Déli Hírlap, 1989. december (21. évfolyam, 282-305. szám)
1989-12-01 / 282. szám
legfrissebb . . . legfrissebb . . . legfrissebb . . . lég Magánszemélyek, külföldiek is lehetnek részvényesek Módosították az alapszabályt A pénzvilágban szenzációszámba menő bejelentések hangzottak el tegnap délelőtt azon a közgyűlésen, amelyet az Észak-magyarországi Innovációs Centrum (Park) Részvénytársaság székházában rendezett. Az igazgatóság alapszabálymódosító tervezetet terjesztett elő a társasági tagok képviselői előtt. Ebben egyebek mellett utaltak az eddig elért eredményekre ,hogy például az alaptőkén felül már 24 milliós tartalékvagyonnal is rendelkeznek, s jelenleg 15 százalékkal többet érnek részvényeik, mint kibocsátásukkor), ugyanakkor javasolták: a nagy névértékű — 500 ezer forintos — paketteket váltsák át 10 ezer forint névértékűekre. Erre mindenekelőtt azért van szükség, mert a részvénytársaság fel kíván készülni arra, hogy piacképesek legyenek a jövőre kialakuló részvénypiac startjáig. A kisebb névértékű részvények teszik ugyanis lehetővé, hogy a továbbiakban magyar és külföldi magánszemélyek körében is forgalmazhatók legyenek értékpapírjaik. Az alapszabályt módosító tervezetet az rt. tagjai megszavazták, noha a nagy névértékű részvények átváltása sem kis pénzbe kerül. ( Egy 10 ezer forintos névértékű részvény nyomdai előállítási költsége meghaladja a 350 forintot. Ezzel együtt megéri, miután ily módon a kispénzű embereket is bevonhatják a részvénytársaság jól fizető üzleteibe. Hogy nem avatatlan csapathoz kerül a pénz, azt a szakember, a közgyűlésen felszólaló cégbíró — dr. Popovics Pál — fogalmazta meg: ebben a cégben hatalmas szellemi erő halmozódott fel, amely behálózza az országot, s ma már kiterjed a határokon túlra is. Az rt. tagjai felhatalmazták a társaság igazgatóságát, hogy a módosított alapszabályt bejegyeztessék a cégbíróságnál. A közgyűlésen a továbbiakban megválasztották a felügyelő bizottság és a könyvvizsgáló bizottság új tagjait, majd dr. Csornai Zoltán vezérigazgató adott előzetes tájékoztatót az idei év eddigi — s még várható — eredményeiről. (r) A DH és a tulipán divatház közös tombolája Ki nyert tegnap? Az utóbbi napokban sokan keresték fel a szépen felújított Tulipán divatházat, hogy bedobják tombolaszelvényüket. Az üzletben egyébként 5000 forint vásárlása esetén OTP-részletre is lehet fizetni. Itt tartottuk tegnap délután két órakor sorsolásunkat, a 11 éves Soós Ferenc húzta ki a neveket a szerencsedobozból. Az első díjat, egy szép szabadidőruhát többszörös nyertesünk, Hankó Ágnes viheti haza (Miskolc, Chlepkó Ede u. 7.). Második díjat, egy női szabadidőfelsőt nyert Péter Istvánná (Miskolc, Hoffmann Ottó u. 19.). Harmadik díjat, egy női kardigánt kapott Jabarcsik Béla (Miskolc, Matula u. 34.). Negyedik díjként, egy mellényt nyert Kórodiné Zsíros Erzsébet (Miskolc, Szeles utca 27.). Ötödik díjat, egy fehérneműcsomagot nyert Ujj Gyuláné (Miskolc, Nefelejcs u.), és hatodik díjként egy férfi fehérneműcsomagot vihet haza Tassi István (Miskolc, Rét u. 25.). A tél első napja Hideg reggelre virradtunk a meteorológiai tél első napján. A reggeli, csípős hideg enyhül majd a nap folyamán, de meglehetősen hűvös idő lesz, a hőmérséklet alig haladja meg a 0 fokot. Csapadék nem várható, felhőátvonulások és napsütéses órák váltják majd egymást. A piacokról jelentjük Túlérett banán 45 forintért