliratterv szövegén, többek közt az Árkádia szó kétértelműségét is. Az irodalmi köztudat Kazinczyval szemben ennek a szónak a jegyében marasztalta el Debrecent. A debrecenieken rajtuk száradt a parlagi műveletlenség bélyege és Kazinczy műveltségébresztő, irodalomteremtő munkássága ezzel is csak emelkedett értékben a közvélemény előtt. Valójában pedig régen tiltakozni kellett volna az Árkádia-vita ilyen felfogása ellen, mert ha egy kicsit alaposabban utánanézünk Kazinczy levelezésében, a vita ilyen beállítása a tényeket is meghazudtolja. Kazinczy vitamódszere sima és csiszolt. A „fennebb“ stílus lebegett eszményként előtte irodalmi harcaiban is. Ez nem akadályozta meg azonban, hogy ellenfeleivel szemben irgalmatlan ne legyen, megsemmisítésükben pedig páratlanul szívós és kitartó. A Hazai és Külföldi Tudósításokban megjelent tervezetére egy hónap múlva válaszolt Kis Imre debreceni kémikus egy magánlevelében. Az csak természetes, bár az írói és műértői érzékenységében vérig sértett Kazinczy egy cseppet sem találta természetesnek, ha a debreceniek, különösképpen pedig Csokonai barátai is megszólaltak az emlékkő ügyében. Kis Imre később, a vita során, magának tulajdonította a tervezetre tett összes kifogásokat, valószínű azonban, hogy többek nézetét foglalta össze levelében, köztük Fazekas Mihályét is. Szerinte elsősorban az emlékkő helyét kell másutt megválasztani, mint ahova Csokonait temették, mert az nagyon elhanyagolt és a várostól távoleső hely, ott könnyen kár érheti. A sírkő alakjára nézve is eltér a véleményük a debrecenieknek. Sokkal szebb lenne egyszerű márványsírkő helyett — mondták — egy hatal.