Déli Hírlap, 1972. december (4. évfolyam, 283-306. szám)
1972-12-07 / 288. szám
A háztartásokban is érezhető Mennyi és milyen energiát fogyasztunk? Életkörülményeink változását aligha jellemezhetjük jobban mással, mint az energiafogyasztás ugrásszerű növekedésével. Elektromos áram hajtja a liftet, a villamost, s az expressz-vonat mozdonyát, továbbá ez működteti a porszívót, a hajszárítót s néhol már a fogkefét is. A meleget központi fűtés adja, gázzal főzünk, szóval ezer szállal kötődik mindennapi életünk ahhoz a csodlatos rendszerhez, amelyről a laikus többnyire csak annyit tud, amennyit egy kapcsoló elfordítása igényel. PÉLDÁUL A VASÚT A MYESZ székházában tegnap rendezett energetikai konferencián hangzott el, hogy hazánkban az energiafogyasztás 15 évenként megduplázódik. A leggyorsabban a lakossági és kommunális igény növekszik, évenként a 15 százalékot is meghaladja. N incs is ezen mit csodálkozni, hiszen a lakossági igény az iparét meghaladó ütemben nő. Köztudott, hogy energiaszegény ország vagyunk, ennek ellenére nálunk feltűnően alacsony a gáz, olaj és a villanyáram ára, úgyhogy ez sem a lakosságot, sem sz ipán üzemeket nem ösztönzi túlzott tava rokonságra A szakemberek számára pillanatnyilag nem is az az érdekes, hogy mennyi, hanem az, hogy milyen energiát fogyasztunk. Az aranyeltolódás a szénhidrogének javára évek óta tartó tendecia, s erre legkézenfekvőbb példa a MÁV „átállása". Míg tíz esztendővel ezelőtt szinte egyeduralkodó volt a gőzmozdony, addig 1980-ra vasútjainkról eltűnik a lokomotív. Tíz évvel ezelőtt még olyan sok volt a benzinünk (illetve olyan kevés a gépkocsink), hogy benzinbontó gázgyárakat építettünk. Ma pedig már importra szorulunk. MÉG MINDIG A SZÉN VEZET Borsod a nagy energiafogyasztó megyék közé tartozik. Nálunk az ipar súlya miatt az egy főre eső energiafelhasználás 40 százalékkal nagyobb az országos átlagnál. Igaz, még mindig a szilárd tüzelőanyag vezet (58 százalék), de a gáz (28), a folyékony tüzelőanyag (8), a villamosenergia (G) felhasználása a tervezett szénfogyasztás csökkenését meghaladó ütemben nő. A konferencián részt vett a TÜZÉP kereskedelmi igazgatóhelyettese is, aki némi nosztalgiával mondotta, hogy 1966-tól kezdve a tervezett évi két-három százalékkal szemben tíz százalékkal csökkent a szén iránti kereslet. A bányák termelnek, a TÜZÉP-telepeken magasodnak a szénhegyek, a vásárlók viszont nemigen vásárolnak. Persze, az igazi tél még hátra van, s ha nem lesz a tavalyihoz hasonló enyheség, a kereslet biztosan felülmúlja majd a minden korábbi várakozásra rácáfoló előző évi, rendkívül alacsony szintet. Az ÁFOR képviselője — utalva az októberi olajellátási nehézségekre — ellentétes előjelű nyilatkozatot tett. Mint ismeretes, az átmeneti zavarok a tárolóhely szűkösségéből, s nem tényleges áruhiányból keletkeztek. A megyében az ÁFOR egyszerre 1600 tonna olajat őriz tartályaiban, ez két-három napi készletnek felel meg. Igaz, a forgalom nyáron 200-300 tonnát tesz ki, de szeptembertől a napi nyolcszáz tonnát is eléri. Tárolók építésére jelenleg egyik vállalatnak sincs pénze. Viszont az ipari és mezőgazdasági üzemek az uborkaszezonnak számító nyári hónapokban elmulasztasak összegyűjteni a téli készletet, így ősszel megsokszorozódva, és átmeneti hiányokat teremtve jelentkezik az igény. A tegnapi konferencián, amelyen dr. Bátor Béla, az Állami Energetikai és Energiabizottságtechnikai Felügyelet műszaki igazgatóhelyettese tartott előadást, sok érdekes, a közvéleményt is foglalkoztató téma került napirendre. Így többek között egyik felszólaló azt kifogásolta, hogy míg az új lakások fűtését