Déli Hírlap, 1985. december (17. évfolyam, 281-304. szám)

1985-12-09 / 287. szám

Mit látott Miskolcon? Színikritikus A Magyar Színházművészeti Szövetség vendégeként tartóz­kodik hazánkban Hans-Rainer John, a Berlinben megjelenő Theater der Zeit című havilap főszerkesztője. A múlt héten Miskolcon járt, s színházunk hat előadását nézte meg. (Be­szélgetésünkkor még hátra volt A kék madár és a Három a kislány.) Arra kértük, mutassa be olvasóinknak a lapját, és foglalja össze miskolci szín­­házélményeit. — A Theater der Zeit ti­ xenkétezer példányban jele­nik meg, és nemcsak a szo­cialista országok színházi életéről számol be, hanem a nyugati újdonságokról, sőt a harmadik világbeli esemé­nyekről is. Az NDK-n kívül valamennyi szocialista or­szágban kapható, de eljut többek között a skandináv országokba, Ausztriába, Svájcba, Hollandiába, Bel­giumba, Angliába, Francia­­országba. Hét szerkesztője van, akik egy-egy szakterü­letre specializálódtak. Van, aki a balettről ír, van aki a bábszínházról, az operáról és az operettről, más a színházról, gyerekszínházról. — Önnek mi a szakterü­lete? — A főszerkesztői feladat mellett én is elsősorban a színházzal foglalkozom. Da­rabokról írok, fesztiválokról számolok be, sokfelé meg­fordulok. — Miskolcon járt már? — Még nem. De Magyar­­országon nem először va­gyok. Eddig azonban csak budapesti színházakat lát­tam. Úgy gondoltam, hogy jó lenne vidékre is eljutni, olyan helyre, ahol fontos dolgok történnek, a színház­­művészet területén. Miskolc neve merült fel. — Milyen darabokat lá­tott színházunkban? — A Kegyencet, az Ének Phaedráért címűt, a Totó­kat, a Két úr szolgáját. Ma nézem meg A kék madár című mesedarabot, este pe­dig a Három a kislány cí­mű operettet. — Röviden elmondaná, hogy mit ír majd lapjában miskolci élményeiről? — A színházi munka egy metszetét láttam.. A szecsuá­­ni jólélek és a Peer Gynt hírét már korábban hallot­tam; kár, hogy ezek a da­rabok már nincsenek műso­ron. De a látottak így is jó benyomást tettek rám, min­denekelőtt Csiszár Imre ren­dezései, a Goldoni-darab, a Phaedra és a Tóték. Nagyon tetszett a Tóték; abban a szerencsében volt részem, hogy a Thália Színház haj­dani előadásával tudtam ös­­­szehasonlítani az itteni ren­dezést. Miskolcon a rende­zés az első pillanatban meg­mutatta, hogy az őrnagy pszichikailag károsodott a háborútól. Remek színészi alakításokat láttam, s az a véleményem, hogy Miskol­con jó együttes alakult ki. A Phaedrában az tetszett, hogy a múltat és a mát korszerű eszközökkel ötvözi. A rendezés, akárcsak maga a színmű, a téma aktualitá­sát és­­ a történelmi múl­tat hozza összhangba. Ugyanezt nem tapasztaltam a Kegyencnél, pedig azt is mai szerző írta, tehát rólunk kell, hogy szóljon. Azt hi­szem, Illyés Gyula nem tör­ténelmi életképet akart be­mutatni. Remek volt a Két úr szolgája, jól kielégíti a közönség nevetés iránti igé­nyét, ugyanakkor, ahogy ha­lad előre az előadás, mind komolyabbá válik. A darab ritmusa, tempója nem káro­sul azáltal, hogy a vidámság mellé felsorakoznak az el­lentéteket bemutató elemek. — Látott-e valami sajáto­san miskolcit? — Hangsúlyozom, hogy csak egy szeletét láthattam az itteni munkának. Ezek alapján nem fedeztem fel különleges arculatot, de ez nem is baj. Az a fontos, hogy homogén egész legyen a színház. Talán jobban megismertem volna a Mis­kolci Nemzeti Színházat, ha a másik két rendező mun­káit is látom, mert azért az többet mond, mint a ven­dégrendezés. Nagyon jól éreztem magam itt, sok ba­ráti beszélgetésen, szakmai vitán vettem részt. Igazán kedvesen fogadtak. Sem