Delejtű, 1858 (1. évfolyam, 1-26. szám)

1858-12-28 / 26. szám

206 vételekor 1686-ban kínzójának nemeslelküleg meg­kegyelmezett , mert 1657—1686-ig 20 basák ural­kodtak Budán s az utolsó vezér Arnaud Abdi basa oda csak 1684-ben tétetett. ") Fogságából 1660-ik év elején 22,000 tallér váltságdíjért váltatott ki, mit gróf Nádasdy Ferenc országbíró leveléből tudunk, melyben a török fogságból kiszabadult Szapáry Pé­tert ajánlja a keresztény h­ívek segélye és könyö­­rületességébe, s melyben érinti, hogy sarca 22.000 tallér volt. 2) E szerint a váltságdíj egy részét úgy gyűrjte ösze a család, mert valóban ennyi pénz akkor igen nagy öszeg volt. Lehoczky téved tehát, állitván, hogy a török által 1682-től négy évig tartatott fog­ságban. Fogsága után hozzáfogván a vagyonszer­zéshez, családját vagyonukig és rangban is igen fel­emelte, mert már egy évre kiszabadulása után 1661- ben Miklós bátyjától annak az ősi győri házban levő részét megvette.3) 1662-ben Dénes Dániel és neje Pállfy Katalintól Széplak fehérmegyei pusz­tát zálogba kapta.4) 1663-ban Bezerédy István Győr- Szigeti majorját és kertjét adta neki zálogba. 5) 1667-ben Dénes Dániel és neje Pálffy Katalin 150 forintért Fehér megyei Ivánc pusztát,6) ugyan ez évben Grasinger Mátyástól két kőházat vesz meg Győrött 2000 tallérért. 7) Az 1667-ik évi megyei felkeléskor egy lovast kellett Győr megye nemesei közé állítani, mig bátyja Miklós Lengyel Jánossal 18 lovast és 18 gyalogost,6) mi onnét magyarázható, mert Miklós volt az idősebb ütést vér és leány test­vérei gyámja, ki ez évben halt el és vette át Péter az öszes javak kezelését. Az 1662-ik évi ápril 13-án tartott Győr me­gyei nagygyűlésen a május 1-én megnyitandó po­zsonyi országgyűlésre hivó királyi levél felolvastat­ván, követek választattak s a követi utasítások és nehézségek összegyűjtésére egy 11 tagból álló vá­lasztmány neveztetett ki, közöttök ő is. 9) Az 1669- ik évi junius 3-án tartott Győr megyei kisgyűlésen Gr. Nádasdy Ferenc országbíró levele, melyben a megyét a dunántúli megyék gyűlésére meghívja, felolvastatván, Berdóczy György rosoni címzetes püspök, a szent-mártoni apát, Tarcsy János és Szapáry Péter küldettek, s az adandó utasítás és nehézségek szerkesztői nevei közt hasonlag az övét is feltaláljuk. I0­ 1675-ik év October 11-én gróf Illésházy Miklós 2300 forintban Érd városkát, úgy Berki, Szászfalu (máskép Százhalom), Tárnok és Diós (órás) falvakat Pest megyében zálogba adja Szapáry Péternek. 1­) 1678-ban június hó 18-án kelt szerződéséből kitűnik, hogy Győrött lakott.l) 1681- ben Trsztyánszky Andrással Mosony megye követje volt a sopronyi országgyűlésben.2) 1682-ben már mint ugyan azon megye alispánja 3) és a rác kato­nák parancsnoka említtetik, mely katonaságot a vér­tesaljai nemesség javai pusztítása és fosztogatása miatt Komárom megye által vezérjök Szapáry Pé­ternek bepanaszoltatták. 4) Azon kívül ugyan ezen évben, gróf Draskovits Miklós országbíró mellet alországbiró volt s ezért az a királyi kamarától járó űzetéséből Szapáry Péternek évenkint 300 fo­rintot engedményezett. 5) 1683-ban szinte alország­biró és Mosony megye alispánja volt.6). 1687- ben szinte, ezen kívül Mosony megye követje is volt az ezen évi pozsonyi ország­gyűlésen. 7) Ugyan­ezen év sept. 15-én gróf Kéry Ferenc és neje rima-szécsi Széch­y Julianna grófné murai-szom­bati — máskép olsini-várukat minden h­ozzátarto­­zandóságaival együtt Szapáry Péter arany sarkan­­tyus vitéz, al­országbiró, Mosony megye alispánja és neje Egresdy Zsófiának 33.500 forintért örökre eladják,­­ mely eladást 1688-ik év február hó 24- én I. Lipót király hűségéért, melyet mindenkor, kü­lönösen a múlt Tököli - török elleni hadjáratkor saját költségén a királyi táboriján katonáskodván, bebizonyított, említett jószágot a benn rejthető ki­rályi joggal együtt adományozza, illetőleg a vételt megerősíti.­­) 1690-ik év június hó 22-én gróf Kéry Ferenc és neje Széch­y Julianna grófné, úgy ifjú gróf Kéry Ferenc és neje Eszterházy Borbála s Kéry János a Szécsi-Szigeti uradalmat (Zala me­gyében) a város, városka (oppidum) és hozzá tar­tozó birtokokkal Szapáry Péter és nejének 16,000 forint, 100 akó bor, 100 köböl zab és bizonyos ifjú gróf Kéry Ferencnek adandó megtisztelő ajándékért örökös joggal eladják. 10) 1696-ik évben I. Lipót király a Balassákról királyi ügyészre szállott vág­­besztercei javakat, jelesen pedig a vág­besztercei várat, hasonnevű városkával, úgy a Vág folyó part­ján épített várat, a hozzá tartozó városkák és hely­ségekkel Szapáry Péternek 87,000 forintért eladja, 1­­) mely javakba ugyan ez évben be is vezettetik. ,2) Még ez évben báróságra és udvari tanácsosságra emeltetett 1704-ik év január havában gróf Károlyi Sán­dor kuruc vezér megjelenvén Dunántúlban, ő is hoz­­zájok pártolt; azonban martins hó végén kinyomat­ván a Dunái* túli részekből a kurucság Heister tábornok által;13) április 15-én kénytelen volt gróf Pálffy János altábornagy s bán védelme alá adni . Gévay Antal , a Budai Pasák, 1841. 42—52 lapokon. — 2) Mura Szombati levéltárban M­ csomag, 51 sz. alatt. — 3) Mura Szombati levéltár U csomag, 14 sz. a. — 4) M. Szombati levéltár Y. csom. 52. sz. a. — 5) M. Szombati le­véltár U csom. 13. sz. — c) M. Szombati levéltár Y csom. 49­­sz. — 7) M. Szombati levéltár Z cs. 1. — 8) Győr me­gye IV. jegyzőkönyve az 1667-ik évnél. •— 9) 10) Győr megye IV. jegyzőkönyve az illető éveknél. — 1l) M. Szom­bati levéltár K. 2. sz. 9 Eredetie oklevélgyűjteményemben. — 2) Lehoczky : I. Ilegni Hungáriáé...........Status et Ordines 199­1. — 3) M. Szomb. It- M­. csom. 53. sz. — 4) M. Szomb. It. Y. 31.— 5) M. Szomb. It. II. 20. — 6) Eredeti oklevélgyűjtemé­nyemben. — 9 M. Szomb. h­ár 11. 19. — s) 9) Másolatok oklevélgyűjteményemben. — 10) M. Szomb. It. P. 1. — n) 12) M. Szomb. It. GG. 12. — 13) Katona. Historia Critica Regni Hungáriáé, XXXVI Ord 486 1.

Next