Déli Hírlap, 1996. február (28. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-07 / 32. szám

MISKOLC ÉS BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE EGYETLEN AUDITÁLT NAPILAPJA Lapzárta Influenza-mérleg Az influenza-megbetegedések járványos méretet valójában ja­nuár 2. hetétől mutattak, de a szórványos megbetegedésekről 1995. december utolsó hetétől vannak adataink. Gyakorlatilag hétről hétre emelkedő beteg­számmal, a járvány az 5. héten tetőzött 6473 beteggel. Az ezt kö­vető héten már közel egyharma­­dával csökkent a betegek száma. A járvány lecsengőben van. Az idei influenzajárványban a gyerekek és fiatal felnőttek korosz­tálya volt a leginkább érintett. Ennek megfelelően a hat hét alatt az aktív lakosság jelentős hányada, a mindösszesen 29 368 betegből 5739-en voltak táppénzen és 209- en kórházban, egyrészt maga a be­tegség, másrészt annak fellépő szövődményei miatt. Az influenzajárvány hat hete alatt 1743 szövődményes eset for­dult elő, legnagyobb számban hör­gőgyulladás (994), tüdőgyulladás (366), majd torok- és mandula­gyulladás (217), illetve középfül­­gyulladás 89 betegnél. A járvány során 10 idős beteg vesztette életét. Annak ellenére, hogy 1995-ben nem volt influenzajárvány, az idei összességében mérsékeltnek érté­kelhető a korábbi 1994-es (42 562 fő), az 1993-as (109 379 fő), illetve az 1992-es (33 719 fő) járványok­hoz viszonyítva. Jelentős szerepe volt ebben annak a nagyszámú oltóanyagnak, amit az idén felhasználtak, mely­ből 29 000 adag Influenza A és 7600 adag Influenza B oltóanyagot térítésmentesen az ANTSZ-intéze­­tek bocsátottak a lakosság meghatá­rozott csoportjainak rendelkezésére, valamint a gyógyszertárakból térítés ellenében beszerezhető különböző influenza elleni oltóanyagoknak. Fegyház vár az ötletgazdákra Emberekkel kereskedtek ítélet született az ároktői „rab­szolgavásár” ügyében. Mint arról annak idején beszámoltunk, hely­béli cigány férfiak és nők idős em­bereket tartottak fogva nyugdíju­kért, sőt egyiküket egymás között még el is cserélték. Még 1994-ben R. Ferenc és M. István elhatározta, hogy szociális otthonokból, valamint a hajlékta­lanok részére biztosított szállások­ról olyan idős embereket vesznek magukhoz, akiknek jelentősebb összegű nyugdíjuk van. Nekik szállást, ellátást, gondozást ígér­tek, amelynek fejében nyugdíjukat elvették, és családjukkal együtt maguk is ezekből az összegekből éltek. Mivel a két férfi terve jöve­delmezőnek bizonyult, ebbe a te­vékenységbe bekapcsolódott K. Ferenc, R. Károly és még néhány hozzátartozójuk. A szociális ott­honból és a hajléktalan szállásoké­ról elhozott nyugdíjasokat egyre embertelenebb körülmények kö­zött tartották, rendszeresen dol­goztatták, emberi tartózkodásra alig alkalmas helyiségben szállá­solták el. Enni alig adtak nekik, és erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy a nyug­díjuk átvételére jogosító meghatal­mazást aláírják, vagy a nyugdíju­kat átadják. Távozásukat a szemé­lyi igazolványuk elvételével, szö­késüket pedig veréssel akadályoz­ták meg. Összesen hat embert tar­tottak így hosszabb-rövidebb ideig fogva, és ez idő alatt közel 80 ezer forintot vettek fel a nyugdíjasok helyett. Egyiküket el is cserélték egymás között, a „vevő” két kacsát és ezer forintot adott a jól jövedel­mező „áruért”. A Tiszaújvárosi Városi Bíróság példás ítéletet hozott az ügyben. Az első- és másodrendű vádlott R. Ferenc és M. István csoportosan, társtettesként elkövetett rablás, sa­nyargatással járó személyi szabad­ság megsértése, és egyéb bűncse­lekmények miatt 9, illetve 6 évi fegyházbüntetést kapott. A többi hat vádlottat különböző hosszúsá­gú börtönbüntetésre ítélték. Az íté­let nem jogerős. Az ügy részleteire holnapi számunkban visszaté­rünk. H. Sz. Szekérrel ütközött a Corsa Egy Opel Corsa lovas szekérrel ütközött tegnap este Miskolcon, a Martintelep és Szirma közötti útszakaszon. A helyszínelés lapzár­takor még tartott, így a Miskolc Városi Rendőrkapitányság ügyeletes tisztje részletekről nem tudott tájékoztatást adni. V 92-es 95-ös Gázolaj StK. „Gördülékeny szolgáltatás" Csak most! §3 ® 325 ®[íj © id 5a3 Új ár 116.50 Ft 111.50 Ft 101 Ft JJT^Ott JJ^StTFl 3 x 6-os továbbra is nyer Legyen Ön is törzsvásárlónk! Címünk: Miskolc, Szeles u. 69. Telefon: 412-3141 RIASZTÓBERENDEZÉSEK TELEPÍTÉSE ÉS BEKAPCSOLÁSA RENDŐRSÉGI JELZŐRENDSZERBE QUAU-TOP MISKOLC, ZS0LCAI KAPU 10. 