Déli Hirlap, 1930. január-március (6. évfolyam, 2-74. szám)
1930-01-29 / 22. szám
u,3Wr29 fMMssik _________________5 ° ldal _ Kulturális délután. A Bánsági özművelődési Egyesület vasárnap, bruár 2-án délután öt órakor az iari munkaadók szindikátusának egytermében kulturális délutánt ren■2. Előadásra kerül két irodalmi evkü egyfelvonásos, továbbá többek, zeneszám és szavalat. - Ki fejti meg ezt a rejtélyt? Egyik vasónk írja: Temesvárott két zseniára három lei, egy tehát másfél felkerül. A temesvári zsemle azonban van pici, hogy az ember szinte egyvre tudja bekapni. A pékek, akiket város csak legutóbb is, fenyegetést tudott visszatartani az emeléstől, naszkodnak, hogy a lisztet drágán szik és alig tudnak megélni. Ezzel önben Lugoson — ahol a napokban rtam — azt láttam, hogy az utcán, az üzletekben olyan zsemlét árul amely legalább is olyan nagy, az másfél temesvári zsemle. Ezzel önben azonban a lugosi zsemle adössze egy lejbe kerül. Már most a kérdés: miért tudja a lugosi a nagyobb zsemlét egy leiért adós miért kér a temesvári pék ki>b zsemléért egy leit és ötven bánit? Isóbb ott a liszt? Aligha. A valóság hogy a lugosi pékek beérik a cseyebb haszonnal is. lem karácsonyi trükk az eddigi hirdetésem ! Üzletemet felére felebítettem. Kétszer annyi árum van, mnt amennyit elhelyezhetek. Eladok tehát itik bútorokat, porcelánokat csillért, űoyeget, kinaezüstöt minden áron. Estmények halmaza féláron eladatnak STERNBERG, Belváros, Merey-utca Nagy jótékonysági bál az Erzse városban. A Magyar Párt erzse városi tagozata a Bánsági Közmű ődlési Egyesület, a Polgári Kör dadája. I. Glória-dalegylet és a Tárkör részvételével szombaton, írhír 1-én este a Novotny-féle teremi nagy jótékonycélú bált rendez, táncot kilenc számból álló nívós sor előzi meg. A műsor keretében lépnek Kubán Rózsi, Holló Maris- Ostermann Irma, Szenetna Manci. pz Margit, Schibek Elza, Csermák Jós, Tolnay Béla, ifjabb Kubán dre, Győrffy Dezső, Ambrus Sán•, Gtaál Gyula, Czank László, Tizky György, Váradi János, Kolcz János, Dorn Sándor. Bereng íső: Láng Lajos, Wollschütz József, Idik Sándor, Regula Gyula, Szabó Benc, Schneider Károly, Berey Tász- Tóth Elemér és Potzek Ottó. Életunt cseléd: Filip E- mail józsefvárosi lakos Jakab Juta, nevű huszonkét éves cselédje yilkossági szándékból koszodott. Tettét a házbeliek idejekorán revették és értesítették a mentőket, k első segélyben részesítették és a házba szállították. But^ íák, ebédlők, uriszobák stb. bútorok olcsón és kedvező részletfizetések mellett kaphatók Ktlty ReZSŐ bútorgyáros Temesvár 111., Dózsa utca 4. Köszönetnyilvánítás A fájdalmas sorscsapás, mely bennünket ért egyetlen drága kisleányunknak tragikus elhaálozásával, mindazon ismerőseinknek és barátainknak, kik fehér óráinkban részvétükkel ájdalmunkat enyhíteni igyekezik, ezúton mondunk hálás köszönetet. Kacsárdi István és nem Arad, január 28. Amerikai szitű revolveres rablótámadást kíséreltek meg az Arad melletti Glogovác községben. Két mindenre elszánt bandita ki akarta fosztani az Első Glogováci Takarékpénztárt és csak a véletlennek köszönhető, hogy tervük nem sikerült. Két nap előtt éjjel két ismeretlen férfi behatolt id. Gertner Antal glogováci lakos házába és az istállóban revolvert szegezve a kocsisra kényszeritették azt, hogy hivja ki az udvarra gazdáját. Gertner fölkelt és az istállóba igyekezett. Alig ért azonban oda, amikor hátulról a banditák megrohanták és összekötözve kezeit kényszeríteni akarták, hogy adja át bank Wertheim-szekrényének kulcsait a A megfélemlített ember elmondta, hogy