Déli Hírlap, 1973. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1973-03-21 / 68. szám
Követni a világ dolgait vendégségben is Kalász Lászlóéknál Esküdni mertem volna rá, hogy Szalmásban van a legtöbb gólya, Csekén, Magosligeten. S most, hogy behajtunk Szalonnára, mindenütt keréknagyságú fészkeket látok a kéményeken. Lehet, hogy van ezeknek a fészkeknek valamiféle megtartó erejük? . . . Csak semmi szentimentalizmus." Azért, hogy költőhöz készülök, még nem kell szépeket gondolni. S a költőt különben is bízzuk az ítészekre (akik viszont mindig okosat akarnak gondolni s mondani), én megelégszem Kalász Lászlóval, akinek az ajtaján nagy zománcozott táblán ez olvasható: nevelői lakás. Az ajtó sokkal régebbi, mint a tábla, egy kastély ajtaja. Ha kinyitjuk, hatalmas boltívek tárulnak fel — most látni, hogy kétméteresek a falak —, s a régies környezetben egy modern, ízléses otthon. A konyhában a három gyerek (vasgyúró nagyfiú, nagyon szép kislány, s a legkisebb, az ötéves legényke , nem hiába rakott itt fészket a gólya ...) éppen most fejezte be az ebédet. Szaladnak az apjukért. Még törlöm a küszöbön a tavaszi sarat, mikor a házigazda már azon bosszankodik, hogy éppen most fogyott ki az a jó perkupás pálinka. Nos, máris ott vagyunk Perkupán, persze csak gondolatban. Szalonnához csak pár kilométerre van a falu, vendéglátóm mégis úgy beszél róla, mint a ,,távoli boldog sziget’ -ről. Időben tényleg egyre messzebb lesz a gyermekkor, a sulykoló asszonyok, a Kádas Miklós tanításai. Dr. Kádas Miklós pap volt a faluban, de nem így emlékeznek rá, hanem úgy, mint tehetségmentőre. ..— Nem hitt az semmiben, csak bennünk" — emlékezik rá Kalász László. Mentünk Miskolcra vizsgázni — szekérrel persze — a Fráter György Gimnáziumba. — Én akkor még mindent tudtam S volt már versem is. Kilencéves lehettem, mikor megjelent az egyik kassai lapban. * — Hány órában tanítsz? — Kétszer négy, meg háromszor öt. A történelmet minden osztályban, a nyolcadikban magyart, az ötödikben rajzot, éneket, testnevelést. — A tanítványok írnak verset? — Már a negyedikesek is, nem győzöm olvasni. A nyolcadikosaim meg éppen most kezdtek egy regényt. — Termékenyebbek nálad . .. — így van, én hónapokat is kihagyok. Pedig most már egyre több helyről kérik a verset. Valamikor kérés nélkül küldtem, és sokszor hiába. .. — A harmadik kötet? — Örülök neki, mégis nyugtalan leszek, ha valaki említi, mert arra a negyven versre gondolok, ami már nem kerülhetett a könyvbe. Amire nálunk valami meglelem- gyakran elveszt vonzó.»rprpt — p <3>7<vr-7n+-ől mindenesetre távol kerül. * — Mégis menjünk át Perin mór;. . javasolja útból és inból Kmlpoeti a szülői ház sommá'ínháját. Tudom, hogy nem erről van szó: értem..ismerem ezt a szemérmet. Nem mondhatja: én vagyok egyike azoknak a magyar költőknek, akik új stílusú képeket alkotnak. Nem beszélhet. ..megfagyott népdalokról”. virágmintákról, kacskaringós hímzett madarakról. Nekem kellene mindezt észrevennem ... De észrevenném-e? * — Tizenhat éve tanusz Szalonnán, meddig akarsz itt maradni? — Ameddig követni tudom innen a világ dolgait. * Ingujjban kísér ki, már langyos szelek fújnak. Érezzük, hogy lélegzik a föld. Nemsokára itt lesznek a gólyák. (gyarmati) Tolsztojfilimdokumentumokat találtak A Goszfilmofon szovjet filmarchívum munkatársai különböző archívumokban és múzeumokban nemrégiben filmdokumentumokat fedeztek fel Lev Tolsztojról. A felvételek Tolsztojt 1909-ben K lasznaja Poljanában családja körében és séta közben, valamint a kurszki pályaudvarról elutazásakor ábrázolják, amikor sok ezer moszkvai gyűlt össze a híres író búcsúztatására. Az új filmtöredékeket 1910-ből számazó, már ismert felvételekkel félórás dokumentumfilmmé állították össze és egy moszkvai filmszínházban bemutatják. A szovjet filmarchívum külföldi archívumokban is céltudatosan folytatja a Tolsztojról készült filmfelvételek kutatását. Tolsztoj élénken érdeklődött a fiatal filmművészet fejlődése iránt. 