Délamerikai Magyarság, 1942. január-március (14. évfolyam, 1834-1870. szám)

1942-01-06 / 1836. szám

Okoméi történetek: Vagy Petőfi valaki, vagy nem... Förgebajussra, zömök magyar álldogált a szegfdi törvényszék folyosóján Nyugodt pöfékdéssel várt a sorára. Néha-néha egy egy abub­ól fölfelé ívelő pillantást vetett a pad mellett támaszkodó fejkendős asz­­saonyis, nyilván miatta került törvény­be. Ami ki is tűnt rövidesen, amikor a teremszolga kiszólt a folyosóra: — Petőfi Sándor gyerektartási ügyében gyűjjenek be a megidézettek! A pörgebajnak és minden tartozéka meg­mozdult. Tisztességtudóan elkente csiz­mája talpával a cigaretta véget a tárgya­lóterem ajtaja előtt, aztán kalaplevéve be­lépett: — Aggyon az Istent Szótlanul nézegetett bele a saját, tör­vény elé került lelkébe, mialatt a biró ren­dezgette a papírokat az asztalon — Petőfi Sándor! — hangzott a bírói felszólítás. — Itt vagyok! S addig, míg csak zárttá nem nyilváno­­dik a tárgyalás, kitűnik, hogy Petőfi Sán­dor dombiratos­ gazda gyerektartási ügy­ben került beljebb a szegedi törvényszék kapuján. A fejkendős asszony a kihallga­tás alatt igyekszik melléje állni a birói asztal előtt, de Petőfi Sándor mindunta­lan egy-egy félaraszt eloldalog mellőle, mintha ezzel is kifejezést akarna adni annak, hogy a perben szereplő közelség jelenleg nem kívánatos. Merthogy ésszel kell élnie az embernek, különösen pedig a bíró előtt Ez az any­a . már edig épen 20 ellenséges repülőgépe­t lőtt le és három kitüntetésben részesült. K­­istársai ‘Paddy"-na­k hívják s Írország­ban született. — Neve? — Petőfi Sándor. — Hány éves? — Nem is tudom — mondja hosszas té­­pe­lődés után — Mennyi is vagyok? — fordul végre a fejkendős asszonyszemély felé Ez a tudakozódás egy pillanatra köze­lebb hozza a vádlottat és a feljelentőt­t pörögnek egymásután a keretesek. — Egyszer csak rátér a biró a lényegre. Itt olyan momentumok is műsoron vannak, a­melyek már nem kívánkoznak a nyilvá­nosság elé Elrendelik a zárt tárgyalást. — Petőfi Sándor egykedvűen veszi tudomá­sul, de az asszonyon látszik a megnyug­vás Mikor a tárgyalótermet másfél óra múl­va elhagyják, a folyosón megszólal Petőfi Sándor gazdálkodó: — Mi csak itt mondtad ezt meg a bíró előtt? Honnnan tudtam vóna én, hogy a gyerek az enyém? Hogy mi lehetett a nyomós érv, amely minden kétséget eloszlatott Petőfi Sán­dornál, az örök titok marad. De látható­lag véglegesen megnyugodott, mert derűs ábrázattal felel, amikor megállítjuk kife­lé tartó útjában: — Tudja-e, Sándor bár­ki volt Petőfi Sándor? Ránk néz, aztán csendesen megszólal: — Azé kérdi-e, mer’ maga nem tudja, vagy azé-e, hogy engem froclizzon? Petőfi a legnagyobb költő! Megvár, a könyve nekem is, a fiam nyerte az oskolában a szavazattyával Azér’ én is írtam egy ver­set — mondja halkabbra szoritva hang­ját — merhogy vagy Petőfi valaki vagy nem. Ehűn­e, ezt, mindig magamnál hor­dom, merhogy a marhalevél hátára van Írva Olvassa csak Ide adja a marhalevelet, amelynek a hátán szélesre nyújtózó betűkkel ez áll: Sok bolond van a világon, de én azzal nem bánom Mer ha mindenki okos véna, akkor a világ megbolondulna Kértük a verset Petőfi Sándortól De nem adta. Mert mint mondta: emlék ez.