Heti Délkelet, 2000. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-02 / 9. szám
nem beszéltünk ugyanennek az időszaknak a környezetvédelméről. Mert például én soha nem hallottam a központi bizottság természetvédelmi osztályáról, ettől persze akár lehetett is ilyen tagozat a párt apparátusán belül. Ugyanakkor arról sem volt még szó, hogy mit jelentett a környezetvédelem 1973-tól napjain kig? - A mezőgazdasági minisztériumnak akkor is volt környezetvédelmi osztálya, csak igen jelentéktelen lehetőségekkel volt felruházva. Ettől függetlenül a magyarországi természetvédelem nem új keletű dolog, hiszen Hermann Ottó idejéig visszavezethető. Első védett területünk, a debreceni Nagyerdő már 1936-ban védetté lett nyilvánítva, ezt követte a szegedi Fehér tó. Az viszont igaz, hogy nemzeti parkjaink nem voltak. Jellemző, hogy vezetőink ugyan elfogadták a nemzetközi tudóstársadalom akaratát, de az igazgató kinevezésénél nem elsősorban a természetvédelem iránti elkötelezettség, hanem a rendszerhez való elkötelezettség lett a fő szempont, ezért nem lehetett Szabó plébános úr a terület első igazgatója. Hiszen itt a természetvédelmet nem „echte” körülmények között kellett gyakorolni, mint például azt Szibériában meg lehet tenni. Arrafelé annak semmiféle hatása nincs az emberekre, ha egy hortobágynyi területet védetté nyilvánítanak, hiszen eleve nem is élnek ott emberek. Ám itt, nálunk, a Hortobágy körül volt véve falvakkal, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek működtek, tehát együtt kellett élni a termelésnek és a természetvédelemnek. Nem is ment ez könnyedén. A nemzeti park kialakulása után például a terület adminisztrációjában változás történt. A föld tulajdonosa a magyar állam, az állami gazdaság vagy a termelőszövetkezet volt, a védettséget viszont csak az állami területeken lehetett egyértelműen keresztülvinni. Az egyéb tulajdonban lévő területeken a tulajdonosok masszívan ellenálltak, hiszen úgy ítélték meg, hogy akadályoztatják őket a tulajdonuk kihasználásában. Volt is ezekből számtalan konfliktus. Harc folyt a természetvédők és a termelő szféra között. - Tudnál egy konkrét példát mondani ennek a helyzetnek a jellemzésére? - Igen, a hetvenes évek közepén nagy botrány kerekedett a lúdtartásból. A nemzeti park területén több ezres házi lúdfalkákat tartottak, amelyek egyértelműen tönkretették az akkori növényzetet. Ennek a megszüntetése például egyértelműen Aradi Csabáék érdeme, akik kitartóan harcoltak a libatenyésztők ellen, s végül legalább egy évtizednyi küzdelem után, a nyolcvanas évek közepére sikerült elérniük, hogy betiltották a libatartást a Hortobágy területén. De ugyancsak rendkívüli károkat okoztak azok a pártvezetők is, akik a Hortobágyon vadászhattak, akár még vízi vadakra is. A vadászati tilalomnak is csak a nyolcvanas évek elejére sikerült érvényt szerezni. Gyakorlatilag a nemzeti parknak más feladata sem volt, mint megőrizni a meglévő állapotokat. Fejlesztésről szó sem lehetett, örülni kell annak is, hogy abban a termelésközpontú mezőgazdasági gazdálkodó rendszerben ennyire is futotta a természetvédőknek. Eilat, Galapagos szigetek, Hortobágy - És mit jelent a természetvédelem napjainkban? Hiszen a rendszerváltás után önálló környezetvédelmi minisztérium alakult, és a téma az európai unióhoz való közeledésünk hatására egyre fontosabbá vált Magyarországon is. Ma mi a környezetvédők legfontosabb feladata a Hortobágyon? Röviden azt válaszolnám: minden lehetőséget fel kell használni arra, hogy a Hortobágy az lehessen, ami volt és aminek lennie kell. A természet adottságait nem átalakítani, eltiporni, hanem kihasználni kötelességünk. Vissza kell állítani az eredeti állapotokat, hiszen itt olyan csodákat tapasztalhat az ember, amilyeneket a világon sehol másutt. Nálunk néhány centiméteren