Déli Hírlap, 1993. november (25. évfolyam, 252-277. szám)

1993-11-01 / 252. szám

MEZŐKÖVESDEN KORÁN KEZDTÉK Melegek a radiátorok Javában dolgoznak a fű­tőművek Borsod-Abaúj- Zemplén megye városaiban. Tiszaújvárosban október 17-én, vasárnap kezdtek elő­ször langyosodni a radiáto­rok, s az indulás első heté­ben megerősített ügyelet állt készen a felmerülő hibák kijavítására. Mint hallhat­tuk, a rendszert nyáron fel­újították, és az újonnan épült hőközpontokkal idén már 101 bérházat és jó né­hány intézményt tudnak fű­teni. Kezdeti problémák ter­mészetesen adódtak, főként a vezetékek légtelenítésével voltak gondok, ám ezek nem befolyásolták a szolgáltatást, sehol sem szünetelt a fűtés az elmúlt időszakban. Mezőkövesden október 5-én, szokatlanul korán in­dult a szezon. A városban mindössze 5 lakótömb 74 lakása kapcsolódik a távfű­téshez, s mindezt két kazán szolgálja. Az elmúlt nyár során mindkettőt átvizsgál­ták, s remélhetőleg kiállják a most következő tél próbá­ját. Ózdon 15-ére esett a fű­tési idény kezdete. Ezt meg­előzően elvégezték az előírt karbantartási munkákat, a nyomáspróbát, sőt hőmen­­­nyiség-számlálót is­­ építettek a lakótömbökbe. Állandó ügyeletet tartanak a Távhő munkatársai, s akad is mun­kájuk, hiszen a rendszerre kapcsolt 5700 lakás nagy ré­sze jócskán elmúlt húszéves, sok gondot okoznak az el­öregedett radiátorok és csö­pögő szelepek. Sokan keves­lik a 20 fokot, és sok a gond a földszinti lakásokkal is, hiszen a hiányos szigete­lés miatt a nyirkos pincék hidege felsugárzik a lakó­­helyiségekbe. Antall József tévényil­atkozata Magyarországnak tovább­ra is elsőrendű a megítélé­se Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egy­aránt — jelentette ki Antall József A Hét című tévémű­sornak adott telefoninterjú­jában. A kölni gyógykezelés alatt álló kormányfő szerint vál­tozatlanul bennünket tarta­nak a térség legstabilabb országának, s­ ennek köszön­hetően, jól alakulnak a kül­földi befektetések is. Antall József elmondta, hogy naponta tájékozódik az itthon történtekről, annak ellenére, hogy helyettesítésé­ről a törvények pontosan rendelkeznek. Ha azonban nem informálódna, az nem­csak a kormánynak, hanem későbbi munkájában neki is hátrányos lenne. Antall József a rádióban és a televízióban kialakult helyzettel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy a két alel­­nök a jóváhagyott szerveze­ti szabályzat szerint önálló­an cselekszik. Montanaro és a Keleti Szél Francia-magyar zenekar Miskolcon is fellépnek Michael Montanaro iga­zándiból Miquen-nek nevezi magát, merthogy a középkori Dél-Franciaországban beszélt occitan nyelven így hangzik a keresztneve. E nyelven, de franciául, magyarul is adják elő dalaikat — ő és társai. Miquel Montanaro évek óta rendszeres résztvevője a diósgyőri Kaláka folkfeszti­­váloknak, de kapcsolata Ma­gyarországgal, kötődése ha­zánkhoz jóval régebbi kele­tű. Itt talált magának fele­séget, és zenésztársai közö­tt is sok a magyar. Négy éve alapította meg Keleti Szél (Vents d'Est) elnevezésű együttesét, amelyben nem­csak franciák és magyaror­szági magyarok, hanem fel­vidéki magyarajkú éneke­sek, zenészek is szerepelnek. Muzsikájuk sokszínű, öt­vöződik benne a francia, a szlovák, a szerb-horvát, a földközi-tengeri népzene, a dzsesszel és a középkorból ránk marad­t dalokkal, azok stílusával. Nagylétszámú ze­nekarából