­örzsinek irta egyszer, aki miatt most tör­vénybe került. . cassoo9co©»aoeoa®!woo®ao®ae©c — Ezer üveg pezsgő Színhely: a Tisza partján, a kastély kertjében. Még terített asztal, de az inas leszedte az edényeket. Tücsök szúnyog, nyári bogár muzsikál; odafönn a csillagos égbolt nagyog Odalenn a folyó, mélán, méltóságteljes nyugalomban. A parti tü­zek szerelmesen borulnak a víz tükrére. Rekkenő meleg nap volt. Most enyhe, hús­sze­le cirógatja az arcokat, melyek a gyer­tyák rembrandti fényében világlanak az asztal körül. Teca néni mondja: —Ma odaát voltam Gáboroknál... sze­gény Gábor! Rossz ránézni. Nagyon a vé­gét járja szegény! Gábor, akiről Teca néni beszél, birto­kos jzomszéd. Valami atyaítság van köz­te és a vendéglátó gazdáim közt. Nyolc­vankét éves. Agglegény. Teca néni hozzám fordul: — Poytel maga nem ismert Gábort: Ő az, aki folyton azt mondja, hogy minden­kit meg kéne kövezni, aki hidegen eszi a rántott csirkét. Vagy késsel kéne elvágni a torkát. Kati, Tecsi néni fiatalasszony leánya — megtalása a magyarázatot: — Rettentő sokat szeret enni Gábor bácsi. Mindig elnéztem, csak úgy garálja be a szájába az ételt. Az esküvőmön tiben kilenc káposzta tölteléke­t evett meg tíz­óraira. Tímár, a házigazdám veszi át a szót: — Itun te tudott &i wregur. Most már ■ két esztendeje nem iszik Csend van Egy csillag szántja végig a mennyboltot Tüzes fénnyel korcsolyázik le valahol tul a Tiszán Halászladik sik­lik a vizen. Denevér repdes a bokrok fe­lett S Teca néni most mesébe kezd: — Szegény, boldogult uram nagyon ked­velte Gábort. Bizony, fiatalkorában mula­tós legény volt. Nem szeretett dolgozni Jobban szerette a cigányt Meg a pezs­gőt. A pezsgőt nagyon-nagyon szerette! Hirtelen mosolygós lesz Teca néni ar­ca: — Nem ismeri Gábor történetét, az ezer üveg pezsgővel? — Nem ismerem. — Hát ezt hallgassa meg. Akkor 24—25 éves lehetett. Szegény jó anyja már nem élt. Az apja örökösen korholta a lusta -­ságáért, örökösen nógatta, hogy kezdjen már valamihez. Itt a föll, a gazdaság! — Vagy behozza a megyéhez. De Gábornak nem igen vett kedve egyikhez sem... — Egyszer épen ideát volt nálunk, amikor azt mondja neki az én voksigum jó öre­gem: Te, Gábor. Itt áll az újságban,­­ hogy Ausztráliában nem ismerik a pezs­gőt. Aztán azok, akik odakint élnek, na­gyim szomjaznak a pezsgő u­tán! Gábor rácsap az asztalra. Mintha most látnám Ez nekem való foglalkozás ,v»orláz*!« Ausztráliába, viszek magammal pezsgőt és részegre keresem magam! Drága Jó öre­gem­ csak nevetett, de Gábor komolyan vette a pezsgőüzletet. Pár nap múlva me­gint ideál van és boldogan jelenti, hogy nemsokára indul Ausztráliába. Ezer üveg pezsgőt visz magával, csak úgy mintának. Majd ő megmutatja az apjának, meg a famíliának, milyen pezsgőüzleteket fog ő csinálni Teca néni kis szünetet tart. Nézem az arcokat az asztal körül. Az arcok ragyog­nak. Rajtam kívül mindenki ismerhette a történetét. Boldog élvezettel várják a foly­tatást Pedig Teca néni csak nekem me­séli . Hát el is indult Gábor Fiuméból Ausztráliába, a huszonöt láda pezsgővel. Mingyárt első este hajón fel te bontott egy ládát, kért magának egy üveget a va­csorához Azzal indokolta, hogy a fanyar borocska nem ízlik neki, meg