Déli Hírlap, 1985. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

1985-03-23 / 70. szám

Vasárnap, Lisszabonban Diósgyőri versenyző a mezeifutó V­B-n A portugál fővárosban, Lisszabonban vasárnap ren­dezik meg az idei mezei­­futó-világ­bajnokságot. A VB mezőnye a korábbi évekhez hasonlóan igen erős lesz, a szakemberek véleménye sze­rint a helyezésekért portu­gál—etióp—kenyai—amerikai párharcra lehet számítani. A magyarok elsősorban tapasztalatszerzés céljából utaznak a világversenyre, így a tisztes helytállás a feladat. A két felnőtt futó — Kadlót Zoltán Salgótar­jánból és Sulyok Attila a Bp. Spartacusból — csak az egyéni számban indul, ám a hat ifjúsági futó eredmé­nyét a csapatverseny szá­mításánál is figyelembe ve­szik. A legjobb négy ver­senyző helyezési száma adja a végeredményt a csapat­­versenyben. Sebő Attila, az utánpótlás válogatott vezető edzője szerint már az is óriási sikernek számítana, ha együttesünk a legjobb nyolc csapat között foglalna helyet a végső elszámolás­kor. A magyar fiatalok között indul a Diósgyőri VTK ki­válósága, Serfőző Sándor is. A 19. évében járó fiatalem­ber három éve atlétizál Diósgyőrött, korábban az Ózdi Kohászban tehetsé­ges focistaként tartot­ták számon. Kocsis László tanítványa tavaly az IBV-n 1500 méteren versenyzett, s hatodik lett. Három számban tartja a magyar ifjúsági csúcsot, 1500 és 2000 méte­res síkfutásban, valamint 2000 méteres akadályfutás­ban. A szakemberek szerint az egyik legtehetségesebb at­léta, s a vasárnapi világ­­bajnokságon meglepetést is okozhat. A táv 7,9 kilomé­ter lesz, füves, emelkedők­kel tűzdelt pályán, ám Ser­főző a Bükkben készült erre a nem kis erőfeszítést és erőnlétet igénylő versenyre, így nem elérhetetlen számá­ra egy kedvező helyezés. >­c Akitől vasárnap meglepe­tést várnak: Serfőző Sán­dor. alias jó kereseti lehetőséggel felve­szünk varrónőket egyműszakos munkabeosztással, valamint gép­írónőt. Jelentkezni lehet: Szu­­di-tanya, 2. sz., varróüzem. A Diósgyőri Édesipari Gyár azonnali belépéssel alkalmaz: 1 —2 és 3 műszakba női munka­vállalókat 8 általános iskolai végzettséggel, könnyű fizikai munkára, egyhónapos betanulá­si idő­­ után teljesítménybérezés­sel. ÉJSZAKAI MŰSZAK H0 10" OS BÉRPÓTLÉKKAL ÉLSZ­­­MOLV­A. Jelentkezés: Diósgyőri Édesipari Gyár munkaügyi osz­tálya, Miskolc, III., Fürdő utca 4. sz.­­ i * A Miskolci Nemzeti Színház férfiszabót felvesz. Jelentkezni lehet a szabótár vezetőjénél. Zöldségboltba eladót felveszek. Autóval rendelkezek előnyben. .„Megbízható 163 278” jeligére a kiadóba. Középszer u. 11. sz. alatti női fodrász üzletembe 10—15 éves gyakorlattal rendelkező fodrász­­nőt azonnali belépéssel felve­szek. Tel.: 65-038. ingatlan Felsőzsolca, Szt. István u. 16. «. alatt 300 négyszögöles telken fürdőszobás, telefonos, nagy családi ház, beköltözhetően el­adó. Ugyanott 300 négyszögöles, építésre alkalmas telek is. Meg­tekinthető: 13—20 óráig. 