Déli Hírlap, 1985. november (17. évfolyam, 257-280. szám)

1985-11-30 / 280. szám

Lobogózzuk fel épületeinket! A Ni­sb­rolc Megyei Város Ta­­nácsa Végrehajtó Bizottsága­­ el­kéri a vállalatok, üzemek, szö­vetkezetek és intézmények ve­zetőit, a város lakosságát, hogy a város felszabadulásá­nak 41. évfordulója tiszteletére lobogózzák fel épületeiket. A zászlódísz december 2-5. között köszöntse az ünnepet. . Motorizált Mikulás Öt Miskolc-taxis öltözik Mikulásnak a közeljövőben. Arra vállalkoznak, hogy Télapóként házhoz viszik az ajándékokat a gyerekeknek. Tavaly is nagy sikere volt ennek a szolgáltatásnak, alig győzték kihordani a sok ajándékot. Az idén is a köz­ponti számon keresztül ren­delhetnek motorizált Télapót a szülők. sk Az új kocsi a próbapályán Szigorú a hőszabvány Í Újdonság: a­­ hermopor falazóblokk A lakóházak és kommu­nális épületek kivitelezésé­ben az eddiginél jóval szi­gorúbb hőszigetelési követel­ményeket támaszt az 1986. január 1-én életbe lépő hő­­technikai szabvány. A ha­gyományos kisméretű tömör téglával már képtelenség lenne az új követelmény teljesítése, mert csaknem egy méter vastag falat kellene építeni, hogy megfeleljen a szabványnak. Ezért az építő­anyag-ipar a szigorú hőszi­getelési előírásokat teljesítő régi termékek gyártásának bővítésével és újabbak ki­­fejlesztésével készítette elő a jól szigetelt, energiatakaré­kos házak építését. A nemrégiben üzembe he­lyezett Mátra Gázbetongyár a jövő évben már eléri tel­jes kapacitását. Ezzel több mint kétszeresére bővül a kiváló hőszigetelő képességű gázbeton, falazóelemek kíná­lata, amely évente mintegy 25 ezer családi ház felépíté­séhez lesz elegendő. A Tégla- és Cserépipari Tröszt elsőként a Rába fa­lazóblokkot fejlesztette ki. Ez a termék a jövő évi hő­­technikai előírásoknak is eleget tesz, ám gyártásához kiváló minőségű anyag szük­séges, s a bánya nyersanyag­­készletei a gyártás növelését nem teszik lehetővé. Osztrák licencek alapján meghonosí­tották az ugyancsak jó hő­szigetelő Poroton tégla és a kétsoros Hungarocell betét­tel ellátott Thermoton tégla gyártását. A választékot gaz­dagítják jövő év januárjá­tól a Thermopor falazóblok­kal, amelynek gyártására egy NSZK-beli cég licence alap­ján rendezkedtek be a de­­vecseri téglagyárban. A Thermopor is üreges fa­lazóelem. Érdekessége, hogy anyaga is porózus, tele van szabad szemmel alig látható légbuborékokkal, amelyek tovább növelik a termék hő­szigetelő képességét. A nyers agyagba ugyanis fűrészport kevernek, amely a tégla ki­égetésekor megsemmisül ugyan, ám létrehozza az anyag porozitását. E falazó­blokk gyártása lényegesen olcsóbb, mint a Poroton tég­láé, amelynek anyagába ap­ró műanyag gyöngyöt kever­nek a légbuborékok előállí­tására. A devecseri gyár évi 20—30 millió kisméretű tégla térfogatának megfelelő Ther­mopor falazóblokk gyártásá­ra rendezkedik be. A kö­vetkező években más gyárak rekonstrukciós programjuk alapján ugyancsak átállnak a Thermopor falazóblokk gyár­tására. 1 AZ 2108 könnyebb kényelmesebb, jól gyorsul A szovjet autóüzletekben 199o-ben kezdtek megjelen­ni a Togliattiban (Kujbisev megye) lévő autógyárban ké­szült, VAZ—2108 típusú új kocsik. Az év végéig 35 000 ilyen autót szándékoznak kibocsátani. Ez a kocsi, amelynek konstrukciójában sok az új­donság, a hazai autógyár­­tásban fordulatot jelent egy elvileg új szerkesztési séma irányába. A motor kereszt­­irányú elhelyezése és az el­­sőkerék-meghajtás a techni­ka mai fejlettségi szintjén lehetőséget nyújt arra, hogy az alacsony géposztályba tartozó személyautót kön­­­nyebbé­­ tegyék. Az új ko­csi hossza 120 milliméterrel megrövidült, a tömege vi­szont a VÁZ—2105 modell­hez képest 100 kilogrammal csökkent. Az utastér lénye­gesen kényelmesebb lett. Az utastér 60 milliméterrel n­i­ig hosszabbodott, eltűnt a