Déli Hírlap, 1982. november (14. évfolyam, 258-283. szám)
1982-11-18 / 273. szám
Biológusok a csapatokkal, mikuláscsomagok a hölgyeknek Megkezdték a világbajnokség belépőinek árusítását Miskolcon, a sportcsarnokban. Rendkívül nagy az érdeklődés a B-csoport mérkőzései iránt. Elsősorban üzemek, vállalatok, intézmények igénylik nagy számban a belépőket. I • A VB-n minden országot 16 játékos és négy hivatalos kísérő képviselhet (a rendezők csak 20 személy költségeit fedezik). Ennek ellenére szinte valamennyi ország nagyobb küldöttséggel érkezik. Ugyanis a nemzeti szövetségek saját költségükön elsősorban biológusokat!!), biomechanikusokat és képmagnókezelőket utaztatnak Magyarországra. 0 Szombaton főpróba! A miskolci sportcsarnokban szombaton 16 órától, négy ifjúsági leánycsapat részvételével, a világbajnokság valamennyi ceremóniáját — bevonulás,, játékvezetők és játékosok bemutatása, vbemelegítés, ünnepélyes megnyitó — elpróbálják. 0 Az egykori magyar női kézilabda-válogatott játékosai is aktívan közreműködnek a VB-n. Így például Tóth Harsányi Borbála, Guricsné és Weser csapatkísérőként dolgoznak majd. 0 Vajon mit hoz a Mikulás? — tehetik fel a kérdést a Szovjetunió, Bulgária, Románia és Dél-Korea Miskolcon szereplő lányai. Ugyanis a helyi szervező bizottság december 5-én mikuláscsomagokkal kedveskedik a hölgyeknek. A Parádsasváron készülnek a VB miskolci csoportjának ólomkristály különdíjai. A legjobb kapus, a legeredményesebb góllövő és a legsportszerűbb csapat kapja. 0 Itt a végleges program1 December 2-án. 16 órakor Miskolcon ünnepélyes megnyitó: 17 órakor: Románia— Dél-Korea, 18.30 órakor: Szovjetuni—Bulgária. December 3-án. Debrecenben, 17 órakor: Szovjetunió—Dél- Korea 18.30 órakor: Románia—Bulgária. December 5- én: Miskolcon, 15 órakor: Szovjetunió—Románia, 16.30- kor: Bulgária—Dél-Korea. Vili NŐI KÉZILABDA WB3-1982 MAGYARORSZÁG Mit mutat a rangsor? Az első ránézésre semmit. Legalábbis miskolci, borsodi szemszögből nézve. És itt a legnagyobb baj! A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elkészítette a szakosztályok rangsorát az úttörő, serdülő, ifjúsági és junior bajnokságok alapján. És az első 12 között nem találni egyetlen miskolci, borsodi szakosztályt sem! Kajak-kenuban rendelkezünk világbajnokkal, VB-ezüstérmessel, olimpiai érmessel. Ám ők a felnőtt mezőnyben szerezték meg pontjaikat. A szakosztályokban tucatnyi fő- és mellékfoglalkozású edző, több száz, tehetségesnek mutatkozó gyermek található. Korszerű technikai eszközökkel, megfelelő anyagi háttérrel rendelkeznek, s minden évben optimista nyilatkozatok követik egymást. Csak az eredmények váratnak magukra makacsul. Ezt bizonyítja a mostani rangsor is, hiszen sem a DVTK, sem az MVSC, sem pedig a leninvárosi Olefin SC nem került a legjobb 12 közé az idei eredményei alapján, így hát kételkednünk kell abban, hogy szakosztályainkban minden rendben lenne az utánpótlás nevelése körül (felföldi) Kőhalmi Kupa teremlabdarúgó- torna Vasárnap újabb hat mérkőzéssel folytatódott a Kőhalmi Kupa tömegsport teremlabdarúgó-torna. Ezúttal a meglepetések sem maradtak el. Nem bírt egymással az Üveggyár és a Miskolci Bányász, végül büntetők döntöttek az Üveggyár javára. A legnagyobb meglepetést a Bocskai csapata okozta, hiszen 2:1 arányban legyőzték a jobb erőkből álló Volán-öregfiúk gárdáját. Eredmények: Papírgyár—TIGÁZ 3-0; Üveggyár—M. Bányász 0-0 (büntetőkkel 3-2); Rendőrség—KÉTÜSZ 8-0; Volán-öregfiúk—Bocskai 