38-026- os telefonon. Sajóbábony, Ady Endre u. 51. szám alatt ház eladó, szep­temberi beköltözéssel. Kb. 1000 négyszögöles kerte­met, amiből 410 négyszögöl sző­lő, a többi gyümölcsös, kaszáló, kiadnám felesbe. Ugyanitt el­adó 300 négyszögöl zártkert, 980 négyszögöl víkendtelek meg­osztva is, és 98 négyszögöl ví­kendtelek. Érdeklődni: a 77-827- es telefonon! Eladó Megyaszó, Esze Tamás Utca 1. alatti, 2 szoba-hallos, fürdőszobás, alápincézett, 110 négyzetméteres családi ház. H00 négyszögöl kelten. Állattartás­ra alkalmas s­zéképülettel, fő­zőkonyhával. Irányár: 600 000 fo­rint. Érdeklődni: a helyszínen, vagy Tokaj 299-es telefonon. Eladó bármilyen ipari és ke­reskedelmi tevékenységre al­kalmas, forgalmas helyen, autó­parkolóban levő, két részből álló, nagyméretű üzlethelyiség. Érdeklődni lehet: Miskolc III., Előhegy u. 28,1. sz. alatt, egész Forgalmas helyen 2V négyzet­­méternél nagyobb helyiséget ke­resek bolt céljára. Telefon: 76- 881, 19 óra után, adás-vétel Világos szekrénysor, két he­verő, 2 fotel eladó. Érdeklődni: 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Bágyi, Miskolc, Győ­ri kapu 79. VI 3. Hi-Fi sztereó center állvánnyal eladó. Érdeklődni este 8 órától a 73-687-es telefonszámon. Kisképernyős, szovjet színes televízió és autóba való sztereó rádiómagnó eladó. Érd.: Mis­kolc, Partizán u. 9. Tel.: 35-369, 17 óra után. Építtetők, építkezők figyelmé­be: komplett fürdőszoba- és komplett fűtésszerelési anya­gokra előjegyzést fogadunk el, csempére és fagyálló padlóra is. Keresse fel kereskedésemet! Virád Dávid, műszaki kereske­dő, Miskolc, Ady E. u. 5. Eladó négy db használt, jó ál­lapotú autógumi belsővel, felni­vel. Ruhásszekrény, konyhai szekrény és asztal. Víkendházba is alkalmas. Garázs kiadó. Te­lefon: 16-205. Világos szekrénysor, újszerű állapotban eladó. Miskolc, Pal­ma u. 7. Telefon: 72-752. Érd., szombat, vasárnap. Félszobába 3,45 m áthi­dalás, világos szekrénysor — rekamié köré csináltatott — újszerű ál­lapotban, valamint csíkozott re­kamié 2 fotellal, továbbá föld­gázra 10 és 12 literes, vízme­legítő bojler eladók. Miskolc, Szentpéteri kapu 75., mfszt. 1. jármű Parancsnoki UAZ, 7 személyes, 1986. X. hóig érvényes műsza­kival eladó, 40 000 Ft-ért. Ér­deklődni: Klapka György u. 32. 1,3. Nagy János. i fégyes Magánkereskedők és kisiparo­sok részére telefonos üzenet­közvetítést vállalok. Érdeklődni az 51-476-os telefonon, egész nap Nagy volumenű ipari tevé­kenység beindításához társat keresek. Megtérülési idő kb. 1 év. Jelentkezéseket: ,,Ötszázezer 163446” jeligére a lapkiadóba ké­rem. Műsor SZOMBAT Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Déli zeneparádé. — 13.20: Népzenei példatár. — 13.30: A mezőgazdaság és az élelmiszeripar idei terve. — 14.00: Hírek. — 14.10: A hét embere. — 14.20: Irodalmi figye­lő. — 14.50: Haydn: f-moll (La passione) szimfónia. — 15.10: Új Zenei Újság. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Népdalelőadók hangalbuma. — 18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Hí­rek. — 18.45: Rádiószinház, Bánk bán. — 20.55: Karnevál Uru­guayban.­­­ 21.15: Opera-mű­vészlemezek. — 22.00: Hírek. —­ 22.20: Európa hangversenyter­meiből. — 23.43: Nagy­­meste­rek indulói. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Hírek. — 13.05: Ken­guru. — 13.45: Időjárás- és víz­állásjelentés. — 14.00: Magun­kat ajánljuk. — 15.55: Sport. — 17.00: Hírek. — 17.05: Mozaik. — .18.00: Sport. — 19.18: Tip­ top parádé. — 19.48: A Rádió Dalszínháza. Suppé: A szép Galathea. — 21.00: Hírek. — 21.05: A magyar dervis. — 21.50: Magnósok, figyelem! — 22.30: Városok éjfél előtt. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 12.30: Boito: Me­­fistofele — prológus. — 12.50: Kritikusok fóruma. — 13.00: Hírek. — 13.05: Kívánságműsor szombaton. — 14.00: Lemezbör­ze helyett. — 15.00: Hi-Figyelő. — 15.30: Népi dallamok nagy mesterek kezében. — 16.00: Kapcsoljuk a Nemzeti Galéria barokk kiállítási termét. — 17.05: Népszerű szimfonikus ze­ne. — 17.34: Gustav Leonhardt Bach-lemezeiből. — 18.42: Régi hangszerek világa. — 19.00: Hí­rek. — 19.05: Együttesek Mozart operáiból. — 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 21.40: A Rákfogó együttes játszik.­­­ 22.00: Eberhard Büchner opera­­áriákat énekel. — 22.40: Felsza­badulás és irodalom. — 23.30: Hírek. Televízió, 1. műsort 14.30: Kalandozás a növényvilágban. — 14.55: Hírek. — 15.05: Pályán maradni. — 15.45: Száz híres festmény. — 16.00: Miliők. — 16.55: Nemzetközi tévészakács­könyv. — 17.10: MAFILM-maga­­zin. — 17.20: Utak, gólok, vá­rosok. — 17.55: Panoráma. — 19.10: Idősebbek is elkezdhe­tik... — 19.15: Esti mese. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vers — mindenkinek. — 20.05: Aki könnyen viccelt... — 21.30: A fele sem igaz! — 22.00: Tv-hí­­adó. — 22.20: Himnusz, Televízió., 2. műsor: 17.15: Honfoglalás. — 18.10: Tévéegye­tem. Az ókori Hellász. — 18.50: Budapesti Tavaszi Fesztivál. A múzsa körül. — 19.25: Angol nyelv. — 19.40: Francia nyelv. — 20.00: Déltől háromig. — 21.35: Budapesti Tavaszi Fesz­tivál. Film és emlékezet. Szlovák televízió: 15.25: Út­törők magazinja. — 16.55: A zöld völgy barátai. — 17.30: Orion. — 18.30: Válasz a né­zők leveleire. — 18.40: Hajótö­röttek. — 19.10: Nemzetközi kér­dések. — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Vendégünk karosszéke. — 20.30: Ábécé. — 21.30: sporthír­­adó. — 21.45: Menekülés köz­ben. — 23.25: Az NDK Televí­zió zenés szórakoztató műsora. Kiállítások: József Attila Könyvtár (12—14) : König Róbert grafikái. — Fotógaléria (9—14) : Berde Béla kiállítása. — Vasas Galéria (14—19): Szepesvári Lászlóné népi iparművész kiál­lítása. — Miskolci Galéria (10 —18) : A miskolci fotográfia története I. — Herman Ottó Múzeum (10—18) : Ember és munka. — A természet három országa. — Ásványok, növé­nyek, állatok Észak-Magyaror­­szágról. — A miskolci iskolák története. — 1919—1944—1984. Munkásmozgalmi kiállítás. — Miskolci Képtár (10—18) : Két évszázad magyar festészete. — Borsod—miskolci Múzeum (10— 18) : Kondor Béla-emlékkiállí­­tás. — Jakoby Gyula kassai magyar festőművész kiállítása. — Herman Ottó-emlékház (10— 18) : Herman Ottó élete és mun­kássága. — A Bükk élővilága. Miskolci Nemzeti Színház (11 és 3) : A farkas szempillái. (Gyermekelőadás.) — (7) : Alus­­grave őrmester tánca. (Csíky bérlet.) — Kamaraszínház (7) : A régi nyár. Filmszínházak: Béke (3) : Ha­zánk, Magyarország (szí. ma­gyar.) — (16) : Altatódal nász­­ágyon (mb. szí. olasz, 16 éven felülieknek, II. helyár!) — (18) : Aranyoskám (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, IIi. helyár!) — Béke, kamara­mozi (4) : Robin Hood nyila (mb. szí. szovjet.) — (6) : Az inkák kincse (mb. bolgár.) — Kossuth (13, ha 5, 7 és este 9) : A legyőzhetetlen Vutang (mb. szí. kínai, 14 éven felülieknek, III. helyár!) — Hevesy Iván Filmklub (16): Földrengés To­kióban (szí. japán, III. hely­ár!) — (f7) : Máskor­ máshol (szí. angol, 14 éven felüliek­nek!) — Táncsics (f6) : szirmok, virágok, koszorúk (szí. magyar, 16 éven felülieknek!) — (f8) : örült római vakáció (mb. szí. * asz, III. helyár!) — Táncsics, latiné (f4) : Az idő urai (szí. magyar—francia). — Táncsics, kamaramozi (6) : Balfácán (mb. szí. francia, III. helyár!) — Szikra (4, 6 és 8) : A karatéző Kobra (mb. szí. japán, 14 éven felülieknek, III. helyár!) —Pe­tőfi (15 és 17) : Piedone Egyip­tomban (mb. szí. olasz, m. helyár!) — Fáklya (15 és 17) : Hét merész kaszkadőr (szí. amerikai, III. helyár!) — Fák­­lya, matiné (13): A kis teve és a csacsi (szí. szovjet). — Fáklya kamaramozi (15) : S. O. S. Concorde (olasz, III. helyár!) — Ady Művelődési Ház, matiné (10) : Ékszerrablás fényes nappal (mb. szí. szov­jet). — Vasas, Sikerfilmek mo­zija (4) : Ki kém, ki nem kém? (mb. szí. amerikai, 14 éven fe­lülieknek, III. helyár!) — Pe­reces (4): 101 kiskutya (mb. szí. amerikai, II. helyár!) VASÁRNAP Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.10: Öt kontinens hét napja. — 8.25: Énekszóval, muzsiká­­val. — 8.55: Vallomások a szü­lőföldről ... — 10.00: Hírek. — 10.05: Az MRT gyermekkórusa Bartók-műveket énekel. — 10.23: Philip Jones rézfúvósegyüttese játszik. — 11.00: Gondolat-Jel. — 12.00: Hírek. — 12.10: Har­minc perc alatt a Föld körül. — 12.40: Édes anyanyelvünk. — 12.45: Korszerűtlen érzelmek. — 12.55: Beethoven: I. szimfónia. — 13.20: Az élő népdal. —13.30: Szonda. — 14.00: Hírek. —14.10: Művészlemezek. — 14.59: A lammermoori nász. — 16.00: Hírek. — 16.05: Zenekari mu­zsika. — 17.00: Jelenidőben. — 17.30: Budapesti beszélgetés Lovro von Matach­csal. —18.15: Hol volt, hol nem volt ... — 18.30: Hírek. — 18.40: A Rezeau család. — 19.30: Nótaest. — 20.09: Ortutay Gyula emlékeze­te. — 20.59: Töltsön egy órát kedvenceivel! — 22.00: Hírek. — 22.10: Sporthíradó. — 22.25: Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. — 23.28. ..Szer­tartás”. — 23.43: Két Vivaldi­­szonáta. — 24.00: Hírek. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.05: A becsületes molnárlegény. — 8.54: Brodszky Miklós—Har­math­ Imre: Az első tavasz. — 9.00: Hírek. — 9.05: Most érke­zett ... — 9.35: Szivárvány. — 1­­00: Hírek. — 11.10: Vasárnapi koktél. — 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. — 12.53: Sport. —13.00: Hírek. — 13.05: Mit hallunk? — 13.30: Ha rád gondolok — vi­rágzom. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés.­ — 14.00: Többet ésszel ... — 15.00: Hírek. — 15.05: Táskarádió. — 16.00: Pop­tarisznya. — 20.00: Slágermúze­um. — 21.00: Hírek. — 21.05: Társalgó. — 22.30: Népzen­eked­­velőknek. — 23.00: Hírek. — 23.10: Operettrészletek. — 24.00: Éjféltől hajnalig. 