Déli Hírlap, 1984. december (16. évfolyam, 283-304. szám)
1984-12-01 / 283. szám
Volt egyszer egy Új-akna... A múlt század végén, az 1900-as évek elején a gazdasági fellendülés hatására megnőtt a szén iránti kereslet. A szükségletek hirtelen és nagyarányú növekedésével a diósgyőri kincstári frányák nem tudtak lépést tartani. A századfordulón és azt követően a Vasgyár szénellátását Barossaknáról próbálták megoldani. Már a múlt század végén elkezdték a perecesi ikerakna mélyítését is, de a gyakori vízbetörések akadályozták a munkát. Az akna mélyítését 1902- ben folytatták, 194 méter mélységben rakodót hoztak létre, és meggyorsították az akna felszerelési munkálatait is. Ez időben telepítették az akna mellé a hivatalházat, a gépházat, a műhelyt és a lóistállót. A bányatelepen két kétlakásos műszaki altiszti és 75 kétlakásos munkásházat is építettek. Az akna a perecesi Új-akna nevet kapta. A II. számú akna mélyítésének munkálatait 1905-től meggyorsították. Az Új-aknában az úgynevezett omlasztásos pillérfejtést alkalmazták, dinamittal, robbantásos eljárással ömlesztették a szenet. 1905- ben 100 ezer tonna, 1910- ben pedig már 161 ezer tonna került innen a Vasgyárba. • LÁTÁSTÓLVAKULÁSIG A perecesi Üj-akna ez időben korszerűnek mondható. A villamos mozdonyok mellett azonban még jócskán lóvontatásra, illetve kézi szállításra kényszerültek a bányászok. A bányalovaknak a föld alatt volt az istállójuk, s csak akkor kerültek ki a napra, ha patkolni vitték őket, így a lovak nagy része, a többi évi föld alatti rabság után megvakult ... Az emberek, a bányászok között sok volt a gyerek — annak dacára, hogy a rendelet szerint 14 éven aluliak nem dolgozhattak a föld alatt. A bányászok nem vakultak meg, bár sokszor látástól-vakulásig kellett dolgozniuk. Korábban az állandóan füstölő kohanyecet, az olajmécsest használták, s csak a századforduló elején rendszeresítették a karbidlámpát. Ma a bányászok akkummulátoros fejlámpával világítanak. Szociális létesítmény, ebédlő, fürdő ismeretlen volt. Bakancsot kaptak a bányászok, amelyet rendszerint elhasznált csizmaszárral toldottak meg, mivel sokszor vizes, sáros helyen kellett dolgozniuk. Tarisznyából, zsákból szabott készségben vitték magukkal az újságpapírba csomagolt szalonnát, kenyeret. A dohány drága volt, sokan bagóztak — vagyis rágták a dohánylevelet —, a többségük a pipát használta. • KOPERTA ÉS KONZUMKÖNYV A konzumból, az élelemtárból hitelre vásárolt az egész telep; külön konzumkönyvet rendszeresítettek, s a hitelbe vásárolt áru ellenértékét a fizetésből levonták. Két magánkocsma volt, s egy a Vasgyár tulajdonában. Itt azonban nem volt szokás a hitelezés. A legolcsóbb törköly-, seprőpálinkát és az olcsó borokat itták, s valóban nagy ünnep volt, ha csapolt sör kerülhetett az asztalra. A koperta, vagyis a fizetési borítékon elöl a munkásszám állt, s csak utána a név. Külön jelölték a ledolgozott műszakok számét, a hiányzást, a keresetet összesen, ebből az előleg-levonást, a konzum tartozást, a büntetést, zenedíjat stb. Maradt? . . Ingyenes volt a szén, a tűzifa, a villany, a szöges égők, utazás a kisvonaton, a szemétszállítás, a W.C.-k takarítása, az ivóvíz a kutakból. Disznóólhoz, nyúl-, tyúkketrec építéséhez, kerítéshez a használt bányafa. Minden a kincstáré volt. Pereces bányatelepet a Vasgyár gyarmataként emlegették, így is éltek elődeink. Apáról fiúra szállt a mesterség, s ha a szülők örökre pihenni tértek a templom melletti temetőbe, az ifjabb nemzedék örökölte a lakást. * Az Új-aknai volt központi irodában most az ÁFOR V. sz. tájegységi telepe működik. O. J. A perecesi Új-akna és a központi iroda látképe a századfordulón, egy műszakváltáskor. Lapunk pályázatára küldte be a fotót Molnár László, a Bláthy Ottó Villamosipari Szakközépiskola szakoktatója. Megismételjük: december 3-án, délután 2 órai kezdettel nyílik a felszabadulási fotópályázat legérdekesebb darabjaiból válogatott kiállításunk a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban. A VASVILL KERESKEDELMI VÁLLALAT pályázatot hirdet: igazgatási osztályvezetői és jogügyi vezetői MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE Részletes pályázati feltételek a személyzeti osztály vezetőjénél (Miskolc, Sétány u. 1. sz.) átvehetők. Andrássy Katinkát a kortársai hívták vörös grófnőnek, és az őszirózsás forradalomra következő esztendő második felében, a Tanácsköztársaság leverése után ez a jelző már sokkal több volt, mint gúny: életveszélyt jelentett. Károlyi Mihály és felesége akkor kényszerültek először külföldre, és utána, ahogy változtak az idők, még hányszor . . . Csak ők nem változtak, több, mint hat évtized elteltével sem. A XX. század történelme ennek a rendkívüli asszonynak az élete, aki sokkal több volt, mint anya és feleség: egy világszerte ismert és számon tartott politikus, Károlyi Mihály társa volt. Nem tudom, hogy egy-egy tévénézőnek mit jelentett a Stúdió '84 kedd esti adásában találkozni vele, számomra megrendítő volt; az ember ritkán találkozik élő személyben a történelemmel. Andrássy Katinka gróf Károlyi Mihályné ma 93 esztendős, és az adás, forgatócsoportja abból az alkalomból kereste fel, hogy elkészült Kovács András Vörös grófnő című filmje. Természetesen megkérdezték azt is, hogy mi a véleménye a filmről, milyen érzésekkel nézte végig, tetszik-e, hitelesnek tartja-e, az őt alakító Básti Juli játékához mit szól? A Károlyi Mihályt megformáló Bács Ferencről beszélt, és elmondta:csodálatosnak tartja, hogy egy színész, aki az általa megformált emberrel soha nem találkozott, képes legyen, ha csak villanásokkal is, azt az embert felmutatni. Andrássy Katinka most is, mint hosszú élete során mindig, Károlyi Mihályról beszélt. A filmnek is azért örül, hogy itthon, abban az országban, amiért Károlyi dolgozott, ebben a formában is emléket állítanak munkásságának. A filmet még nem játsszák, a közeljövőben lesz a premierje, nem tudhatjuk, hogyan sikerül. Nem tudtuk meg élő főhősétől sem, annál sokkal tapintatosabb, hogy véleményt mondjon egy műalkotásról, amelyet a szakembereken kívül a közönség ma még nem tud megítélni. Az Együtt a forradalomban, Együtt a száműzetésben című, több kiadást megért, rendkívül érdekes és hasznos memoárok szerzője, a századforduló táján született grófkisasszony, aki néhány évtized múlva az emigrációban például mentőautó-sofőr is volt, amikor a szükség rákényszerítette, aki férje gondolatait is kitalálva ott volt az oldalán a kál-kápolnai földosztáskor, a fronton, bújt, menekült és dolgozott, még a film kapcsán sem beszélt magáról. Most is azt tette, amit a könyveiben: Károlyi után ő, a legilletékesebb igyekezett megértetni azokat az időket, az összefüggéseket. Érdi Sándor, a műsor riportere sok mindenről kérdezte, a legfigyelemreméltóbb kérdésére nagyon figyelemreméltó válasz érkezett. Megkérdezték, hogyan értékeli: mit tud a mai magyar ifjúság Károlyi Mihályról? A válasz így hangzott: úgy tűnik, sajnos, nem tud eleget. Mi, akik ismerjük a történelemtankönyvek mindenkorra érvényes szűkszavú tényközlését, hogy alig magyaráznak meg dolgokat, tudjuk, miért marad meg a tananyagból olyan kevés. Andrássy Katinka nem bírált, csak egy példát említett. A Petőfi Irodalmi Múzeumban levő Károlyi-emlékszoba ottjártakor éppen abban az időpontban volt zárva, ami az iskolásoknak, a fiataloknak a legjobban megfelel. M— Stúdió Versek inézetében Néhány éve meghívták a hermanos diákok Szabó Lőrinc fiát — a már maga is apa Lócit —, hogy beszéljen a költő Apuról. A családi meghittségű találkozón támadt a szép elhatározás, hogy a szülőváros középiskolásai versmondó alkalom megteremtésével emlékezzenek — és emlékeztessenek — Szabó Lőrincre. Az idén a Herman Ottó Gimnáziumban rendezett versmondó-emlékverseny összekapcsolódott a város felszabadulási évfordulójával. A szokásos felsoroló tudósítás mit sem érzékeltethetne a minapi, bensőséges találkozónak épp a lényegéből. Ezért hadd szóljak inkább a versek keltette közös örömről, amely az elmondókat és a meghallókat egyaránt eltöltötte. Sokan aggódnak — aggódunk — amiatt, nem válnak-e közömbössé a csak csupán költői szépségek iránt a technika hangosabb-látványosabb varázslataitól bűvölt fiatal nemzedékek? Tudom azt is, hogy az a harminc, s egynéhány leány és fiú, aki olyan átélt áhítattal mondott — és hallgatott — verseket abban a szűköcske iskolai díszteremben, nem „reprezentálja” az egész mai miskolci diákságot. De ettől sem kevésbül az örömszerző élmény értéke. És az még inkább biztató, hogy ezek a versekkel áthatott lányok és fiúk nem „megélni” akarnak a versmondásból. Számítógép-programozónak, orvosnak, óvónőnek szakácsnak, szerelőnek, kertésznek készülnek. Ám felfedezték, hogy közhasznú hivatásuk igényesebb műveléséhez, emberségük kiteljesítéséhez kapnak többleterőt a szellemi energiaterjesztő Szabó Lőrinctől, Illyés Gyulától Veres Pétertől, Weöres Sándortól, Pilinszky Jánostól . . . Hárman is elmondták ezen az estén Szabó Lőrinc Titi-tó című versét. Akárha három szuverén zenész játszaná ugyanazt a zeneművet, más és más szépségeit villantva meg ugyanannak a remeknek. S mind ráérezve a főmotívumra: „Légy még egy kicsit fiatal — ha tudsz.. (berecz) Kiállítják az eldugott festményeket Mint arról a televízió is beszámolt, eddig ismeretlen Tornyai-festményeket találtak Budapesten egy Makarenko utcai lakás átépítésekor. Tornyai János a magyar festészet történetének egyik kiemelkedő alkotója volt. A harmincas évek végén hunyt el, s életművét a művészettörténet joggal hihette lezártnak. Még nem lehet tudni, hogy az előkerült 700 mű mennyire változtatja meg az értékelést Tornyairól, mert az anyag művészettörténeti, művészetkritikai feldolgozása hosszabb időt vesz igénybe. A megtalált munkák között vázlatok, ismert művek változatai és eredeti alkotások vannak. A lelet értékét tehát még nagyban befolyásolhatja a részletes szakmai elemzés. A festmények nagy része kitűnő állapotban van, s jóformán csak tisztításra szorul. Közülük kiválik két késői mű, egy 1934-es szobabelső, s egy műteremábrázolás. A Magyar Nemzeti Galéria a leletekből december 20-án kiállítást nyit, amelyen valamennyi képet bemutatják. Betűt formázó divatvonalak A divattervezők a sziluettek vonalait betűformákkal jelzik. Az idei őszön és az előttünk álló télen a legdivatosabbak az I, Y, V, A és T vonalvezetésű öltözékek. Az „I”, vagyis az egyenes ruhákat, kabátokat nemrég még „tubus”-nak mondtuk, s annyit jelentett, hogy nem széles a váll, és nem bővül az alj. Az „Y” mári modernebb, szélesített, válltömős felsőrészt, szűk szoknyát jelent. A „V” kontúr csípőre szabott, rövid kabátkáknál érvényesül. Az „A” sziluett nyaktól lefelé bővülő, olykor plisszírozott ruháknál mutatkozik. Úgy látszik, hogy a ,,T”-ujj a legnépszerűbb, ruháknál és kabátoknál, pulóvereknél egyaránt. Ez utóbbinak számtalan variációja van: már csípővonaltól is ívelhet a karöltő, s ezeket nevezzük denevér-, vagián-, sonkaujjnak. A Magyar Divat Intézet nemrégen tartotta 1985—86- ra szóló őszi—téli bemutatóját. A felvonultatott kollekcióban jelentős részt foglaltak el a kötött, többrészes összeállítások. Egy-egy garnitúra azonos alapszínre épült, annak különböző árnyalataiból. A jacquard- és halszálkaminta újra divatos a sportos és városi öltözékeknél. A délutáni ruhák között láthattunk szép vonalú, nemcsak nádszáltermetűeknek való, elegáns kockás ruhákat. A kockás egyébként a kislányoknak tervezett ruhák között is gyakori, s ünnepélyessé a fehér gallér és kézelő teszi. ★ Mély tónusú, bordó—zöld-sötétkék kockás, fésűs gyapjúszövetből készült kabátruha, fehér gáti árral és kézelővel, szaténmasnival díszítve.