Heti Délkelet, 1995. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1995-06-18 / 24. szám

ш UJ szín a gyulai nyár p Akármerről is nézzük, Békés megye leghíresebb városa, Gyula az idegenforgalmi szezon kezdetén valami teljesen új dologgal irányította magára a figyelmet. Mert az, hogy a fürdő és a város szállodái, fizetővendég-szobái ilyenkor nyár elején folyamatosan megtelnek, az természetes dolog. Az a programajánlat viszont, mely az elmúlt héten az őslakosokat és a vendégeket igyekezett kiszolgálni, mondhatnánk teljesen „természet­­ellenes”. Hiszen az, hogy majd a várszínház megnyitja kapuit, az már évtizedek óta hozzá­tartozik a gyulai nyárhoz. De, hogy kézilabda­válogatottak randevúzzanak a fürdővárosban, erre még nem volt példa. Pedig ez történt. Persze ez a torna még sokáig váratott volna magára, ha tavaly nem adják át Gyulán a város sportcsarnokát. De átadták, és így már semmi akadálya nem volt an­nak, hogy a Békés Megyei Kézi­labda Szövetség a város vezetői­nek és néhány vállalkozójának hathatós segítségével belevágjon az Innstadt Kupa megszervezésé­be. Ez a torna jelentette a magyar válogatottnak az első­ állomást azon az úton, melyet az ez év vé­gén megrendezésre kerülő világ­­bajnokságig bejárnak majd a lá­nyok. Mint az köztudomású, en­nek a világbajnokságnak Ausztri­ával közösen hazánk ad majd ott­hont. A Hollandiából, Litvániából, Romániából, Szlovéniából, Ukraj­nából érkezett válogatottak azt a magyar csapatot igyekeztek le­győzni, melynek tagjai a külön­böző klubcsapatokkal az idén eu­rópai hírnevet szereztek maguk­nak. Hiszen a Bajnokcsapatok Eu­rópa Kupáján kívül — a Ferencvá­ros csak egyetlen gólocskával ma­radt le a döntőről — valamennyi európai kupa döntőjében volt ma­gyar résztvevő. A Kupagyőztesek Európa Kupáját a Dunaferr nyer­te, az EHF Kupa DVSC-Sympho­­nia vitrinjébe került, még az IHF Kupában a Vasas-Dreher a máso­dik helyen végzett. Nos, ezeknek a zajos sikereknek a főszereplői, klubjaik legjobbjai ajánlották tu­dásukat a gyulai közönségnek. És ezzel az ajánlattal nem is volt semmi gond. A magyar válogatott esélyeshez méltó magabiztosság­gal győzte le valamennyi ellenfelét és nyerte meg veretlenül a tor­nát. Bár Laurencz László, szövet­ségi kapitány sok formációt kipró­bált, s emiatt néha akadozott a gé­pezet, de a csapat az esetek nagy többségében közönségszórakoz­tató meccseken győzte le éppen aktuális ellenfelét. Hol Oroshá­zán, hol Békésen, hol pedig a torna központjában, Gyulán. Mert az is az eseményekhez tartozik, hogy a szervezők gondoltak azokra a Békés megyei városokra is, melyekben népszerű a sportág, ezért egy-egy mérkőzést az emlí­tett városokban rendeztek meg. HETI DÉLKELET Mindenkit üdvözlök Békéscsabán Békés megye jelenleg leghíre­sebb női kézilabdázója kétség­telenül Hochrajter Rita, akit sajnos a csabai közönség már csak akkor láthat játszani, ha a Békéscsabai NKC a Vasas- Dreher ellen lép pályára a vá­rosi sportcsarnokban. No meg természetesen akkor, amikor a válogatott éppen Gyulán lép fel. Augusztus elsején lesz egy esztendeje, hogy a fővárosba költözött, de nem csak ez a sorsdöntő változás történt éle­tében tavaly, hanem egy másik is. Pontosan hét nappal aze­lőtt, mielőtt elhagyta a várost, megváltozott családi állapota is. Férjhez ment. Lassan egy éve él távol családjától, a gyö­kereitől, amelyhez nagyon kö­tődött. Tavaly ősszel biztosan sokan látták a televízióban, amikor egy mérkőzés után, melyen őt választották a me­zőny legjobbjának, rövid nyi­latkozatát úgy fejezte be: Min­denkit üdvözlök Békéscsabán! A gyulai tornán, mint hal a vízben, úgy fürdött a régi barátok­kal való találkozás, no meg termé­szetesen a siker örömében. Beszél­getésünkbe is hol beleszólt valaki, hol pedig a Gyula Rádió riportere ragadta el többször néhány perces bejelentkezései során. Úgyhogy akadozva, szünetekkel tarkítva, de azért mégis sikerült néhány „napi aktualitást” megbeszél­nünk.