jelentős teret elfoglaló haj­tóműszekrény, csökkentek a padlóalagút méretei. A ko­csi szélessége nem változott, de a hajlított oldalüvegek révén érzékelhetően meg­nőtt az utastér belső széles­sége. A VÁZ—2108 az első olyan háromajtós szovjet kocsi, amelyben az univer­zális teher- és személyszál­lító kocsiszekrény a sport­kocsik jellemző dinamikus formájával párosul. Az új fűtő- és szellőző­­rendszer nemcsak két és félszer nagyobb teljesítmé­nyű az előzőnél, hanem egyidejűleg az utastér több pontjára szállítja a levegőt, és biztosítja az égési utas­tér és az üvegek egyenletes felmelegedését is. A kocsiban elhelyezett ké­nyelmes ülések fejtámasszal, fokozat nélküli dőlésszabá­lyozó szerkezettel vannak el­látva. Ez a legjobb ergonó­miai feltételeket teremti meg a vezető számára. A kapcsolókarok, nyomógom­bok, pedálok, a kormány és az ellenőrző műszerek elhe­lyezése szintén azt a célt szolgálja, hogy" minél kényel­mesebbé tegye"az autó veze­tését. Az utastérben lénye­gesen csökkent a zajszint, és javult a kitekintés. A kocsi csökkentett tö­mege, a kielégítő teljesít­ményű motor, a kocsiszek­rény áramvonalassága révén az autó jól gyorsul, és nagy sebességet tud elérni. Keve­sebb korrigáló kormány­­mozdulatra van szükség, s következésképpen gyorsab­ban és veszélytelenül vehe­tők a kanyarok, különösen csúszós utakon és emelke­dőkön. fórum az Avason 2. árkok, kispiacok, aluljáró Az avasi gondok egy ré­szén ma már nehéz vagy jó­szerével lehetetlen változtat­ni — hangzott el azon a hét eleji tanácskozáson, me­lyen az Avas tanácstagjai, párt- és népfrontszerveinek vezetői, néhány házfelügye­lő, valamint a város üze­meltetéséért felelős vállala­tok vezetői és Miskolc ve­zetői cserélték ki nézeteiket az egernyi városrész minden­napjairól. Az itt megfogal­mazott gondok másik részé­nek orvoslása viszont nem tűrhet halasztást.­ ­ A lakótelep dombra épült, tehát a takarításában is eh­hez­­ kell alkalmazkodni. Ahová nem juthatnak el a gépek, ott jó szolgálatot te­hetnek például a diákok; al­kalmankénti munkájukat megfizetné a közterület­fenntartó vállalat. Úgy mi­ csak az építkezés hibájául róható fel, hogy a vízművek csatlakozó vezetékei mára jószerével teljesen korrodá­lódtak. A­ helyenként 5 mé­ternél is mélyebben fekvő csöveket a vízművek folya­matosan időtállóbbakra cse­réli. Kevés a zöldterület, s ami van, azzal sem gazdál­kodunk elfogadhatóan. A ré­zsűket a gyerekek egyszerű­en kiszánkázhatják, mivel semmi sem fogja meg a föl­det, füvet. A kertészek most betonelemeket építenek be ezekre a helyekre, s később cserjésítenek is. Sokan felemlítették a ját­szótereken tapasztalható van­dalizmust. Ez részben azzal is magyarázható, hogy a ját­szóterek — egyébként sze­gényes, ötlettelen — bútor­zata a tíz éven aluliaknak készült; a nagyobb gyere­kekre nemigen gondoltak a tervezők, építők. Kevés ezért az a hely, ahol a tinédzse­rek rúghatják a bőrt, s élet­koruknak megfelelő játékkal tölthetik idejüket. A kör­nyék iskolásaival egyetem­ben beszorulnak a kicsik kö­zé, s a hinták, csúszdák nem bírják az ily módon meg­nőtt terhelést. A homokozó­kat pedig a meredek utakon járművekkel nehéz megköze­líteni, ezért gyakorta meg­oldhatatlan a homok cseré­je. A város vezetői ígéretet tettek arra, hogy a lakóte­lepi játszóterek felújítására programot dolgoznak ki. A 101. Sz. Ipari Szakmunkás­­képző Intézet és az Ifjúság utca határolta, kihasználat­lan területen pedig új ját­szótér épül, a beton sivár­ságát feloldó, változatos, igé­nyes kivitelű faberendezé­sekkel. A boltok kirakatában táb­la hívja fel a figyelmet ar­ra, hogy az üzlet előtt az árusítás hatóságilag tilos. Mégis sokan kínálják e he­lyeken a zöldséget, gyümöl­csöt, s egyáltalán nem hi­giénikus módon, a földre te­regetett papírokról. A posta melletti kispiac már nem