Délamerikai Magyarság, 1932. április-június (4. évfolyam, 270-346. szám)
1932-04-01 / 270. szám
Mit ér a tudomány az emberiségnek? J. W. N. Sullivan a New York Times-ban tett közzé sorozatos interjút arról a kérdésről, hogy halad-e az emberiség? Sullivan e nagy fontosságú témáról hat előkelő tudóst kérdezett meg, ezt követőleg pedig megkérte őket, nyilatkozzanak arról, mit ér a tudomány az emberiségnek? Sir James Jeans, a kiváló brit természetbúvár, válaszában kifejtette, hogy a tudomány igazolását gyakorlati alkalmazás adja meg. "Egymagában az a körülmény, hogy korlátozni tudjuk a betegségeket és az emberi életet teljesebbé tudjuk tenni, igazolja a tudomány létjogosultságát. A tudomány ezenfelül lehetővé teszi a jelenségek megértését, ami szintén nagy dolog. Az ember vágya a megértésre az egyik határ, amely elválasztja őt az állattól. Egymagában az is helyes tehát, ha valaki arra szenteli életét, hogy megértse a természetet. A köznapi ember ma már követheti a görögök által felállított ideált és törekedhetik egy kiegyensúlyozott életre. Viszont semmi értelme sem lenne annak, hogy az olyan ember, aki tehetsége a tudomány szolgálatára rendelt, más foglalkozást keressen. Mily veszteség lett volna, ha Newton megelégedett volna azzal, hogy egy egyházközség ügyeit irányítsa. Kár, hogyNewtonnak nem voltak gyermekei, aminthogy általában sajnálatos, hogy a nagy tudósok rendszerint magtalanul hunynak el, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy magas értelmiségű szülők gyermekei is felül vannak az átlagon. Sir Arthur Eddington, a Cambridgeegyetemen a csillagászat tanára, igen csekély gyakorlati értékűnek vélte a tudományt. “Az emberiségnek a finomodásra kellene törekednie. Tudomány és művészet csak annyiban jogosultak, amennyiben erre a célra törekszenek. Természetesen, ha valaki a tudomány számára pénzt kér, annak gyakorlati hasznát domborítja ki. Ezzel azonban még nem lehet igazolni a tudományt. Az én véleményem szerint a tudomány épúgy, mint a művészet, képessé teszi az emberiséget arra, hogy megközelítse az abszolút értékeket; ebben rejlik az élet igazi célja." A Nobel-díjas Marx Planck, a tudománynak azt a hatását hangsúlyozta, amely az embereket élelmesebbekké tette. “A tudomány létrehozására irányuló törekvések — úgymond — rendszeres gondolkodásra kényszerítette az embereket. Az emberi szellem ugyanis különbözőképen működhetik. Kimerülhet fantáziákban és az okoskodásnak is különböző útjait választhatja. Ezek közül a helyes utat a tudomány mutatta meg s ezzel nagy szolgálatot tett az emberiségnek.” H. G. Wells szerint a tudomány rendeltetése, hogy helyettesítse a teológiát és a bölcsészetet. Tudományos téren kell folynia a kutatásnak, mert ezt kívánja az emberiségnek gyakorlatias agyberendezkedése. Schrödinger Erwin tanár adta a legkülönlegesebb választ. "Arra a meggyőződésre jutottam, hogy a tudomány végső célja az élvezetnyújtás. Egy kalap alá veszem a sportot, művészetet és tudományt. — Mindezek nem egyebek, mint a játék különböző formái. Erre a megállapításra úgy jutottam, hogy rájöttem, hogy a sport, művészet és tudomány semmi más, mint energiafölöslegeink átalakulása. Megfigyelhetjük, hogy az állat is, amikor a létéért pillanatnyilag nem kell küzdenie, játszani kezd. Ugyanígy az ember is, amikor puszta életéért már nem kell küzdenie, játszani kezdett. Ekkor találta föl a sportot, a művészetet és a tudományt. — Mindezek nem egyebek, mint a játék különböző formái. Rendeltetésük az, hogy élvezetet nyújtsanak az emberiségnek. — Természetesen — folytatta Schrödinger — a tudományban önmagában kevés ember találja meg az igazi gyönyörűséget, amiért azt szokás mondani, hogy a tudomány saját gyakorlati alkalmazásában találja meg jogosultságát. Kétségtelen, hogy a tudomány sok kívánatos eredménnyel is