Déli Hirlap, 1926. október-december (2. évfolyam, 222-296. szám)
1926-10-01 / 222. szám
2. oldal Ideges hangulat a tem városházán • Öt erdélyi város után állítólag a temesvári tanácsot is feloszlatják • A feloszlatásokat megelőzött vizsgálatot vezető vezérfelügyelő Temesvárott Megkondult a lélekharang a temesvári tanács fölött? Temesvár, szeptember 30. Amikor az Averesen-kormány átvette a hatalmat, bukaresti politikai forrásból rövidesen hire terjedt, hogy az új kormány a liberálisok részéről keresztülvezetett községi választások nyomán megalakult városi tanácsokat feloszlatja. Ettől a szándékától a kormány utóbb elállott, a városi tanácsok generális feloszlatására nem került a sor, de egyes nagyobb erdélyi városok új tanácsai mégis rövidéletűek voltak csak, széről mert a belügyminisztériumraelrendelt vizsgálatnak több helyen olyan adatokat sikerült produkálni, amely végeredményben a tanácsok feloszlatására vezetett, így járt Nagyvárad, Brassó, Arad és legutóbb Kolozsvár város tanácsa. Ellenzéki politikai körökben eme feloszlatásokat nem csupán a komoly hivatali apparátussal keresztülvezetett miniszteri vizsgálat folyományának tulajdonítják, hanem politikai célzatú ténynek, mert a néppárt és a vele együttdolgozó Goldis-csoport az új tanácsokban megfelelő képviselettel nem rendelkezik, hiszen még a liberálisok alatt történt a megalakulás. Akármilyen okra vezethető vissza az új közigazgatási törvény rendelkezései szerint megalakult városi tanácsok feloszlatása, tény, hogy bizonyos időközökben eddig négy városban szüntették meg a tanácsok működését és nem egy ízben hangzott el, hogy sor kerül a temesvári tanács feloszlatására is. Nagyon kívánatos volna, ha a politikai szenvedélyek felgyújtására alkalmas megbolygatása a városi tanácsnak elmaradna nálunk, mert Dobosan János dr. főpolgármester úgy látja el tisztét és olyan kifogástalanul vezeti a város ügyeit, hogy azzal a miniszter is, de a város közönsége is meg lehet elégedve. A helyzet ma az, hogy a feloszlatás ennek ellenére állandó Damokleskard gyanánt lebeg a temesvári városháza felett is és különösen akkor rezdülnek meg idegesebben a kedélyek, amikor egy-egy belügyminisztériumi magasrangú tisztviselő látogatja meg váratlanul Temesvárt. Mert tudni kell, hogy a feloszlatást mindenhol rövidebb-hosszabb hivatalvizsgálat előzte meg. Ilyen vizsgálat volt már a temesvári városházán is, amikor Miluteanu belügyminisztériumi vezérfelügyelő járt nálunk és betekintett a városi ügykezelés, illetve a tanács munkájába. Miluteanu vezérfelügyelőt úgy ismerik, hogy a feloszlatásra került tanácsok elleni vizsgálatott több helyen ő vezette le. És tegnap délben váratlanul megjelent a vezérfelügyelő Temesvárott, felkereste Bogdán Antal dr. prefektust, majd vele együtt a városházára ment. Hogy mi volt a célja és mit végzett a polgármesteri szoba párnázott ajtaja mögött, nem lehet tudni. A prefektus, amikor a városházáról lejött, munkatársunknak azt a felvilágosítást adta, hogy a vezérfelügyelő tisztán magántermészetű látogatásra érkezett. Miluteanu nem sokáig tartózkodott a városházán, ahonnan prefektusi autón egyedül távozott. A a hangulat a városházán idegesre fordult, megindult egyszeriben a halk, suttogó kombináció és aki még azt is hallotta, hogy a megyei prefektus a jövő hét elején Bukarestbe utazik, az már biztosra vette, hogy a Damokles-kard fonala elszkadt és a temesvári városi tanács felett megkondult a lélekharang. Berndorff WilÉnfalpakkaezüst Mimii nagy választékban kaphatók DRACHSLER VILMOS ékszerész, Temesvár, I., Hunyadi-u. 3. 