Déli Hírlap, 1976. október (8. évfolyam, 232-257. szám)

1976-10-04 / 234. szám

'I­L I­U/— 17 Kösú úton Szállítási csúcs •4 vadonokat még sok helyütt várakoztatják Az északi iparvidéken az őszi szállítási csúcsforgalom időszakában az alapanyagok és késztermékek szokásos mennyiségének szállításán túl 400 ezer tonna árut, terményt kell közúton és vasúton meg­mozgatni. Az idei őszön 930 tehergép­kocsi, 2700 pótkocsi és 1350 vontató áll rendelkezésre a termés beszállításához. (A cu­korrépa betakarításához és szállításához, valamint a szü­reti munkálatokhoz szükséges további szállítóeszközök mennyiségét e számok nem tartalmazzák.) Ugyanakkor például az AGROKONZUM Szövetkezeti Közös Vállalat az elmúlt évinél több, össze­sen 6718 vagonra jelentett be igényt. Hasonlóan növekedett tavaly óta a Szerencsi Cukor­gyár igénye is, ők 11 ezer va­gon cukorrépát vasúton kí­vánnak elszállítani, 4000 va­gonnal pedig közúton. A MÁV Miskolci Igazgatóságától na­ponta összesen 6750 vagont igényelnek, ebből több mint félezret a mezőgazdaság kér. Szombaton és vasárnap — sőt már pénteken délután! — sok megrendelő nem fogadja a számára feladott árut, így a vagonok nemegyszer három­négy napig is kihasználatlanul vesztegelnek. Sokszor még az sem riaszt vissza egyes vál­lalatokat a vagonvárakozta­tástól, hogy a kocsiállásért fi­zetett büntetéspénz összege magasabb, mint a vagonban szállított áru értéke. Enyhíte­ni fog a gondokon, ha kiépül a Gömörin az ország legmo­dernebb konténer-pályaudva­ra. Erre azonban még egy évig kell várnunk ... Borsodban az áruk elenyé­szően kis részét — 0­3 száza­lékát — szállítják vízi úton. Kihasználatlan tehát a Bod­rog és a Tisza adta lehetőség, sőt 1907 (!) óta lényegében nem történt semmi a Sajó ha­józhatóvá tétele érdekében.­ Pedig ezáltal is tehermentesí­teni lehetne bizonyos fokig a túlterhelt közutakat és vas­utat. új tévéadó Szentesen A Posta befejezte a szente­si televízióadó rekonstruk­cióját, amelynek során az ál­lomás új, 20 kilowattos be­rendezést kapott. Az új adót a jobb vétel érdekében más csatornára, az antennát pedig függőleges irányúra állítják át. Ezzel az adó nagyobb te­rület besugárzására képes, s vételkörzetében csökkennek a külföldi adók okozta zavarok. A szentesi tévéadó október 12-től az eddigi 11-es helyett az OIRT 10-es csatornán su­gározza a műsort. Ahhoz, hogy a minőségjavító intéz­kedés ténylegesen is szolgálja az érintett tévénézőket, a Posta lehetőséget nyújt a szükséges vételtechnikai vál­tozásokra való felkészülésre. Ennek érdekében október 4— 11 között hétfőn egész nap, a többi napokon pedig adásszü­netekben próbasugárzást tar­tanak a 10-es csatornán. A Szentes környéki előfizetők az eddigi 11-es csatornához fel­szerelt antennáikat változat­lanul használhatják a 10-es csatorna vételére. Az adótól távolabb lakó tévéelőfizetők­nek viszont javasolják, hogy antennáikat az eddigi vízszin­tes síkból állítsák át függőle­gesre. 