a fia a bank pénztárosa, mire íjból kényszerítették a kocsist, hogy Csökönyös életunt. Eszékről jelentik: Izgalmas jelenet játszódott le az Eszék melletti Újváros állomáson. Az egyik vasúti őr észrevette, hogy egy izgatott ember várakozik az állomáson és amikor az állomásra befutó robogó vonat a közelbe ért, hirtelen a sínekre vetette magát. Az őr odaugrott és el akarta rántani az életunt embert, aki azonban görcsösen kapaszkodott a vassínekbe. Végre 13 az őr hatalmas ütést mért az életunt fejére, aki elvesztette eszméletét és sikerült az utolsó pillanatban a vonat kerekei elől elkapni. Kihallgatása alkalmával elmondotta, hogy Kocsis Péternek hívják és nyomora miatt akart öngyilkos lenni. Városi tejközpont Házhoz szállít L oszt pasztörizátt tejet, palackozva literese 10 — Lei 10 litertől kannában literre 9.— Lei Rendelést felvesz a Városi tejközpont. Telefon 11-39. Virágtombolával egybekötött tea- és táncestély február 2-án a Tiszti Kaszinó nagy termében. A Romániai Rózsakedvelők Szövetsége február másodikán fényes estélyt rendez, amelyen a szövetség összes tagjainak kedélyes találkozójuk lesz. A szövetség tagjai belépődíjat nem fizetnek, de szívesen látják, ha tombolajegyeket váltanak. Minden kert- és virágbarátnak egy tombolajegy vétele ellenében szabad bemenetele van. A tombolajegy ára 40 lej. A virág és növénytombola sok látogatót fog odavonzani, mivel a temesvári kertészeti egylet önzetlen módon nagyszámú ekzotikus növényt és virágot adományozott. Minden virág- és rőzsekedve- 15 nagy érdeklődéssel néz ezen estély elé. Tombolajegyek elővételben való eladását átvették: Skoday divatáru üzlet, Jenőherceg-tér, thai porcellánkereskedés, Rosen- Lloydsor és minden virágüzlet :z előbbi módon csalja ki a fiatal Gertnert is az istállóba. A banditák a fiatalembert csak hosszas küzdelem után tudták ártalmatlanná tenni és sikerült arra kényszeríteni, • tudja a pénzszekrények kulcsait, hogy A banditák a kulcsokkal a takarékpénztár irányába elsiettek. A megkötözött férfiak elő rem bölcsére figyelmesek lettek a szomszédok, akik kiszabadították őket kényelmetlen helyzetükből. Az első útjük a bankba vezetett ahol mindent tárva-nyitva találtak. A Wertheim-szekrények a földön hevertek sértetlen állapotban. A bankiták ugyanis izgatottságukban nem tudták kinyitni a szekrényeket és fizitővassal próbálkoztak, de az i f rövidsége miatt kénytelenek vo üres kézzel távozni. A csendőrség széleskörű nyomozást indított a vakmerő hunditák kézrekerítésére Gyilkosság egy sörgyárban. Nagybecskerekről jelentik: Borzalmas gyilkosság játszódott le a becskereki Dungyerszki-féle sörgyárban. Tunics Mile huszonkét éves munkás revolverével agyonlőtte Krha Vladimir munkavezetőt és életveszélyesen megsebesítette Podhorszki Marija munkást, aki a merényletet meg akarta akadályozni. A kihallgatás során a gyilkos elmondta, hogy Krha Vladimir őt néhány nap e előtt a gyárból elbocsátotta és nem tltott sehol sem elhelyezkedni. A gyilkosság napján kérte a munkavezetőt, hogy fogadja vissza, mert nyomorog. Ez azonban nem volt hajlandó teljesíteni kérését, mire elvesztette józanságát és lövöldözni kezdett.