­­ A Vasas-Dreher, legalábbis napjainkban, sem céljait, sem le­hetőségeit tekintve nemigen hason­lítható össze a Békéscsabai NKC csapatával. Te mit tapasztaltál, mi az alapvető különbség a két egyesület között ? - A leglényegesebb különbség az, hogy a Vasas a dobogóra, nemzetközi szereplés lehetőségé­nek kivívására tör, s ehhez meg­van a megfelelő anyagi háttér és a játékos állomány is. Az edzések pörgősebbek, célratörőbbek, mint itthon voltak. Persze valamennyi­ünknek ez a főfoglalkozásunk. A Vasasnak például sokkal több le­hetősége van arra is, hogy kül­földre eljusson. -Merre jártál új csapatoddal? - A legemlékezetesebb min­denképpen a tavalyi dél-afrikai túránk volt. Egy meghívásos tor­nán vettünk részt, ahol nem sze­repeltünk túl jól, hamar kiestünk. Ennek az lett a következménye, hogy vendéglátóink a meccsek he­lyett különböző programokat szerveztek számunkra. Eljutot­tunk Sun Citybe is, ami maga a lélegzetelállító csoda. Olyat, mint ott, még nem láttam soha életem­ben. Például rettenetesen mere­dek, hatalmas csúszdák vannak, fantasztikus pálmasorok, casi­­nók, meg minden, amit el sem le­het képzelni. Természetesen le­csúsztam egy ilyen csúszdán, fan­tasztikus volt. A felső részén szinte zuhantam, aztán jött egy nagy ív, a végén pedig messzire kidobott. Nagyon jó volt. - Csapattársak hogy fogadtak? - Nem volt semmi probléma, szinte mindegyikükkel már koráb­ban is jó viszonyban voltam. Sokat voltunk már együtt a különböző korosztályos és felnőtt válogatott­ban. - Megmondták neked, hogy mit várnak tőled? - Tulajdonképpen igen. Elma­gyarázták, hogy nekik egy olyan irányítóra van szükségük, aki gó­lokat is tud lőni, ezért választot­tak engem. Úgy gondolom, hogy az esetek többségében sikerült is megfelelnem az elvárásoknak. - Könnyen döntöttél az át­igazolás mellett? - Igen, már korábban is elha­tároztam, ha hívnak, akkor me­gyek. Úgy gondoltam, hogy elérke­zett a váltás ideje, a fejlődésemhez környezetváltozásra van szükség, s egy olyan csapatra, amelyik nagy célok megvalósítására tör. Persze korábban is kerestek meg csapatok, de nem is tárgyaltunk velük a részletekről, mert akkori­ban még nem akartam elmenni. Tavaly viszont igen. - Mint ahogyan a Vasas-Dre­her nem a Békéscsabai NKC, úgy Budapest és Békéscsaba sem ugyan­az. Neked, az eredeti kisvárosi lánynak milyen Budapesten élni? - Meg kell szokni, az biztos. Eleinte nem volt semmi gond, hi­szen ki sem léptem a pálya kör­nyékéről, hiszen ott lakunk a Va­sas pálya közvetlen szomszédsá­gában. Edzések után pedig a klub által rendelkezésünkre bocsátott lakást kellett rendbe tennünk. Két szoba összkomfort, ma már olyan, amilyennek szerettük vol­na. Egyébként a férjemmel együtt azt hittük, hogy milyen jó lesz majd, rengeteg helyre, prog­ramra, eseményre eljárunk. De nem így van. Az, hogy Pesten mindig történik valami, az egyál­talán nem jelenti azt, hogy eze­ken ott is kell lenni. Talán mo­ziba járunk a legtöbbet, szín­házba ritkábban megyünk. - A vidékről fővárosba került emberek legalább egyszer biztosan eltévednek a metropolisban. Neked van ilyen történeted? - Természetesen. Egy barát­nőmmel voltunk a Váci utcában, s kocsival mentünk haza. Egy vil­lanyrendőrnél kiugrott és azt mondta, hogy innen már csak egyenesen kell mennem és hazaé­rek. Csak azt felejtette el monda­ni, hogy néhány sarokkal arrébb azért balra kellene fordulnom. Több, mint fél órát kocsikáztam, amikor kilyukadtam az Árpád hídnál, ahonnan már ismertem a járást. - Egykori játszótársaid, barát­nőid közül többen is, Bohus Bea, Mezőségi Irén édesanyák lettek mi­óta elváltatok. Te készülsz az anyaságra? - Igen, de ez attól függ, hogy a válogatott kijut-e az olimpiára, il­letve attól, hogy rám számítanak-e. Ha igen, akkor babáról csak ezután lehet szó, de akkor min­denképpen. fel­Fotó: Kerekes István 34

Next