ezt, sem a látottakat nem felej­tem el Szabados Gábor Az NDK-ban megjelenő Theater der Zeit főszerkesztője: Hans-Rainer John. (Jármay felv.) Sumér agyagtáblák Leningrádi kutatók hőke­zeléssel hosszabbítják meg azoknak az agyagtáblácskák­nak az élettartamát, amelyek az időszámításunk előtti 26. században keletkeztek. Az eljárást Valentyina Sztroganova, az Ermitázs res­taurátora dolgozta ki. Mód­szerével a múzeumban őrzött mintegy 3500, sumér agyag­tábla konzerválására kerül sor. Ily módon sikerült meg­óvni a harmadik Ur-dinasz­­tia korából számazó ékírá­sos táblácskák állagát is, amelyek egyébként nagyon nehezen tűrték Leningrád nedves éghajlatát.­­ Az Ermitázs irattárában féltve őrzött táblácskák az írás legősibb ismert relik­viái, egyszersmind egyedül­álló dokumentumok. Értékes információkat tartalmaznak Mezopotámiáról, a jelenlegi Irak déli részén ötezer évvel ezelőtt fennállott államról. Eddy Grant a sportcsarnokban A guayanai születésű Ed­mond Grant, azaz a világhí­rű egyszemélyes zenekar, Eddy Grant lép fel szerdán este 7 órától a miskolci vá­rosi­­ sportcsarnokban. A szinte minden hangszeren játszó előadó önmaga me­nedzsere, az elmúlt években számos alkalommal szere­pelt a slágerlisták élvonalá­ban. Zenéjére ideáljai hatot­tak leginkább: Chuck Berry és James Brown. Muzsikája a rock, a regue,a a blues és a pop elemeiből építkezik. Miskolci koncertjén korábbi slágereit és új számait mu­tatja be. Kamarakoncert a Bartók-teremben Tarjáni Ferenc (kürt), Ko­vács Béla (klarinét) és Katona Ágnes (zongora) remekbe si­került kamaraestjét hallhattuk a napokban a Bartók-terem­­ben. Mindhárman hangszereik kiváló művelői, s ezért joggal számíthatott a közönség emlé­kezetes koncertélményre. Beethoven F-dúr szonátá­ja kürtre és zongorára 1800- ban keletkezett. Mint az e hangszerre írott művek leg­többje, ez is alkalmi szer­zemény, s a neves kürtmű­vész, Giovanni Punto mu­tatta be Beethoven zongora­kíséretével. A néhány nap alatt elkészült szonátában a komponista elsősorban a fú­vósszólista virtuozitását és a hatásos effektusok kiakná­zását tartja szem előtt. Tar­jáni Ferenc nem véletlenül tartozik hazai szólistáink él­vonalába; puha hangindítá­sával, könnyed hangszerke­zelésével ezúttal is örömet szerzett hallgatói táborának. Brahms két évvel a halá­la előtt komponálta két klarinétszonátáját, közülük ezúttal az f-moll hangnemű csendült fel Kovács Béla és Katona Ágnes mélyen zenei indíttatású előadásában. A két művész olyan harmóniá­ban muzsikált, ami messze felette állt az átlagos kon­certprodukcióknak. Az első Allegro appassionato tétel­ben az érdekes hangzásvilág kialakítása, a lassú Andan­téban­­ a fájdalmas halálkö­zelség rendkívül muzikális, szinte éteri ábrázolása fo­gott meg. A táncos III. té­tel és a sodró lendületű Vi­vace remekbe sikerült meg­oldása kitűnő kamarazenei élmény végére tett pontot. Reinecke a-moll trióját és Ambrózy Béla Trióját mind­hárman játszották. Sajnos, egyik trió sem remekmű. A romantikus német zeneszer­ző alkotása, bár hálás lehe­tőséget biztosít az előadók­nak, kissé terjengősebb és bőbeszédűbb a kelleténél. A Kodály-utánérzésű Ambrózy­trióban pedig inkább külön­­külön szerepelnek a fúvósok a zongorával, és ritkábban együtt. Mindezek ellen­ére mindkét trió színvonalas előadásban, rendek együttjá­­tékkal szólalt meg. Barta Péter Soltész Rezső műsora Soltész Rezső két koncer­ten adja elő ma az Ady Művelődési Házban Jókedvű vagyok! című lemezének da­lait. Az este fél 6-kor és 8- kor kezdődő műsorok közre­működői: Szánti Judit, Ge­ri Edit, Szabó Kati. Arra