szolgált. A tudomány bizonyos modern eredményei azonban nem képviselnek igazi értéket. Nemrégiben hazám egy elrejtett zugában töltöttem hosszabb időt, ahol nem élveztem semmi modern kényelmet; nem mondhatom, hogy ezek hiánya miatt boldogtalannak éreztem volna magamat.” Schrödingernek véleménye után még a Nobel-díjas Broglie herceg nyilatkozott. "A közönség a tuouamut más szempontból értékeli, mint maguk a tudósok — mondta a herceg — Gyakori eset, hogy a tudományból hasznos dolgok származnak. Ez az, amit a közönség méltányol. A tudós viszont azért dolgozik, mert maga a tudományos kutatás örömet — mondhatjuk esztétikai örömet — okoz neki. Hogy magának a tudománynak valami közvetlen hatása lenne az emberek erkölcsi viselkedésére, ezt nem hiszem.. T Ha így van, ez mindenesetre szomorú. . sok ellentmondó vélemény közt azonban nem kell mindent elhinnünk. TABU Irta: Majthényi György Dél volt. Az asszony, kis csomagocska a kezében, a Ferenciek terén haladt át, amikor megérezte, hogy valaki is követi. A kényelmetlenségnek valami könnyű árnyéka futotta át Nem látta még az életét, de az idegei megrezzentek attól, hogy valaki hozzá akar kapcsolódni és ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a kíváncsiság felébredjen benne és kidörzsölje a szeméből az álmot. A Kossuth Lajos ucca egyik kirakatánál megállt. Nem az új ruhákat nézegette benne, hanem önmagát, mert hiszen asszony nem lehet olyan kifogástalanul felöltözve, hogy a kalapja vonalán, a ruhája redöin, ne találjon valami igazítani valót. Kissé györtyösködött is önmagában, aztán oldalranyázott pillantásokkal mustrálgatni kezdte a kirakat elött álldogálókat. De hamar abbahagyta a fürkészést megrótta magát és a kíváncsiság ördögét is megleckéztette. Közömbös arccal ment tovább. A bosszú, könnyed lépések , nyomában újra nyugtalanítani kezdték s amikor a Szentkirály-uccába befordult, megpillantotta maga mögött üldözője 12.- 1 nettjét. A helyzet egyre fenyegetőbb lett, a lépések mindközelebbről hallatszottak .• egyszerre suttogás ért a füléhez:‘Drága asszonyom!” — vagy: “Gyönyörű asszonyom”, — de lehetett “angyalom” is, nem volt bizonyos benne, mert ideges bosszúságában közel se engedte magához a szavakat. A suttogás egyre áradt. Egyszerre megdöbbent. Naivan és ostobán ez a szó ért hozzá: Kedves nénike! — Elfutotta a hang, a hang felé fordul, hogy megleckéztesse a tolakodót, de ahogy megismerte az üldözőjét, menten elpárolgott a haragja. — Sanyi! — és már nevethetnékje támadt. — Hát te ilyenekre vetem'.del?... Sanyi, a férje unokaöccse, kissé bűnbánó arcot vágott, illedelmesen kezet csókolt és könyen elpalástolta a zavarát. Az asszony pedig már gonoszkodni is kezdett vele. — Csak azt a szerencsétlen “kedves nénikét” ne mondtad volna! Azt hiszem, hazáig csaltalak volna, s úgy mutattalak volna be Laci bátyádnak. De így is, micsoda falat lesz ez otthon: Sanyi, mint aszfaltbetyár! Sanyi, elegáns, fess lin, valami kis kajánsággal nézett szép rokonára — Hiszen igen is felfoghatod, mondotta aztán — de azt hiszem, óvatosabbnak kellene lenned, kedves Csili, mert még azt fogják hinni, hogy dicsekedni akarsz... — Micsoda? — Nézd, kértek, — folytatta Sanyi szemtelen nyugalommal — rólam tudják, hogy ízlésem a nőket illetően csalhatatlanul finom. A nő exterziejének legkisebb aprólékossága se kerüli el a figyelmemet. Minden színharmóniának, minden vonalnak, parfümnek, női mozdulatnak van valami mondanivalója a számomra. — Szóval, kitüntetésnek kell tananőni, hogy magas ízlésed rámfeledkezett? — Istenem — sóhajtott Sanyi — Engem csak annyiban érhet szemrehányás, hogy nem ismertelek meg azonnal, hogy tulajdonképpen csak ma vettelek észre, holott majdnem naponta látlak. De hiszen tudod, a családbeli nőket mindig tabunak tekintett lent... és ma, ebben a remekszakású toalettben, újnak, idegennek