20 fok felett Változó felhőzet, elszórtan eső, meleg idő — ez várha­tó mára. A nappali hőmér­séklet 20—27, az esti 14—19 fok között alakul. VIII. ÉVFOLYAM, 234. SZÁM |«»nfl. i rnnjMT 1976. OKTÓBER 4., HÉTFŐ­I H «X­H . I lUmil I Műszaki könyvnapok Kiállítások, előadások Miskolc gyáraiban A város szinte valamennyi üzemében készülnek a mű­szaki könyvnapokra. Előadá­sokat tartanak, műszaki könyvek, illetve folyóiratok kiállításait rendezik meg. Az LKM-ben a műszaki könyvnapok megnyitója ok­tóber 6-án délután fél 3-kor kezdődik a középhengermű vöröstermében. Sebe Berta­lan kohómérnök tart elő­adást, A hengerlés és a diós­győri hengerészet története címmel, amelyet filmvetítés követ. Ugyanakkor árusítás­sal egybekötött könyv és mű­szaki folyóirat-kiállítást is nyitnak. A Diósgyőri Gépgyárban az eseménysorozat megnyitóját október 18-án délután negyed 3-kor rendezik. Hámori Sán­dor műszaki vezérigazgató­helyettes Vállalati hatékony­ságfokozó eszközök címmel tart előadást. Ugyanekkor az előadás színhelyén — a vál­lalati nagyelőadóban — mű­szaki könyvkiállítást nyitnak, amelyet október 22-ig tekint­hetnek meg az érdeklődők. A kiállított könyvek elsősorban azokhoz az előadásokhoz kapcsolódnak, amelyeket ez idő alatt naponta tartanak a vállalati szakemberek számá­ra. Több mint 40 ezer hajléktalan Liza 1200 embert ölt meg A Liza nevű hurrikán, amely pénteken több mint 200 kilo­méteres óránkénti sebességgel söpört végig a mexikói Alsó- Kalifornia félszigeten, feltéte­lezések szerint több mint 1200 halálos áldozatot követelt. Mint a mexikói hatóságok va­sárnap közölték: a hét végéig több mint 650 holttestre buk­kantak, köztük a legtöbb 12 éven aluli gyermek volt. Hi­vatalos adatok szerint a haj­­léktalanok száma meghalad­ja a 40 ezret. A mexikói kormány szóvi­vője vasárnap a helyzetet „rendkívül súlyosnak” minő­sítette. A mexikói légierő re­pülőgépei és a haditengeré­szet egységei szállítják folya­matosan az élelmiszereket, valamint a gyógyszereket a katasztrófa sújtotta körzetek lakosságának. A járványveszélyre való te­kintettel a hatóságok vasár­nap elrendelték a holttestek azonnali elégetését. Az alapkőtől az alapító okmányig Vasas A Diósgyőri Művelődési Központ Nem­ egészen két esztendő­vel ezelőtt, 1974. december 3-án volt a Diósgyőri Vasas Művelődési Központ alapkő­letétele, s a napokban már bejárhatták a fedél alatt levő épület termeit, szobáit mind­azok, akikben megfogant az új művelődési intézmény lé­tesítésének gondolata, s akik­nek erkölcsi és anyagi segít­ségével rövidesen birtokosai lehetünk egy csaknem 100 milliós értéket képviselő — s minden bizonnyal nagy szel­lemi hasznot hozó — objek­tumnak. A művelődési intézmény „bejárásán”, s az ezt követő megbeszélésen részt vett Deme László, az­­ MSZMP Borsod megyei Bizottságának titkára, Novák József, a vá­rosi pártbizottság titkára, Ma­­róthy László, a SZOT Kultu­rális Alosztályának vezetője, Recsi József, a­ vasasszakszer­vezet osztályvezető-helyette­se, Tóth József, az SZMT ve­zető titkára, Székely László, a városi tanács elnökhelyettese, az LKM és a DIGÉP illetékes szakszervezeti és gazdasági funkcionáriusai, a Miskolci Beruházási Vállalat és a BÁ­­ÉV képviselői. A helyszíni szemlét követő megbeszélés a Lenin Kohászati Művek ta­nácstermében zajlott le, Dró­tos Lászlónak, a városi párt­bizottság első titkárának­ el­nökletével. A jelenlevőknek — a városi pártbizottság által készített feljegyzés alapján — dönte­niük kellett az új létesítmény funkciójáról, nevéről, tulaj­donjogáról, működtetéséről, fenntartásáról, irányításáról. Megvitatták az érdekeltek a