0ÜáÍmunL> ________ a két szomszédvár harca újra kiújul a vasutigazgatóság birtokáért Temesvár, szeptember 30. Sok harc folyt a múltban Temesvár és Arad között a volt vasutigazgatóságért. Az aradi vasutigazgatóságot ugyanis megszüntették, Pop temesvári vasutigazgató azonban szeretett volna Aradon lakni és azért mindent elkövetett, hogy Temesvár a vasútigazgatóságot elveszítse és azt Arad kapja meg. Egyes ügyosztályokat önhatalmúlag Aradra helyezett és a tisztviselők miatta naponta kénytelenek voltak Aradra átjárni munkába. A vasúti igazgatás újjászervezése egyelőre véget vetett a két város versengésének, mert a vasútigazgatóságokat megszüntették és üzletvezetőségeket állítottak föl és ilyet kapott Temesvár is és Arad is. Azonban pár hónapi csend után a tülekedés a két város között felújítással fenyeget. A vasúti vezérigazgatóság ugyanis elhatározta, hogy az üzletkezelőségek számát apasztja és azzal a tervvel foglalkozik, hogy az aradit megszünteti. Csakhogy ez nincsen kedvére Pop Oktáv igazgatónak és mindent elkövet, hogy ne az aradi, hanem a temesvári üzletkezelőséget szüntessék meg. Eljárt az aradi városi tanácsnál és az ottani Sfatul Negustoresc elnökségénél, melyeket arra biztatott, hogy szálljanak síkra az üzletkezelőségért. Arad város tanácsa már el is határozta, hogy mozgalmat indít. Temesvár ezt nem nézheti tétlenül. Az itteni kereskedelmi és ipari érdekeltségeknek mindent meg kell tenni, hogy a Bánság közgazdasági életét fenyegető veszélyt elhárítsák. Kolos natóelítélés u arszitium Gondatlanság vagy szerencsétlen véletlen Temesvár, szeptember 30. Egy három év előtt halálos végű autóelgázolás ügyében ítélkezett tegnap a temesvári törvényszék. 1923. október 28-án Erdmann Endre temesvári vállalkozó autóján több temesvári utast vitt Lugos város felé. Amikor az autó Remete községen haladt keresztül, velük szemben jött Lugos felől egy másik autó. Mindkét autó erősen tülkölt. Amikor a Lugos felől jött automobil elhaladt Erdmann gépe előtt, az tovább akart haladni, amikor a házak felől egyszerre az úttestre lépett Basescu Vichentie hatvan esztendős gazda. Olyan hirtelen lépett az úttestre, hogy Erdmann, aki az autót vezette, nem is fékezhetett. A gépkocsi az öreg embert fellökte, aki magát annyira megütötte, hogy tizennégy nap múlva meghalt. Erdmann Endre ellen gondatlanságból elkövetett emberölés, miatt indult meg a büntető eljárás és ezzel kapcsolatosan Rosescu Vichentine özvegye kártérítési igényt is támasztott. Ebben az ügyben több tárgyalás volt már, de főtárgyalásra csak tegnap kerülhetett a sor. Erdmann Endre vállalkozó ,A„thanasiu törvényszéki tanácselnök kérdésére kijelentette, hogy nem érzi magát bűnösnek. Elmondta, hogy Rosescu, akiről kiderült, hogy nagyothalló volt, valószinüleg a lugosi út irányában nézett és csak az onnan érkező autót látta s mikor az elhaladt, abban a hiszemben, hogy a másik autó nem jön az ellenkező irányból, át akart menni a kocsiúton. Akkor a gépkocsi sárhányója felborította. Erdmann szerint Rosescu azokba a sérülésekbe halt bele, melyeket azáltal kapott, hogy ráesett egy a kocai út szélén lévő kavicsrakásra. Heim Miklós ácsmester és Muntyán építőmester, akiket a törvényszék tanúképpen kihallgatott, azt vallották, hogy Erdmannt semmi mulasztás nem terheli. Voata Joan és Stoica Ion tanuk, remetei lakosok azt vallják, hogy Erdmann Endrének látni kellett Rosescut. Radulescu ügyész vádbeszédében fentartotta a vádat és súlyos büntetést kért. Baran Aurél dr., az özvegy jogi képviselője, előterjesztette özvegy Rosescuné kárigényeit. Szerinte Rosescu Megnyílik a parfüméri a jlnivizek, arckrémek, púderek. Raktáron: illatszerek, ki szappanok, fésű, gut............. .................. ItiESin-Wel?», Seimm Bertát M kalisitu)t (Szemben a zárdaiskolával) 1026 október 1 havonta átlag öt-hatezer lejt keresett és kéri a törvényszéket, Ítéljen meg olyan kártérítést, amely akkora kamatot hoz. Takács Andor dr. ügyvéd, Erdmann jogi képviselője, a tanúvallomásokból azt igyekezett bizonyítani, hogy gondatlanság nem foroghat fenn és hogy Rosescu szerencsétlen véletlen áldozata lett. A törvényszék negyed óráig tartó tanácskozás után kihirdette ítéletét. Eszerint Erdmann Endre gondatlanságból elkövetett emberölésben bűnös és ezért az enyhítő szakasz tekintetbevételével tízezer lej fő és kétezer lej mellékbüntetésre ítéli, azonkívül kötelezi, hogy az özvegynek 70 ezer lej kártértést fizessen. Erdmann Endre az ítélet ellen fellebbezett és kérte, hogy a fellebbezés tárgyalása előtt szálljon ki egy bizottság a helyszínére, ahol rekonstruálni lehet a szerencsétlenség lefolyását, amiből látni lehet majd, hogy gondatlanság és vigyázatlanság nem történt. A megzavart pásztorára megölt egy csapodár férjet Bukarest, szeptember 30. Tegnap éjjel három órakor egy Grüinberg nevű ember felesége megszólította az utcán cirkáló rendőrt és arra kérte, hogy legyen tanúja annak, amikor férjét in flagranti hűtlenségen éri. A rendőr eleget tett az asszony kérésének és Oranberget tényleg együtt találta egy Stoenescu nevű asszonnyal. Mindkettőjüket a rendőrségre kisérték. Útközben a férj összeesett és néhány percnyi kínlódás után meghalt. A vizsgálat megállapította, hoggy a tettenérés okozta izgalom következtében szívszélhüdén ölte meg a csapodár férjet. A politika mellőzése kívánatos a városi közigazgatásban T ©mesvár, szeptember 30. Dobosán János dr. főpolgármester és Temesvár küldöttsége tegnap érkezett vissza Bukarestből, ahol részt vettek a városok országos kongresszusán. Temesvár városát különös megtiszteltetés érte, mert a kongresszus egyik alelnöki tisztsége a temesvári főpolgármesternek jutott. A tanácskozások során, amelyek vasárnap egész napon át tartottak, behatóan foglalkoztak az új közigazgatási törvény sok hiányos és ellentétes rendelkezésével és megállapodtak abban, hogy mindenegyes város polgármestere különkülön is tanulmány tárgyává teszi a törvényt és az összes észrevételeket hatalmas memorandum alakjában közlik a városok szövetségével, amely kimerítő javaslatot tesz majd a kormánynak a törvény módosítására vonatkozólag. Általános volt a kogresszon a vélemény, hogy a politikát lehetőleg minél távolabb tartsák a városi közigazgatástól. A temesvári küldöttség részéről Crismariu Octavián dr. szólalt fel, aki a hétfői banketten is mondott felköszöntőt és a bukaresti főpolgármestert, mint vendéglátó házigazdát éltette. A kongresszus résztvevői hétfőn Bukarest nevezetesebb intézményeit tekintették meg. Dobosán János dr. főpolgármester a minisztériumban több városi ügyre nézve biztató ígéretet mért. «anoscHNi Október elsején megnyílik. Legmodernebb villamos készülékekkel, kozmetikus szakorvos közreműködésével, végez: szemölcs, szeplő, pattanás, szőrszál, orrvörösség, viszértágulat stb. eltávolítást. Hajhullás kezelés Arcápolási bérletrendszer: 1244