Debreczeni Ujság, 1932. december (36. évfolyam, 271-295. szám)

1932-12-03 / 273. szám

é eleinte m­ég azt sem tudták megállapí­tani, hogy női vagy férfi holttestről va­n-e szó. a perbeszédek Tanúkihallgatások fe­sfejeztével vé­get ért­­ a bizonyítási eljárás is és a perbeszédekre került a sor. Dr Eöry Kálmán királyi ügyész kifejtette, hogy nemcsak, a r­endelkezésre álló bizonyí­tékokkal, hanem a­ vádlott beismerésé­vel is teljesen igazolva van az előre megfontolt szándék. A gyilkos aljas számításból követte el vadállati ke­gyetlenséggel a tettét s mai­árgyalá­­son tett beismerése nem tekinthető enyhítő körülménynek, mert a komoly bűntudat s a megbánás legkisebb jele nélkül tette meg a vallomását. Kérte a törvény legteljesebb szigorát alkal­mazni Dr Asztalos István védő­ügyvéd azt hangoztatta, hogy erős felindulásban történt a bűntény s ezért enyhe bün­tetést kért. A vádlott az utolsó szó jogával nem élt. Ezután a tanács ítélethoza­­talrra­ vonult vissza. k­eif­ogydiglami fegyítás Délután fél két órakor hirdette ki dr Rézler Ervin tanácselnök a tör­vényszék ítéletét. A törvényszék Cseh Ferencet gyilkosság bűntet­tében mondotta ki bűnösnek és ezért öt életfogytiglani fegyházbün­tetésre ítélte s azonkívül az ország területéről örökre kitiltotta. A törvényszék enyhítő körülménynek vette a vádlott büntetlen előéletét és beismerését, ellenben súlyosbítónak vette az állatias kegyelenséget és a nagy kitartást, amivel tettét elkö­vette az álllatias kegyetlenséget és a előre megfontolt szándékot, is. Az ítélet kihirdetése közben Bakó Katalin ájultan esett össze a tárgyaló­teremben s­s kellett vinni a folyosóra, ahol eszméletre térítették. Az ítélet ellen a királyi ügyész súlyos­­btásért, a védő enyhítésért felebbezett. Cseh Ferenc azonban kijelentette,­­­ hogy megnyugszik az Ítéletben. A Lindbergh-baby ügy a debreceni rendőrségen A szomorú véget ért Lindberg­­baby ügyben tegnap délelőtt a deb­receni rendőrséghez is átirat érke­zett. A budapesti amerikai konzulá­­tus megküldötte azoknak a dollár­­bankjegyeknek a számát, amelyeket az elrabolt és meggyilkolt Charles A. Lindberg-baby elrablóinak kifizet­tek. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy a gyilkosok sehol sem használhatják a dollárokat. Az an­­­gol nyelvű hirdetmény különben megjegyzi a nyomravezetőknek, hogy 20.000 dollár jutalomban része­sülnek. A hirdetményt a rendőrség hirdetőtábláján lehet megtekinteni. Midaclopásért egyhónapi fogház Kovács József, Kovács Ferenc és Borcsik Mihályoé debreceni lakosok a múlt­ évben Ba­logh Sándor tanyájon voltak alkalmazva, mint gazdasági cse­lédek. E­gy ízben Balogh Mihály rájött arra, hogy öt malaca és­ nagyobb mennyiségű tengerije hiányzik. Utána járt a dolognak és kiderült, h­ogy a malacokat a két Kovács, a tengerit pedig Borcsikné vitte el. Feljelentette őket és a debreceni királyi ügyészség lopás büntette címén emelt vádat elle­­nük. A vádlottak tel­jes tagadásban voltak, ahonnan a tanuk és egyéb bi­zonyítékok igazolták a bűnösségüket mire a törvényszék Kovács Józsefet és Kovács Ferencet egy-egy hónapi fog­házra, Borcsik Mihálynét