Független Magyarország, 1963 (13. évfolyam, 8-15. szám)
1963-05-15 / 8-9. szám
K 2. oldal /1 / A/q FÜGGETLEN MAGYARORSZÁG Ausztrál lettem Afrikában .•megmarkolva. Kocsiban semmit nem ajánlatos hagyni, ha igen, akkor bezárva. Aki ezeket a szabályokat megtartja, azzal már semmi sem történhet. Legfeljebb a lakását rabolják ki. A biztosítók azonban olyan példás gyorsasággal és nagylelkűséggel fizetnek, hogy ez sem okoz különösebb tragédiát. Mindez, hat év Ausztrália után, kezdetben meghökkentett. Valószínű, hogyha egyenesen Európából jövök, fel sem tűnik. És idővel meg lehet szokni. A jólét akkora, hogy annak ára van. De a jólétet megszokni nagyon könnyű és legtöbben szívesen fizetik az árat. Elvben, először meglepő, hogy egy milliós nagyváros utcáin este nem lehet egyedül járkálni, de a gyakorlatban itt is mindenkinek van kocsija, tehát nem jár gyalog. Hogy a táskámat meg kell markolni? Amióta második nap az itteni Pitt Streeten délután két órakor valakinek majdnem sikerült kitépnie a kezemből, azóta automatikusan markolom és ma már nem is terhes. Van, amit nehezebb megszokni hat év Ausztrália után — de ez valami egészen más. A legjobb figyelmeztetés arra, hogy aki egyszer igazi szabadságba kóstolt, annak nincs visszaút, sehová, sem teljes, sem részleges diktatúrába. Itt is szabad kritizálni, csak nem tanácsos. Még privátim sem. Az emberek érzékenyek. Féltik a kényelmüket, gazdagságukat, jövőjüket. “Afrika az afrikaiaké”?! De kik az “afrikaiak”? Akik szerint csak a feketebőrűek, azok semmivel sem különbek azoknál, akik szolgasorban szeretnék tartani őket. Körülbelül akkor jöttek ide a fehérek, amikor Ausztráliába. Sokkal többet dolgoztak, szenvedtek, harcoltak, kínlódtak, építettek és fejlesztettek, állandó életveszéllyel dacolva, mint az ausztrál úttörők. Ha most unokáiknak és dédunokáiknak, akik itt nőttek fel, soha másutt nem voltak, azt mondjuk: “Menjetek haza” — meg sem fognak érteni. Találkoztam egy kongói menekült családdal, itt akarnak letelepedni. Tíz gyerekkel jöttek át, egy szál ruhában, akárcsak mi hat évvel ezelőtt, őket megkérdeztem: miért jönnek ide? Miért nem mennek haza? “Hova haza?” — s néztek rám értetlenül. “Belgiumba ...” — mondtam bizonytalanul. Fejüket rázták. Semmi keresnivalójuk ott! Soha még Európában nem voltak, senkijük és semmijük ottnincs. Afrika a hazájuk — és ha a Kongóba nem engedik majd vissza őket, legalább itt maradnak délen. Megértettem őket. Ha nem mehetek haza, Európába vágyom, ők Afrikába. “Délafrikára mindenki pikkel” — mondták nekem. Az emberek fokozottabban kedvesek, előzékenyek, udvariasak az idegenekhez: be akarják bizonyítani, hogy a világ igazságtalan. Visznek mindenhová, mutatnak, magyaráznak mindent. Amíg figyelem és hangtalan csodálat a válasz,addig a legjobb barátok. De az első ellentmondás ellenségekké Johannesburg látképéhez éppen úgy hozzátartoznak a messziről fesssérlő aranybányák, mint Párizséhoz az Eiffel-torony, vagy Sydneyéhez a Harbour Bridge. Csak a sorrend fordított: az utóbbi kettő a fejlődő városok egy-egy teljesítménye, míg Johannesburgot az első aranybánya megnyitása után, 1886-ban kezdték építeni a bánya közelében. Negyven évvel később nyilvánították várossá. Ma Délafrika Sydneyje, gazdasági fővárosa, egymillió lakossal, amerikai stílusú felhőkarcolókkal és európai életmóddal. Az arany szimbóluma és fedezete ennek a gazdag, szép városnak. Az arany, amiért 3 kilométeres mélységbe szállnak le a bányászok. Kemény munka árán hozzák fel a felszínre, hogy azután eladják (elsősorban az Egyesült Államoknak) és a Sahtafahy rudakat ismét gondosan és mélyen “elássák a föld alá. ” Johannesburgnak