Dél Keresztje, 1951 (1. évfolyam, 3-10. szám)
1951-04-15 / 3. szám
Dél Keresztje SOUTHERN CROSS 1. ÉVFOLYAM 3. SZÁM. Fekete Áprilisok a r „ . ■i. agiriiesen bontakozik a tavasz. A dunántúli lankákon, az Alföldön, az északi meg erdélyi hegyekben most kezd zsendülni a júliusban aratásra kerülő élet. Tavasz van. A magyar nemzet azonban április elején szorongó szívvel csak három április elejére tud viszszagondolni, s úgy sejti, hogy a három között van valamiféle titokzatos összekötő vonal. Pedig az első április immár 700 év távlatába merül el. 1241-ben, a mohi csata napján történt az első esemény, mely megkezdi a fekete áprilisok sorozatát. A 200 éve keresztény magyar állam omlik össze Dzsingiz kán diadai nyomására. Nyugateurópa pedig, az akkoriban úgyszólván egész keresztény világ csak a nagy kán hirtelen halála következtében menekül meg az ázsiai néphullámtól. Magyarország, ez az ék kelet és nyugat között — elpusztult. Újjáépítették nemzedékek, mert az élet szép virága kihajt a ■ romok é feléit is, iem Magyarország már nem tudott lépést tartani a nyugateurópai nemzetekkel. Nem volt már elég erős és elég nagy ahoz, hogy feltartsa a 300 évvel később érkező másik nagy keleti áradatot, a terjeskedő tör°k hódításokat. A török birodalom lassú elporladása után számban megfogyatkozott és elvérzett magyarság maradt az állam területén, újból csak építve a romok felett s harcolva szabad életéért. Így érkezett el a második április, amikor a területében megcsonkított, nyugat — kelet közé ékelt magyar állam újabb tragédiák előestéjéhez került. Tíz évvel ezelőtt Teleki Pál miniszterelnök revolverének dörrenése hozta meg az újabb fekete áprilist. Talpig férfi, Középeurópa egyik legnagyobb államférfia, a magyar történelem egyik legemlékezetesebb alakja életét adta mert az immár nemcsak keletről, de nyugat felől is megindult áradat feltartóztatása ellen nem tudott mással tiltakozni. * A nyugati fegyverek azután a háború végén Magyarországon találkoztak a legújabb ázsiai emberhullámmal. Hat esztendővel ezelőtt. S ez az ázsiai támadó már nem hódítóként jött, hanem azt állította, hogy ‘‘felszabadítja” az országot. Csodálatos “véletlen” következtében, ennek a felszabadításnak hivatalos dátuma is április elejére esik. Három április. Egy is elegendő volna bármelyik, a magyarnál nagyobb nemzet életében. A legutolsó már egyik jelzőköve lett a nagy orosz pusztákról ömlő hadak európai bevonulásának is. SYDNEY, 1951, APRILIS 15. HARCOK Paristól - Koreáig A Párisi négyhatalmi tanácskozás, mely szintén egy valamilyen békeállapot fentartására ült össze, a 24. tárgyalási nap után sem tudta a külügyminiszterek tárgyalási anyagát kidolgozni. Gromikó, szovjet delegátus engedményei s azonnali ellen követelése lehetetlené tették a leendő négyhatalmi külügyminiszteri találkozó előkészítését. Pedig a most tárgyaló nagykövetek tényleg össze akarják hozni a nagyok találkozóját, mert egyik állam sem akarja magára venn az utolsó megegyezési kísérlet kudarcát. Legújabban Gromikó azt kívánja, hogy minden olyan kérdést tűzzenek napirendre, ami a világbékét veszélyezteti, így elsősorban az atlanti államok védelmi szövetségének tervét, mert ez az oka elsősorban a mostani feszült helyzetnek. Morrison Anglia új külügyminisztere — miközben a színfalak mögött találgatások folynak és közülödések a tavaszi kritikus hónapokra bemutatkozó beszédében békülékeny hangot ütött meg. A reális helyzetet figyelembe véve békülésre és együttműködésre hívta fel az összes hatalmakat, hogy a fenyegető közelségű háborút