pedig nyolc napi fogházbüntetésre ítélte. DEBRECZENI UJSÁR 3 1932 DECEMBER 3. SZOMBAT n­nek 1932. december 3. (Szombat.) Prot.: Olivia. — Kath., X. Ferenc. Ma a következő gyógyszertárak tartanak éjjeli szolgálatot: „Kossuth" Lux Arnold Piac-u. 26. „Reménység“ Dr. Gödény Sándor, Csapó-u. 22. Isteni gondviselés. Szé­kely Adorján, Petőfi-tér, „Csokonai“ Mester-u. 45. „Mátyás király“ Nyi­la­stelep, Márton Kálmán-u. 1. KŐJÁRÁSJELENTÉÉS A debreceni egyetem Földrajzi Inté­zete jelenti december 2-án. A Balkánról ma reggel erőteljes déli légáramlás indult meg, mely által szállított meleg levegő mai kora dél­utáni órákig elborította a Kárpátokon túli területeket­­is. A hőmérséklet eze­ken a területeken szokatlan magas­ságra emelkedett, legmagasabb értéke 10—12 fok között mozgott. A Tiszántúl északi részén csapadék az elmúlt huszonnégy órában csak Tokajban fordult elő jelentéktelen mennyiségben. Az éjszaka igen enge volt, a legalacsonyabb hőmérséklet 4— 5 fokkal maradt a fagypont felett. A hőmérséklet legmagasabb értéke ma Debrecenben 15 fok volt. A hőmérséklet ma este 10 fok. Ten­ger színére redukált, légnyomás 762,1 miliméter. Prognózis: Déli légáramlással to­vábbra is enyhe, kissé felhős és való­színűleg száraz idő várható. Előfizetési felhívás Debrecen és a Tiszántúl naciona­lista közönségének tizenhárom esz­tendeje közkedvelt sajtóorssánuma a Debreceni Újság—Hajduföld amely mindenkor a nemzeti eszmék és cé­lok szolgálatában állott megalkuvás nélkül. Ez az oka annak, hogy a ma­gyar olvasóközönség nagy tábora rendületlenül kitart a Debreceni Új­ság—Hajduföld mellett. A Debreceni Újság—Hajduföld most, december elsejével új előfize­tést nyit a közönség számára, abban a biztos tudatban, hogy a nacion­a­­lista magyarság is értékelni tudna azt a kitartó munkásságot amelyet a Debreceni Ujság—Hajduföld tizen­három év óta végez vitéz Gömbös Gyula program­ja és nagy táborának hazafias elgondolásai és eszméi alapján. A Debreceni Újság—Hajduföld mindenkor az igazság jegyében munkálkodott s a közönséget a leg­frissebb, pontos és lelkiismeretes hírszolgálattal látta el. Amikor tehát új előfizetésünket megnyitjuk, azzal a kérelemmel fordulunk lapunk olva­sóihoz, hogy barátink és ismerőseik körében terjesszék a nemzeti sajtót s mj előfizetőket toborozzanak ol­vasótáborunkhoz. A Debreceni Újság—Hajduföld elő­fizetési ára havonként 2 pengő 40 fillér. Előfizetéseket a kiadóhivatal Kossuth­ utca 3. szám alatti helyisé­gében vagy a József kir. herceg­ utca 16. szám alatt lehet előjegyeztetni. templomban 10 órakor Baja Mihály, 3 órakor Nagy Sándor. — Ispotály! templomban 10 órakor Kiss Antal Jenő, 5 órakor vallásos estély: Kovács Pál. — Homokkertben 10 órakor Ka­­las Ferenc, 3 órakor Lipcsey Gábor. — Nyilas-telepen 3 órakor Mezey Béla. — Csapókertben 10 órakor Kulcsár Lajos th., 3 órakor Halász András. — Ondód- Vedr-es-dülőn 10 órakor Halász András. — Ducán 10 órakor vitéz Szabó Endre. — Falicsikán Vajda László. — Ebesen 10 órakor Bagdy Dániel. — Hegyesen 10 őrkor Papp Imre. — Elepen 2 óra­kor Papp Imre, Pácon Kántor József. — Szenesen 11 órakor Péter Zoltán. — Nyúláson 