Dél-Kelet, 1990. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)
1990-07-06 / 26. szám
ø Békés Megye Szociális Alapítványa nem működik A főügyész-helyettes torpedózta meg? • Alapítvány a Legfelsőbb Bíróság előtt Gyanakvó nép lettünk. Hajlamosak vagyunk mindenben a mögöttes tartalmat keresni; a jóndulattól megijedünk, azt csak álarcnak véljük, mely alattomos ügyeskedést leplez. Valahogy így kezeljük a manapság gombamódra szaporodó alapítványokat is. Különösen akkor vannak fenntartásaink, ha ezek a hivatalban lévő apparátussal kapcsolatosak. A hatalmuk utolsó perceit élő kiskirályok tőlük soha nem tapasztalt leleménnyel kísérlik egykori politikai súlyukat most gazdaságira váltani. Annak idején magam is e szellemiségnek a jegyében fogadtam a megyei tanács ülésére előterjesztett egyik dokumentumot. Az indítvány Békés Megye Szociális Alapítvány létrehozásáról szólt, megteremtendő a társadalmi együttérzés, összefogás és áldozatvállalás szervezett formáját. Tartózkodással forgattam az iratot, néztem elöl, hátul, kerestem a kiskapukat, a sötét ingatlanügyek lehetőségét, a rosszízű kufárkodás egyéb jelét. Kerestem és nem találtam, ettől pedig ideges lettem. Az ember nehezen hiszi el, hogy egy jótékonysági ügyletben manapság nincs hátsó szándék. Ezért újfent áttanulmányoztam a tervezetet, és ismét nem bukkantam semmire sem. Az alapítvány céljait három pontba foglalták: — A megye szociális szempontból hátrányos helyzetű lakosságának — egyéneknek és csoportoknak — támogatása, esélyegyenlőségük javítása, kritikus élethelyzetekből kikerülésük elősegítése. — A szektorsemlegesség elve alapján a szociális célú beruházások, fejlesztések támogatása.— A szociálpolitika eszköztárát szélesítő új megoldások felkarolása. A javaslathoz fűzött magyarázatból kiderült, azért nem részletezték aprólékosabban a célokat, hogy az alapcélhoz való ragaszkodás mellett a támogatandó személyek, csoportok és területek megválasztásában megfelelő mozgástér álljon rendelkezésre. Az Alapítvány vagyona hárommillió forint, melyet a megyei tanács biztosít. A jelenlegi tőke és későbbi vagyon felett egy 20 tagú kuratórium rendelkezik, melynek összetételére a megye lakossága, a megyében működő pártok és egyéb szervezetek tehetnek javaslatot. Mindezek ismeretében egyik ismerősöm kérdésére, hogy jótékonysági célra hol helyezhetne el egy jelentősebb összeget, ezt az alapítványt javasoltam. Amikor néhány hónap múlva találkoztunk, ismerősöm elkeseredetten panaszkodott. Egyszerűen képtelen befizetni a pénzt, mert a megyei tanácsnál nem tudnak számlaszámot mondani, még nem él a dolog. Március óta nem történt semmi! Természetesen felháborított ez a tétlenkedés, elzarándokoltam a József Attila utcába. Kérdésemre elmondták, hogy részükről rendben van minden, megtörtént a bírósági bejegyzés. Az Alapítvány mégsem működhet, mert a megyei főügyész helyettese fellebbezést nyújtott be, mondván, az alapítvány céljai nem eléggé részletezettek, a későbbiekben ez jogsértésre adhat lehetőséget. Első pillantásra nagyon megnyugtatott, hogy az ügyészség ilyen határozottan lép fel még a törvénysértés lehetősége ellen is. Amikor azonban megismerkedtem a részletekkel, elpárolgott a nyugalmam. A javaslatot tárgyalta a végrehajtó bizottság és a tanácsülés is. Mindkét alkalommal jelen volt az ügyészség képviselője, aki a vita során a tervezethez semmiféle megjegyzést nem fűzött. Azt, hogy itt egészen másról van szó, mint amit a főügyész-helyettes úr indoklásában állít, számomra egyértelművé teszi az előterjesztés tüzetesebb tanulmányozása. Az alapítványtervezet hatodik paragrafusában ugyanis az olvasható, hogy az Alapítvány működése felett az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol, tehát a későbbiekben is módjában áll megakadályozni a törvénysértéseket. Mindezek ismeretében már egyáltalán nem volt érthető számomra a főügyész-heyettes eljárása. A kérdésben most már a Legfelsőbb Bíróság dönt,ami a magyar viszonyokat ismerve hónapokig