Heti Délkelet, 1996. január-június (3. évfolyam, 1-25. szám)

1996-05-26 / 20. szám

Dinnyés Istvánt, az oros­házi zenepedagógust min­dig is csodáltam céltuda­tosságáért, szakmai felké­szültségéért, pedagógiai érzékenységéért és nem utolsósorban emberi nagy­ságáért. Az Orosházi 3. Sz. Általános Iskola ének-zene tagozata a napokban ün­nepli 40 éves évfordulóját, s Dinnyés tanár úr a negy­venből harmincöt évet töl­tött el a kórus élén. Az egyik próbán meglestem: keményen, határozottan istrutálta a tanulókat, nem egy gyerek még pityergett is. Aztán a lányok csodás műsort produkáltak. A ta­nár úr az előadás után­­ a korábbi fegyelmezetlen­­kedőket halkan megdi­csérte - s ekkor a lányok az örömtől sírták el magukat.. Az Orosházi 3. Sz. Általános Iskola negyven évvel ezelőtt kezdte műkö­dését, ez volt a második ilyen tí­pusú iskola az országban. Az ének­zenei általános iskolák Kodály Zol­tán elképzelése alapján, az ő­ hat­hatós közbenjárására jöttek létre hazánkban. Rövid idő­ alatt olyan szintű zenei nevelést produkáltak, amelyet az egész világon csodáltak! A Kodály-módszerre épülő­ énekta­nítás, a zenei nevelés, a kórus­munka összetartó ereje az oktatás egyéb területein is jól érzékelhető­en megmutatkoztak. - Melyek voltak a kezdeti lé­pések ? — kérdeztük Dinnyés Ist­vánt. - Akkoriban én már Orosházán éltem, csak nem a hármas számú iskolában dolgoztam, hanem a ze­neiskolában. Eredetileg oboa-sza­kos tanár vagyok. A két intézmény a Vörösmarty utcában, egymással szemben helyezkedik el. Az első­ ének-zene tagozatos osztálynak je­les tanára volt, Dr. Elek Lászlóné Pukánszky Jolán, aki útjára indí­totta ezt az iskolát. Rövid idő­ alatt népszerűvé vált az intézmény. Később újabb pedagógusok jöttek, olyanok mint Juhos Lenke, akit később Sárhelyi Jenőné néven is­merhettünk meg. Jómagam 1961- ben kerültem az iskolába felesé­gemmel együtt, aki szintén zenepe­dagógus. - Az ének-zene oktatás ered­ményesnek bizonyult, mert egy olyan kórus jött létre, amelyet az egész országban, ső­t határa­inkon túl is megismerhettek.­­ Iskolánk egyik legnemesebb feladata a közös éneklésre való ne­velés. Ebben nagy szerepet játszot­tak az elődök, akik lerakták az ala­pokat. Nagy örömömre átvehettem a kórus vezetését, s évről-évre fejlő­dünk. Jöttek a belföldi és külföldi fellépések, énekelhettünk — egye­bek mellett - a Zeneakadémián, ami bármelyik kórus számára nagy megtiszteltetés lehetne. - A kórus tagjai nem csak énekelnek, hanem hangszere­ken is játszanak. - Igen, s ez nagyon fontos do­log! A kezdet kezdetén az iskolában is volt önálló hangszeroktatás he­gedű-, cselló- és zongora szakon, de 1961-ben, a tárgyi és személyi fel­tételek hiánya miatt megszűnt. At­tól kezdve megpróbáltuk a gyere­keket rábírni arra, hogy a zeneis­kolában tanuljanak hangszeren játszani. Minden tanuló tanult va­lamilyen hangszeren, s ennek meg is lett az eredménye: az elmúlt negyven év során közel százan a zenei pályát választották. Szeren­csére a szülők lélekben és anyagi­akban is támogatták a gyerekek fejlődését. Külön öröm számomra, hogy egy-egy külföldi utunk során mindig akadt valaki, aki szponzor­ként működött közre. - A kórus repertoárját kar­nagy úr választja ki. Van-e va­lamilyen válogatási elv? - Szinte minden műfajba bele­kóstoltunk a reneszánsz kórusmű­­vektől napjaink zenéjéig. Nagyobb lélegzetű oratórikus műveket is szerettünk énekelni, természete­sen felnőttkórus társaságában, pél­dául Sugár: Hősi ének című művét. De énekeltünk gyermekkantátákat is, ső­t, Pergolesi: Stabat Mater-ét - igen nagy sikerrel. - Milyen a jó kórus? - Fegyelmezett, jó hangú tagok­ból álló, szép énekhangzású. Él­­ményszerűen énekel, úgy, hogy az mindenkit lekössön, még azok ér­deklődését is fel tudja kelteni, akik kevésbé foglalkoznak zenével. Min­dig is a gyermekkórust szerettem. Próbáltak néha rávenni arra, hogy felnőtteket vegyek át, de ez nem na­gyon ment! Hozzá voltam szokva a gyerekek lelkesedéséhez, ahhoz, hogy ők mindig azt csinálják, amit az ember elvár tőlük. A zene más ágait is műveltem, hiszen oboásként a Bé­késcsabai Szimfonikus Zenekarban játszottam igen hosszú időn át. - Volt-e olyan dolog az el­múlt 35 év alatt, amit ma más­ként csinálna? - Bizonyára lenne. De öröm tölt el, amikor arra gondolok, hogy va­lamennyi növendékem megállta a helyét a zenei pályán. Külön öröm számomra, amikor gyermekeink nagyobb kórusokban - akár Szege­den, Kecskeméten - bizonyítanak. Nagyon aranyosak, amikor hétvé­geken hazatérnek az egyetemekről, főiskolákról még mindig eljönnek, s énekelnek.Talán azért, mert meg­szerették az együttlétet, a közös munkát. Lehet ennél szebb aján­dék a harmincöt év alatt? Kép és szöveg: (Néda). S­zemben a kórussal Karnagy - közelről Dinnyés István harmincöt éve áll az orosházi Liszt Ferenc Gyermekkórus élén HETI DÉLKELET 17

Next