Déli Hírlap, 1989. november (21. évfolyam, 256-281. szám)

1989-11-01 / 256. szám

legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . Eeg n­ovember 26 án és január 1-én: népszavazás Ne épüljön meg a vízlépcső Az Országgyűlés tegnap kitűzte a szabaddemokraták által kezdeményezett nép­szavazást a köztársasági el­nök megválasztásának idő­pontjáról, a munkahelyi pártszervezetekről, a párt­­vagyonnal történő elszámo­lásról és a munkásőrségről. A szavazás időpontja no­vember 26-a lesz. Ha ennek során a lakos­ság úgy határoz, hogy a parlamenti választások előtt kíván köztársasági elnököt választani, akkor ennek idő­pontja: január 7-e. Ugyan­csak január 7-én tartanak népszavazást a Magyar Köz­társaság címeréről; a koro­nás kiscímer és a Kossuth­­címer között lehet majd vá­lasztani. A jelenleg érvényes címer nem lesz rajta a sza­vazólapon. Döntött az Or­szággyűlés arról is, hogy fel­hatalmazza a kormányt a 12 évvel ezelőtt kötött magyar —csehszlovák szerződés mó­dosítására, a nagymarosi építkezés végleges leállításá­ra. Ezáltal elkerülhető a rendszer úgynevezett csúcs­­rajáratása, tehát a minden­képp elkészülő bősi létesít­mény kevesebb kárt okoz­hat. Az Országgyűlés megvá­lasztotta a hétfőn létreho­zott legfelsőbb Állami Szám­vevőszék elnökévé Hagel­­mayer István professzort, helyettesévé pedig dr. Sán­dor Istvánt. Elfogadták a képviselőig Király Zoltán ja­­vaslatát is, miszerint 1995- re vonjanak ki az európai államok területéről minden idegen csapatot, és ezt a ma­gyar kormány is segítse elő. Holnaptól kapható Holnaptól kapható az új­ságárusoknál a Borsod Exp­ressz legújabb száma. November elején minden­ki megemlékezik szerettei­ről; ezekben a napokban felkeressük a temetőket. Mint minden, az utolsó út is egyre többe kerül; a lap hasábjain elolvashatják, mennyibe kerül a szolid, de tisztes búcsúztatás Heves­ben és Borsodban. Jó taná­csokat kaphatnak az olva­sók vagyonuk védelméhez. Folytatódik a telefonjáték, amelynek résztvevői decem­berben működő telefonké­szüléket kaphatnak. Diós­győrben már gyártják a Nestlé-csokoládét, s a Bor­sod Expressz annak járt utána, hogyan került kap­­­csolatba a svájci csokoládé­gyárral a Szerencsi Édes­ipari Gyár. Olvasóink érte­sülhetnek arról is, kik nyer­ték meg a VÁÉV-Bramac cserép árát, s megtudhat­ják, miért érdemes Borsod gázszilikátot vásárolni. A lap utolsó oldaláról most sem hiányzik az Elektro Koma Kft. 50 schillinges ajándék­kuponja, a BORSOD Csúcstalálkozó Az első nem hivatalos tár­gyalását tartja alig egy hó­nap múlva George Bush és Mihail Gorbacsov. A talál­kozóra a Földközi-tengeren egy szovjet és egy amerikai hadihajón kerül sor. A talál­kozóval kapcsolatos sajtótá­jékoztatón elmondták, hogy több témával is foglalkoz­nak majd a protokollmen­­tes megbeszéléseken, s egyik témájuk a kelet-európai kér­dések megvitatása lesz. Pesten éjszaka is van ügyelet Borsodban nyújtott műszálban A Vám- és Pénzügyőrség fővárosi parancsnokságának tájékoztatása szerint Buda­pesten, a XIV. kerületi, Gvadányi út 69. sz. alatti hetes számú vámhivatal gép­kocsi részlegén az eddig szo­kásos ügyfélfogadási időt meghosszabbították, és hétfő­től éjszakai ügyeleti szolgála­tot is tartanak, este 18 órá­tól reggel 6 óráig. Az ügyeletes pénzügyőr az éjszakai órákban jelentkező ügyfeleknek felvilágosítást ad, s felveszi a vámelőjegy­zést, amelynek pontos idő­pontjáról írásban ad tájékoz­­tatást. A Vám- és Pénz­ügyőrség ettől az intézkedés­től azt várja, hogy az ügy­felek várakozás nélkül