1909—1910- ben többször kifejezésre juttatta azt a kívánságát, hogy filmforgatókönyvet írjon, terveit azonban már nem valósíthatta meg. írói életművét azonban sokszor megfilmesítették, így keletkezett a Feltámadás, a Karenina Anna és legutóbb Szergej Bondarcsuk világszerte ismert filmje, a Háború és béke. Szabadság, szerelem Rőczey Ferenc zongoraművész és Sellei Zoltán előadóművész Szabadság, szerelem címmel előadói estet tart március 22-én este hét órakor a II. Rákóczi Ferenc megyei könyvtárban. Műsorukon Liszt Ferenc és Petőfi Sándor művei szerepelnek. A programban , Pekker Zsuzsa és Tekeres Sándor énekesek is közreműködnek. Beszélgetések a bibliáról A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Miskolc városi Szervezetének egyik szabadegyeteme a Beszélgetések a bibliáról sorozat: legközelebbi előadása március 26-án, hétfőn este 6 órakor lesz a Kazinczy Klubban. Ezúttal Komoróczy Géza egyetemi adjunktus beszél az ie. VI. század utáni történeti könyvekről és a kor történelméről. Mai lányok portréját rajzolta meg Bán Róbert új színes magyar filmje, a Lányarcok tükörben. Vera féltő aggódással, szeretettel nevelt egyetlen gyerek: minden úgy történik a családban, ahogy ő akarja. Verdék albérlője. Borika a Barbara presszóban felszolgálónő. Ő az aki (murkájával jár) mindent és mindenkit elvisel. Életük nyugo7sznapjaiban hirtelen következik sorsdöntő fordulat. Vera szerelmi ügyei bonyolulttá válnak. Borikának távoznia kell munkahelyéről. A két lányportré segítségével életük, sorsuk alakulásával napjaink kérdéseire kapunk választ. A főszerepeket Bodnár Erika, Egri Márta, Márkus László, Kallai Ilona, Ronyecz Mária, Maros Gábor és Sinkovits Imre játsszák. A filmet Miskolcon holnaptól a Kossuth moziban láthatjuk. Eszperantisták országos konferenciája Miskolcon A Magyar Eszperantó Szövetség országos küldöttközgyűlésén — amelyen városunkból heten vettek részt — dr. Győry Nagy Lajost, a nyolc Borsod és Heves megyei eszperantó csoportot magában tömörítő 4. számú területi bizottság elnökét a művelődésügyi miniszter által adományozott ,,Szocialista Kultúráért” jelvénnyel tüntették ki. Ezzel a Miskolc és a megye eszperantó csoportjainak klubjaiban, s a bizottság szervezésében az iskolákban, művelődési intézményekben a nemzetközi nyelv oktatásában elért eredményeket is elismerés érte. (Az említetteken kívül egyébként városunkban még a miskolci vasutasok három eszperantó csoportja is működik, amelyeknek igen jó a kapcsolata a területi bizottsággal.) Eszperantistáink sikeres munkálkodásának az elismerése az is, hogy április 9- től 12-ig Miskolcon tartják az Országos Eszperantó Pedagógus Konferenciát, amelyen az eszperantót is oktató mintegy félszáz pedagógus vesz részt. e Új közönség Budapest, 1919. március 27-én A Nemzeti Színházban voltam ma este, s új közönség ült körülöttem. Meg voltam hatva és el voltam bűvölve, mikor gróf Széchenyi Béla páholyában három dohánygyári kisasszonyt és egy öreg, fekete fejkendős nénit láttam. Az egész zsúfolt színházban proletárérzék izzott. Mi az, ami a proletárságot annyira megismerhetővé teszi? A szemek fénye! Tiszta és nyílt tekintetek, ártatlan és őszinte nézés. Mintha leakasztják a függönyt az ablakról a nyári sötét szobán, s egyszerre beomlik a gazdag napfény: a proletár szemekből úgy lobog ma a szív hősége, az értelem fénye jó és szép világ. Legszebb minden világok között: emberi világ. Valahogy érzik az