aztán még mindig marad 999 üveg Mintának az is elég lesz az ausztráliaiaknak! Csakhogy másnap másnap este megint nem tudott ellentállni, hogy pezsgővel öblítse le a va­csoráját. Harmadnap már az ebédjéhez is pezsgőt ben látott, a saját pezsgőjét, joga volt hozzá. Negyednapra a reggelijéhez is lenyakalt egy üveggel: ötödnapra unta, hogy egyedül iszik, hát az asztaltársainak is kínálta. Ettől kezdve így nőtt a pezsgő fogyasztás nap-nap után. Sőt egyre nö­vekedett, mert a kapitányt te meg kellett prezentálni, azután a tisztek is lássák,­­ hogy magyar úrral van dolguk. Igyanak a tisztek is pezsgőt, ha as utasok azt isz­­szák Teca­­jeni a megint szünetet kint. Majd folytatja: — Nem akarok bőbeszédű lenni. A har­madik héten már a fűtők is a Gábor pezsgőjét itták odalenn a gépházban. Gá­bor rendelkezésére a fűtőknek is kijárt a napi pezsgőflaska.. . Mintegy öt hétig ment a hajó Fiumétól Ausztráliáig. Mi­kor kikötöttek, Gabor épen az utolsó üve­get bontotta fel, az ezrediket. Ahogy ké­sőbb ő mesélte, ezt nem lehetett máskép elképzelni. Az utolsó üveget ki kellett in­ni a megérkezés örömére! Most a vége következik a mesének. — Egyszóval igy esett, hogy Gábor pezs­gő nélkül ért ki Ausztráliába. Huszonöt ládája volt és 1000 üres pezsgősüvege. — Készpénze semmi, mert azt elkocfeázta a hajón. A ládákat, meg az üvegeket aztán ott Ausztráliában eladta. Az árukon épen hogy egy sürgönyt tudott küldeni az ap­jának: — "Kérek pénzt visszautazásra. — Pezsgőbolt nem sikerült, de a hajóúton nagyon jól mulattam.” — úgy te jött aztán haza, az apja pénzén. S világéletében büszkén, boldogan mesélgette mindenkinek az ő ausztráliai pezsgőüzletének történetét. Vége van a mesének. Fájdalmas kis mo­soly ül az arcokon. — Szegény Gábor! — sóhajtja Teca néni. Megint lehullt egy csillag az égen. A távoli faluból ide hullik a harangszó. A házigazda udvariasan kérdi: — Nem tennénk el magunkat holnapra, édes lelkeim? A veisucemiai Magyarság 1942. január hó 6. Új orosz és amerikai repülőgéptípusokat gyártanak Buenos Aires, január 5 A meglepő és tartós orosz sikerek nem csekély részben tudhatók be annak a kö­rülménynek, hogy az oroszok megismer­kedtek a német háborús technikával, — mondhatni "betanultak"­ a háborúba. Új repülőgéptípusokat gyártanak, amellyel világszerte feltűnést keltenek és amelyek — úgy látszik — véget vetnek a német tankok "diadalfutásának”. Az orosz tank­­romboló repülőgéptípusok újabb fejlődé­séről számolnak be most az orosz hiva­talos körök és kilátásba helyezik ezek kö­zeli harci tevékenységét, ami — úgy mond­ják — megpecsételi a náci tank-offenzí­­va sorsát . Az északamerikai repülőipar is új ra­­pülőgépmodellről számol be, amely a hír­hedt német "Stuka” bukó-bombázókat messze túlszárnyalja, mert kétszer annyi bombát visz magával, mint amazok és gyorsasága mintegy óránkénti 150 kilo­méterrel nagyobb, mint a német gépeké. ------------­ rxvv-i­re/vv-/vv­/v Ezekről az angol katonákról senki sem gondolná, hogy tulajdonképen "huszá­rok”, mert hosszú idő óta leszállították őket lovaikról és tank ősz­tagokban tel­jesítenek szolgálatot. A képünkön látható tank az Unióban készült és az észak afrikai hadjáratban vett részt ere­dményesen.

Next