vám­­kezeltethetik a gépkocsiju­kat. Az intézkedésre min­den bizonnyal azért került sor, mert az elmúlt időszak­ban tarthatatlan állapotok alakultak ki a vámhivatal előtt várakozók körében. Azzal a hírrel is sokan találkozhattak, hogy feleme­lik a külföldről magánfor­galomban behozott személy­­gépkocsik vámtarifáját, te­hát valószínű, hogy emiatt is sokan előbbre hozzák a gépkocsi vásárlást. Földessy Balázstól, a Bor­sod—Heves Megyei Vám­ és Pénzügyőrség parancsnokától megkérdeztük, hogy itt kell-e különleges intézkedést beve­zetni a gépkocsik vámkezelé­sére? Elmondta, hogy­ pilla­natnyilag nincs restanciájuk, csak olyan gépkocsik állnak vámkezelésre várva, ame­lyeknek új tulajdonosai nem tudtak minden szükséges do­kumentumot bemutatni, vagy azokat a Vám- és Pénzügy­őrség munkatársai nem ta­láltak rendben. Egyébként nyújtott műszakban dolgoz­nak, reggeltől este 7-ig fo­gadják az ügyfeleket, és olyan szakemberlétszámot sikerült biztosítani, hogy a várakozási idő ne okozzon különösebb gondot. Ez per­sze nem zárja ki annak le­hetőségét, hogy ezen a terü­leten is egyre többen vásá­rolnak külföldről személy­­gépkocsit, s ha a vámkezel­tetésre jelentkezők száma jelentősen megnőne, termé­szetesen megvizsgálják az ügyfélforgalom gyorsításá­nak módját. Valószínű, hogy ebben az esetben sem az éj­szakai műszakra esne a vá­lasztás, inkább létszámát­csoportosítást hajtanának végre, s így erősítenék meg a szolgálatot Országgyűlési képviselő fogadóórája Értesítjük az 1. sz. or­szággyűlési választókerület lakosságát (Szentpéteri kapu, Búza tér, Selyemrét, Tiszai pu. és környéke, Martinte­lep és Szirma), hogy Keszt­helyi Zoltán országgyűlési képviselő 1989. november 2-án, csütörtökön, 17—18 óra között tartandó fogadóórá­ján várja választópolgárai közérdekű bejelentéseit, ja­vaslatait a martintelepi elöl­járóság épületében (Kisfa­ludy u. 37. sz.). Miskolc Városi Tanács V. B. titkársága V Hirosze Sigeo, a Tokiói Technológiai Intézet tanársegédje távirányítással vezérli a hat darab egyenként 40 cm magas hengerből álló, összesen 140 cm hosszú önjáró robotrend­szert, amelyet az intézet munkatársai fejlesztettek ki. Az összesen 16 motorral meghaj­tott, kígyómozgással haladó robotot olyan helyeken kívánják mentőszerkezetként bevetni, amelyek az ember számára veszélyességüknél fogva, például gáz vagy füst miatt megköze­­líthetetlenek. Reggel Észak-Magyaror­­szág területén közepesen fel­hős volt az ég, a hőmérsék­let 6—8 fok között váltako­zott. Napközben az évszak­hoz képest enyhe időre szá­míthatunk. Ma változóan felhős lesz az ég, eső nem lesz, a nyugati, délnyugati szél kissé megélénkül. A hő­mérséklet csúcsértéke 16—18 fok között valószínű; a ké­ső esti órákban, általában 11—13 fokig hűl le a levegő. A megyei Köjál mérései szerint a levegő minőségét ma reggel 6 órakor a kö­vetkező adatok jellemezték Miskolcon: szén-monoxid 2204 (10 000), kén-dioxid 40 (500), nitrogén-dioxid 46 (100). A zárójelben meg­adott határértékek (mikro­­gramm/köbméter) az 5/1986. BüM. sz. rendelet alapján védett I. területi kategóriá­ra vonatkoznak. Az előző 24 óra csúcsai: szén-monoxid 4176, kén-dioxid 253, nitro­gén-dioxid 69. jtAMeri*ur jelenl [UNK] i »■ iV* Árak és sorszámok Az elmúlt vasárnap bősé­ges volt a kínálat a Zsarnai­ telepen levő autópiacon. Kö­rülbelül 350 autót kínáltak eladásra gazdáik. Az idősebb autók ára viszonylag kedve­ző, ám az újabbaké irreáli­san magas. A Lorántffy utcai Mer­­kur-telepen mintegy 80 autó található. A legtöbb válto­zatlanul Daciából van, bár akik kedvelik a kétütemű Wartburgot, s a Trabantot, azoknak is van miből válo­gatni. A legtöbben­­ azonban a fiatalabb Zsigulik és Polski Fiatok miatt keresik fel a telepet. A Merkúr ár­ajánlatai: Lada 2107, GT be­tűjelű (1986-os), 139 900-ért. Dacia 1310 Limousin, KR (1983-as), 77 700 forintért. Wartburg 353 de Luxé, KP (1983-as), 63 800-ért, Trabant 601 Special KY (1984-es), 55 600-ért, Polski Fiat 126, GX (1986-os), 94 700-ért, La­da 21 013, KG (1983-%s). 