távfűtőrendszerrel, addig a főzést gázzal oldják meg. Egy lakáson belül kétféle energiahordozórendszer kiépítése költséges vállalkozás. Nem lenne-e célszerűbb — kérdezte a felszólaló —, ha a távfűtéses lakásokba villanytűzhelyeket szerelnének ? A válasz mindenképpen megnyugtathatja a háziasszonyokat, hiszen az ő véleményük szerint is a gázzal gyorsabb, és a jelenlegi árakat figyelembe véve, olcsóbb a füles. (brackó) HEFLEKTOH Ma Budapesten nemzetközi tanácskozást tartanak az orvosi elektronika oktatás helyzetéről. Debrecenben befejeződött a KGST csapágyipari együttműködési szervezetének 22. ülése. Mosonmagyaróvárott a Kossuth Lajos Gimnáziumban és Szakközépiskolában diáknapok kezdődtek. k Siófokon, a tanácsháza dísztermében üzemegészségügyi ankét kezdődött. A Szolnokon tíz megye vezető szakemberei vitatják meg a tejipar országos problémáit. * Veszprémben a nőpolitikai irányelvek végrehajtásáról tárgyal a Hazafias Népfront Veszprém megyei elnökségek Zalaegerszegen a város tájrendezési terveit vitatja meg ma délután a városfejlesztési bizottság. >k A Miskolci Sütőipari Vállalat Hunyadi utcai telepén sütik az ízletes cipókat. A hatalmas edényben tárolt lisztből rövidesen tészta lesz, amely feldarabolás után a sütőkemencébe kerül. (Agatha felv.) Munkaszervezés a MÁV-nál V. Mit jelent a vasutasnak és mit az utasnak? Hogy mekkora energiát fordítanak a mindennapok feladatainak ellátása mellett a munkaszervezés korszerűsítésére a MÁV miskolci igazgatóságán, azt csak az tudja igazán érzékelni, aki bepillantást nyer ebbe akár csak egy napra is. Az igazgatóság vezetőjétől a politikai vezető testületekig, a munkahelyi vezetőkig jószerével mindenki foglalkozik vele, gondolatot, ötleteket adnak-gyűjtenek. — Jó-jó, de mit jelent ez nekem, a vasutasnak, vagy mit jelent ez nekem, az utasnak? — vetődhet fel a kérdés. A MÁV tulajdonképpen szolgáltató jellegű vállalat. Ami tehát a korszerűsítésért történik, az egyben a szolgáltatás színvonalának növeléséért is történik. Márpedig a költségtudatos gazdálkodás megteremtésének, az embercentrikus szemlélet kialakításának alapvetően ez az elsődleges célja. A „kétoldalú szerződésért" A vasút automatizálása és a villamosítás révén gyorsabbá válik a közlekedés, s a javítóbázisok korszerűsödése megteremti a kulturáltabb utazás feltételeit, így végre a MÁV is eleget tehet a „kétoldalú szerződésnek", amit akkor köt, amikor az utas megváltja a jegyét. (Ki ne ismerné az évtizedek óta bírált felemás helyzetet: a vasút megköveteli, hogy mindenki fizessen, aki utazni akar. S ha erről netán megfeledkezik valaki, pénzbüntetéssel tetézik a jegy árát. Ugyanakkor azonban nincs víz, nincs törülköző, gyakorta nincs megfelelő világítás vagy fűtés a vasúti kocsikban, amit pedig az utazóval megfizettetnek.) És nem csupán a gyorsaságban, a kulturáltabb utazásban realizálódik a nagyarányú munkaszervezés, hanem — s ez roppant lényeges mind az utasok, mind a vasút szempontjából — a közlekedés biztonságosabbá válásában is. Megszűnik a vasárnapi munka a rendezőn , hogy mit jelent a vasút dolgozóinak? Könnyíti a munkájukat, mert rendszerezetté teszi. Biztosabban állhat majd a posztján az a vasúti dolgozó, akire emberek százainak életét vagy — teherszállítmánynál — egyegy középüzem egész évi termelésének megfelelő mennyiségű termék célhoz juttatását bírták. Nem szólva arról, hogy a szervezettségből fakadó gazdasági hatékonyság növekedése megteremti az alapjait annak is: szociálpolitikai és bérpolitikai intézkedések kövessék a belső mechanizmus átalakítását. Már most, egy év elteltével is sokféle könnyítést tett