elkerüljék. A kommunista Kína elismerése és a normális diplomáciai, valamint gazdasági kapcsolatok felvétele mellett foglalt állást. A szovjet felé hangsúlyozza, hogy Anglia nem táplál ellenséges érzületet az orosz néppel szemben, mely éppenúgy mint Anglia egyik vezéralakja és politikai ellenfele Churchilnek. Koreában ezalatt új szakaszába lépett a háború, miután McArthur tábornok vegyes érzelmekkel fogadott fegyvertüneti felhívását a kínai vezér visszautasította. A 38-as délkör mentén vonuló határt az UNO csapatai mindenütt átlépték és felvették az érintkezést az erős védőállásban lévő kommunista csapatokkal. A légifelderítés nagy észak-déli irányú csapatmozgást jelent Mandzsúria felöl. Több párhuzamos útvonalon 250-500.000-re becsült erősítés vonul s a kém jelentések szerint nemcsak kínai és mandzsu, hanem most már orosz és állítólag a volt japáni hadifoglyokból összeállított japáni hadosztályok is. India és az arab államok a feszült helyzet ellenére pekingi követeik útján újabb kísérlett tettek a távolkeleti béke helyreállítására. Az eredmény egyelőre nem mutatkozik. Az USA vesztesége Koreában — hivatalos jelentések szerint — március végéig 57.120 fő, ebből közel 10.000 hősi halott. Lapzártakor érkezett a hír, hogy MacArthurt felmentették és utódjául M. Ridgway vezérőrnagyot nevezték ki. MacArthur távozását mindenki, aki a kommunizmust gyakorlatból ismeri, aggodalommal veszi tudomásul. Perzsiából pillanatnyilag vigasztaló hír, hogy az olajvidékeken a sztrájkokat letörték és az angol-amerikai együttes közbelépés eredményekkel biztat. A zavargások megszűntek, de a helyzet változatlanul feszült az egész arab világban Perzsiától Egyiptomig. Most már az iraki parlamentben is elhangzottak olyan felszólalások, hogy a rendkívüli értékű iraki petróleumforrásokat is nemzeti tulajdonba kell venni. Lehet azonban, hogy ezek csak ijesztgetések magasabb részesedési százalék elérésének céljából. Mindenesetre két angol hadihajó jelent meg az angol érdekek védelmérel a perzsa öbölben. Egyiptomban a szélső arab párt nem követel kevesebbet mint azt, hogy az angol csapatok hagyják el Egyiptomot és a szuezi csatorna védelmét adják át haladéktalanul az egiptomi csapatoknak. Európa mindenek ellenére az érdeklődés és az akciók középpontjában áll ma is. Az USA-ban az ipari mozgósítás vezetője C. H. Wilson tett bizakodó nyilatkozatot a felfegyverzésről és az általános hadihelyzetről. A kritikus tavaszi hónapok előtt sikerült Európa védelmi készültségét a mozgósított három milliós amerikai haderővel együtt annyira megerősíteni, hogy a szovjet lerohanás veszélye már neim fenyeget. Ezzel párhuzamosan a Marshall terv segítségével az európai hadianyagtermelés is 58%-al múlja felül az 1938-as produkciót! Angliának sikerült 1939 évi kereskedelmi hajóflottájának 75%ban való pótlása. Amerika pedig 1950-ben Európába 3500 tankot, 11.000 teherautót, 3000 nagyobbkaliberű ágyút, 75 repülőgépet és 100 kisebb hadihajót szállított. Truman a folyó évi amerikai hitelből kettő és negyedmilliárd dollárt folyósít Nyugateurópának, melyből 4/5 rész fegyverkezésre megy és csak 1/5-öt lehet “kenyérre” felhasználni. A nyugateurópai védelmi készültség fokozására Angliába megérkezett az első amerikai repülőhadosztály és készenlétbe helyezték az amerikai repülők részére Angliától Marokkóig a kiszemelt repülőtereket. Négy amerikai gyaloghadosztály indult útnak és ezzel a védelmi tervek 1951 tavaszára megszabott kiméretét az atlanti államok teljesen elérték. Ehez fűződik Auriol francia elnök nyilatkozata, aki