Délamerikai Magyarság, 1936. július-szeptember (8. évfolyam, 1000-1037. szám)

1936-07-04 / 1000. szám

1936. július hó­n „Délamerikai Magyarság” Az ezredik szám az óhazából nézve ... Ismerem azt a­­mafias munkát, a­mit a “Délamerikai Magyarság” és annak lelkes szerkesztője végez a délamerikai magyarság között ab­ból a célból, hogy bennük a magyar érzést megtartsa. Ismerem azt a hasznos propagan­dát, amellyel a benszülött délame­­rikaiak figyelmét és érdeklődését a magyar kultúrára és Magyarország igazi értékeire felhívják. Éppen ezért, amikor a lap immár ezredszer hirdeti Délamerika ma­gyarságának a magyar gondolatot őszinte nagyrabecsüléssel és szere­tettel köszöntöm — szerkesztőjével egyetemben s működésükre tovább­ra is kérem a magyarok Istenének áldását báró PERÉNYI ZSIGMOND s. k. koronaőr a Magyarok Vila kongresszusának elnöke. A külföldön élő magyarság egyik éltető eleme a külföldi jó magyar sajtó. A külföldi derék magyar la­pok szerkesztői nem kimélnek időt, fáradságot, sokszor még anyagi ál­dozatokat sem, az új haza szeretete mellett ébren tartják a külföldön élő magyarságban az óhazához való ragaszkodását, erősítgetik bennük az együvétartozás érzését, igyekez­nek növelni a magyar öntudatot és hirdetni köztük az igazságot, hogy a magyarsághoz tartozni di­csőség ! Ebből a nehéz magyar munkából a “Délamerikai Magyarság’’ és an­nak kiváló szerkesztője mindenkor kivette a maga részét és én, mint a világkongresszusi iroda egyik sze­rény munkása, magyar szeretettel üdvözlöm a lapot, a kiváló szerkesz­tőt akkor, amikor immár ezredszer hirdeti olvasói előtt a dicsőséges magyar múltat, a küzdelmes, de te­­tőtől-talpig becsületes magyar je­lent és a reményteljes magyar jö­vendőt. Adja Isten, hogy ezt a mun­kát folytathassa a lap és derék szer­kesztője minél több sikerrel a dél­amerikai magyarság, de az egész magyarság javára is. Dr. NAGY KÁROLY — A “Délamerikai Magyarság” ezredik példányának megjele­nésében újabb bizonyságát látom a magyarság összetartásának és él­­niakarásának. Az a tény, hogy az újvilágba szakadt honfitársaink szükségét érzik ilyen magas színvonalú magyarnyelvű lap fenntartá­sának: a magyar nyelvhez való ragaszkodásukat s a magyar gondo­lathoz való hűségüket tanúsítja.­­ Kétségtelen, hogy a “Délamerikai Magyarság” összekötő kapocs a régi haza és a külföldre került magyarság között és így ezzel a kultúra szolgálatán felül nemzeti hivatást is teljesít.­­ A “Délamerikai Magyarság” éveken át hűségesen szolgálta a magyar érzést és a magyar ideálokat, fenntartotta és élesztette a vi­lág másik részébe szakadt magyar testvérek ragaszkodását az anya­földhöz, tárgyilagosan és az igazsághoz híven számol be magyar ol­vasóinak a hazai eseményekről és törekvésekről. — Ezért bízvást a magyar nemzeti sajtó egyik érdemes és kiváló munkásaként becsülöm a jubiláns lapot, amelynek sok sikert, olva­sóinak pedig őszinte szívből sok boldogságot kívánok. MIKECZ ÖDÖN miniszteri osztályfőnök, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője. — A “Délamerikai Magyarság” ezredik példányának megje­lenése örvendetes bizonyítéka annak, hogy az óhazából messzesza­­kadt testvéritlen magyarság lelkében töretlenül él a nemzeti össze­­tartozandóság érzése . Minden időkben megbecsülendő nemzeti teljesítmény volt mécset tartani az idegenbe szakadt magyarság között, de kétszere­­sen az a mostani nehéz időkben, amikor a magyar sors jobbrafordí­tásának nagy küzdelmében a világ minden zugába szétszórt magyar­ság szolidaritására kétszeresen szükségünk van. Megnyugtató és örvendetes a hazai magyarság életküzdelmében, hogy bármily mesz­­sze szakadt fiai sehol a világ egyetlen zugában sem feledkeznek meg a magyar ügyről.