1-2; BEFAG—SZÜV 4-0; PVSC —DIGÉP 2-5. I TELJESEBB AZ ÖRÖM, HA AJÁNDÉKA IDEJÉBEN ÉRKEZIK KÉRJÜK, MÁR MOST ADJA FEL KÜLFÖLDRE KARÁCSONYI KÜLDEMÉNYEIT! A Kohászati Alapanpg-előkészítő Közös Vállalat ituskolci épületén nyáréi* y sene autogénvágókat hiddaruvezetöket kotrómestereket dozerveretöket öntvénytöröket (segédmunkás) Kereseti lehetőség begyakorlottságtól, teljesítménytől függően 5000-7000 Ft. Továbbá felveszünk géplakatosokat, autóvillamossági szerelőt, kocsirendezőket, 20 éven felüli, 8 általános iskolát végzett férfi- és női segédmunkásokat akiket házi tanfolyamon betanított munkára kéresünk át, valamint közlekedési vagy kohóipari szakközépiskolát végzért munkavállalókat. A vidékről bejáró dolgozókat a Tiszai pályaudvarról a munkahelyre szállítjuk. Szükség esetén munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi irodáján. Telefon: 16-051. Megközelíthető: a 12-es, 14-es autóbusz repülőtéri végállomásától. A CM Cementipari Gépjavító felvételt hirdet: 0 lakatos 0 autódaru-vezető 0 segédmunkás munkakörben. Munkásszállást, üzemi étkeztetést, kedvezményes hazautazást biztosítunk. Jelentkezés: Miskolc, Mésztelep u. 1. sz. alatt, a munkaerő-gazdálkodáson Megközelíthető : 2-es, 12-es, 29-es, 32-es 33-as autóbuszokkal Telefon: 13-801 t trrtttttmtrttm Mttttttttrttttttrty« ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦eo Keresse a Herbaria gyógynövény-szaküzletekben a természetes alapanyagokból készült hatásos termékeket, filteres és Hagyományos csomagolású GYÓGY KOZMETIKUMOKAT: Bánfi hajszesz, Bánfi sampon, Bojtorján sampon, Bojtorján kivonat, Cserszömörcés szájvíz, Gyógynövény-habfürdők. KÜLÖNLEGES FŰSZERE GYÓGYSZÖRPÖKET : csipke, Viroma, Diviroma ÚJDONSÁG: a gyógynövényekből készült, kesernyés ízű, emésztést elősegítő MORELLA SZÖRP VÁRJUK KEDVES Miskolc, Baross Gábor utca 37. Ózd, Vörös Hadsereg útja 15. A B.-A.-Z. megyei Távhőszolgáltató Vállalat értesíti a Kilián - dél lakótelepen lakó fogyasztóit, hogy a a cs ül november 19-én 20 órától 20-án 8 ócáig kivitelezői rákötési munkák miatt szereltti fei. Kérjük t. Fogyasztóink szives türelmét és megértését. Apróhirdetések aiai A Bodrogközi Állami Gazdaság sárospataki munkahelyre jó kereseti lehetőséggel, ötnapos munkahéttel felvesz lakatos és hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés személyesen az ipari főágazatvezetőnél (Nagy Lajos u. 12* hűtőház). ingatlan 2,5 szobás szövetkezeti lakásomat eladnám 1450 ezer kp. -f OTPJ, vagy 1,5 szobásra cserélném a Gyulai utca környékén, sürgősen. Tel.: 17757. este. Albérletbe azonnal kiadó egyszoba-konyha spájzos lakás. Különálló. Hideg-meleg víz bent van. Egy évre előre fizetek előnyben. Felsőzsolca, Béke u. 12. sz., du. 5 órától. jármű Vennék TZK— 14B vagy TZK— 14B típusú kerti traktort, pótkocsival, ekével, vizsgáztatva. Leveleket: ármegjelöléssel kérek. Gregor József: Miskolc, Katowice U- 8. II 3. címre. vegyes Értelmiségi leány két lényt keres lakótársnak másfél szobás, összkomfortos lakásba. Tel.: l- 768, este. Értesítjük kedves vendégeinket, hogy télen is üzemel a csanyiki büfé. A brigádrendezvényeket, névnapokat tartsa nálunk. Érdeklődni hétvégeken: 77-807. ANYAKÖNYVI HÍREK HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Báthory István Tamás és Veress Zsuzsanna; Schvarcz Gábor és Kerezsi Judit. MEGHALT: Ladai Gáborné (Gubás Borbála) , Szabó Miklósné (Palocsányi Anna): Tóth Sándor: Miski Géza* Balogh József: Sebők János; Kádár Béláné (Szatlóczki Jolán).