Független Magyarország, 1966 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
Független * Magyarország KÉT PÓLUS KÖZOTT Pál pápa és a Vatikán világot behálózó diplomáciai szolgálata elérte, hogy néhány órára, karácsony ünnepén „észak és dél” között elnémuljanak a fegyverek Vietnamban. A mindkét félnek kilátástalan háború azóta tovább folytatódik és a világ fővárosai között nem szűnt meg a béke helyreállítására szolgáló tevékenység sem. A világhatalom, Amerika, többszörös ember- és géperő bevetésével is védekező állásokban kényszerült a vietnami klíma, dzsungel és újfajta betegségek valamint a helyi viszonyokat jobban ismerő és ahhoz edzett partizánhadsereggel szemben. A háború — és ezt sokan elfelejtik — nemcsak Északot, de Dél-Vietnamot is egyenlőképpen pusztítja, sőt jobban, miután a tényleges harcok ott zajlanak le. S nyílt kérdés, hogy a lakosság milyen lelkesedéssel veszi mindezt tudomásul. A kölcsönös propagandában a háború célja: a „szabadság”, ami egyik részen sem volt és ma sem valóság. Tizenhét éve csak vér folyik. Az amerikai külpolitikai szóvivői szerint a háború végcélja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni az északiakat. Ugyanakkor a múlt év végén kipattant hírek szerint több észak-vietnami kísérletet, hogy tárgyaljanak — az amerikaiak utasítottak vissza 1965-ben. Ez nem meglepő, hiszen céljuk nem az, amiről beszélnek, hanem egész Vietnam egységesítése győzelem után, amerikai befolyás alatt. Ez dicséretreméltó cél, csupán a katonai győzelem nincsen közelebb. Ha összeszámoljuk a veszteségeket, területben s emberben, 1966 elején távolabb állnak a győzelemtől, mint egy évvel ezelőtt. A másik jellemző körülmény Vietnam körül, hogy az időhúzás miatt a világ közvéleménye lassan elfásul s a napi időjárásjelentéssel egyenrangú hírként veszi a hartéri jelentéseket. Erősen kétséges, hogy ez a közöny ebben az évben változni fog. A legjobb esetben elérhetik, hogy a háborút beszüntetve, minden marad a régiben, mint tíz évvel ezelőtt Koreában, kettévágva és respektálva a kétféle Korea létezését. Ez az út a legvalószínűbb, miután egyik de facto kormány kormány sem hajlandó tárgyalásokkal leköszönni és átengedni a helyét. Háborúval pedig, mint látszik, nem tudnak döntést kicsikarni még az amerikaiak sem. Vietnám története újabb fejezet — vagy csak lábjegyzet? — az „értelmes ember” sorozatos értelmetlenségéhez és megnyugtatóan igazolja a régi tételt, hogy a legnagyobb államok szakértőinek százai és a bevetett technika és pénz milliárd- 1966 JANUÁR VOL. XVI. NO. 1. (401.) Free Hungary, an Independent Monthly Journal. Registered in Australia, for transmission by post as a periodical. jai sem képesek előre kiszámítani mindazt, ami tényleg bekövetkezik. Sőt, gyakran úgy látszik, hogy a szakértők értenek legkevesebbet a tényekhez, miután sokat, mindent tudnak és nem látják a fától a tényleges sűrű keletázsiai dzsungelt, ahol a bakának mozognia kell, a páncélos szörnyek pedig beletapadnak a rizsföldekbe, mint a dnoszauruszok a mocsárba. Mindez túlzás nélkül, nem pesszimistán, sőt inkább elnéző mosollyal beszélhetünk év elején a kis és szép Föld bolygó más pontjain tapasztalható jelenségekről is. Milyen mesebelien megható lett például a negyvenes évei felé járó angol királynő ünnepi szózata, a brit állam és népközösséghez, melynek tagjai 1965-ben és az újév kezdetén is több helyen olyan ádáz ellenségként állnak szemben egymással, amire már nem lehet ráfogni, hogy családi perpatvar. Nem illik róla hangosan beszélni, de tény, hogy pl. két köztársaság, India és Pakisztán, melynek legfőbb feje az angol királynő — mint a Commonwealth első rangviselője —, egymást pusztította és egyik sem enged egy tapodtat sem jelenlegi helyzetéből. Vagy Rhodézia esetében, amikor a ma még nem független, tehát majdnem gyarmatállam kormányának a királynő levelére egy hódolatteljes „eb ura fakó” a válasz, kinyilvánítva a gyarmat függetlenségét. Mellesleg semmi valószínűség sincsen arra, hogy Rhodézia kö