más nevet is adtak: “Délafrika Csikágója”. Nem tudom, várjon miért? Az első hetekben sehol még rendőrt sem láttam. A kereszteződéseknél mindenütt villanyrendőr, mellyel sem gyalogosok, sem járművek nem törődnek, de a kitűnő utakra és kifogástalanul karbantartott jelzésekre joggal büszkék! Közbiztonság? Nem mondom, hogy jó, vagy rossz. Nincs. Minek? A megoldás igen egyszerű. Sötétedés után nem szokás az utcán egyedül járni (mint ahogy sehol másutt sem Délafrikában), sötétedés előtt pedig minél kevesebbet tanácsos a kézben vinni és azt is gondosan teszi őket. önvédelemből, igaz, de könyörtelenül kitörik a nyakát annak, aki kritizál. Nem vita közben, nem szimbolikusan, hanem valóban. Egy megjegyzés és azon veszed észre magad, hogy toloncolnak kifelé az országból. Emberi jogok, színek—fajok szerinti megkülönböztetés képtelensége — ezek a témák: tabu! Ezt én ösztönösen be is tartottam. Csak honfitársaimról feledkeztem meg. Délafrikában összesen ezerötszáz magyar él, ebből körülbelül ezer Johannesburgban. .Legnagyobb részük 1956 után jött ide és ha az ausztráliai magyarokkal összehasonlítom őket, a legszembetűnőbb különbség, hogy valamennyien nagyon jól érzik magukat. Vagy lehet, hogy csak nekem mondják? Ugyanis Ausztráliában magyar voltam. Itt ausztrállá lettem. Természetesen magyar társaságban az ember az első öt percben a legkínosabb témába ugrik fejest és nem az időjárásról társalog. — No, hogy tetszik Délafrika? — Nagyon szép — mondom óvatosan. — De mi a véleménye mindenről? Szeretne itt élni? — Nem. — MIÉRT? Megmondom. És félórán belül a hat éve itt élő magyarok darabokra szednek szét, mintha őseik nem a kurucokkal vagy labancokkal, hanema zulu hordákkal vívtak volna élethalál harcot. — Mi is szerettük a feketéket, amikor idejöttünk. De aztán rájöttünk, hogy milyen primitívek, hogy lopnak-rabolnak, ahol lehet... — Ez nem érzelmi kérdés! Aki nem tanul, az tudatlan és akinek nincs, az lop ... — Hol lennének a feketék, ha mi nem jövünk ide? (ők!?) — Persze maguknak, Ausztráliában, könnyű. Maguknak nincs problémájuk: a bennszülötteket eredményesen kiirtották ... (Mi?!) Így lettem ausztráliá. — Hogy lehet ott élni?! Gürcölnek, semmit sem kéresnek, maguk festik még a házaikat is, ha ugyan van házuk. Nézze meg az itteni életszínvonalat, hol van a maguké emögött? — Az életszínvonal statisztika. Megállapításánál nem lehet a lakosság legnagyobb részét egyszerűen nem venni figyelembe ... És így neveztek ki “ausztrál kommunistává”. Ez ellen nincs appelláta. Különösen, miután nem a szemembe mondják, és senki sem mondja. Mindenki csak hallotta. Mindenki kommunista, aki mérsékelt, liberális, vagy csak nem ért egyet az Apartheiddel. Afrika ma forrong és “felszabadul” és megszületett a paradox: a tegnap gyűlölt Délafrika pillanatnyilag az egyetlen nyugodt hely, ahová mindenhonnan jönnek a feketék dolgozni és pénzt keresni. Mert csak szabadsággal sem lehet egyedül jóllakni. Talán egyszer majd az egész világon mindenkinek jut mindenből és egyszerre: jog és kenyér emberi élethez. Talán még Európában, is ... KOVÁCS MÁRIA KORLKOLKATLAN SÜNT HAT lehetőleg elismert ügynökségeken keresztül, ha ESPRESSÓT, SÜTEMÉNYES BOLTOT, CSEMEGEÜZLETET, FŰSZERÜZLETET, PANZIÓT, MAGÁNÜDÜLŐT AKAR VENNI . . . VAGY HÁZTARTÁSI BÚTORRA, HÁZJAVÍTÁSRA, ÁTALAKÍTÁSRA, SZEMÉLYES KÖLCSÖNRE VAN SZÜKSÉGE. Felvilágosítás személyesen, írásban vagy telefonon. DEPOSIT & INVESTMENT COMPANY LIMITED 74 Castlereagh St., Sydney. Tel.: BW 4521-2-3 IRODÁK: Bankstown, Hurstville, Parramatta, Wollongong, Canberra, Goulburn, Newcastle, Cessnock, Dee Why, Chatswood, Broken Hill. sm i 1963. majus 15.