most három tagot vett maga mellé Montanaro, velük szerepelt Győrött, Pé­csett, Szegeden és Debre­cenben. Magyarországi tur­néjuk utolsó állomása Mis­kolc. A zenekarvezető többszáz koncerten lépett már fel, európai, latin-amerikai és afrikai fesztiválokon. Hét önálló lemeze van, további 30 lemezen szerepel közre­működőként. Film- és ba­lettzenéket is írt, és a Keleti Széllel is adott már ki le­mezt. Kedd esti miskolci kon­certjüket az Alliance Fran­­caise szervezte, náluk, azaz a Kossuth u. 11. szám alatt lesz a hangverseny. Az este 7 órakor kezdődő műsor közreműködői Montanaro mellett: Ecsi Gyöngyi, Kob­zos Kiss Tamás és Ökrös Csaba. A hangverseny kü­lönleges élményt ígér. Tárcsázzák a 05, 07-et • • Összeesett és meghalt a Pátria előtt A miskolci Pátria Gyógy­szertár előtt vasárnap este rosszul lett egy 48 éves hölgy. A kiérkező mentők már csak a halál beáltát tud­ták megállapítani. A rendőr­ségi vizsgálat szerint a gyil­kosság kizárható, a halál okát azonban csak a boncolás döntheti majd el. Sok koccanásos baleset történt a hét végén Miskol­con. Az esetek nagy részé­ben az érintettek nem tud­tak megegyezni abban, me­lyikük is volt a hibás, így ennek megítélése a­­ kiérkező rendőrök feladata maradt. A kár egyik esetben sem ha­ladta meg a 40 ezer forintot. Figyelmetlenül kerékpá­rozott Hernádnémeti­ben egy 7 éves­­ kisfiú, s összeütkö­zött egy szabályosan­­ közle­kedő személyautóval. Az eset szerencsésen végződött, a kis biciklistának sikerült 8 napon belül gyógyuló sé­rülésekkel megúszni a ka­landot. Röviddel délután két óra után riasztották vasárnap a­­ tűzoltókat a miskolci, Rácz Ádám utca 4. szám alá. A négyemeletes bérház egyik földszinti lakásának szobá­jában kigyulladt egy szi­vacsmatrac és több szőnyeg. A tűz oka feltehetőleg elekt­romos hiba. A­­ kár nem je­lentős. AustriaLottó A 43. hét nyerőszámai: 6, 25, 33, 38, 42, 43. Pótszám: 45. Joker: 919 071. lottónyeremények A lottón egy öttalálatos volt, nyereménye 100 millió forint. A négyesek 239 451, a hármasok 3141, a kettesek 153 forintot érnek. Az ada­tok véglegesek. Emlékezte­tőül a nyerőszámok: 9, 17, 33, 60, 68. KERESSÜK AZ ENGEDÉLYT! Gyógyhatású szerek, ellenőrzés alatt A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség ellenőrzi a szak­­hatósági engedélyhez kötött gyógyhatású szerek forgal­mazását. A lakosság fokozott ér­deklődést tanúsít a termé­szetes vitaminok, füvek, gyógynövények, gyógyteák iránt. Sokan ismerik a csa­lán jótékony hatását, de ez is csak akkor fejtheti­­ ki gyógyító erejét, ha nem ólommal szennyezett vagy vegyszerezett területről gyűjtötték be. Ezért fontos a Gyógynövénykutató Inté­zet (GYNKI) vizsgálata a begyűjtéskor, minősítése és engedélyszámmal történő engedélyezése a forgalma­zásra. Sajnos az eddig ellen­őrzött gyógynövényárusító üzletek mindegyikében ta­láltak engedélyszám nélküli és lejárt szavatosságú ter­mékeket. Arra kérik a ter­mészetes úton gyógyulni vá­gyókat, hogy a vásárolt gyógynövényeken figyeljék az engedélyszámot és a felhasz­nálhatósági időt, eredmé­nyes gyógyulásuk érdeké­ben. A fogyasztóvédelmi fel­ügyelőségnek a fogyasztók egészség- és érdekvédelme, a kereskedelem szabályossá­gának megtartása a felada­ta, ezért minden, minőség­­vizsgálat nélküli termék ér­tékesítését betiltja. Bár nem gyógyszer, gondos kezelést kíván Kártalanítják a részjegyeseket