húzódhat. Dupla veszteség éri ez idő alatt az alapítványt. Egyrészt erkölcsi, a felajánlásokat tevő természetes vagy jogi személyek bizalma és türelme elfogyhat, pénzüket — a totojázást megunva — egyéb célokra használhatják fel. Másrészt: anyagi a veszteség, ugyanis többszázezer forintra rúg az a kár, mely az elmaradt kamatokból adódik, mivel a bankok is kiemelten, meglepő méltányossággal kezelik a hasonló ügyeket. Ez a pénz most eltűnik, nem kerülhet az igencsak rászorultak kezébe, mert a Hivatal "szórakozik". S nem látja az akta mögött megbúvó tragédiákat, mint ahogy az már lassan megszokottá válik hazánkban. Eljátszom a gondolattal, miként védekezne dr. Tóth Tamás helyettes főügyész úr, ha olyan országban élnénk, ahol a megnyomorodott emberi sorsokat, az “elszórakozott" százezreket számon lehetne kérni. Ha élne Albert Einstein, örömmel nyugtázhatná, hogy relativitáselmélete fényes bizonyítást nyert. Budapesten felgyorsult az idő, Békés megyében ugyanakkor lelassulni, az ügyészségen pedig állni látszik. Dancs László A népet nem a címertan érdekli Egészen friss példa igazolja, hogy a nemzet ősfájának törzsét (a népet) egy párt sem sértheti meg büntetlenül. A saját történelmet lelkileg is átélt nép mindig erősen kötődik ősei hagyományaihoz, ereklyéihez, amit mítoszként tisztel. A magyar címer nem pártjelvény, amit tetszés szerint lehet változtatgatni, hanem a nemzeti állam jelképe, a nemzet történelmének kifejezője. A nép még nem felejtette el (mint sok honatya), hogy a magyar korona nem a királyság, hanem a szuverén magyar állam jogfolytonosságának a kifejezője, szimbóluma. Most nem pártérdekről van szó, hanem a nemzet érzelméről, tudatáról, jövőjének kilátásairól. A nemzetet nem a heraldikai magyarázatok érdeklik, hogy a koronát VII. Benedek vagy II. Szilveszter pápa adta-e, hogy ez a korona már nem az eredeti korona, hogy ki kinek adta a korona alsó vagy felső részét, hanem az a meghatározó, hogy a népben hogyan él a korona emléke. Ha évezredes történelmünk során a korona a nép szimbóluma lett, akkor azt onnan kitörölni bűn lenne. A korona a király nélkül is megilleti a nemzetet, mert az nem csupán királyi korona, hanem a magyar állam jelképe, amit éppen az államalapítás elismeréseként kapott I István. A korona a nemzet tulajdona, amivel 54 fejet tisztelt meg királysági államformánk ideje alatt. A magyar korona tehát a nemzet ereklyéje, aminek mítosza benne él a nemzet lelkében. Aki megkísérli azt onnan kivenni, az a nép ellen voksol. A nemzet történelmi múltját megtagadni vagy megmásítani nem lehet anélkül, hogy azzal a nemzetet meg ne sértsük. Ez pedig nem lehet célja egy nemzeti kormánynak. Nemzetünk sorsát koronánk sorsa is mindenkor követte. Nemzet és korona összefonódott. Az Árpádház kihalásával hányatott sors jutott a koronának is, akár a nemzetnek. A koronánkért nyúló idegen kezek gazdái mindig országunkra gondoltak akkor, amikor a magyar koronát magukhoz ragadták, mert a korona a magyar államot jelentette számukra. Hogy lehet ezt ma elfelejteni, tisztelt honatyák?! Koronánk 1304-től 1987-ig megközelítően 122 évet volt távol a magyar hazától. Prágában, Bécsben és más európai városokban kb. 80 évet raboskodott. A II. világháború után az Amerikai Egyesült Államokban 42 évet töltött. Nemzetünk megtépázott relikviáit 1987. január 7-én vehettük át az Egyesült Államok küldöttségétől, mint a nemzet tulajdonát. A sokadszorra hazatérő koronánk tette ismét teljessé a szuverén magyar államot. A koronának tehát nemzetünk állami címerén a helye. A népnek is látnia kell szimbólumát, hiszen ma is felemelő érzés fogja el a magyar embert, ha a koronát láthatja. Ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha nemzeti egységre törekszünk. Ha történelmi városaink is a régi címerüket akarják visszaállítani, akkor igazán elvárható, hogy a nemzeti címer is a történelmi címer legyen. Tóth Ferenc, ny. gazd. tanár lllllllllllltllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllll