Déli Hírlap, 1984. július (16. évfolyam, 154-179. szám)
1984-07-22 / 171. szám
t Lezárják a Zaja teret • Változások az autóbusz-közlekedésben Értesítjük az utazóközönséget, hogy július 23-án üzemkezdettől a Zaja teret — az itt folyó rekonstrukciós munkák miatt — a közúti forgalom elöl teljesen lezárják. Emiatt az autóbusz- végállomás forgalma a következőképpen módosul: Az 1, 101, 10, 21, 121 és H-es autóbuszjáratokra a Szinva utcán (a Baross G. u. kereszteződéséhez közel) kialakított ideiglenes megállóhelyeken lehet felszállni. Ugyanezen járatokon a Tiszai pu. felé közlekedők számára leszállóhelyül a flHizer -tca elején a terelés időszakára kialakított megállóhely szolgál. A 31-es járatokat szintén a Tüzér utcában kialakított megállóhelyeken lehet igénybe venni, ahonnan az autóbuszok a Szondi Gy. u. és a József A. utcák érintésével érik el eredeti útvonalukat. A 8-as jelzésű autóbuszok a húskombinát irányában a Tüzér u—Szondi Gy. n.— Szinva u. útvonalon haladnak, a Tiszai pu. helyett a Tüzér utcai megállóhelyen állnak meg, ahol az 1, 101, I D, HA, 121, 31, 10, 17-es autóbuszoknak is megállóhelyük van. A 23-as jelzésű autóbuszok mindkét irányban a Lékay J. utcán a vasúti átjáró érintésével közlekednek. A 10-es jelzésű autóbuszok továbbra is a Baross G. utcai 8-as megállóhelyről indulnak. A végállomási villamosforgalom a Zaja tér rekonstrukciója alatt is változatlan. A kényelmetlenségekért ezúton is elnézést kérünk az utazóközönségtől. MISKOLCI KÖZLEKEDÉSI VÁLLALAT ASY4KÖWYT HÍREK S2Cfe £ T £ TT»9 Kaszáootrk es Brimoczki faűfca Juditnak László; Kristóf Lajosnak és Gulyás Ilonának Anett; Knremszki Csabának és Bodnár Éva Ágnesnek Csilla; Sula Istvánnak és Nagy Piroskának Brigitta; Budi Gyulának és Balogh Ilonának Viktória; Vastyák Jánosnak és Bugovics Katalin Ildikónak Róbert; Kovács Zoltánnak és Nagy Erzsébet Erikának Roland; Czentnár Andrásnak és Margitai Ilona Máriának Gergely; Óvári Kálmánnak és Dobos Erzsébetnek Gábor; Török Istvánnak és Novák Máriának Krisztina; Török Péternek és Fiala Máriának Beatrix; Gyenge Györgynek és Fehér Erikának Renáta; Petró Bélának és Szedlák Szerémnek Edina; Röczei Tibornak és Gyuranecz Andreának Andrea; Molnár Sándornak és Szűcs Ágnes Honának Mária Ilona ; Illés Lászlónak és Merucza Gizellának László; Skarbik Józsefnek és Böszörményi Juliannának László; Szendrei Miklósnak és Molnár Ilonának Gábor; Tóth Imrének és Czifra Margitnak Zoltán; Vigh Istvánnak és Stuller Valériának Róbert; Csizmadia Andrásnak és Nagy Melindának Melinda; Szabó Istvánnak és Kiss Idának Szilvia; Czakó Antal Mihálynak és Kakuk Katalinnak Zsolt; Pávási Zoltánnak és Fedor Ilonának Zoltán; Lengyel Sándornak és Papczun Évának Tamás; Svanda Lászlónak és Berta Klára Erzsébetnek Viktória; Tankó László Emilnek és Kaspar Mária Erzsébetnek Judit; Urbán Jánosnak és Győrfi Erzsébet Évának Edina; Gulyás Oszkárnak és Rontó Margitnak Norbert nevű gyermeke. Sok szeretettel köszöntjük városunk legifjabb polgárait: ELHUNYT: Mi ely fájdalommal tudatjuk, hogy elhunyt: Bari Károly Zoltánné (Szakonyik Éva); Pinczés Sándor; Katona Árpádné(Gór Erzsébet); Árvai Lászlóné (Molnár Veron) ; Potocki Andorné (Krezovics Mária) ; Vaszily Dezső; Dallos Kálmán ; Szendi Istvánné (Tóth Erzsébet); Budai Pál; Fekete Benjámin; Gráf Ferenc; Kocsis Györgyné (Garai Julianna) ; Kovács István; Danyi Sándorné (Csorba Ilona); Cserhalmi Alajosné (Horváth Klára) ; Hornyák Józsefné (Stener Erzsébet); Földesi Andrásné (Hegedűs Margit) ; Haraszti Gyula; Mizser Erzsébet; Tóth Béla József; Molnár Ferenc; Ragályi Béláné (Kispál Borbála); Lugosi Ernő Antal; Majtényi Károly; Fővizi József; Lassú Jánosné (Nagy Térzia) ; Juhász Istvánné (Kisirma) ; Hornyák Barnabásné (Prekob Magdolna); Dienes József; Nemesi Lajosné (Bortnyák Veronika); Ligeti Miklós; Gyömrei Mihály; Németh Józsefné (Bánó Etel). apróhirdetések állás férércek: környéki tsz energetikust keres. Követelmény: mezőgazdasági gépészmérnöki és energetikusi szakvégzettség, legalább 5 éves gyakorlat. Bérezés: a 25 1983. (XII. 29.) MÉM sz. rendelet szerint. Jelentkezést önéletrajzzal együtt „Energia 84” jeligére a kiadóba kérjük. Szakácsot, konyhai dolgozót felveszek. Telefon: «8 878. Kiemelt órabérrel, jól dolgozó, nem italozó segédmunkásokat azonnal felveszünk. „FÉLTIG” Gmk Miskolc, Széchenyi .6. III. udvar fszt. 1. A KIOSZ B.-A.-Z. megyei Adbközössége felvételre keres egy női munkaerőt, általános adminisztrátori munkakörbe, középfokú közgazdasági végzettséggel, jelentkezni lehet személyesen az Adóközösség Miskolc, Széchenyi út 61. sz. alatti helyiségében, mindennap 9—16 óráig. ingatlan Igriciben, Csokonai út 3. szám alatti 2 szobás, kertes ház eladó. Érdeklődni ugyanott, Nagy Ágnesnél. Elcserélném kazincbarcikai, 2 szobás, telefonos, garázsos, tanácsi lakásomat hasonló vagy nagyobb miskolcira, Vörösmarty lakótelepen, belváros, Avasdél előnyben. Érdeklődni: Szuhakallo postahivatalnál személyesen vagy telefonon. Eladó kétszobás szövetkezeti lakás, 51 négyzetméter, összkomfortos. Érdeklődni: 17—21 óráig, Miskolc, II., Középszer 73. VII/1., Avas-dél. Közület dolgozóinak elhelyezésére hosszabb időre bérelne 1— 1,5 szobás, telefonos lakást. „Nyár 064” jeligére a kiadóba. Kistokaji Kavicsbánya-tónál 280 négyszögöles kiskert, művelés céljára is alkalmas telek — rajta 12 négyzetméteres faházzal — eladó. Érdeklődni: a 85-099-es telefonszámon, 20—22 óráig. Elcserélném 1,3 szobás, szövetkezeti lakásom 2,5 vagy 1 + 2 fél szobásra, ráfizetéssel. Érdeklődni egész nap a helyszínen: Stadion 9. 33. Huszár nő. Riddb tm négyszögöl gyümölcsös a Lyukóvölgy’ben, megosztva. Érdeklődni: Radler György, ötödik utca 10/2. jármű Lada 1200-as kitűnő állapotban eladó. Leninváros, József A. u. 23. II 4. PM-es Trabant Spec, eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap du. « órától, Miskolc, III., Tokaji F. u. 76« adás-vétel T50 literes szőlőprés és 365 literes boroshordó eladó. Érdeklődni: Bocs, Rákóczi 49. 10 négyzetméteres, elszállítható pavilon Kilián-délen, készpénzért eladó. Érdeklődni: Szaniszlóné, Bertalan u. 37. 15 órától. \ ... . i ■ ■ ■— OCE TIPUSU MÁSOLÓPAPÍROK (A 4, A 3) ÉS VEGYSZEREK ELADÓK Érdeklődni lehet: 3544 Diósgyőri Gépgyár, Miskolc, propaganda Telefon: 51-955 24-27 mellék. VILLAMOSSÁGI CIKKEK 597 db izzólámpa 22 500 W,E-40-es 64 db bolgár gyártmányú ki-be kapcsoló DET 2520-as 18 db szabadtéri lámpához való műanyag búza tip.: 21-22-104 26 db légbiztosító DGL tip. ELADÓK Érdeklődni lehet: 3544 Diósgyőri Gépgyár, Miskolc Klej András vill. üzemvezető. Tel.: 51-955 13-23 mellék. SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Krónika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.25: Orvosi tanácsok. — 13.30: Kereslet-kínálat a zöldséggyümölcs piacon. — 14.00: Hírek. — 14.05: A hét embere. — 14.15: Népzenei példatár. — 14.25: Magyarán szólva. — 14.40: Mindennapi irodalmunk. — 15.10: Mozart: A-dúr szonáta. — 15.25: IJj Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — Közben 17.00: Hírek. — 17.30: Komolyzenei „lemezlovas”. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.45: A szülőföld muzsikája. — 19.30: Rádiószínház. Halálos ítélet. — 20.20: Réti József operafelvételeiből. — 21.01: Örökzöld dallamok. — 22.00: Hírek. — 22.15: Európa hangversenytermeiből. — 23.07: Barokk muzsika. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. — Közben 12.30: Hírek. — 12.57: A láthatatlan ember. — 13.45: Időjárás- és vizallásjelentés. — 14.00: Irodalmi világjárás. — 14.30: Hírek. — 14.35: Az MRT gyermekkórusa magyar zeneszerzők műveiből énekel. — 15.00: A Rádió Dalszínháza. — 16.30: Hírek. — 16.35: A lengyel Exodus együttes felvételeiből. — 17.15: Kvód Sándor nótafelvételeiből. — 17.30: 4x4. — 18.30: Hírek. — 18.35: Újdonságainkból. — 19.15: Sport. — 19.30: Slágereim története. — 20.30: Hírek. — 20.35: Szivárvány. — 22.00: Slágermúzeum. — 23.00: Hírek. — 23.15: Paul Motian tapja játszik. — 34.00: Hírek. 3. műsor: 12.32: Kőnyomat. — 12.47: Történelmi fúvószene. —■ 13.00: Hírek. — 13.07: Lemezbörze helyett. — 14.00: Kívánságműsor szombaton. — 16.00: Arany album. — 16.50: Operakettősök. — 17.30: Tip-top parádé. — 18.00: Kritikusok foruma. — M.10: isiépzene sztereóban. — 18.40: Rejtett kincsek. — 18.55: A vízrenéző. — 19.00: Hírek. — 19.05: Új lemezeinkből. — 1 9.56: Szimfonikus zene. — 21.30: Tatjana Tugarinova opera anakát énekesi. — 31.59: Magyar zeneszerzők. — 22.40: Napjaink magyar irodalmáből. — 23.30: Hírek. Televízió, L műsor: u.«?- Séta a We^lsrodei madárparkban. *— 15.20: Hírek. — 15.25: Gulliver. — 16.40: Cimbora. — 17.35: A fényképezés úttörői. — 18.»: Nemzetközi tévészakácskönyv. — 16.25: Tájak, városok, emberek. — 19.05: Diagnózis. — 18.40: Tévétorna. — 19.45: Esti mese. — 20.00: Tv-híradó. — 20.30: Vers, mindenkinek. — 20.35: Operettest Gyuláról. — 21.45: A hét műtárgya. — 21.50: Csingte Ajtmatov-sorozat: Korai darvak. — 23.20: Tv-híradó 3. Televízió, 2. műsor; 19.00: Leltár. — 19.40: Varázslatos szigetvilág. — 21.10: Tv-híradó 2. — 21.30: Telesport. Szlovák televíziós 15.00: Nemzetközi atlétikai verseny. — 17.25: Kék nyár. — 18.15: Válasz a nézők leveleire. — 18.40: Szórakoztató műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Zenés szórakoztató műsor. — 20.40: A szerelem és a királynő. — 22.25: Sporthíradó. — 22.40: Folklór-összeállítás. — 23.20: Az autóutak gavallérjai. Kiállítások: Miskolci Galéria (10—18) : Használati tárgyak művészete a XVII—XIX. századból. — József Attila Könyvtár (11— 17): Lacza Márta grafikái. — Fotógaléria (10—20): Miskolc archív fotókon. — Herman Ottó Múzeum (10—18): Ember és munka. — A Herman Ottó Múzeum numizmatikai gyűjteménye. — A természet három országa. — Ásványok, növények, állatok Észak- Magyarországról. — Ruttkay György-emlékkiállitás. — Miskolci képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsos Miklós érméi. — Borsod-miskolci Múzeum (10—18) : Kondor Bélaemlékkiállítás. — Az észak-magyarországi posták története. — Herman Ottó-emlékház (10—18): Herman Ottó élete és munkássága. — A Bükk élővilága. — Diósgyőri vár (9—18) : A diósgyőri vár története. — Péntek Diósgyőr életéből. — Dérynéház (9—18) : Déryné-emlékszoba. — Üvegművészeti emlékek a XVI—XIX. századból. Filmszínházak: Béke (3) : A beszélő köntös (magyar; (n6) : O, kedves Harry (mb. szí. NSZK. III. helyár!); (18): Utószinkron (szí. szovjet). — Béke kamaramozi (4) : Délibábok országa (magyar) ; (6) : Excalibur I—II. (mb. ír, 16 éven felülieknek, dupla és H. helyár!) — Kossuth (13. hnő, 7) : A Szalamandra (mb. szí. olasz —angol, 14 éven felülieknek, II. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (fő, f?): Egy szerzetes szerelme (szí. jugoszláv). — Táncsics (16. f8): A tó szelleme (mb. szí. ,japán, 14 éven felülieknek!) — Táncsics kamaramozi (6) : Fegyvercsempészek (szí. román). — Táncsics, matiné (14) : A rézhegyek királynője (mb. szí. szovjet). A szikra (4, 6): Házasság szabadnappal (szí. magyar, 14 éven felülieknek, II. helyért) — Petőfi (15, 17): A tűz gyermekei (mb. szí. ausztrál). — Fáklya (6, 8) : Nős agglegény (mb. szí. szovjet). — Fáklya k<imaramo*i (15): Szerencsés Dániel (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — Fáklya, matiné (4): Ahmes szamara (szí. szovjet). — Tapolca, kertmozi (6 órakor a teremben, 9-kor a kertben) : A piszkos tizenkettő I—II. (mb. szí. amerikai, M éven felülieknek, dupla és TH. helyar!) — Avi*sdéli mozi (9) : Feketeszakall szelleme (mb. amerikai—angol, III. helyar a vasárnap Kossuth radio: 8.1K): Hírek. — 3.95 • öt kontinens hét napja. — 8.21: Énekszóval, muzsikával. — 9.00: Tövisek és virágok. — 10.00: Hírek. — 10.03: Vasárnapi koktél. — 11. 14: „Apák, ősapák szava susog, mint fű bársonya ’. — 12.00: Hírek. — 12.05: Harminc perc alatt a Föld körül. 12.35: Édes anyanyelvünk. — 12.40: Rázós után. — 12.50: Művészlemezek. — 13.31: Határ-Idő- Napló. — 14.05: Népdalkörök pódiuma. — 14.30: Szonda. — 15.00: Hírek. — 15.05: Beethoven: III. szimfónia. — 15.58: Napjaink magyar irodalmából. — 17.00: Hírek. — 17.05: A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepén. — 17.35: Lengyel előadóművészek Chopin felvételeiből. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Hírek. — 18.50: „Ez a föld, melyen annyiszor...'’ — 19.49: Török Erzsébet népdal felvételeiből. — 2005: A főszerepben: Luciano Pavarotti. — 22.00: Hírek. — 22.15: Emlékezetes hangversenyek. — 23.49: A Régi Zene Stúdiójának együttese. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 3.00: Hírek. — 8.05: Világhírű előadók felvételeiből. — 9.04: Mit hallunk? — 9.30: Ritmus! — 10.00: Szerpentin. — Közben 10.30: Hírek. — 11.00: Csak szövegíró. — 12.10:Jó ebédhez szól a nóta. — Közben 12.30: Hírek. — 12.49: A láthatatlan ember. — 13.45: Időjárás- és vizallásjelentés. — 14.00: Erről beszéltünk... — 14.30: Hírek. — 14.35: Táskarádió. — 15.35: Poptarisznya. — Közben 16.30: Hírek. — 17.20: Húszas stúdió. — 18.20: Sport. — 18.30: Hírek. — 18.33: Útközben hazafelé. — 20.30: Hírek. — 20.35: Társalgó. — 22.00: Operettparádé. — 23.00: Hírek. — 23.15: Nyáridő. — 24.00: Hírek. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.11: Diszkotéka. — 9.12: Új Zenei Újság. — 9.42: öt kontinens hét napja. — 9.57: A Lutheránus Világszövetség világkongresszusa. — 11.00: Hírek. — 11.08: Bachművek. — 12.00: A kamarazene kedvelőinek. — 13.90: Hírek. — 13.05: Joe Jackson felvételeiből. — 13.35: Kis magyar néprajz. — 13.40: Montreux-Vevey-i Fesztivál. — 14.57: A Ricchi e Poveri együttes felvételeiből. — 15.30: A Nemzetközi Rádióegyetem műsorából. — 141.00: Új lemezeinkből. — 16.53: Nicolai Gedda (ének) hangversenye. — 17.43: Zsoldos Imre trombitál. — 17.58: Dráma és opera. — 18.30: Na maternjem jeziku. — 19.00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Rádiószinház. — 20.35: Hi-fi varieté. — 21.35: Schubert: Négy impromptu. — 22.06: Népdalkórusok. — 22.26: Síremlék. — 22.51: Dzsessz. — 23.30: Hírek. Miskolci rádió. 800 Jó reggelt, jó szórakozást, jó pihenést! A stúdió kétnyelvű információs, szolgáltató és szórakoztató műsora, Vasárnapi krónika. Lapszemle. — 8.20: Riporternapló. Ki a Bodrog vizét issza. (Riporter: Antal Magda és Tolnai Attila.) — 9.00: Táncritmusban. — 9.20: Sport. — 9.25: Műsorösszefoglaló. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. (Hírek. A vanyarci tanácselnöknő — riport. — Zenés percek.) Szerkesztő: Tóth Mária. — 9.55: Műsorösszefoglaló és a délutáni program ismertetése. Délután: 18.00: Műsorismertetés, hírek, időjárás. — 18.05: Mérkőzésen, versenypályán. Vasárnapi sportmagazin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. — 18.27—18.30: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. Televízió, 1. műsor: 8.40: Tévétorna. — 8.45: Óvodások filmműsora. — 9.05: Vitéz László és a többiek. — 9.30: A Csillag szemei. — 10.35: Cirkusz, cirkusz . ... — 11.25: Hírek. — 11.30: Közvetítés a Lutheránus Világszövetség ún. világkongresszusának megnyitójáról. — 15.15: Breki és a többiek. — 15.45: Nótaszó. — 16.10: Tolnay Klári-sorozat. Meseautó. — 17.40: Műsorainkat ajánljuk. — 18.10: A Lengyel Népköztársaság nemzeti ünnepen. — 19.00: Hírek. — 19.05: Delta. — 19.40: Tévétorna. — 19.45: Esti mese. — 20.00: A Hét. — 21.00: Marco Polo. — 22.15: Epizód. — 23.00: Hírek. Televízió, 