Közös erővel segítenek a takarékszövetkezetek a He­ves és Vidéke Takarékszö­vetkezet fizetésképtelensége miatt kárt szenvedett cél­részjegy-tulajdonosoknak. Mindazokat a magánszemé­lyeket kártalanítják, akik be tudják mutatni az erede­ti szerződést, illetve a cél­részjegyet. A kártalanítás felső határa 50 ezer forint. Az összeget az Országos Betétbiztosítási Alapon ke­resztül lehet felvenni. A ta­karékszövetkezetek több, mint 20 millió forintot for­dítanak e célra. MAGYAR NEMZETI BANK * BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI IGAZGATÓSÁG * AZ ÁLLAMKÖTVÉNYEK VÉTELI ÉS ELADÁSI ÁRFOLYAMA A MAGYAR NEMZETI BANKNÁL ÉRVÉNYES: 1993. NOVEMBER 1. Bruttó árfolyam a nettó árfolyam -­ esedékesség napjáig felhalmozott kamat. Esedékesség: készpénzfizetés esetén a tárgynap, átutalás­sal történő fizetés esetén a szerződés megkötését követő 5. naptári nap.­­ A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében maxi­mum 1 000 000 Ft névértékű kötvény vételére, ill. 1 000 000 Ft névértékű kötvény eladására jelentenek­­ kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi limit 1 000 000 Ft, az el­adási limit 3 000 000 Ft. A kötvények megvásárolhatók az MNB B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága pénztáránál. Cím: 3525 Miskolc, Hősök tere 3. Telefon: (46) 356-622. További információkkal és tanács­adással az igazgatóság munkatársai személyes felkeresésre a székház III. emeletének 327-es szobájában, vagy a (46) 346-658-as telefonszámon munkanapokon 8—15 óráig állnak a befektetni kívánók rendelkezésére. Klapka György bűnsegéd? Újabb vádirat készült Klapka György ellen. A vál­lalkozót ezúttal adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolják. A vádirat szerint Klapka bűnsegéd abban az ügyben, amelynek során a Fővárosi Autópiac Kft. és a Klapka Kft. ügyes papírmunkával, csaknem 4,5 millió forinttal csökkentette 1990. évi nye­reségadóját. A gyanúsítottak részben tagadnak. Az ügyészség szer­ződésekkel, feljelentéssel, APEH-okiratokkal és szak­értői véleménnyel kívánja bizonyítani a bűnöket. Kolerajárvány Romániában Mint szinte minden évben, idén is terjed Romániában a Duna-deltában a kolera. Eddig tizenkilenc megbete­gedés történt. A fertőzöttek jelenleg kórházban vannak, de már halálos áldozata is van a járványnak. A kór terjedésének oka, hogy so­kan fertőzetlenül isszák a Duna vizét, a szűrőberende­zések gyakran leállnak, a kutak pedig sok helyen még egy méter mélyek sincsenek. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a hatóságok egész mostaná­ig tagadták a betegség létét, így nem lehet tudni, hány fertőzött hagyta már el a térséget. Visszaesett az élelmiszeripar Az első félévben tovább csökkent az élelmiszergazda­ság teljesítménye. A Statisztikai Hivatal je­lentése szerint az aszály és a tulajdonosi viszonyok lassú átalakulása miatt következett be a visszaesés. A növény­olajipar termelése például a felére csökkent. Az elmúlt év azonos időszakához viszo­nyítva mintegy 1 millió ton­nával kevesebb kalászos ga­bona termett. Az ágazat ex­portbevétele folyóáron szá­mítva 33 százalékkal csök­kent. Elhunyt Fellini Életének 73. évében, va­sárnap délelőtt elhunyt Fe­derico Fellini olasz filmren­dező a római Umberto kór­házban, ahol már két hete kómában feküdt. MAI ÜGYELETES: SZABADOS GÁBOR Telefonszám: 11-től 21 óráig: 412-866

Next