10 órakor Má­gori Sándor th. — Wolaffka-telepen 3 órakor vallásos ünnepély: Szabó Lajos. — Sámsoni úti iskolában 4 órakor Bárdi Ferenc th. — Aánczi téri iskolában 3 órakor Tóth Sándor. — Kereke­s-telepen 3 órakor Farkas Miklós th. — Tégláskerti is­kolában Kovács István th. A róm­. kath. templomban. Reggel 6 órakor rovatét. mond Lő­­rincz Gábor piarista tanár, 7, 8, 9, 11, háromnegyed tizenkettő és félegy órakor csendes szentmisék, féltízkor ünnepélyes nagymisét mond dr Han­­zély Lajos szentszéki aljegyző, levél­táros. 10 órakor prédikál Kovács Sán­dor, a Katholikus Figyelő szerkesztője. Este 5 órakor szentségbetétes, prédiká­ció nincs. Az iskolakápolnákban: Gyaprókert­­ben 10 órakor Kummergraber Emil ke­gyesrendi tanár. Homokkertben 10 órakor dr Lindenberger János ap. kor­mányzó. Nyila­s-terepen 10 órakor Szabó Imre káplán. Auguszta-szanató­­riumban kilenc órakor Mer­ay Ferenc káplán Az evangélikus templomban December 4-ikén, vasárnap délelőtt 10 órakor istentisztelet, prédikál: Pass László lelkész. Az esti istentisztelet idején, este 5 órakor templomi vallásos este lesz. — Evangélikus diák-konferencia. De­cember 3-án, szombaton dérulít 5 óra­kor evangélikus diák és leányegyesü­­leti konferencia lesz a Magyar Evan­géliumi Keresztyén Diákszövetség ren­dezésében a­z evangélikus egyház Mik­lós u. 3.. sz. a. tanácstermében.­­ Más­nap, vasárnap délelőtt 11 órakor ugyan­csak a tanácsteremben az „Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Lutherszövet­­sége“ részére lesz konferencia . A református gimnázium „Arany János" önképzőköre december 6-án, Arany János hidpának 50 éves évfor­du­lója alkalmából, — mint már jelen­tettük, — nagyszabású Arany emlék­­ünnepélyt rendez. A jubileumi ünne­pély műsorának fénypontja Shakes­peare remekművének, a Szentivánéji álomnak diákszínpadon való felelevení­tése, melynek magyar­­változata tud­valevőleg Arany János legsikerültebb fordításai közül való. A darabot az if­júsági önképzőkör tagjai adják elő Besse Miklós, a Csokonai színház, — rendezői képességéről széles körben is­mert, — művészének a rendezése alatt, míg a­ női szerepek alakítói a Dóczi­­inténst tanitónőképezdéjének növendé­kei közül kerülnek ki. Az előadás év­­értékét emeli, hogy szünetben az ifjú­sági zenekar Gounod: Faust ballett­­zcirtjét adja elő. — Értesítés. Tisztelettel értesítjük villamosáram fogyasztó közönségün­ket, hogy hálózatunkon eszközlendő ja­vítások miatt december 4-én, vasárnap a következő helyeken és időben az áramszolgáltatás szünetelni fog: Reg­gel 7 órától 8-ig és délután 1—2 óráig Magosi Györ­gy­ tér, Károly F. József út, Böszörményi út vége, Simonyi út páros oldala, Andrássy, Poroszlay uta­kon. Reggel 7 órától délután 2 óráig Komllósy út vége, Bolyai utca, Besse­nyei utca és Vilmos császár útnak az egyetem felőli részén.