3. műsor: 8.00: Hírek. — 8.11: Komolyzenei zsákbamacska. — 10.00: Új Zenei Újság. — 10.45: öt kontinens hét napja. —11.00: A Bécsi Vonós­szólisták hang­versenye. — 12.28: Karolosz Tri­­kolidisz Verdi-nyitányokat vezé­nyel. — 12.55: Kis magyar nép­rajz. — 13.00: Hírek. — 13.05: A Tokyo Blade felvételeiből. — 13.35: Zenekari muzsika. — 14.17: Jan Garbarek felvételeiből. — 15.00: A Magyar Rádió Händel­­ciklusa. — 18.30: Na materniem .. jezika. — 10.00: Hírek. — 19.05: In der Muttersprache. — 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. — 21.35: Operaest. — 22.30: Rádió­színház. A bőrönd. — 23.05: Steve Tibbets dzsesszegyüttese játszik. — 23.30: Hírek. Televízió, 1. műsor: 9.00: Óvo­dások filmműsora. — 9.20: Fo­xi Maxi. — 9.35: Csillagok­ kül­dötte. — 10.00: Kis Pék Peti. — 10.45: Hírek. —­ 15.05: 40 év leg­szebb népdalfeldolgozásaiból. — 15.35: Monte Cristo grófja. — 16.35: Műsorainkat ajánljuk. — 17.05: Operettvásár. — 17.55: Hí­rek. — 18.00: Delta. — 18.40: Idősebbel­ is elkezdhetik ... — 18. iö; Esti mese. — 19.00: A Hőt. — 26.00: Hírek. — 20.05: Budapesti Tavaszi Fesztivál. Er­dő. —­­1.46: Áruházak ajánla­ta — 1.1.45: Hírek. — 21.50: Himnusz. Miskolci rádió: 8.00: Jó reg­gelt, jó szórakozást, jó pihe­nést! A stúdió zenés szórakoz­tató, információs, szolgáltató műsora. — Vasárnapi krónika. Lapszemle. — Musgrave őrmes­ter tánca. Benedek Miklós kri­tikája. — 8.20: Riporternapló. Az én öt évem. Szerkesztő: Paulo­­vits Ágoston. — Táncritmus­­ban. — Sport. — Reklám. — 9.25: Műsorösszefoglaló. — 9.30: Szlovák nyelvű műsor. (Hírek — Munkahelyünk az iskola — Könnyűzene.) Szerkesztő: Tóth­ Mária. — 9.55: Műsorösszefog­laló és a délutáni műsor ismer­tetése. — Délután: 18.00: Mű­sorismertetés, hírek, időjárás. — 18.05: Mérkőzésen, verseny­­pályán. Vasárnapi sportmaga­zin. Szerkesztő: Tóth Zoltán. — 18.27: Műsorösszefoglaló és a hétfői program ismertetése. Televízió, 2. műsor: 13.25: Jég­korong B- világbajnokság, Magyarország—Lengyelország mérkőzés. — 17.55: Magyaror­szág—Szovjetunió vízilabda­mérkőzés. — 19.00: Mestermű­vek, műalkotások. — 20.00: Tö­redék. — 20.25: Franciaország kastélyai. — 20.55: Telesport. — 21.25: Holdhercegnő. — 22.00: Képújság Szlovák televízió: 8.30: Gyere­keknek. — 10.40: Zeman őrnagy esetei. — 12.15: Nemzetközi sí­ugróverseny. — 14.00: Az arany­­kapu. — 15.00: Lóverseny. — 16.15: Dokumentumfilm. — 16.40: A fától épített falu. — 18.30: Zenés, szórakoztató műsor. — 19.30: Tv-híradó. — 20.05: El­beszélések. — 21.05: Jan Holly. — 21.30: Sporthíradó. — 21.45: A dél-csehországi gótika. — 22.15: Akrobaták Kiállítások; azonos a szom­batival, kitéve a József Attila Könyvtárat és a Fotógalériát,­­melyek vasárnap zárva tarta­nak. Miskolci Nemzeti Színház (3) : A farkas szempillái. (Gyermek­­előadás.) — (7) : Musgrave őr­mester tánca. (Szigligeti bérlet.) — Kamarszínház (7) : A régi nyár. Filmszínházak; Béke (nlO és f­2): a legyőzhetetlen Vutang (mb. SzŰ kínai, 14 éven felüli­eknek, III. helyár!) — (3) : Ha­zánk, Magyarország (szí. ma­gyar.) — (n6) : Altatodal nász­ágyon (mb. szí. olasz, 16 éven felülieknek. II. helyár!) — (18): Aranyoskám (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek. III. helyár!) — Béke, kamaramozi (4) : Ro­bin Hood nyila (mb. szí. szov­jet.) — (6): Az inkák kincse (mb. bolgár). — Kossuth (10): Szamurájok és banditák I—II. (szí. japán, 16 éven felülieknek, dupla és III. helyár!) — (13. hnr. és 7) : legyőzhetetlen Vu­tang (mb. szí. kínai, 14 éven felülieknek, III. helyár !) — He­­vesy Iván Filmklub (15 és 17) : Hófehér, (szí. magyar, 14 éven felülieknek!) —Hevesy Iván mesemozi (10): A ravasz varjú (szovjet, 3—6 éveseknek!) — (11): A vakond és a muzsika (csehszlovák, 3—6 éveseknek!) — Táncsics (14. 16 és 18) : Őrült ró­mai vakáció (mb. szí. olasz, IVI. helyár!) — Táncsics kamaramo­zi (6) : Balfácán (mb. szí. francia, III. helyár!) — Szikra (5) : A város hercege I—II. (szí. amerikai, 15 éven felülieknek, dupla helyár!) — Szikra, mati­né (10): Dióbél királyfi (ma­gyar, 3—6 éveseknek!) — Pe­tőfi (16 és f7) : Piedone Egyip­tomban ;mb, szí. olasz, III. hel­y ár!) — Fáklya (15 és­­ f7): Hét merész kaszkadőr (szí. amerikai, III. hely ár!) — Fák­lya kamaramozi (15) : S. O. S. Concorde (olasz, III. helyar!) — Ady Művelődési Ház (5 és 7)­ Boldogságkeresők (szí. szovjet.y. — Tokaj discomozi ,17) : Klute (szí. amerikai, 16 éven felüli* eknek!) — Tokaj, Cola bár (2): A legkisebb törpe újabb kaland­jai (szí. szovjet, 3—6 évesek­nek !) — Tapolca, Ady (7) : Bom­bajó bokszoló (mb. szí. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyér !) — Hámor (16): Gyilkosok utcája (mb. francia, 16 éven felülieknek. III. hely­­ár!) — Pereces (6): Aranyoskátéi (mb. amerikai, 14 éven felüli­eknek. III. helyár!) HÉTFŐ Kossuth rádió; 8.00: Hírek — 8.20: Hogy tetszik lenni? — 9.00: A hét zeneműve. — 9.30: Ki kopog? — 9.50: Kapcsoltuk a Budapest Kongresszusi Köz­pontot. Tudósítások az MSZMP XIII. kongresszusáról. — 10.10: Nicanor Zabaleta hárfázik. ~~ 10.31: Az Állami Népi Együttess zenekara játszik. — 11.15: A hét­ költői?. — 11.25: Két kantá­ta magyar szerzők műveiből. — 11.40: Jókai Mór élete és kora. Petőfi rádió: 8.00: Hírek. — 8.mn • Nótamuzsika. — 8.50: Dél­előtti torna. — 9.00: Hírek. — 9 05: Napközben. 3. műsor: 9.00: Hírek. — 9 08: Operaegyüttesek — 10.00: Otto Klemperer vezényli az Új Phila­harmóniai Zenekart. — 11.33: Koloratúrszoprán-áriák. Televízió, 1. műsor: 9.55—kb. 11.15: Tanácskozik az MSZMP XIII. kongresszusa. húsvéti meglepetése kedves vásárlóinak március 25-től 30-ig. Ruházati, háztartási és műszaki cikkek 20-40 SZÁZALÉKOS ENGEDMÉNNYEL az áruház melletti kiállítási csarnokban ezenkívül több száz cikk, most olcsóbban. A CENTRUMBAN! TÖBBEK KÖZÖTT Autó HI-FI torony Rádiómagnó Női harisnyanadrág (nyers színben) Gyermek pamutpulóver Felnőtt póló Fiúszandál Női félcipő Férfiklumpa Fiú rövid ujjú Féken­ ing Fiú hosszú ujjú ing Szintetikus függöny Hímzett függöny Padlószőnyeg, 300 cm széles Ágyneműgarnitúra Kréker keksz Fémdobozos tea Nagykamasz ballonzene Férfi ballonzene Bakfisblúz Női ruha Bakfisruha Slava férfi karóra Chaika női karóra Tésztagép (nyújt, vág) Műanyag virágcserép-burkolat Kenyérszeletelő Diolen selyem Kordbársony Régi ár Új ár 12 900,-9 000,-16 000,-13 000,-31,40 22,-184,- 110,-120,-96,-249,-149,40 515,-300,-311,— 187,-112,— 67,20 170,-102,-102,-70,-529,-370,-870,-609,-833,-580,-12,50­8,-96,-67,-430,-260,-1­080,-650,-252,-150,— 180,— 110,-343,-210,— 560,-392,-480,-336,-990,-693,-29,40­18,-461,-350-308,-247­, 139,-98,­

Next