is lesz mód, hogy az ott, vagy már régebben megvett nagy­lemezeket dedikáltassák a népszerű énekessel. Nézze meg, hallgassa meg... Egy óra Szilágyi Györggyel Remek mesélő, csoda tör­ténetének tudója, a rádió­­kabarés utazási prospektu­sok feltalálója, mulatságos­nál mulatságosabb vidám versek költője, nagyszerű hu­morista: ez Szilágyi György. Nevét minden magyar vá­­lasztójogosult állampolgár­nak illik ismernie. Új rádió­­kabaré-tréfával régen ör­vendeztette meg hallgatóit, de a Ludasban szerencsére elég gyakran olvasható egy­egy vers alatt a neve. És a tévében is megfordul szer­zőként. Most nem tőle, ha­nem őt hallhatjuk. És Csucsi nevű papagáját, aki időnként belekotyog a nagyok — a másik nagy Antal Imre — remélhetőleg mindannyiunk számára élvezetes csevegésé­be. Mégpedig ma este 8 óra 5 perctől, a Petőfin. Csak­nem egy órán át! Hasonlóan kellemes be­szélgetésnek ígérkezik a hét végi színházi kívánság­­műsor. A Petőfin szombaton délután 3 óra 5 perckor kez­dődő műsor szerkesztő-mű­­sorvezetője Nyakas Szilárd, főszereplője pedig Körmen­di János. Aki — amellett, hogy kitűnő színész — ma­ga i­s írt már egy-két kaba­rétréfát, s nagy sikerrel ad­ta elő. A színháznál maradva, de merőben más jellegű műsort Kunéivá hívjuk fel olvasóink figyelmét a 2. programban szer­dán este 8-tól vetítendő Színházi fesztivál — Avi­gnon, 1985. című beszámoló­ra. A világ egyik legrango­sabb színházi fesztiváljáról kapunk beszámolót, részlete­ket az előadásokból, s inter­júkat hírességekkel. j­ó jelenet a népszerű gyerekműsor, a Kicsi a Bors vasár­nap délelőtti filmjéből. HÉTFŐ Kossuth rádió: 12.00: Déli Kró­nika. — 12.30: Ki nyer ma? — 12.45: Házunk tája. — 13.00: Ma­gyar előadóművészek albuma. — 14.00: Hírek. — 14.10: A magyar népdal hete. Egy gyimesi muzsi­kás: Zerkula János. — 14.55: Édes anyanyelvünk. — 15.00: Fiatalok a seregben. — 15.30: Kóruspódium. — 16.00: Hírek. — 16.05: Nyelvelő. — 17.00: Beo­mix. — 17.30: A magyar népdal hete. Palóc lakodalmas. — 18.15: Hol volt, hol nem volt... — 18.30: Esti Magazin. — 19.15: Vámos Miklós hangjátékaiból. Gáz van. — 19.45: A magyar népdal hete. Talpalávaló. — Kb. 20.40: A Stúdió 11 felvételeiből. — 20.50: Rádiónapló. — 22.00: Hírek. — 22.20: Tíz perc külpo­litika. — 22.30: Berki László né­pi zenekara játszik. — 22.50: A Fritz Kreisler (hegedű) és&zer- Magyar Rádió Karinthy Színpa­da. Parkinson törvénye. — 23.20: Lej Rahmanyinov (zongora) szo­nátafelvételeiből. — 24.00: Hírek. — 0.10: Himnusz. — 0.15—4.20: Éjfél után. Petőfi rádió: 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. — 12.10: A kapfenbergi városi fúvószenekar felvételeiből. — 12.25: Kis magyar néprajz. — 12.30: A magyar népdal hete. Népzene a stúdióban. — 13.00: Hírek. — 13.03: Slágermúzeum. — 13.45: Időjárás- és vízállás­jelentés. — 14.00- Kettőtől ötig. — 17.00: Hírek. — 17.05: Újhold. — 17.30: Ötödik sebesség. — 18.30: Zeneközelben. — 19.30: Sportvilág. — 20.05: Show, ami show. — 23.00: Hírek. — 23.20: Könnyűzene Ránki György szerzeményeiből. — 24.00: Virág­énekek. — 0.15—4.20: Éjfél után. 3. műsor: 13.00: Hírek. — 13.05: Könyvszínpad. — 13.33: A ma­gyar népdal hete. Weiner Leó és a népzene. — 13.50: Új lemeze­inkből. — 14.45: Magyar zene­szerzők. — 15.20: Brigitte Fass­­baender dalhangversenye. — 16.30: Aretha Franklin felvételei­ből. — 17.00- Iskolarádió..17-3?., Három kvartett. — 18.30: A hét zeneműve. — 19.00: Hírek­. * — 19.05: 20. századi magyar politi­kusok. — 19.35: Szimfonikus ze­ne. — 21.12: Közvetítés a bay­­reuth-i Festpielhausból. Wagner: Parsifal. — 23.20: Zsebrádiószín­ház. A képtárban. — 23.30: Hí­rek. Miskolci rádió; 17.00: Mű­soris­mertet­és, hírek, időjárás. — 17.05: Hétről hétre, hétfőn es­te. Zenés magazin. Telefonügye­let: 35-510. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc. (Közben: El szeretném mondani. Mérő Miklós jegyze­te. Válaszolunk hallgatóink le­veleire. Harcsai Nagy Éva ös­­­szeállítása.) — 18.00: Észak-ma­­gyarországi Krónika. — Sport. — 18.25: Szemle az Észak-Ma­­gyarország, a Déli Hírlap, a He­ves megyei Népújság, valamint a Nófirád keddi számából. Kiállítások: Szakmunkás Galé­ria (10—18): Gyermekrajzok. — Mini Galéria (8—17) : Szemethy Imre grafikái. — Karácsonyi vásár. — Vasas Galéria (14—19) : A Szinyei Merse Pál alkotókö­zösség karácsonyi kiállítása és vására. — Fazekas József fest­ményei és grafikái. Filmszínházak: Béke (18): öld meg­ a sogunt (mb. szí. japán, 16 éven felülieknek. III. helyár!) — (3) : Gyermekrablás a Palánk utcában (szí. magyar). — (n6) : Az élet muzsikája (szí. magyar —szovjet, II. helyár!) — Bék­e kamaramozi (4): Keresztül a nagy vízválasztón (mb. amerikai). — (6): Excalibur !—II. (mb. ír, 16 évért felülieknek, dupla és II. helyár!) — Kossuth (hn5): Eszkimó asszony fázik (szí. ma­gyar, 16 éven felülieknek!) — (f3) : Gyerekrablás a Palánk ut­cában (szí. magyar). — Kossuth, filmmúzeumi előadás (7) • Pár­baj (szí. amerikai). — Hevesy Iván filmklub (f3) nyilvános, 15 és 17 bérletes) : filmmúzeumi előadás: Fiúk az intézetben (francia). — Táncsics (f4, 16 és f8) : Hét mesterlövész (szí. ame­rikai, II. helyár!) — Táncsics kamaramozi (6) : Sárkányölő (mb. szí. amerikai, 14 éven fe­lülieknek, III. helyár!) — Szik­ra (15 és f7) : A gyilkos boly­­ó (mb. szí. amerikai, 16 éven fe­lülieknek, III. helyár!) — Fák­lya (f5 és f7): A kicsi kocsi á­ra száguld (mb .?,f. amerikai, III. helyár!) — Fáklya kama­ramozi (f5): Üvegtörők (mb. angol, 16 éven felülieknek. III. helyár!) — Tokaj diszkómozi (7): Kelly hősei I—II. (mb. szí. amerikai). — Petőfi (f7) : Ki­lenctől ötig (mb. szí. amerikai, 14 éven felülieknek, III. hely­ár!) — (f5): Csak egy mozi! (szí. magyar, 14 éven felüliek­nek!) — Krúdy (f7): Egy ki­csit én, egy kicsit te (szí. ma­, pvar. 14 éven felülieknek!) — Tapolca, Ady (f6) : Nyomás, utána (szí. olasz, 14 éven felü­lieknek, kiemelt és III. helyár!) — Vasas Sikerfilmek Mozija (6) : Bombajó bokszoló (szí. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt és III. helyár!) — Nehézipari Műszaki­­ Egyetem (5 és 7): Az elvesztett frigyláda­ fosztogatói (mi. ame­rikai, 14 éven felülieknek, ki­emelt és III. helyár!) — Hámor (16): Gyerekrablás a Palánk ut­cában (szí. magyar). — Szirma ff6) : A XX. század kalózai (mb. szí. szövőér. II. helyér!) — Pe­reres (6): A házibuli folytatódik (mb. francia, III. helyár!) KEDD Kossuth rádió: 8.00: Hírek. — 8.20: Társalgó. — 9.50: Lottósor­solás. — 10.00: Hírek. — 10.05: Diákfélóra. — 10.35: Éneklő If­júság. — 10.51: Verdi fiatalkori operáiból. — 11.35: Barabás Ti­bor novelláiból. Télikabát. Petőfi rádió: 8.00- Hírek. — 8.08: Slágermúzeum. — 8.50: Tíz perc külpolitika. — 9.00: Hírek. — 9.05: Napközben. Műsor Ma esti hangverseny A Népszerű zenei esték sorozatban a Miskolci Szim­fonikus Zenekar ad ma hang­versenyt a Miskolci Nemzeti Színházban. Az együttest Kovács László vezényli, az est szólistája Leonyid Szo­rokov szovjet hegedűművész. A műsoron Rossini Semira­­mis-nyitánya, Mendelssohn e-moll hegedűversenye és Dvorak IX. (Újvilág) szim­fóniája szerepel. Az előadás este fél 8-kor kezdődik. * A hangverseny szólistája Leonyid Szorokov szovjet he­gedűművész

Next