Heti Délkelet, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)
1996-01-14 / 1. szám
HETI DÉLKELET Igazgatók, főmérnökök, kormánybiztosok, államtitkár-helyettesek, főkapitányok nem kedvelik, ha civilek mondják el véleményüket arról-védekezésről, vagy túlságosan aktívan érdeklődnek a történések kiváltó okai, összefüggései, összefüggéstelenségei iránt. A nézet betudható egy elfelejthetőnek hitt kor reneszánszának, de komolyan nem veendő. „Polgári lakosok” mondandója vízügyi szakemberek számára lehet megmosolyogtató, ám a szókimondás joga azokat is megilleti, akiknek bőrét vásárra viszik. Akik a nagy víz árnyékában túlélték önmagukat. Mert ellentmondások terhelték az óév-újév vízáradását, a védelmi munkálatok szervezését. Azt mondják, Gyulavári népe közvetlen veszélyt élt át, hat méterrel magasabban volt a folyó szintje, mint a háztetőké. Felrobbantották a mályvádi (később a mérgesi) víztározó gátját, de a Fehér- Körös vízszintje nem csökkent, a robbanás kezdetben nem hozta meg a kívánt eredményt. Tóth Imre sarkadi polgármester a nehézgépeket hiányolta a mentésből, kijelentette, ő ismer maszekot, akinek vannak ilyen eszközei. Dr. Goda Péter nem akart nosztalgiázni, de „valamikor a vízügynek is voltak ilyenek”. Az igazgató helyettese megjegyezte, hogy gátépítéshez és -bontáshoz nem használatosak nehézgépek... Attól viszont szakember és laikus egyaránt tartott, ha a gátak átáznak, nem bírják a következő terhelést. Mi lesz, ha jön az olvadás?A sajtó újfent kikapott, mert egy médium a kitelepítés megkezdéséről szólt. Némi zűrzavar a fővárosi és vármegyei irányítás között, avagy lassan dőlt el, ki a legény a gáton? Több szakaszon csupán néhány centiméterrel maradt a gát szintje alatt a víz. Meghaladta az 1974- es adatokat... Hogyan emlékeznek a feszültséggel terhelt időre gyulaiak, gyulaváriak? Kukla Ferenc a Fehér-Körös bal partjától másfél-két kilométerre, a gyulai oldalon él családjával. Temesvári út - olvasom az utcanévtáblát, amely jelzi, hogy kőhajításnyira romániai nagyvárosok fogadják az utazót. Kukla Ferenc a jeges havat söpri a házuk előtti járdáról, mikor szóba elegyedünk. — Ott tört be a víz — mutat karjával a szivattyútelep felé. A védőtöltés fogta meg, a szivattyúház víz alá került. Gyula nem forgott veszélyben, védőtöltés óvja. Máriafalva, Óvári és Újvári nehéz napokat élt át. A hídpálya tetején átfolyt a víz, a közlekedés megbénult, az emberek nem jutottak el munkahelyeikre. Kővel megrakott tehergépkocsikkal terhelték a hidat, nehogy elvigye a víz. Jártam kint a veszélyes napokban. Borzalmas látvány tárult elém... Aggódtunk, idegeskedtünk, mert családunk, kisunokánk Újváriban lakik. Mondtuk nekik, ha több kettőnél, költözzetek ide, pakoljatok hozzánk... Nem írom alá, hogy a védekezés vezetői rosszul dolgoztak, nem rontottak el semmit, időben nyitották meg a mályvádi tározót. Ferobbantották a gátat, hazugság, hogy nem sikerült, engem nem lehet becsapni, saját szememmel láttam. Négy árvíznél dolgoztam a vállalattal, korábban keljenek fel a hozzá nem értők, ha félre akarnak vezetni. Romániában emberek haltak meg az árnál... Itt fedővel ellátott cementaknákba rakták le a robbanóanyagot, amelyeket olyan két, két és fél méter mélységig betonoztak le. Kirobbantották a felső réteget, majd a hatalmas víztömeg lezúdult. Hogyne zúdult volna le, amikor a folyó vízszintje négy-öt méterrel állt magasabban, mint a tározóé! Erőgépek szélesítették legalább hatvan méterig a partot, a munkások megszállottként iparkodtak... Igaz, túlcsordult a gáton a víz, de szerintem a Fekete-Körösnél melegebb helyzet volt! Incze Imre huszonéves fiatalember a híd lábánál, a gát tövében, a Csendes utcában éli mindennapjait, amely utca az utóbbi hetekben nevéhez nem méltó időket látott. Incze Imre katonaviselt férfi, Orosházán teljesített határőri szolgálatot, nem ijed meg a saját árnyékától. A térképen ceruza vonalnyi vastagságú folyó a valóságban félelmetes lehet, a puszta gát nyolc-tíz méterrel magasodik a lejtős utca fölé. - Ez kemény volt - int fejével a nemrégiben megbokrosodott folyó felé. - A part tetejét nyaldosták a hullámok, húsz centiméter hiányzott, hogy színültig legyen a meder. Egy-két lejtős helyen homokzsákok tartották a frontot... Nem féltem, mikor a mályvádi és a mérgesi tározót megnyitották, ismerőseim is megnyugodtak. Rengeteg katona állt a vártán, illetve a gáton, a lakosok kaját, cigit hoztak, segítettek, ahol tudtak. Nők, gyerekek sétáltak a parton, bámulták az örvényeket. Türelmetlenkedtek, kérdezgették, mikor robbantanak már, mindenki erről beszélt. A mályvádi gátat először hajnali négykor repítették levegőbe, másodszor reggel nyolckor, aztán jött a kotrógép. Nem tudom, mit