A Zöldért Búza téri csarnokban levő standján minden hely foglalt: tornyosra pakolt zöldség, burgonya, káposzta, primőr paprika és paradicsom vár vevőre. A póréhagyma szálanként 9, a szárazbab kilója 68, a sütőtöké 14, a dughagymáé 34, a mogyoróé 150, az aszalt szilváé 120, a csemegeszőlőé 140 forint. Az Agro-Skálánál hetek óta olcsóbban vásárolhatunk, mint bárhol másutt a piacon. Most a túlérett, de természetesen fogyasztható banánt kínálják áron alul, mindössze 45 forintért kilónként, dughagymáé 40 forint. A Búza téri szabadpiacon a zimankósra fordult időben csökkent a felhozatal, s ha takarók alatt kisebb mennyiségben is, de burgonyából, leveszöldségből, almából, körtéből nincs hiány. Bent a csarnokban a kiskereskedőknél válogathatunk a szép (de egyre drágább) primőrök között. A vasgyári piacon a Zöldért-bolt nem véletlenül a legnépszerűbb, hiszen kevesebbet kell fizetni, mint például a kereskedőknél. A szabadpiacon a torma kilója 60— 100, a tálcás zöldhagyma 20, a paraj kilója 50, a sóskáé 40, a sütőtöké 12—20, a Búza téri Vasgyári ózdi szabadpiaci árak v Burgonya 8 7.50 8—10 108 Fokhagyma 70 58 40—80 70 80 Sárgarépa 18 10 18—20 20— 25 14— 30 Petrezselyemgy. 20 16 16—30 25— 30 24— 30 Zeller 30 30 28•30 25— 30— Karalábé 14 14 18—20 20 14 Vöröshagyma 8 9 8—10 10— 16 8 Lila hagyma 16 16 16—20 20— Fejes káposzta 9 6 6—10 8— 10 8— B Kelkáposzta 14 8,50 14—20 20 10 Savanyú káposzta 18— 18—20 20 20 Vöröskáposzta 16 11 12—16 20 •— Karfiol— — 50 30— 60 30— 36 Paradicsom 98 90 60—120 60—100 90—100 Tv-paprika/db 15— 10—18 2— 12 7— 15 Hegyes paprika 6,50 10 4—7 2— 8— Saláta— 7 4—10— — Uborka —125 90—160 80 100— 120 Gomba— — 100—160— — Retek kg— 16 14—15 15— 20 14'cs Mák 90 75 75—100 100—120 80—100 Dióbél 300— 250—300 250—280— Körte 34 34 30—50 50— 60 38 Alma 20 15 14—30 18— 25 10— 20 Cékla 16 13 16—18 16— 17— 10já— 3,60 2,50— 4,50 2^0- 3,20 3— 4 Osztrák sílécek,teniszütők, irodai készülékek 1 Min da délelőtt újabb kiállítás nyílt a Déli Hírlap Kft. szervezésében és rendezésében a Technika Házában. A bemutatón — mely belépőjegy nélkül tekinthető meg — a klagenfurti osztrák Mehle-kereskedőház által forgalmazott termékek láthatóig: sífelszerelések, teniszütők, telefax berendezések és egyéb, az irodai munkát megkönnyítő készülékek. A bemutató célja elsősorban a Mehle-kereskedőház és a miskolci, valamint a környékbeli kereskedők közötti kapcsolat kialakítása, ezért számítunk a nagy- és kiskereskedelmi vállalatok, sportegyesületek vezetőinek, valamint a magánkereskedőknek a látogatására. A szakemberek mellett minden érdeklődőt szívesen látunk a december 7-ig, naponta, reggel 9-től délután 5 óráig nyitva tartó reprezentatív bemutatón. Lesz-e bajunk 2000-ben? Megalakul a Magyarországi Zöld Párt helyi szervezete Alig néhány napja alakult meg a Magyarországi Zöld Párt (MZP), de máris igen népszerűnek tűnik. Miskolcon például eddig 50-nél is többen jelezték, hogy szívesen csatlakoznának hozzá. Nem sokáig kell várniuk; a Zöld Párt helyi szervezete január 13-án megtartja alakuló ülését. A miskolci zöldek azonban hamarabb is a nyilvánosság elé lépnek; erről döntöttek az MZP itteni szervezői tegnapi megbeszélésükön, amely délután 5 órakor kezdődött a Hazafias Népfront Széchenyi úti székházában. Nem nehéz megjósolni, hogy következő rendezvényükön — ez december 14- én, csütörtökön délután lesz, s a helyszínről és a