119 100-ért, Wartburg de Luxe. GY (1986-os), 117 200 forintért. Trabant 601. UY (1985-ös). 19 900-ért, Wart­burg 353, DP (1987 -es), 120 000-ért. Lada 21061. KJ (1981-es), 149 800-ért. Dac­ n 1310. J.T (1988-as), 132 900 forintért. Zastava GTL 55. GD (184-es), 129 800-ért. La­da 2103 TJ (1931-es), 104 400- ért. Skoda 120 L GS (1986- os), 168 900 forintért vár ve­vőre. Az e heti sorszámok lapzártáig nem érkeztek meg. Német pil tanulhatnak az óvodások A Megyei Közművelődési Módszertani Központ heti 2 órában, szombatonként 9 és 10.45 között óvodások részé­re német tanfolyamot indít 30 órás időtartamban. Az el­ső foglalkozás november 4-én lesz. Érdeklődni és je­lentkezni Miskolc, Széche­nyi út 35. sz. alatt, vagy a 88-644-es telefonon lehet. tárcsázzák a 07 et Letépte az aranyláncát A Miskolci Rendőrkapi­tányság eljárást indított rab­lás bűntette miatt, ismeret­len tettes ellen. Tegnap es­te fél kilenckor Miskolc III. kerületében, az Otthon ét­terem melletti parkban egy férfi megtámadta G. József­­né, 51 éves háztartásbelit, miskolci lakost. Arcul ütöt­te, és a kezét hátracsavar­ta, majd erőszakkal elvette az aranyláncát és öt arany­gyűrűjét, melyek értéke 60 ezer forint. G. Józsefné nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A rendőrség az ügyben vizs­gálatot folytat. A tévében húzzák ki a tételt Az érettségi változása Gyökeresen megváltozik az érettségi vizsgáztatás mód­szere hazánkban — erről tá­jékoztatta az újságírókat Benedek András, az Orszá­gos Pedagógiai Intézet fő­igazgatója. A magyar nyelv és iroda­lom tantárgy írásbeli tételei­re pedagógusoktól kérnek javaslatokat, és ezekből ál­lítanák össze a 100—120 té­telt tartalmazó listát. Ezt az érettségi vizsga előtt egy­két hónappal tervezik nyil­vánosságra hozni, majd az írásbeli napján, tv-közvetí­­tés keretében húznának ki a tételek közül hármat. Vé­gül is a tanuló választana egyet a három tételből. Hasonlóan bevonják a tö­megkommunikációt a mate­matika, a fizika és a kémia érettségi vizsga folyamatába is. Mindhárom tárgyból köz­kézen forog az összefoglaló feladatgyűjtemény, ezek a könyvek képeznék a tervek szerint az írásbeli vizsga anyagát. A vizsga napján a tévében és a rádióban mon­danák be a több ezer fel­adat közül kiválasztott pél­dák sorszámát, a helyes megoldásokért járó pontszá­mokat, továbbá az elégséges és jeles érdemjegy pontha­tárait. Nyitott kérdés még a dolgozatok javításának mód­ja, vagy az esti tv-adásban ismertetik majd a részletes javítási útmutatót, vagy rá­bízzák a javítást a szakta­nárokra. Ami a történelmet illeti, valószínűleg a pedagógusok fogják összeállítani, és a ta­nulóknak előre kiadni a té­telsort, mely a gimnáziu­­­­mokban 40—45, a szakkö­zépiskolákban 30—35 tételt foglalna magában. GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSŐSZ BÉLÁNÉ sz. Hutri Ilona életének 72. évében elhunyt. Hamvait 1989. novmber 3-án, 14 órakor a Szentpéteri kapui te­mető kisravatalozójából helyez­zük örök nyugalomra. A gyá­szoló család.

Next