­­ A “Délamerikai Magyarság” becsülettel tartja a lelket az óhazától messze szakadt magyarokban és ezért a “­ Magyarság” ünnepén a további kitartó munkához sok szerencsét és szívós, lelkes küzdelemmel kivívott eredményeket kívánok marossolymosi MAROSSY FERENC a külügyminisztérium sajtóosztályának főnöke tisztán. Hát ha !Am­olyan szíves a te­kintetes ügyvéd úr... De a világért se akarok haragot... Valahogy meg se tudja az öcsém. Tudja, érzékeny egy ember... — Nem szólok — biztosította az ügy­véd. — Ami pedig a pert illeti — for­gatta az aktákat maga előtt — ezzel egy­­kicsi baj van... Addig nem lehet eredménnyel fellépni az ellenfél ellen, birtokháborítás címén, míg a tulajdon­jog kérdése nincs tisztázva... — Ugy­e nem? — rikkantott fel meg­lepetten a székely, ki úgy figyelt az ügyvéd minden szavára, mintha a püs­pök maga prédikálna a templomban. — Az öccss engem rosszul informált — magyarázta az ügyvéd— mert nem áll az, hogy Simó Lajosnak és törvé­nyes örököseinek nincs semminéven ne­vezendő jogcíme ahhoz a birtokhoz. — Mi az isten haragja! — vágta el az ügyvéd szavát a székely felháboro­dottan. — Az nem lehet igaz! — Annak a tekergőnek semmi jussa sincs ahhoz a birtokhoz. Mi úgy tudjuk... — Rosszul tudják. A telekkönyv be­szél ... — Már tőlem akármit beszélhet a te­lekkönyv, de az igazság az, hogy az osz­­tozásnál... — Az osztozásnál nem tartották be a törvényesen előirt formákat s az nagy hiba volt. A székely visszaesett a székre és ösz­­szetörten bánkódott, háborgott rajta: — Hírt, a Ponciusát... Ennél rosz­­szabb hírt nem is mondhatott volna ne­kem az ügyvéd úr... Most mi lesz ve­lünk?­.. Se föld, se becsület! Hozzá egy csomó kiadásba vertük magunkat. Az ügyvéd minden felelősséget elhá­rító mozdulatot tett. — S nem lehetne valamit csinálni? — kapaszkodott reményvesztetten a szal­­maszálba is a székely­— Csak abban az esetben, ha be le­hetne bizonyítani, hogy az osztozkodás­nál. .. — A tanuk meghótak — legyintett le­mondóan a székely. — Valami úton-módon rá kellene ven­ni az ellenfelet, hogy ismerje el... A székely intett, hogy hiábavaló min­den. Aztán mintha most támadt volna a gondolata, megkérdezte félénken, mint aki újabb, a nagyobb baj bekövetkezé­sétől tart: — De ugy­e, Simó Lali nem tehet semmit ellenünk? Az ügyvéd úr úgy húzta el a sze­mét, mint aki nem merne megesküdni erre és meg is mondta: — Az ellenfél helyzete teljesen tiszta. Egy egyszerű kérvényt kell csak be­adnia a törvényszékhez, mint a telek­könyvi hatósághoz, hogy jogigényét el­ismertesse A székely szeme titokban felcsillant. ‘‘Ez az, amit tudni akartam” — gon­dolta vidáman, de meg akart győződni, hogy nem akarja-e behúzni az ügyvéd. Sohasem lehet hinni az ügyvédeknek. — Nem ijesztgetni akar az ügyvéd úr? — kérdezte ravaszul. — Bár ijesztgethetném — mutatta a részvétet az ügyvéd. — Rosszul áll az ügyük... én viszem a pert. Ha mondják a ha már vállaltam, de meg kell mon­danom becsületesen, hogy nincs kilátá-s suk, vagy legalább is nagyon kevés, hogy megnyerhessük... A székely játszotta a gondütöttet, — majd haragosan felcsattant, hogy job­ban elátassa az ügyvédet: — Nem így biztatott maga sem, mikor a pert vállalta... Akkor kellett volna szólni, nem most. — Maguk informáltak tévesen — pat­tant fel az ügyvéd. — Hát akkor most mi a temérdektüzit csináljunk? — juhászkodott meg a szé­kely. — Egyességre kellene lépni az ellen­féllel — tanácsolta az ügyvéd. — Más megoldás nincs A székely odakacsintott az írógépes kisasszonynak, de olyan hevesen ugrott fel, mintha a vipera csipte volna meg: — Mi? Egyességre lépni? Azzal ,­ tekergővel ?... Sohasem... Tudja­ ?, mit jelent ez a szó: — Sohasem... Ha minden vagyonunk reámegy, akkor sem! Ha a tömlőében rothadunk el mind Ba­­rák?... akkor sem!... Még lihegett is a dühkitörés után, de­ aztán büszke méltósággal mondotta: — Folytassa a pert, ügyvéd úr. Ne törődjék a pénzzel, ha mind cserén ma­radunk se- Ne irka-firkáljon se nekem, se az ecsémnek, hanem pereljen. Mi el­megyünk, ha kell, a királyig is. Az ügyvéd vonogatta a vállát, de azt is megígérte, hogy minél előbb kitüzeti a tárgyalást. A székely leverten elbúcsúzott. Az aj­tóból azonban visszafordult, mintha va­lamit elfeledett volna: — Szavamat ne feledjem. — Nem írná le A tekintetes úr egy papirosai azokat a számokat és dolgokat, amikre Simó Laji hivatkozhatnék, hogy mi is tudjuk, mi ellen védekezzünk. A jegyző úrral is megbeszélnek. Az ügyvéd papírra tette értelmesen, a mit mondott. A székely undorodva tette zsebre az írást és egész teste reszketett a haragtól. — No csak neki a pernek, ügyvéd úr! Mi Barák nem hagyjuk magunkat, ha egyetlen gatyára maradunk, akkor sem! Az ügyvéd csodálkozva nézett utána, mikor emelt fővel távozott... Mikor a tárgyalás napján a törvény­szék folyósóján újból találkoztak, az ügyvéd meleg barátsággal rázta meg a székely kezét: — Hát maga is itt van? — Muszáj jót bejönnöm — felelt alá­zatosan az ember — mert idézetet kap­tam... — A Bara kontra Simó-perben? —­ csodálkozott az ügyvéd. — Abban... — magyarázta értelme­sen a székely — mert hát abban a “Ba­ra kontra Simó”-perben én voltam az alperes... Simó Laji a becsületes ne­vem... — Hogy?... maga?... Simó... La­jos. .. akinek a tanácsokat adtam? — Az én. Simó Laji, a micsodás. . De olyan ügyvéd sincs több a vármegyé­ben, mint a tekintetes ur... Mondtam is a feleségemnek, hogy: — Te Rózsái! ha azok a csürken, a...,ket a cserényaku­tyuk költött, annyira nőnek, vigy­át vagy kettőt az ügyvéd urnak... Adnék többet is, tekintetes ur, a fajin tanácsért — de az idén rosszul költöttek a kotlife Tudja fene, hogy mi lehet az nV.­.. ■ 3 SZEGÉNY ERDÉLYIEK Kolozsvárról jelentik. A román vallásügyi minisztérium ren­deletet adott ki, amely szerint a falusi egyházak ezentúl semmiféle vallási ösz­­szejöveteleket, ünnepséget és egyházi gyűlést nem rendezhetnek előzetes mi­niszteri engedély nélkül. Aki tudja, meny­nyi utánjárásba és mennyi időbe kerül egy-egy miniszteri engedély megszerzé­se, az előtt nem titok, hogy az új ren­delet egyértelmű minden egyházi, köz­művelődési és jótékonysági mozgalom és munkásság teljes megbénításával. Temesvárott — mint onnan írják — a IV. kerületi vasúti posta egyes al­kalmazottai a feladott küldemények cím­zéseit is cenzúrázzák. A közönség köré­ből elhangzott panasz folytán egy lap tudósítója felkereste a posta főnökét, aki kijelentette, hogy helyesebb volna a címeket a román helyesírás szerint írni, hogy ezzel megkönnyítsék a levélhordó munkáját és az tudhassa, miképpen kell a címzett nevét kiejteni. Úgy látszik, a vasúti posta főnöke nem tud a parla­ment által megszavazott névvédelmi tör­vényről, amelynek során a belügymi­niszter ismételten kijelentette, hogy a kisebbségi polgárok nevét azok saját he­lyesírás szerint kell írni s azt nem sza­bad önkényesen elferdíteni. Aradról Írják: Nagy megütközést keltő leirat érke­zett a közelmúltban Aradra. Utasítást ad a leirat az ügyvédkamara dékánjá­nak, hogy ügyvédjelölteket csak abban az esetben nyilvánítson rendes ügyvé­deknek, ha előzőleg nyelvvizsgát tet­tek. A körlevél szerint minden ügyvéd­­jelölttel szemben alkalmazni kell a nyelv­vizsgát, tekintet nélkül arra, hogy az

Next