elegendő, ideje újabbakat ki­alakítani. Ezért elárusító asz­talokat helyeznek el a III. ütemben és az Egyetem étte­remnél levő ABC környékén. Sokakat irritál, hogy ki­használatlan, elhagyatott az avasi aluljáró. Esős időben a III. ütem építkezéseiről le­folyó sár miatt megközelít­hetetlen, s az egyik folyosó­ját gyakran elönti a víz. A lakótelepi fiatalok egy ré­sze itt szabadon hangoskod­hat, randalírozhat. A tartha­tatlan állapotok megszünte­tését a következő évre ígéri a Városgondnokság. Dr. Velkey László ország­­gyűlési képviselő hangsú­lyozta: nagyobb gondot kel­lene fordítani az itteni gye­rekek nevelésére, így elejét lehetne venni a csellengés­­nek, s­ végső soron a van­dalizmusnak is. Ehhez azon­ban a felnőttek példamuta­tása, összefogása szükséges. (Vége) B. A. A játszóterek állapota különösen siralmas a 20. Sz. Általános Iskola környékén Fiatal orvosok tudományos előadásai Kazincbarcikán, a városi kórház kultúrtermében ren­dezték meg tegnap Borsod megye fiatal orvosainak fó­rumát. A hagyományokhoz híven, Miskolc város egész­ségügyi KISZ-bizottságának tudományos testülete szer­vezte a gazdag témakörrel foglalkozó tanácskozást, a házigazda tisztét ellátó ka­zincbarcikaiakkal közösen. Az egész napos­­ fórumon megyénk egészségügyi intéz­ményeinek 96 ifjú orvosa adott számot széles körű tu­dományos munkájáról. Ülé­süket a Kazincbarcikai Vá­rosi Tanács Kórházának igazgató főorvosa, dr. Balogh Ernő nyitotta meg, méltatva az eszmecsere jelentőségét, fiatal orvosaink szakmai ak­tivitását. • Ez alkalommal félszáz — dia- és videoposzterekkel il­lusztrált — tudományos elő­adást hallgattak és vitattak meg a résztvevők. A többi között a vendéglátó kazinc­barcikai kórház orvosgyakor­nokai és pályakezdő ifjú szakorvosai 11, míg a mis­kolci Semmelweis kórháziak 12, a megyei kórháziak 10 előadást tartottak. Külön em­lítést érdemel, hogy nem csupán kórházi orvosok mu­tatkoztak be: Leninvárosból üzemorvos is vállalkozott tu­dományos témakör feldolgo­zására, tapasztalatainak mertetésére. is- Automata telefonközpont Em­ődön .Értesítjük ügyfeleinket, hogy Em­ődön új automata ARK vée­­központot helyeztünk üzembe november 29-én, 14 órakor. Há­lózatösszevonás keretében. Bükk­aranyos, Harsány és Kisgyőr távbeszélő-előfizetői is az emődi központhoz csatlakoznak ezután helyi előfizetőként, s közvetlen tárcsázással hívhatók. A kör­zetszámuk : 46. A 46-os körzet­számú távbeszélő-előfizetők egy­mást a 06 és 46 körzetszám tár­csázása nélkül közvetlenül hív­hatják. (A Déli Hírlap tegnapi számá­ban — téves eénelés miatt —­­Bükkaranyos neve helyett Bükk­­ábrány szerepelt.) Miskolci Postaigazgatóság Közgazdaságiaknak Öregdiákok a Berzeviczyben A fennállásának 100. év­fordulóját ünneplő Berze­­viczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskola a héten újabb ren­dezvénnyel tette emlékeze­tessé centenáriumát. A ke­reskedelmi hónap keretében közgazdasági fórumot szer­veztek, melynek előadói dr. Németh Miklós, az MSZMP KB gazdaságpolitikai osztá­lyának helyettes vezetője, dr. Rácz Albert, az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal elnöke, államtitkár, az isko­la volt diákjai, valamint dr. Bartha Imre, az Állami Fej­lesztési Bank csoportvezető­je voltak. A gazdasági élet izgalmas, mindenkit érintő kérdései kerültek terítékre; a kereset- és jövedelemsza­­bályozás várható változásai, a VII. ötéves terv életszín­vonal-politikája, pénzügyi helyzetünk al­akulása. A közvetlen, jó hangula­tú bevezető előadásokat élénk vita követte, melyből kiderült a diákok fogékony­sága gazdasági törekvéseink iránt. Az öregdiákok örömmel látták a pezsgő iskolai éle­tet, s eredményesnek ítélték a hosszú évek után újra itt töltött délelőttjüket. A hasz­nosan eltelt órákat az alma mater vendégkönyvébe tett bejegyzéseik is igazolják.

Next