Déli Hírlap, 1969. október (1. évfolyam, 27-53. szám)

1969-10-14 / 38. szám

r A»? \ kn* „Hármasfogat a világűrben Tegnap 11 óra 39 perc óta három űrhajó csoportta rep­ülé­sének tanúja a világ­. A Szojuz—6, Szojuz—7 és Szojuz—S űrhajók 7 utasa közösen old meg­ több fontos műszaki-tudo­mányos feladatot. Többek között széles körű program alapján, egyidejűleg komplex tudományos feladatokat hajtanak végre a világűr Föld közeli térségében; kipróbálják a három űr­hajó egyidejű csoportos repülésének bonyolult vezérlési rend­szerét; a Föld körüli pályán keringő űrhajók egymáshoz ké­pest manővereket hajtanak végre, ember irányította űrrend­szerek kidolgozásával összefüggő kérdések megoldására. A harmadik űrhajón ketten utaznak: Vlagyimir Satalov, a Szovjetunió hőse, űrrepülő pilóta és Alexej Jeliszejev, a Szovjetunió hőse, űrrepülő pilóta, a műszaki tudomány és kandidátusa. Mindketten részt vettek m­ár űrrepülésben, idén januárban, a Szojuz—1 és Szojuz—5 fedélzetén. A három űrhajóból álló cso­port közös parancsnoka Sata­lov ezredes lett, aki a felszál­lás előtti nyilatkozatában cél­zott rá, hogy erre a repülésre Fen­in születése 100. évfordu­lójának előestéjén ke­rül sor, és valamennyien méltók lesz­nek a nagy évforduló emlé­kéhez évvel azelőtt, már mint az űrhajósok gárdájának tagja lépett be az SZKP-ba. Fele­sége, Klarisza Ivanovna, mér­nök, Jeliszejev édesanyja Va­­lentyina Ivanovna professzor, a kémiai tudományok dokto­ra. Jelenleg a szovjet Tudo­mányos Akadémia fizika­­kémiai intézetében dolgozik. Satalov ezredes idén janu­árban­­ két űrhajót kapcsolt egymáshoz a világűr­ben — így jött létre a világ első kísérleti űrállomása. Jelisze­­­jev ugyancsak idén január­ban űrsétát tett, amikor át­ment a Szojuz–5-ről a Szojuz—1 űrhajóra. A két veterán V­lagy­im Satalov ezredes, a Szojuz—8 és egyben az egész „hármasfogat” parancs­noka 42 éves, ebből 24 évet töltött repüléssel és foglalko­zott a világűrben való repü­lés kérdésével. Tanulmánya elvégzése után pilótaoktató volt, majd parancsnok re­pülőalakulatoknál. 1963 óta az űrhajósok soraiban teljesít szolgálatot. Észak-Kazahsz­­tánban, Petropavtovszkban született, apja vasutas volt. Felesége Muza Andrejevna, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, fia, Igor, a moszkvai repülő főiskolán tanul. Satalov 1953 óta az SZKP tagja. Alexej Jeliszejev, a lettel­zett mérnök 1984-ben szüle­tett Zsizdfában, egy Kaluga környéki kisvárosban (Kalu­­gában élt és tevékenykedett Konsztantyin Ciolkovszkij, a kozmonautika 1935-ben el­ is hunyt megalapítója­. Tanul­­m­­at Satalov várta. Ez volt b­ányai elvégzése után egy­­ az űrhajózás történetében az tervezőirodában dolgozott, két első kozmikus átszállás Távirat us űrbe és az űrbál Leonyid Brezsnyev, Nyiko­­láj Podgornij és Alexej Ko­­szigin üdvözölte a szovjet űr­hajósokat a három űrhajó si­keres kötelékrepülése alkal­mából. ..E kiemelkedő űrhajó­zási siker újabb bizo­nyítéka a szovjet tudo­mány és technika ma­gas fejlettségi színvo­nalának, a szovjet nép kimeríthetetlen alkotói lehetőségeinek” — hangzik a hét szovjet űr­hajóshoz intézett távirat. Az űrhajósok választáviratukban meleg köszönetet mondtak az üdvözletért. A hét szovjet űrhajós ugyancsak táviratban jelen­tette az SZKP Központi Bi­zottságának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének, a szovjet kormánynak, hogy­­.megkezdték a tudo­mányos-műszaki kuta­tások, megfigyelések és kísérletek átfogó prog­ramjának teljesítését. Kozmikus baráti kol­lektívánk meggyőződé­se, hogy a világűr ta­nulmányozására kije­lölt programot teljes egészében végrehajtja” hangzik a távirat, amelyet ■Georgij Honyin,­­ ValuWj*- Ktt> Kászov, Anatolij Filipcsenk­o, Vlagyiszlav Volkov, Viktor Gorbatko, Vlagyimir Satalov és Alekszej Jeliszejev küldött. A Szojuz-program tudományos jelentősége A Szojuz űrhajók szenzációs csoportos űrrepüléséről, a program tudományos jelentőségéről beszélgettünk Gesztesi Alberttel, az MTA szabadsághegy­ csillagvizsgálójában mű­ködő mesterségeshold-megfigyelő csoport tudományos mun­katársával. — Röviden összefoglalná nekünk a Szojuz-program krónikáját? — Vosztok típusú űrhajók sorozata után, 1967. április 23-án indították a Szojuz—1- et. A Szojuzok a korábbiak­nál nagyobb teljesítményű űrhajók. Múlt év októberé­ben, az ember nélkül startolt Szojuz—2-vel randevúzott a világűrben a Szojuz—3, mely­nek a parancsnoka Beregovoj volt. Merőben újszerű kísér­letet hajtott végre ez év ja­nuárjában a Szojuz—4 és 5; az egyik űrhajóból át is száll­tak a másikba. Megjegyzem, hogy a Szojuz—4 pilótája, Sa­talov, a mostani akcióban is részt vesz. — Mit mutattak az eddigi kísérletek? — Mindenekelőtt azt, hogy a Szojuz típusú űrhajók — nagy teljesítményük mellett — kitűnő manőverezési kész­séggel rendelkeznek, kézi irá­ny­í­tá­ssal összekapcsolhatók, így alkalmasak arra, hogy a későbbiek során nagyobb űr­állomásokat alakítsanak ki segítségükkel. — Most vajon sor kerül erre? — Három űrhajó és hét űr­hajós — köztük három mér­nök! — tartózkodik a világ­űrben. Ez érdekes, új szere­lési kísérleteket sejtet. Mint tudjuk, sor kerül majd egye­bek mellett fémek hegeszté­sére is, ami vákuumban rend­kívül érdekes feladat. Véle­ményem szerint azonban a három űrhajót nem kapcsol­ják össze egy nagy űrállo­mássá, hiszen abban a ma­gasságban, ahol a Szojuzok keringenek — 200—220 kilo­méteren — még viszonylag erős a légkör ellenállása, és nagy felületű objektumok csak minimális ideig létez­hetnének. Az űrállomásoknak 400—500 kilométer magasság­ban kell keringeni majd. — Az amerikaiak holduta­zása azt bizonyította, hogy egyetlen űrhajóval is el lehet jutni szomszédos égitestre. Mi a jelentősége akkor az űr­állomásoknak? — Távolabbi égitestek el­érése sokkal könnyebb úgy, ha az űrhajó menet közben ..tankolhat”. De a szovjet Szo­­juz-programnak nemcsak ez a célja. A Föld körül keringő állomásokon akár 10—15 fő­ből álló személyzet folytathat majd rendkívül jelentős és sokoldalú tudományos mun­kát. — Például? — Jól megfigyelhetik a Föld felszínét, s megbízható meteorológiai, sőt mezőgaz­dasági jelentéseket is továb­bíthatnak. Azt hiszem, nem kell különösebben bizonygat­ni, mit jelent majd, ha a súly­talanság állapotában hos­­­szabb időn keresztül folytat­hatnak — jól felszerelt labo­ratóriumokban — kísérlete­ket, megfigyeléseket orvosok, fizikusok. — Köszönjük. És befejezé­sül kívánjunk közösen sikert a bátor asztronautáknak. Mi pedig külön is eredményes munkát kívánunk azoknak a magyar tudósoknak, akik ér­tékes megfigyeléseikkel segí­tik az egész emberiség szá­mára fontos, hasznos űrkuta­tási program megvalósítását. BÉKÉS DEZSŐ MELEG IDŐ Várható időjárás Miskolc területére szerda délig. Időnként kisebb felhősö­­dés eső nélkül. Az esti és a reggeli órákban párásság, köd. Éjszaka gyenge légáramlás. Napközben megélénkülő, déli szél. Az erős éjszakai lehűlés kissé gyengül. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmér­séklet 5, holnap kora dél­után 22 fok körül lesz. Nyersre elnök megkezdi tárgyalásait Budapesten ma kezdődnek a hivatalos magyar—tanzá­niai tárgyalások. Nyersre ál­lamfő ma felkeresi Fock Jenő miniszterelnököt, majd ellá­togat egy üzembe és egy ter­melőszövetkezetbe. Tegnap este Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke az Országházban fogadta tanzá­niai vendégünket, majd foga­dást adott tiszteletére. A fo­gadáson Losonczi Pál pohár­köszöntőt mondott ^POLITIKA! N­A­P­I­L­A­P I. évfolyam, 36. szám 1969. október 14. keütt ■MM* A KA: 9*1 FN­XEB mwmmm ^ Szívesen írtuk volna e kép alá, íme, már Afrikában is olvassák lapunkat! Az igazság azonban az, hogy a felvétel a műszaki egyetemen tanuló ugandai diákokról készült. (Ágotha Tibor felvétele) Kölcsönös látogatás Pompidou francia elnök jö­vőre a Szovjetunióba, három szovjet vezető, Brezsnyev Podgornij és Koszigin ped­ig Franciaországba látogat. francia külügyminiszter teg­nap véget ért moszkvai tár­gyalásairól közös közlemény adtak ki. A közlemény meg­állapítja, hogy egy megfelelően előké­szített európai bizton­sági értekezlet hatéko­nyan előkészítheti a földrész országainak együttműködését. A két fél kifejezte reményét, hogy a párizsi tárgya­lások a vietnami hábo­rú mielőbbi befejezé­séhez vezetnek. . A szovjet—francia közlemény kedvezőnek ítéli a két ország együttműködését. A két kül­ügyminiszter jegyzőkönyvet írt alá arról, hogy a Szovjet­unióban eltemetett francia­­ katonák hamvait hazaszállít­ják. Franciaország gazdasági és pénzügyminisztere, Vater?/ Guiscard d’Estaing Moszkvá­ba utazott, hogy Schumann külügyminisztertől átvegye annak a francia delegációnak vezetését, amely részt vesz a két kormány együttműködési nagy­bizottságának tegnap nyílt ülésén. Megkezdődtek az országos műszaki könyvnapok A különös véletlen folytán a VIII. országos műszaki könyvnapok ma délelőtti megnyitója egybeesett a tu­dományos és műszaki élet világszenzációjával, a szov­jet űrkutatásnak a világot ámulatba ejtő akciójával. Az idei műszaki könyvnapok másik „szenzációja”, hogy először került sor a megnyi­tóra vidéki városban, s mű­szaki és tudományos életünk színvonalának elismeréseként — Miskolcon. Ma délelőtt 11 órakor a Rónai Sándor­­ Megyei Műve­lődési Központ színháztermé­ben a könyvnapokat és­ a művelődési központ műszaki könyvkiállítását megnyitó dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszterhelyettest, valamint a megye és a vá­ros társadalmi szerveinek és műszaki, tudományos életé­nek képviselőit, köztük dr. Bodnár Ferencet, az MSZMP Központi Bizottságának tag­ját, a megyei pártbizottság első titkárát, Varga Zoltánt, a Miskolci városi Pártbizott­ság titkárát és dr. Fekete Lászlót, a városi tanács vb­elnökét Kiss Béla, az SZMT titkára köszöntötte. Ezt követően került sor dr. Kocsis József miniszter­helyettes ünnepi beszédére, majd a résztvevők megtekin­tették a mintegy 850 műsza­ki könyvet felvonultató kiál­lítást, amely október 19-ig tart nyitva. Hasonló kiállítá­sokat rendeznek az egyete­men, a Diósgyőri Gépgyár műszaki klubjában, a Lenin Kohászati Művekben, a BÁÉV-nél és a megye számos ipari üzemében. Ma átadják az LKM új elektroacélművét Ma délután 3 órakor átad­ják a Lenin Kohászati­­ Mű­­­vek '■ új1 elektroacél-kemen­cé­­jét. A 360 millió forintos be­ruházás­­ építését 1967-ben kezdték meg. A munkálatok­ban 8 ország 40 vállalata­­ vett részt, köztük szovjet,­­finn, portugál, angol és nyu­gatnémet cégek. A diósgyőri vállalat, amely 1910-től gyárt elektroacélt, az ország ötvözött acéltermelé­sének eddig is mintegy 75 százalékát adta. Az új beren­dezés még többre lesz képes, a teljes felfutás után évi ter­melése eléri a 75 ezer tonnát. Ezzel az LKM-nek az ország ötvözöttacél termelésében ki­vívott hegemóniája tovább nő. Az új, nagy teljesítményű elektrokemence a próbaüze­melések során mindenben megfelelt a szakemberek vá­rakozásának. A ma délutáni átadáson je­len lesz dr. Kocsis József kohó- és gépipari miniszter­­helyettes is. Ny. ?.

Next