­­ Bélelt bőrkertyűk, fűzők, trikók, harisnyák árait leszállítottam. Vitá­­rius: Piac 16. VASÁRNAPI ISTENTISZTELETI REND A református templomokban: Nagytemplomban délelőtt 10 ór­akor Molnár Ferenc, délután 5 órakor Kiss Antal Jenő. — Kistemplomban 9 óra­kor dr Dancsházy Sándor, 11 órakor Kovács József, 5 órakor vallásos es­tély: dr Varga Jenő. — Kossuth utcai templomban 10 órakor Siposs Imre­, 3 órakor dr Módig László. — Árpád-téri ­ KÖNNYÍTÉS AZ ADÓZÁSON. A mai adómorálos világban, mikor az emberek repkedve hordozzák vál­jaikon az adóterheket, rendkívül jól­esik minden adózónak, ha még job­­ban megkönnyítik az adózását. Azok a „kevesek", akik olykor-oly­kor a sóhajok hídja alatt, mint szor­galmas fizetők, m­eggyőződéses fel­lebbezők, megrovási kalandok hősei surrannak be a kapu alatt, jóleső érzéssel tapasztalják, hogy az eddig nyaktörő fatönkök helyett vadonatúj klinkerrel kövezték ki a bejáratot, így tehát könnyebb, rugalmasabb a járás. Ennek következtében köny­­nyesebben esik az adózás, aminek legtermészetesebb folyománya, hogy növekedik az adómorál is... — December 6-án, kedden lesz a vi­tézi összejövetel. A debreceni vitézek szokásos havi összejövetelét kedden, december hatodikén tartják meg vitéz Nánási Kor­ona vendéglőjében. — Evangélikus templomi vallásos este. Az evangélikus templomban de­cember 4-én, vasárnap este 16 órakor templomi vallásos este lesz. Műsorai: Rudnick: Patorale, orgonán játsza: Elefánty Sándor. 2. a) Kitárom előt­ted szivem! b) Bach J. S.: Jézus éle­temnek. Énekli az Evang. vegyeskar, Elefánty S. karnagy vezényletével. 3. Krisztus királyságáról beszél Pass L. lelkész 4. Händel: Sion leánya. Énekli az Evang. leányegyesület kara. 5. Arany: Ráchel siralma. Melodráma Kapi Gy.-tól. Előadja: Piroska Klára urleány. Elefánty S. orgonakiséretével. 6. Borsay S.: Estharangok, Énekli az Evang. vegyeskar Elefánty S. vezény­letével. 7. Bach J. S.: Fuga, Orgonán előadja: Elefánty Sándor igazgató. — A KIÉ munkanélküli tagjai ma este 6 órakor összejövetelt tartanak a KIÉ nagytermében, melyr­e az érde­kelt tagokat ezúttal hívja meg a főtit­kár A megbeszélés teával­ kapcsolatos, de arra semmiféle beléptidíj nincs. — Konferencia egyetemi hallgatók­nak. Ma este fél hét órakor a Teréziá­­num kápolnájában, Varga, utca 5 sz­aluti egyetemi és főiskolai hallgatók számára konferenciabeszédet tart Ko­vács Sándor, a Katholikus Figyelő szerkesztője. — Új KIÉ helyiség­eyilik a Mike­­pércsi út 7. szám alatt, A Kerekes­­telep, Homokkert és Boldogkert köz­pontjában a­ környéken lakó fiatalem­berek számára. Az ünnepélyes megnyi­tás holnap, vasárnap délután fél­­1 ór­akor lesz, melyre a környék lakossá­gát reszetettel meghívja a KIÉ. I Györgyey Jeneiné s­.. Fáik Alice, dr. Fáik Tibor mint­ gyermekei,özv. Rosenberg Ig­­nácn­é sz. Faik Matilda, mint testvére, özv. Fáik Ottóné és özv Fáik Árminná, dr. Eré­nyi Józseffé, mint sógornők, valamennyi rokon nevében is fájdalomtól megtört szív­vel jelentik, hogy büszkesé­­gük, szerető édes a­tyjok, test-­­ vére, sógorok Fáik áldásos önzetlen életének Sí­ik évében 1932. december 2.­­án, d. u. 3 órakor jobb létre elszenderült. Megboldogultunk földi ma­radványait 1932. december 4-én, vasárnap délelőtt 11 és fél órakor Debr­ecenben, Mik­­lós-utca 33. sz. gyászháznál tartandó ima után kisérjük utolsó útjára." Részvétlátoga­tások és -koszo­rúk mellőzését kérjük. Debrecen, 1932. december 3.

Next