Debreceni Szemle, 2013 (21. évfolyam - Új folyam, 1-4. szám)
2013 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Lakner Lajos: Izsó Miklós Csokonai szobra: a népszerű, nemzeti költő ábrázolása
Izsó MIKLÓS CSOKONAI SZOBRA tény, hogy a városban végre felállítsák köztéri szobrát. Csak lassan gyökeresedtek meg azonban azok a társadalmi eszmék, amelyek egy ilyen szoborra való adakozásra ösztönözték volna a helyi polgárokat, és egyre inkább csökkent a város gazdasági potenciálja is, amely lehetővé tette volna e terv megvalósítását. Debrecen a 19. század folyamán egyre inkább elveszítette gazdasági és kulturális jelentőségét, sőt, az 1840-es évek után nemcsak az ifjú és pezsgő életet élő Pesttel szemben volt a város kulturális és szellemi élete szegényes, hanem a vidékiek között is az egyik legbezárkózóbb volt. E változás vesztese az a cívis réteg volt, amely évszázadokon keresztül fenntartotta a város kulturális és egyházi intézményeit. A cívis polgárság vesztesként élte meg a modernizáció folyamatát, s egyre inkább saját kis világába zárkózott be. Mindez a város gazdaságikulturális életében azért okozott különösen nagy gondot, mert folyamatos erodálódásuk ellenére is megmaradt társadalmi tekintélyük, és megőrizték szerepüket a várospolitika irányításában. A szellemi élet határai jobbára a város földrajzi határaival estek egybe. Mit sem változtatott ezen, hogy megjelentek a modern társadalmi és kulturális élet intézményei: a kaszinó, az állandó színház és a világban való tájékozottságot segítő sajtó. Mindezek után érthető, hogy a Csokonai-szobor felállítása is mindvégig legfeljebb egy tucat ember ügye maradt. Lassan és nehezen ment a pénz gyűjtése, s kezdetben szinte teljes érdektelenség vette körül Izsó Miklóst és szobortervét is. Amikor 1866-ban a kaszinóban kiállították a szobor kismintáját, a helyi lapok alig foglalkoztak vele, ami a szélesebb érdeklődés hiányáról (is) tanúskodik. Voltak azért, ha kevesen is, akik megpróbálták modernizációs pályára állítani a várost. Egyik céljuk Debrecen városi jellegének a kialakítása volt. 1861-ben megalakult az Emlékkert Társulat, amely a Nagytemplom és a Református Kollégium közti dísztelen és riasztó területet széppé és közösségi térré szerette volna alakítani. A bűzös és kietlen teret díszfákkal ültették be, hogy a debreceni polgároknak legyen hol sétálniuk, találkozniuk és társalogniuk. S olyan szimbolikus térré szerették volna formálni, amely mind a helyi lakosok, mind az idegenek számára hirdette volna a város kulturális és történelmi szerepét, és átélhetővé tette volna a kollektív identitást. Az Emlékkert Társulat tervei szerint a nemzet jeles alakjainak szobraival bővítették volna a kertet. „Amikor a Csokonai szobor eszméje megpendíttetett, felvillant azon eszme, hogy a főiskolai tér olyan helyiséggé változtassák át, hol a haza és tudományok közül maguknak, különösen a 2 Vö. Balogh István: A cívisek társadalma (Debrecen, 1946) és Debreceniség. Egy irodalmi fogalom története és társadalmi háttere. In: Studia Litteraria (Debrecen, 1969) valamint Irinyi Károly: A politikai közgondolkodás és mentalitás változatai Debrecenben 1867-1918 (Debrecen, 2002) c. munkáival. 3 Matkó László: Cívis élettér és a társadalmi hierarchia. Alföld, 1987/4. 67-73.