lehetővé a precízebb munkaszervezés. Csupán egyetlen példát rá: kiderült, hogy meg lehet szüntetni Miskolc rendező pályaudvarán az ünnepnapi munkát. Tudományos alapokon Nagyszabásúak és egészségesen nagyvonalúak a tudományos alapossággal kidolgozott szervezési tervek a MÁV-nál. Segített ebben a munkában a MTESZ helyi szervezete, amelynek szakemberei ankétok rendezésével, tanulmányok készítésével, tudományos elemzésekkel készítik elő a korszerű szervezési és vezetési elvek gyakorlatba való átültetését. A ma még sok energiát emésztő munka apránként megérleli gyümölcsét. Mindenesetre a területi igazgatóság vezető testületei — élén a valóban dinamikus igazgatóval —, a párt- és a tömegszervezetek legmesszebbrenő támogatásával elkövetnek mindent azért, hogy a Központi Bizottság egy éve meghirdetett elveinek megfelelően, valóra váljanak az elképzelések. RADVÁNYI ÉVA \ a választók felelőssége Nem tennénk szóvá a dolgot, ha az eset egyedülálló vagy legalábbis ritka jelenség volna. Sajnos, nem az. Mielőtt azonban tanulságot szűrnénk le belőle, idézünk Pusztay Miklós (Miskolc, Hoffmann Ottó utca 25. sz. 2. alatt lakó) olvasónk leveléből. „November 18-án a 19. számú választói körzet tanácstagja tanácstagi beszámolót tartott. A beszámolóra nagyon komolyan felkészült. Az adatok egész halmazát hozta magával, hogy minden kérdésre válaszolni tudjon. Azonban nem volt kinek! A tanácstagi beszámolóra csak néhányan jöttek el, többnyire azok, akikre mindig számítani lehet...” Ha a levél idézett részét összevetjük a következő megállapítással, kommentár nélkül is érthető a legfontosabb következtetés: „A körzet lakói olyankor fogadóóra nélkül is felkeresik tanácstagukat, ha problémák tömkelegét kell megoldani.” Nyilván egyéni problémákra gondol a levél meglehetősen elkeseredett hangulatban levő írója. Pontosabban egy olyan levél írója, aki nem tagadja az egyéni gondokkal küszködők megsegítésének szükséges voltát, de joggal méltatlankodik akkor, amikor közösségi ügyek megvitatásakor részvétlenséggel találkozik. S mivel ezt — és a hasonlókat — magunk is érthetetlennek tartjuk, mégis kell a kommentár! A tanácstagi választások idején — s azóta is! — sokat és sokszor beszéltünk — és írtunk — a szocialista demokráciáról. Szó volt a választópolgár jogáról. És kötelességeiről. Joga — többek között —, hogy az arra legalkalmasabbakat válassza lakóterülete ügyeinek képviseletére, s kötelessége többek között — hangsúlyozottan az —, hogy munkájában segítse választottját. Sőt mi több: ellenőrizze, vajon az elvárásoknak megfelelően képviseli-e választóit. Az ellenőrzés egyik legjobb és legközvetlenebb fóruma: a tanácstagi beszámoló. Itt vissza lehet kérdezni, tanácsolni, újabb megbízatásokat adni. A város, illetőleg a körzet ügyeit szívén viselő tanácstag — ilyen a többség — mindezt el is várja. Azaz, elvárná . . . De ha egyszer nincs kiknek beszámolnia, nincsenek, akik számon kérnék tőle a végzett — vagy el nem végzett — munkát! Akkor formálissá válik a választó és a választott kapcsolata. Látszólag. A valóságban persze nem! Hiszen a tanácstag otthonának ajtaján van csengő, a tanácstag a családja körében is legyen a közösség embere, mert az mégiscsak elképzelhetetlen, hogy ha este nyolc órakor valaki egyéni gondjával keresi föl, azt ne hallgassa meg! . . . Azért adta rá a voksát! Sánta logika, önző az a fej, amelyikben így buzog az állampolgári „öntudat Úgy tesz, mintha sosem hallott volna a „mi” és az „én" sorrendjéről. Még csak meg se fordítja, így ni: ha már az első „én” vagyok, legalább a második a „mi" legyünk! Csak az „én", az él benne. Hogyan is