belül modellezhető például az, ami a hegyvidékeken csak több száz méter szintkülönbséggel jön létre. Amíg a hegyekben a különböző rétegek a magasság növekedésével a lombhullató erdőktől eljutnak a kopár, sziklás, hófedte csúcsokig, addig ugyanez a jelenség nálunk néhány centiméteren belül megfigyelhető. Bizonyított tény, hogy ott, ahol a legfelső réteg lekopott és a körülbelül tizenöt centiméterrel mélyebben lévő sós föld került felszínre, mérhető hőmérséklet-különbség van a két felület között, és a növényzet is teljesen más összetételű. Hiszen a termőtalajon sziki csenkesz terem, míg tőle öt centiméterre már a sótűrő sziki mészpázsit a jellemző növényzet. Szóval, a világon egyedülálló csoda a Hortobágy, csak fel kell fedezni, meg kell ismertetni az emberekkel. Hiszen ha megismerik különleges élővilágát, akkor megértik viselkedését, megértik, miért olyan ez a táj, amilyen, s nemcsak azért látogatnak majd ide, hogy a délibábot megnézhessék. A környezet eredeti állapotának visszaállításán túl rendkívül fontos, hogy segítsük az embereket a Hortobágy megismerésében. Helyezzünk el ismeretterjesztő táblákat, állítsunk fel magasleseket, ahonnan a táj zavartalanul megvizsgálható. Legyenek szakképzett kísérők, akik elkísérik a turistákat. Mert a környezetvédelem és például az idegenforgalom egyáltalán nem mond ellent egymásnak, csak segíteni kell az utazóknak. Véleményem szerint a környezetvédelem az ismeretterjesztéssel kezdődik. Mi például szeretnénk elérni azt, hogy az ország minden tájáról, az általános- és középiskolákból jöjjenek ide az osztályok, töltsenek itt el tanulással néhány napot. Ezalatt az idő alatt mi természetismeretet és környezetvédelmet tanítanánk nekik. Hiszem, ha a jövő generációja már gyerekkorban megismeri a természetet és például annak sebezhetőségét, akkor felnőttkorban vigyázni fog környezetére. Ehhez, persze, olyan tanyák, helyek kellenek, ahol az ilyen táborokat megszervezhetjük. Ezekből még nagyon kevés van napjainkban, de azt elmondhatom, hogy egyre több nyugati madarász tölt el egyre több időt a Hortobágyon. Fel kellene készülnünk a hortobágyi ökoturizmusra is. Például úgy, hogy létrehoznánk egy információs bázist, mondjuk, Balmazújvárosban, ahol kizárólag azért dolgoznánk, hogy az idelátogatók minden igényét kielégíthessük. Itt a szállástól kezdve a szervezet programokig, a tudományos munkához való segítségig minden rendelkezésre állna. Egyetlen példát mondanék. Például olyan, több napos szekérkirándulás a pusztában, ahol körbeviszik a látogatót, megmutatják a tájat, a gulyát, a ménest és minden egyebet is. Ezeken a körökön esténként aztán jöhetne a tábortűz, a hortobágyi specialitások, a slambuc, a pörköltek, jöhetnének a hagyományos mesterségek képviselői, működhetnének a táj- és táncházak. Hosszasan lehetne még sorolni azokat az ötleteket, amelyek a Hortobágy és az itt élő emberek javát szolgálnák. Egy a lényeg: a környezetvédelem és a turizmus nemcsak összeegyeztethető, de erősítik is egymást. Sokfelé jártam a világban, és mindenhol találtam erre példákat. Izraelben, Eilatban a vándormadarak repülése, a Galápagos szigeteken a különleges állatvilág vonzza a tudósokat és a turistákat. Mi az egyesületünkkel alapvetően két célért dolgozunk. Egyrészt szeretnénk elérni azt, hogy a Hortobágy olyan legyen, amilyennek a természet megalkotta. Másrészt a világon minél több ember ismerje, tanulja meg azt a nevet: Hortobágy. Ferencz Rezső (A szerző felvételei) Télutó a Hortobágyon. Tipikus tundrás táj Európa közepén. A vízióitokat a tavaszi szél és napsugárzás gyorsan felszárítja Ecsedi Zoltán megmutatja: ez a szikes és nem szikes talaj találkozása. Ezek azok a helyek, ahol egymástól öt centiméterre más hőmérsékletű talaj van, és ahol teljesen különböző növényi kultúrák élnek egymás mellett