láttalak és még a járásod, a mozdulataid Sáraijában is volt valami, amit éppen tabuvoltodra való tekintettel sose figyeltem meg eddig... — Köszönöm. Ugyebár ezt bóknak szántad? — csipkelődött az asszony, • és minden óceai ismerkedés alkalmával elmondod ezeket az észrevétlen finom bókokat? Ez a receptedhez tartozik? — Részben igen, de nem mindenki dől be ennek — őszintéskedett a fia. — Olyan ez, mint a vhás. Előbb ki kell tapasztalni az ellenfeleket, — hogy ne mondjam— szondírozni kell a talajt. De hagyjuk ezt. Inkább azt szeretném megmagyarázni neked, hogy nem aratnál valami nagy sikert Laci előtt a mai kalandoddal. —• Ahá, — gondolta az asszony — és aztán: No, jó. Nem szólok. Nem “dicsekszem” ■!... de magyarázd meg nekem, hogyan teheted magadat annak,hogy az uccán esetleg 1 ego1011. bit.sanak, hogy rei időit hhjának, hogy :ilkalomr,titán raíantelyik■ megtámadt itt hölgy fölismerjen az uccát! és odaszóljon a férjének. Ez az a szemtelen alak, aki a múltkor megszólított.... Sanyi felhúzta a szemöldökét és csodálkozhat! mondta: — Kissé furcsák a nézeteid, Csirikém, hogy ne mondjam: ósdink. Bár hiszen vannak olyan alakok, akik válogatás nélkül megszólítanak mindenkit, de ezeket alacsony ösztönök hajtják; én nem tartozom ezek közé. — Nemes kivétel vagy, epéskedett az asszony. — Már az imént említettem, hogy az érzékeim igen finomak. Mindent kiolvasok a nőkből és bizonyos vagyok abban is, hogy az a nő, akit benned láttam meg, ha nem is te lettél volna, rendkívüli jelenség volt, és semmiesstre sem hívott volnarendőrt. — De alaposan kiábrándult volna a “kedves néniké” hallatára. — Ezt csak bízd tán. Ha netán hiba lett volna, egy-két mondattal helyre lehetett volna hozni. Különben is, ez a szondirozáshoz tartozik és egy elegáns szépasszonyra alkalmazva, — elég komikus is, nem? — Ja, te annak érzed? — Mindegy. Szóvá! csak azt akarom mondani, hogy nem vagyok indián, aki skalpokat gyűrt... Hanem ennek az örök vágyakozásnak a mélyén, — hidd el, valami végtelen szomorúság lappang. — Cash folytasd! — Sokszor gondoltam végig ezt a dolgot. Az ember valami elérhetetlen, földöntúli boldogságra vágyik, többre, mindannál, ami pénz, munka, társadalmi pozíció nyújthat és túl a kártyán, tul a boron, nőre talál. A Vince, akiért lopnak, csalnak, csal,idem.t " Délamerikai „Magyarsság”’ 1932. április hó 1. Igazán éhbérért dolgozik a magyar tisztviselői kar A magyarországi tisztviselőknek ebédre 36 fillér, vacsorára 24 fillér jut Néhány számadat, amelynek érdekességéből nem von le az a körülmény, hogy Magyarországot, a magyar tisztviselő helyzetét svajct kollégájával hasonlítják össze, minden kommemár nélkül ékesen beszél. Az adatokat a postások hivatalos lapja állította össze. Egy svájci postasegédlisztnő, egy csekkhivatalban dolgozik, 24 éves, három éve szolgáit, havonta36,5 frame fizetést kap, amiből, miután szobájara 50 frankot, étkezésre 120 frankot, adóra 4 frankot költ, még ruhára és cipőre is havonta 12 frankot tud félretenni. Ugyanekkor egy magyar felügyelő, 53 éves, 33 éve szolgál, havonta 267.60 pengős fizetést kap kézhez. Egy postafőtiszt, aki 25 éve szolgál, öt gyermek apja, 349.54 pengőt kap kézhez és akinek minimálisra teszinített kiadása?, ruha, cipő, tandíj és tankönyv nélkül 266 50 pergőt tesz. Ez is csak úgy lehetséges, hogy egy személy reggelije az ő háztartásában 19 fillérbe, ebédje 56 fillérbe, vacsorája 24 fillérbe kerül. Ilyen beosztás mellett havonta 17 pengő a háztartás hiánya, de mi történik, ha az öt gyerek közül valamelyiknek cipőt kell vennie? Hogy itt Délamerikában megállapíthassuk a magyar tisztviselők anyagi helyzetét, tudnunk kell, hogy egy pengő körülbelül 70 centavosnak felel meg. A 36 filléres ebéd tehát 25 centavésnak, a 24 filléres vacsora 17 centavosnak felel meg. „ Tessék ebből "táplálkozni!”