az USA-ban és Canadában tett hivatalos útján kijelentette, hogy abban az ideológiai háborúban mely a szovjet agresszió miatt fejünk felett lebeg , nincs helye semlegességnek. Az atombomba az új választások és békés kísérleti repülések között a harmadik érdekssége az elmúlt napoknak. Anglia ugyanis bejelentette, hogy függetlenül az USA-tól, ő is gyárt atombombát, melynek első példányát repülőgép vitte Ausztráliába. Délausztráliában, a “V” fegyverek kísérletezési helyén fogják kipróbálni a közeljövőben. Egyébbként az atombomba ismét állandó témája a világsajtónak Peron argentin elnök bejelentése és a szovjet atomraktárakról szóló hírek megjelenése óta. Peron szerint Argentina sokkal olcsóbb eljárással mint az USA, képes atomenergiát termelni. Az eljárást Richter osztrák atomfizikus dolgozta ki. Bár a nagytkintélyű küföldi szamberek utópiának tartják Richter kísérleteit, mert annál olyan hő fejlődik ki a kísérletek során, mely a Nap hőfokának százezerszerese, mégis Peron újabb közlése szerint február 16.- án az első eredményes laboratóriumi reakció megtörtént. ----------f^T-— A kommunizmus mellett vagy ellen? Ausztrália mai problémája Ausztrália föderatív parlamentjének alsó és felsőházát április 28.-án választják. A liberális és gazdapárt lép fel a munkáspárttal szemben, mely a kommunista szavazatokból is részesedni fog. A választást megelőző programbeszédek sorozatát Chisley munkáspárti vezér Sydney-ben, Menzies miniszterelnök pedig két nappal utána Melbourne-ban nyitotta meg. A választások eredménye igen fontos az új világpolitikai helyzetben és ezért mindegyik párt teljes erővel vetette bele magát a küzdelembe. Menzies miniszterelnök a liberális és gazdapárt együttes céljait — nagy teszés mellett — a következőkben foglalta össze: 1) Leszámolás az ausztráliai kommunista mozgalommal. A kommunista párt feloszlatása, a kommunista vezetők eltávolítása az általuk vezetett szakszervezetek vezető állásaiból. 2) Az Infláció megállítása a hitel és tőkegazdálkodás ellenőrzésével, továbbá a termelőmunka fokozásával. 3) Az ausztrál haditengerészet, hadsereg és légierő jelenlegi létszámának 1953 végéig 24.100, 124.000, illetve 30.000 főre való felemelése. A kommunist párt feloszlatásával a miniszterlnök meg akarja akadályozni a moszkvai vezetés alatt működő ötödik hadoszlop sorozatos szabotázsait. Az elmúlt év politikai sztájkjait mind a legfontosabb szakszervezetek kulcspozícióiban lévő kommunista vezetői kezdeményezték. Ezért erősen visszaesett a vas, szén és acéltermelés, a kikötők forgalma és az elektromos, valamint gázenergia termelés káoszba jutott. A miniszterelnök nyíltan állást foglalt a kommunista világnézettel szemben is: “amelyik a legalacsonyabb emberi ösztönökre épít és teljesen idegen a mi civilizációnktól”. A mai helyzetben az összes szabad ország a kommunizmus elleni védőharcra egyesül. A miniszterelnök tulajdonképpen nem tett mást, mint nyíltan csatlakozik ehez az irányzathoz, mert most nem lehet semleges egyetlen olyan állam sem, amelyik a keresztény, nyugati civilizációhoz tartozik. Az ellenzék vezére — talán csak taktikából ? — kikerüli a kommunista kérdést és azt mondja, hogy a munkáspárt az egyetlen, mely eredményesen tud fellépni a kommunista akciókkal szemben. Ellenzi a hadsereg nagyarányú fejlesztését és csupán a védelmi intézkedéseket akarja szükségszerűen folytatni. Kívánja, hogy az UNO mielőbb ürítse ki Koreát. Ezzel szemben az árrögzítést és az infláció megállítását ígéri. Ez utóbbi a Labour párt választási jelmondata a liberálisok