emberi lélek. Mindig izgató volt és csoda: ezer szempár, ahogy a színpadra figyel, ezer szív, ahogy a színpadi hangot felissza, de ma egészen új értéke van ennek a csodának. Ma valahogy életté lett a színjáték, együtt éltem át a publikummal a hajós asszonyok életét, akik a tengeri vihart lesik, mi lesz a hajóval, a vízen szálló kedvesekkel. Soha ilyen közelről nem ütötte meg szívemet a Remény sorsa. Valóban a remény dolga volt az ott ma: a jövő, az emberiség élete száll a fekete vizen... Mikor a nyílt színen tapsolni kezdtek a szegény, szerencsétlenül itt maradt árva leánynak, aki gyermekével szíve alatt maradt el a társadalmi osztályuralom boldogtalan siralomvölgyében, a kapitalizmus elesett áldozata — mikor mondom, a színésznő kiment, a kedves kis nő, megmarkolászta az uzsorás hajósgazda torkát — tapsolni kezdtek itt-ott, felállt mögöttem valaki, lepisszegte a tapsot s ezt dörmögte: — Micsoda marhák vannak a világon. Ez igen: közönség. Ennek nem játék a színpad, sem az élet. Ez szívébe veszi az igazságot s nem engedi kiütni onnan Ezt áhítattal lehet megközelíteni, ennek lehet értelmes szót mondani: ez menedéke a művészet igazságának. Ez nem a kultúrába belecsömörlött habitus, ennek nem kell rossz szagú iparművészet: ez ember, ez él, ez igazságítélő lélek. Egészen megújhodtam ezen az estén, s valami magas és tiszta érzések keltek föl bennem a művészet feladatáról. Móricz Zsigmond Koncert a Bartók-teremben Az Országos Filmharmónia tavaszi orgona- és zongorabérletének első koncertjére ma este fél 8-kor a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Bartók-termébe várják a közönséget. Almásy László zongoraművész Beethoven, Debussy és Liszt zongoraműveit szólaltatja meg. A helység kalapácsa A Budapesti Ifjúsági Színpad Pinceszínházának társulata március 24-én, szombaton Miskolcon, az Egyetemvárosban szerepel. Az les előadóban este 7 órakor kezdődő előadáson Petőfi Sándor egyik legismertebb művét, A helység kalapácsát mutatják be. SZERDA Kossuth rádió: 12.30: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Reklám. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: László Annie és Reményi Sándor nótákat énekel. Jäger Balázs János gordonkázik. — 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.05: Sárai Tibor: Októberi magyar hangok 1917. — 14.15: A Rokokó-együttes játszik. — 14.30: Nőkről nőknek. — 15.00: Hírek. — 15.10: Harsan a kürtszó. — 15.45: Keringők. — 15.59: Hallgatóink figyelmébe! — 10.10: A világgazdaság hírei. — 10.05: Petőfi-kalendárium. — 16.10: Munkásstúdió. — 16.25: Kóruspódium. — 16.33: Ruggiero Ricci hegedül. — 16.49: Évfordulón. — 17.00: Hírek. — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Műsorismertetés. — 17.25: Közvetítés az Újpest Dózsa—Juventus nemzetközi BEK labdarúgó-mérkőzésről. — 19.20: Esti Krónika. — 20.18: Arturo Toscanini lemezeiből. — 21.28: A Magyar Rádió és Televízió népi zenekara játszik. — 22.00: Hírek. — 22.15: Sporthírek. — 22.20: Pierre Fournier (gordonka) és Jean Fonda (zongora) hangversenye. — 23.23: Tánczene éjfélig. — 24.00: Hírek. — 0.10—0.25: Operettkettősök. Petőfi rádió: 12.00: Zenekari muzsika. — 13.00: Hírek. — 13.03: Házunk tája. — 13.23: Régine Crespin énekel. — 13.40: Orvosok a mikrofon előtt. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00: Klubrádió. — 17.00: Ötórai tea. — 18.00: Hírek. — 18.05: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 18.20: Megjelenés előtt. — 19.05: George és fra. Epizódok Gershwin életéből. — 19.30: Lakatos Mihály népi zenekara játszik. — 19.50: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Hírek. — 20.10: A cigányprímás. Részletek Kálmán Imre operettjéből. — 20.25: Kis magyar néprajz. — 20.30: Új könyvek. — 20.33: Grófi földek urai és vándorai. Dokumentumjáték. I. rész. — 21.33: Zenekari muzsika. — 22.20: Nóták. — 23.00: Hírek. — 23.15: Az álruhás kertészlány. Részletek Mozart operájából. — 24.00—0.10: Hírek. Miskolci rádió: Évforduló napján. — Az országgyűlésről jelentkezik munkatársunk. — A magyar vegyipar a mezőgazdaságért. — Az István-majorban. — Sanzonok. — Szórakozás — művelődés.