kívánnánk el tőle, hogy este hat órakor beüljön egy terembe s végighalgassa, amit mondanak — neki és érte is!; csak meghallgassa, ha már egyszer közösségi témája nincs, ha csak magának él s nem érdekli, hogyan élnek a többiek. És hogyan élhetnének, ha a közös gondok közös istápolókra leietnek ... Vajon szereti-e az ilyen ember a városát? Tudja-e, hogy minket — más városbeliek — megvádoltak már azzal is, hogy nem vagyunk eléggé lokálpatrióták? Persze, nincs igazuk, mert ha az volna, akkor a minap — a város felszabadulásának 28. évfordulójára — összehívott ünnepi tanácsülésen a város tanácselnöke tizedannyi eredményről se számolhatott volna be hallgatóinak. Ha közönyös választópolgárok élnének többségben ebben a városban — amelyre méltán lehetünk büszkék a gondjai ellenére is! —, ma Miskolc egy volna a többi vidéki város között. De nem egy! Az első! Igaz viszont, gyorsabban haladhatnánk előre, ha nem egy választói körzet, hanem egyetlen választópolgár se maradna érzéketlen. Mert az efféle nemtörődömség a köz ügyei iránt nemcsak azzal a veszéllyel jár, hogy lassúbb a fejlődés; a választók és a választottak között keletkezett légüres tér bizonytalanná teszi a tanácstagot, kedvét szegi a keserű tapasztalás s már nem végzi úgy a dolgát, ahogy kellene. Szerencsére, a szóban levő körzet tanácstagja — aki arra is képes, hogy személyesen kopogjon be választóihoz a meghívóval! — nem vesztette kedvét. Nem is veszítheti mindaddig, amíg akad egy-egy helyesen gondolkodó, a közösségi ügy mellett kiálló Pusztay Miklós, aki segíti, bátorítja. S ha még ráadásul neki is akadna néhány segítőtársa, bizván hihetjük, e városrész lakói is rádöbbennek, mégis el kell menni a beszámolókra, hiszen végtére is — ők a beszámoltatok! CSALA LÁSZLÓ Búcsúzik az Ikarus—55-ös Kigördült az utolsó Ikarus —55 típusú autóbusz az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár szerelőcsarnokából: a gyár befejezte ennek a népszerű, farmotoros, távolsági autóbusztípusnak a gyártását. Az Ikarus—55 típusú autóbuszt 1970-ben kezdte gyártani a székesfehérvári járműipari nagyüzem, és két év alatt 2697 darab került ki a szerelőcsarnokból. A kocsik népszerűségére jellemző, hogy 2183 Ikarus—55-öt küldtek exportra. Az Ikarus székesfehérvári gyára a gyártmánykorszerűsítés érdekében több régebbi autóbusztípus gyártását megszünteti. Még ebben az évben befejezik az Ikarus—66 buszok gyártását is. A szerelőcsarnokban, a korszerű gépekkel, berendezésekkel felszerelt modern üzemben, 1973 második felétől már csak a panoráma-ablakos, Rába—MAN motoros, doboz alakú IK—255 típusú autóbuszok készülnek. Nők a DIGÉP-ben A Diósgyőri Gépgyárban minden negyedik foglalkoztatott nő, számuk 2350. Közülük 244-en vidékről járnak be. A családanyák száma 1149, majdnem egyharmaduk egyedülálló. Az ő gyermekeik iskoláztatását évente 130 ezer forinttal támogatja a vállalat. A szocialista brigádmozgalomban 1873 női dolgozó vesz részt, közülük több mint ezren 96 női brigádban dolgoznak. Bőrönd, táska, retikül Már a jövő évi feladatokra készülnek a Miskolci Böröndös és Bőrdíszműves Ktsznél. Az első negyedévben 14 ezer darab bőrönd, retikül, váll- és utazótáska gyártására kapott megrendelést a ktsz a Budapesti Divatáru Kiskereskedelmi Vállalattól. Valamennyi termék új alapanyagból készül, amelyet a Győri Műbőrgyár szállít. Az elkészült árucikkeket hetente három-négy alkalommal, saját kocsijukkal szállítják Budapestre. A főváros mellett kielégítik a Borsodi Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat igényeit is, és természetesen bőségesen ellátják áruval saját, Széchenyi utcai üzletüket.