Heti Délkelet, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)
1996-05-26 / 20. szám
Dinnyés Istvánt, az orosházi zenepedagógust mindig is csodáltam céltudatosságáért, szakmai felkészültségéért, pedagógiai érzékenységéért és nem utolsósorban emberi nagyságáért. Az Orosházi 3. Sz. Általános Iskola ének-zene tagozata a napokban ünnepli 40 éves évfordulóját, s Dinnyés tanár úr a negyvenből harmincöt évet töltött el a kórus élén. Az egyik próbán meglestem: keményen, határozottan istrutálta a tanulókat, nem egy gyerek még pityergett is. Aztán a lányok csodás műsort produkáltak. A tanár úr az előadás után a korábbi fegyelmezetlenkedőket halkan megdicsérte - s ekkor a lányok az örömtől sírták el magukat.. Az Orosházi 3. Sz. Általános Iskola negyven évvel ezelőtt kezdte működését, ez volt a második ilyen típusú iskola az országban. Az énekzenei általános iskolák Kodály Zoltán elképzelése alapján, az ő hathatós közbenjárására jöttek létre hazánkban. Rövid idő alatt olyan szintű zenei nevelést produkáltak, amelyet az egész világon csodáltak! A Kodály-módszerre épülő énektanítás, a zenei nevelés, a kórusmunka összetartó ereje az oktatás egyéb területein is jól érzékelhetően megmutatkoztak. - Melyek voltak a kezdeti lépések ? — kérdeztük Dinnyés Istvánt. - Akkoriban én már Orosházán éltem, csak nem a hármas számú iskolában dolgoztam, hanem a zeneiskolában. Eredetileg oboa-szakos tanár vagyok. A két intézmény a Vörösmarty utcában, egymással szemben helyezkedik el. Az első ének-zene tagozatos osztálynak jeles tanára volt, Dr. Elek Lászlóné Pukánszky Jolán, aki útjára indította ezt az iskolát. Rövid idő alatt népszerűvé vált az intézmény. Később újabb pedagógusok jöttek, olyanok mint Juhos Lenke, akit később Sárhelyi Jenőné néven ismerhettünk meg. Jómagam 1961- ben kerültem az iskolába feleségemmel együtt, aki szintén zenepedagógus. - Az ének-zene oktatás eredményesnek bizonyult, mert egy olyan kórus jött létre, amelyet az egész országban, sőt határainkon túl is megismerhettek. Iskolánk egyik legnemesebb feladata a közös éneklésre való nevelés. Ebben nagy szerepet játszottak az elődök, akik lerakták az alapokat. Nagy örömömre átvehettem a kórus vezetését, s évről-évre fejlődünk. Jöttek a belföldi és külföldi fellépések, énekelhettünk — egyebek mellett - a Zeneakadémián, ami bármelyik kórus számára nagy megtiszteltetés lehetne. - A kórus tagjai nem csak énekelnek, hanem hangszereken is játszanak. - Igen, s ez nagyon fontos dolog! A kezdet kezdetén az iskolában is volt önálló hangszeroktatás hegedű-, cselló- és zongora szakon, de 1961-ben, a tárgyi és személyi feltételek hiánya miatt megszűnt. Attól kezdve megpróbáltuk a gyerekeket rábírni arra, hogy a zeneiskolában tanuljanak hangszeren játszani. Minden tanuló tanult valamilyen hangszeren, s ennek meg is lett az eredménye: az elmúlt negyven év során közel százan a zenei pályát választották. Szerencsére a szülők lélekben és anyagiakban is támogatták a gyerekek fejlődését. Külön öröm számomra, hogy egy-egy külföldi utunk során mindig akadt valaki, aki szponzorként működött közre. - A kórus repertoárját karnagy úr választja ki. Van-e valamilyen válogatási elv? - Szinte minden műfajba belekóstoltunk a reneszánsz kórusművektől napjaink zenéjéig. Nagyobb lélegzetű oratórikus műveket is szerettünk énekelni, természetesen felnőttkórus társaságában, például Sugár: Hősi ének című művét. De énekeltünk gyermekkantátákat is, sőt, Pergolesi: Stabat Mater-ét - igen nagy sikerrel. - Milyen a jó kórus? - Fegyelmezett, jó hangú tagokból álló, szép énekhangzású. Élményszerűen énekel, úgy, hogy az mindenkit lekössön, még azok érdeklődését is fel tudja kelteni, akik kevésbé foglalkoznak zenével. Mindig is a gyermekkórust szerettem. Próbáltak néha rávenni arra, hogy felnőtteket vegyek át, de ez nem nagyon ment! Hozzá voltam szokva a gyerekek lelkesedéséhez, ahhoz, hogy ők mindig azt csinálják, amit az ember elvár tőlük. A zene más ágait is műveltem, hiszen oboásként a Békéscsabai Szimfonikus Zenekarban játszottam igen hosszú időn át. - Volt-e olyan dolog az elmúlt 35 év alatt, amit ma másként csinálna? - Bizonyára lenne. De öröm tölt el, amikor arra gondolok, hogy valamennyi növendékem megállta a helyét a zenei pályán. Külön öröm számomra, amikor gyermekeink nagyobb kórusokban - akár Szegeden, Kecskeméten - bizonyítanak. Nagyon aranyosak, amikor hétvégeken hazatérnek az egyetemekről, főiskolákról még mindig eljönnek, s énekelnek.Talán azért, mert megszerették az együttlétet, a közös munkát. Lehet ennél szebb ajándék a harmincöt év alatt? Kép és szöveg: (Néda). Szemben a kórussal Karnagy - közelről Dinnyés István harmincöt éve áll az orosházi Liszt Ferenc Gyermekkórus élén HETI DÉLKELET 17