és gazdapártiak “Leszámolunk a kommunizmussal” jelszavával szemben. Melyik fog győzni? Választási korifeusok szerint a női szavazatok fogják meghozni a döntést jobbra vagy balra. Mi kívül állunk szavazati jog hííján a küzdelemből, de mint a kommunizmus üldözöttjei érzelmileg amellett vagyunk, aki az ausztráliai kommunistákkal le fog számolni. WoöEPORT^XIßNS AIN RED HUNGARY 7* Tho cattle-ears are ruling i again. That is the bad news from Hungary. The cattle cars are rolling again, packed with the ’ human cattle rejected by the Red regime. There were hints of this , two years ago, writes Bela Fat bian, veteran Hungarian democratic leader—veteran, therefore - of both Nazi and Communist con- 1 centration camps—in the January 1 15 New Leader. Now it is seen . that the evil omens were all too , true. Last July 14 the Hungarian Government admitted that it was deporting “kulaks, priests, rabbis, I ministers, industrialists”. During the summer and fall, about 20,000 middle-class people were packed into the cattle-cars and sent off to Siberia. It is heartening to know that, as the numbers of deported mounted, at least one voice in Hungary was raised in protest. On Christmas Eve, Most Rev. Sándor Kovács, Catholic Bishop of Szombathely, preaching to his people, said: “As we raised our voice against the deportation of Jews in Nazi times (in 1944) so do we raise our voice today against the deportation of people to a foreign country”. It takes no little courage, in the land of Cardinal Mindszenty, thus to speak out against the regime. Bishop Kovács we mav be ante hau wen weigned not only his words, but the price he might pay for uttering them. SOVIET CAMPS ON TRIAL ivor t second time in two years, Les Letrtes Francaises, French Communist weekly, fell foul of the libel laws when, on January 12, a Paris court found it guilty of libeling David Rousset, the vigorous sponsor of a movement to investigate concentration camps everywhere, especially in the Soviet Union. In April, 1949, it had been convicted of libeling Victor Kravchenko, author of I Chose Freedom. The Soviet Union, according to M. Rousset, contains 95 per cent, of all prisoners in the world’s concentration camps. Rousset, himself an alumnus of Buchenwald, has written two books to sustain his thesis. Pierre Daix, writing in Les Lettres Francaises, asserted that Rousset’s books rested on falsified documentation. Rousset sued for libel and after a bitter six-Weeks battle in court won his case. While the fines assessed against Pierre Daix and Claude Morgan, editor of Les Lettres Francaises, and the damages awarded M. Rousset were not particularly heavy, the defendants had to pay the costs of the case. What was much worse, from the Communitst’s point of view, was the picture of the Soviet slave camps drawn by the impressive array of witnesses produced by Rousset. To the stand there came Valentin Gonzales, a Communist general in the Spanish Civil War; Elinor Liper, author of Eleven Years in Soviet Camps and Prisons; Julius Margolin from Israel with his tale of six years in Soviet camps; Margarete Buber- Neumann, wife of a top leader of the German CP, who was handed over to Hitler by Stalin in 1940; and a long procession of others— Jews, Russians, Germans, Poles, Spaniards, Balts—many of them formerly loyal Communists. Their testimony spread much disillusionment among the younger, more idealistic members of the French CP, and has been a factor contribution to the present decline of the party’s fortunes in France. the