*odhorszki Marija életben maradásához nincs sok remény. Éjszakai csendélet. Kellemetlen kalandban volt része az elmúlt éjjel Le Qint a Cucu gyárvárosi Hajó-utcai lakosnak. Amikor hazafelé tartott, két ismeretlen férfi megtámadta és úgy elverték, hogy eszméletlenül esett össze. Leanua Cucut a mentők első segélyben részesítették és a kórházba szállították. A rendőrség erélyes nyomozást indíott az éjszakai támadók kézrekertésére. Solingeni acéláruk beretvák, ollók, hajvágógépek dús választékban Franz Ternor & Co temesvár-Gyárváros, Kossuth tér 1. Tel. 561 A Bócz-család legújabb szereplése. Bócz György és Bócz Katalin mehalai cigányok vasárnap délőtt a józsefvárosi Úri utcában összeverekedtek. A parázs verekedésnek végül is a közeli rendőr vetett véget, aki mindkettőjüket előállította a rendőrségen. A verekedés győztese Bócz Katalin lett, aki Bócz György fejét több helyen beverte. Bócz Györgyöt a mentők elsősegélyben részesítették és a kórházba szállították. A rendőrség közbotrányokozás miatt mindkettőjük ellen megindítja az eljárást. FEBRUÁR ELSEJÉN ul esA filotési hónap kezdődik. Új előfizetőinknek azonban már az előfizetés napjától ingyen küldjük a lapot elejéig. Az előfizető nemcsak a legfrissebb híreket kapja minden út állapot megelőzően, bantun naponta Arcát, regényt, élénk gazdasági és sportrovatot, valamint a rádióműsor. csak a Déli Hírlap előfizetői minden hónapban ingyen közölhetnek egy tíz szóig terjedő apróhirdetést. Akik most előfizetnek, a régi előfizetőkkel együtt részt vesznek abban a sorsolásban, melyet február hóban rendezünk. A nyertes utalványt kap, melybe február hónapban bármikor 1 m nm napon át teljesen ingyen lakhatik Budapesten a Park szállóban. Hogy a sorsolást csak olyanok között ejtsük meg, akik tényleg szándékoznak Budapestre utazni, kérjük úgy temesvári, mint vidéki előfizetőinket, hogy címüket jelentsék be azzal, hogy a sorsolásban részt kivánnak venni Minden uj előfizetőnk is megkapja az 52á oldalas regényünket ingyen. Az államvasutak idei költségvetése. Bukaresti tudósítónk telefonálja: Vidrighin Sztán az államvasutak vezérigazgatója tegnap tanácskozást folytatott Ris 11 e 1. Ezen a tanácskozáson Vidrighin bemutatta az államvasutak 1930. évről szóló költségvetését, valamint azokat a tételeket, amelyek az államvasutak 1930. évi beruházására szolgálnak. Jegyzők bálja, Lippáról jelentik: A lippai járás jegyzői szombaton este a lippai Központi-szálló termeiben bált rendeztek, amelynek Bocu Szevér miniszter, kerületi igazgató és Ionescu Gyula dr. szubprefektus voltak a védnöke. A bálon, amely kitünően sikerült, nagyszámú közönség vett részt. Erdélyi Fiatalok. Ezen a címen látott napvilágot egy most meginduló havi folyóirat. A folyóirat célja a főiskolai hallgatók szellemi és anyagi érdekeit támogatni és előbbre vinni. A sok érdekes cikken kívül a lapnak két sokatigérő rovata van: fiatal magyarok, fiatalok munkája. A folyóirat olvasása azonban nemcsak a magyar ifjúságnak ajánlatos, hanem szükséges annak figyelemmel kisérése az öregek részéről is. A szerkesztőség és kiadóhivatal Kolozsvárott Piati Cuz; Voda 14. szám alatt van. Az előfizetés egy évre nyolcvan lej. Ha Temesvárra jön, kérj.» min. le nőtt az ingyenes tájékoztatót (Commuoatorul prin Timisoara.1 Felhívás A Bálint Anna által a józsefvárosi Str. Mircea Voda 2. sz. a. bérelt 4. számú üzlethelyiséget átvenni szándékozom Felszólítom nevezett esetleges hitelezőit, hogy követeléseiket febr. 1-ig nálam jelentsék be, mert későbbi bejelentéseket nem veszek figyelembe. Harmath Dezsőné V . Noszek u. 2. Meghivó A Polgári Takarékpénztár R.-T. betétesei felkéretnek, hogy f. hó 29 én, szerdán este 8 órakor az Elite kávéház billiárdtermében tartandó értekezleten megjelenni sziveskedjenek. Az ideiglenes bizottság. két rabló fel akart fosztani egy pénzintézetet Utazóknak nagy kedvezmény a szép szobákkal, kiváló étteremmel elsőrangú konyhával rendelkező RECORD -NAGYSZE szállóban 1TMIKLÓS