kivitelezési munkák gyors ütemű folytatásának lehető­ségeit, s az új intézmény ün­nepélyes átadásának időpont­ját is megjelölték. (Folytatás a 2. oldalon) -M- A Diósgyőri Vasas Művelődési Központ makettje Takarékos tanácsok Az elmúlt évekhez hason­lóan az idén is készítettek ta­karékossági intézkedési ter­veket a borsodi tanácsok. En­nek alapján — elsősorban a különböző fejlesztéseknél és beruházásoknál, valamint társadalmi munka szervezése révén — eddig több mint 25 millió forintot takarítottak meg. Az olcsóbb építészeti megoldások révén több mint 8 millió forintot sikerült ed­dig megtakarítani. A Smith-kormány még próbálja húzni az időt Kissinger kétéves hatalomátadási javaslata árnyékában, de az idők jele, hogy a száműzetésben élő Muzoretva püspök hazatért, hogy radikális csoportjának, immár Salisbury-ben, álljon az élé­re. (Képünkön: a püspök, lelkes híveinek társaságában). Kis többséggel Schmidt maradt a kancellár Kis többséggel, nyolc man­­dátumos előnnyel, de Schmidt maradt a kancellár az NSZK- ban. Az SZDP—FDP koalí­ció marad — jelentette ki Schmidt és Genscher. Vasárnapi, késő esti tele­víziós nyilatkozatában Hel­mut Schmidt nyugatnémet kancellár — Willy Brandt­­hoz hasonlóan — hangsú­lyozta, hogy az SPD törté­nelmének második legjobb eredményét érte el. „Néhány mandátummal többet azon­ban szívesen vettünk volna” — fűzte hozzá. Schmidt ki­jelentette, hogy Helmut Kohl, az ellenzék vezére nem érte el célját, s ..nem lesz szövetségi kancellár”. A nyugatnémet kormányfő „Október 3-án az NSZK-ban arról is dönteni kell, hogy őr­­zi-e Bonn a nemzetközi politiká­ban eddig elért eredményeket vagy sem” — hangoztatta az a szociáldemokrata állásfoglalás amelyet a választások elől Brandt pártelnök hozott nyilvá­nosságra. Nos, a nyugatnénv választás szoros kimenetele­­ lehetőséget ad a kormánykoalí­ciónak az eredmények őrzésére, sőt bővítésére. Nyilván ezt szol­gálja majd Brezsnyev őszi bonn útja. Az a tény azonban, hogy a legutóbbi negyvenhat főnyi kormánytöbbség nyolcra csök­kent, veszélyre is figyelmezteti a kormánykoalíciót. Várható, hogy megerősítette a koalíciós pártok igényét az új kor­mány megalakítására és el­mondotta: a közeli napok­ban tájékoztatja Scheer ál­lamfőt arról, hogy az SPD— FDP rendelkezik a kormány­­alakításhoz szükséges több­séggel. A kancellár elutasí­totta az ellenzék vezetőinek azt az igényét, hogy a CDU CSU, mint legerősebb párt alakítson kormányt. ..Ilyen gyakorlat egyetlen ország­ban sem létezik” — jelentet­te ki. Helmut Schmidt töb­bek között szólt arról is, hogy Leonyid Brezsnyev bonni látogatásakor a tár­gyalások napirendjén fontos szerepet kap Nyugat-Berlin, valamint a két állam viszo­nyának kérdése. a CDU/CSU — különösen annak bajor „erős embere”, Strauss — mindent megtesz majd a mandá­tumokat vesztett FDP „elcsábítá­sára", így az FDP lett a mérleg n­yelve a bonni kormányban, és egyben a nyugatnémet politika­iak az enyhülésben eddig elért redményei megőrzésében, to­­ábbfejlesztésében is. Mindez ar­­a mutat, hogy a nyugatnémet­elpolitika nem lesz nehézségek­ől mentes, mihelyt összeül az új parlament, és az is várható, hogy az FDP a koalícióban ma­radásáért árat szab, hiszen az el­lenzéki „szirénhangok” nyilván sokat ígérnek. MÁTÉ IVÁN Ilírmamram­sat:

Next