program kezdetéről később értesítik a sajtót — az érdeklődők zsúfolásig megtöltik majd a termet. A tagtoborzónak is szánt programjuknak ugyanis azt a sokat sejtető címet adhatnánk: Lesz-e hajunk 2000-ben? Olvasóink már biztosan tudják is: a főleg a miskolci nőket sújtó hajhullásról tartanak vetített előadást, s válaszolnak az érdeklődők kérdéseire is a zöldek rendezvényén. (Ismeretes, hogy a hajhullással kapcsolatos tényeket az országban elsőként a Déli Hírlap tárta a közelmúltban a nyilvánosság elé. A lapunknak nyilatkozó dr. Molnár László tegnap beszámolt róla, hogy cikkünk megjelenése óta szinte le sem teszi a telefont, annyian érdeklődnek, illetve jelentkeznek nála a panaszaikkal.) A december 14-i előadáson szó lesz arról is, hogy a környezeti ártalmak közül például a levegő szennyezettsége összefüggésbe hozható-e a hajhullással, illetve hogy egyáltalán mi minden található abban a levegőben, amit nap mint nap belélegzünk. De más terveik is vannak a helybéli zöldeknek. Dr. Gyulai Iván — aki az MZP ügyvivő testületének is a tagja — és dr. Förster Gyula arról beszélt, hogy szintén januárban országos zöldpárti tanácskozást szerveznének Miskolcon, az egészségügy olyan átfogó kérdéseiről, mint amilyen a gyógyászat támogatása és a társadalombiztosítás ügye, a megelőzés fontossága, az etika elvei. A párt programjában, így a helyi programban sem kizárólag a környezetvédelem szerepel majd. Más pártokhoz hasonlóan foglalkozni kívánnak a többi között például a munkanélküliség kérdésével is. S ez a mi környékünkön igencsak aktuális gond lehet, hiszen a parlament legutóbbi ülésén is elhangzott, hogy már a közeljövőben 20 ezer, zömmel a nehéz?, illetve a gépiparban foglalkoztatott ember válhat munkanélkülivé... B. A. LOTTO A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten a következő számokat húzták ki: 3, 32, 33, 38, 49. A héten nem volt öttalálatos, a jövő hétre átvitt halmozati jutalom nettó összege 10 millió forint. A négyesekre 211219 forintot, a hármasokra 871, a kettesekre pedig 21 forintot fizetnek. A japán nagykövet Miskolcon A japán nagykövet, Eigi Szeki járt tegnap Miskolcon, az MDF helyi szervezetének meghívására. A nagykövet és kísérete egésznapos programot bonyolított le: ellátogattak kisvállalkoókhoz, este pedig a Technika Házában előadást tartott a nagykövet az egybegyűlt érdeklődők számára. Ott hangzott el: a nagykövet bízik abban, hogy a Suzuki gyárral tervezett üzlet létrejön, s lesz magyar—japán közös autógyártás. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy minderre csak akkor van esély, ha sikerül a hazai alkatrészgyártó hátteret fejleszteni, ez viszont egybevág azzal a japán elképzeléssel, hogy a kis- és középvállalkozásokat kívánják serkenteni hazánkban. A cigányság közösségi felemelkedésének esélyeiről rendez szakmai kerekasztalbeszélgetést ma délután 4 órától a megyei Közművelődési Módszertani Központ és a Phralipe Független Cigányszervezet miskolci csoportja. A Közművelődési Módszertani Központi Széchenyi út 35. szám alatti épületében a témáról Havas Gábor szociológus, Daróczi Ágnes népművelő, Zsigó Jenő, a Cigány Művelődési Központ vezetője, és Horváth Aladár pedagógus, a Phralipe miskolci vezetője fejti ki a véleményét. A vitát dr. Pankucsi Márta, jogász-szociológus vezeti. A rendezvény nyilvános, de elsősorban a téma iránt érdeklődő szakembereket várják a szervezők.