— Levelekre válaszolunk. — A megye sportéletéből. — Előadó: a szerző. Televízió: 14.30: Fehér sörény. Francia film. film. — 15. Irány az nevetem! — 16.13: Műsorismertetés. — 16.13: Hírek. — 16.20: Tánclépés a tavaszban, fkssfilm) — 16.38: Forraconi, ifjúsási napok. — 17.20: Reklámműsor. — 17.25: Telesport. Oinesti Dózsa—Juventus. — 10.20: Eső mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Szülővárosunk. Budapest, II. rész. — 20.20: Olvasta-e. Móricz Zs.: Szerelem. — 21.00: Az Országházból jelentjük .... — 22.00: Bartók: Hat tánc bolgár ritmusban. — 22.10: Tv-híradó — 2. — 22.20—23.50: Derby County- Spartak Trnava. Bajnokcsapatok Európa Kupája labadrúgó-mérkőzés közvetítése felvételről. (Amennyiben az Újpesti Dózsa—Juventus mérkőzést meghosszabbítják, a televízió műsora az alábbiak szerint alakul: 17.25: Telesport. — 19.50: Esti mese. — 19.55: Tv-híradó. — 20.20: Olvasta-e? Móricz Zsigmond: Szerelem. — 21.00: Az Országházból jelentjük ... — 22.00: Szülővárosunk. Budapest, II. rész. — 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.30: Derby County —Spartak Trnava.^ Bratislavai televízió: 15.40: Hírek. — 15.45: Középiskolásoknak. — 16.30: Kerületeink hangja. — 16.45: Jogi kapcsolatok az együttműködésben. — 17.25: Sparta Praha—Schalke 04 labdarúgó-mérkőzés... — 19.20: Hírek. — 19.25: Derby County—Spartak Trnava labdarúgó-mérkőzés. — 21.20: Híradó. — 21.30: Utifilm. — 22.15: A világ leghíresebb balett-táncosnői. Filmszínházak: Béke (14. 7): Csajkovszkij. I—II. (Színes szovjet, másfélszeres helyárral!). — Kossuth (13, 15, 17): A hölgy az autóban szemüveggel ,és puskával. (Színes francia—amerikai. 16 éven felülieknek!). — Filmklub (15. 17): Plusz, mínusz egy nap (színes magyar, 16 éven felülieknek!). — Ságvári (Ady Műv. Házban): 7 óra: Lépj olajra! (Színes francia—olasz). Miskolci Nemzeti Színház, (15): Cseresznyéskert (Radnótitr ifj. bérlet). Kiállítások: Miskolci Galéria (11—19 óra között): Ámos Imre emlékkiállítás és Anna Margit festményei. — Miskolci Képtár (10—18 óra között) : Állandó kiállítás. — Libresszó (13—20 óra között): Szabó Piroska grafikái. CSÜTÖRTÖK Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Műsorismertetés. — 8.15: Budapest és a vidék kulturális programjából. — 8.20: Mezők, falvak éneke. — 8.41: Érvek és ellenérvek a világ végéről. I. rész. — 9.06: Verdi: Az álarcosbál. Háromfelvonásos opera. Közben: 10.00: Hírek. — 10.05—10.20: Iskolarádió. — 11.44: Bolgár néptáncok. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Beethoven-zongoraművek. — 9.00: Hírek. — 9.03: Balogh László cimbalmozik. — 9.15: Történelmi arcképcsarnok. Vitéz János. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.50: Add ki a jussomat . .. Tóth Benedek írása. Televízió: 8.05—12.25: Iskolatv. — 8.05—3.40: Történelem (ált. isk. 8. oszt.). — 11.05—11.35: Kémia (ált. isk. 8. oszt.) — 11.55— 12.25: Földrajz (ált. isk. 7. oszt.). Bratislavai televízió: 9.00: Jogi kapcsolatok. (Ism.) — 9.30: Sherlock Holmes kívánsága. (Ism.) — 11.10: A Kaspi-tengertől a Sevani-tóig. — 11.30: Híradó. Állást kínál. Az Oxigén- és Dissousgázgyár V. Miskolc, József Atila u. 41., felvesz rakodót. 44 órás munkahét, két műszakban. Felvesz továbbá lehetőleg közgazdasági végzettséggel kezdő adminisztr»tív dolgozót.