2. műsor: 18.45: Angol Nagydíj. — 20.00: Híres spanyol operaénekesek. — 20.45: Ánú manó. — 21.00: Telesport. Szlovák televízió: 8.30: Gyermekeknek. — 10.10: Tévésorozat. — 11.30: Tízmillió halott. — 11.55: A héten történt. — 13.45: Híradó. — 14.00: Sportdélután. — 17.00: Karel és én. — 18.40: Zenés szórakoztató műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Lengyel teveest. Kiállításoké azonos a azon abataval. Filmszínházak: Beke (xtil, 12. 3): A beszélő köntös (magyar); (n6) : O, kedves Harry (mb. szí. NSZK, ül. helyár!); (18): Utószinkron (szí. szovjet). — Kossuth (11): Utószinkron (szí. szovjet); (13, hn5, 7) : A szalamandra (mb. szí. olasz—angol, 14 éven felülieknek, n. helyar!) — Hevesy Iván Filmklub (15. 17): Egy szerzetes szerelme (szí. jugoszláv). — Hevesy, mesemozi (10): Aranytojás (szí. magyar) ; (11): A találékony nyuszi (szí. szovjet). — Táncsics (14, 16, 18): A tó szelleme (mb. szí. japán, 14 éven felülieknek!) — Táncsics kamaramozi (6) : Fegyvercsempészek (szí. román). — Szikra (4, 6) : Házasság szabadnappal (szí. magyar, 14 éven felülieknek, II. helyar!) — Petőfi (16. f7): A tűz gyermekei (mb. szí. ausztrál). — Fáklya (4, 6) : Nős agglegény (mb. szí. szovjet). — Fáklya kamaramozi (15): Szerencsés Dániel (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) — Ady Művelődési Ház (5, 7) : D. B. Cooper üldözése (mb. szí. amerikai, M éven felülieknek, il. helyár!) — Tapolca, kertmozi (6-kor a teremben, 9-kor a kertben) : A piszkos tizenkettő I—II.(mb. szí. amerikai, dupla és III. helyár!) — Avas-déli mozi (9) : A feketeszakáll szelleme (mb. amerikai—angol, III. helyár!) — Hámor (16) : Nős agglegény (mb. szovjet). — Pereces (6): Házasság szabadnappal (szí. magyar, 14 éven felülieknek, II. helyar!) HÉTFŐ Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — Kb. 8.20: Mai kulturális programok. — 8.25: Mit üzen a Rádió? — 9.00: Zenekari muzsika. — 9.30: A hét költője. — 9.41: Ki kopog? — 10.00: Hírek. — 10.05: Nyitnikék. — 10.35: Verbunkosok, katonadalok. — 11.05: Hidas Frigyes kórusdalaiból. — 11.23: Bioritmus. — 11.43: Vallomások, 1942: Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: Cigánydalok, csárdások. — 8.30: Hírek. — 8.35: Figyelmébe ajánlom! — 8.50: A lágermúzeum. — 9.50: Légszennyezés és erdőpusztulás. — 10.00: zenedélelőtt. 3. műsor: 9.00: Színházi matiné. — 9.45: Kórusmuzsika. — 10.00: Szonda. — 10.30: Magyar művészek operafelvételeiből. — 11.00: Hírek. — 11.05: Leonard Bernstein zongorázik és vezényel. A Jóreménység Mg. Termelőszövetkezet felvesz LAKATOSOKAT, VARRÓNŐKET, BEDOLGOZÓ VARRÓNŐKET azonnali belépéssel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Miskolc, Bollalja út 134. ELADÓ KÖZÜLET, VAGY MAGÁNOS RESZERf TISZALUCON, a Tisza-parti vikendtelepen levő kétszintes, 100 m-es, több célra is használható épület. Érdeklődni: Borsod megyei Tanácsi Építőipari Vontait*. Munkásellátás: Takács Géza elvtárs. Miskolc, József Attila u. 57. sz. i Telefon: 17-611,23-as mellék. _______________________________________________ i.