46/344-824 Két Lotti-nyeremények A 6. heti Két Lotti (33-ból 3-at) játékban a 3 találatosok nettó nye­reménye 54 599, a 2 találatosoké 293 forint. A Két Lotti nyerőszá­mai: 7, 63, 65 és 22, 34, 44. A szelvényeket péntekig veszik át, fi­zetnek nyereményt az IBUSZ- és Express-irodákban, a kijelölt pos­tákon, takarékszövetkezetekben. Sorsolás keddenként 10.08 órakor a Kossuth Rádióban. Vigaszdíj-akció Az 1996. február 5.-március 15-e között váltott és nyeretlenül ma­radt előfizetéses (két-három-négy­­öt hetes) Két Lotti-szelvények ju­talomsorsoláson vesznek részt! Nettó nyeremények: a részvételi díj 1000-szerese 1 db, 100-szorosa 2 db, 10-szerese 10 db. Sorsolás: április 16. Nyereményjegyzék és nyereménykifizetés az átvevőhe­lyeken. Beküldenie nem kell, de őrizze meg a 7-16. játékhetek kö­zött érvényes és nyeretlenül ma­radt előfizetéses szelvényeit! I* é­ sLocsogunk Kevés a pénz a kultúrára. A színházak akármennyire is spórolnak, feltartóztathatatlanul gyalogolnak a csőd felé. Klasszikus irodalmi műveket egyetlen könyvkiadó sem dob piacra, mert nincs veszteni­valója. Ezért határoztak úgy, hogy a kultúra támogatására csak úgy teremthetnek 600-700 millió forintos többletbevételt, ha megadóz­tatják a szexet - olvastuk egyik országos napilapunkban. Nos, mielőtt bárki megijedne, a kötelező házastársi teendők után a jövőben sem kell adózni. Remélem, pénzügyminiszterünk sem veszi fontolóra ezt a bevételi forrást, már csak azért sem, mert körülményes lenne az ellenőrzés, az adócsalás bizonyítása. Ezért csupán a pornó, vagy erőszak tartalmú szolgáltatást értékesítőknek kell majd 20 százalé­kos kulturális járadékot fizetniük. S ami különös, a hírben az is szerepel, hogy az utcalányoknak, kerítőknek, illetve fegyverkereske­dőknek nem nő az adójuk. Bevallom, idáig nem is sejtettem, hogy e különös szakma művelői fizettek valamit a közösbe. Ezek után azt kell hinnem, a kéjhölgyek, a stricik s a fegyverrel seftelők mint egyszerű vállalkozók máris tisztes adófizetők. Az ehhez kapcsolódó szabályozásból csupán a szextelefonok tulajdonosai, üzemeltetői ma­radtak ki idáig. S ha minden úgy lesz, ahogy elképzelik, az év végéig a szexipar lefölözéséből 800 millió forint bevételre számítanak. Tehát ne feled­jük egy-egy jól sikerült Shakespeare- vagy bármilyen klasszikus színmű színházi élvezete közben, hogy mindezt nélkülözni kellene, ha nem volnának köztünk minden áldozatra kész élvhajhászok... (sz.) KfA CSÜTÖRTÖlí, AkkOR TELEMAGAZZIN a DFUAn­ SZTÁROK, plETyKÁK, ÉRDEKESSÉGEK, JÁTÉKoK ÉS MOSOR AUTÓMENTES KÖLTÖZTETÉS SÓDERSZÁLLÍTÁS 1,3 és 5 tonna ,321-222,355-555 Kovács Zoltán is Hétfői számunkban hírt adtunk a Ki mit tud? miskolci elődöntőiről, közöltük a továbbjutók névsorát. (És azokét is, akik a Megyei Amatőr Gálán szerepelnek majd.) A felsoro­lásból sajnálatos módon kimaradt Kovács Zoltán neve. A fiatalember az Ady Művelődési Házban ver­senyzett, énekes-gitárosi teljesítmé­nyével a zsűritől kiérdemelte, hogy továbbjusson a Ki mit tud?-on. Eljárás az anya ellen Folytatják a hétfőn Nyékládházán történt vasúti baleset vizsgálatát, melyben egy asszonyt és gyermekét gázolta el a vonat. Az eddigi adatok alapján gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik az eljárás az anyával szemben. Randevú olvasóinkkal Edelényben Ezúttal személyes találkozóra invitáljuk Önöket Kedves Olva­sóink. Mert ugye valljuk be őszintén, ki az, aki ne szeretne bepil­lantani az újságcsinálás „boszorkánykonyhájába”, vagy még több információt kapni arról, hogyan is áll össze nap mint nap kedvenc újságjának híranyaga. Most lehetőséget nyújtunk Önöknek Kedves Olvasóink arra, hogy személyesen is megismerkedjenek a Déli Hírlap vezetőivel, szerkesztőivel, újságíróival és fotósaival, találkozhassanak azok­kal, akiknek köszönhetően fontos hírek, érdekes olvasmányok, lebilincselő riportok, színes sportanyagok jelenhetnek meg. Randevúra hívjuk és várjuk Önöket február 8-án, ezúttal Ede­­lénybe, a Rendezvények Házába délután 5 órára (a nagyterembe). Szeretnénk megosztani edelényi olvasóinkkal is újságunk készí­tésének műhelytitkait, az örömöket, sikereket, nehézségeket. Szí­vesen válaszolunk minden olyan kérdésre, amit a lapkészítéssel kapcsolatban feltesznek. Vendégeink között 2 darab, 2 személyes vacsorameghívást sorsolunk ki, ami az edelényi Régiposta Vendéglőbe szól. Ne feledjék, randevúzzanak velünk febnuár 8-án, csütörtökön Edelényben a Rendezvények Házában! panorama m MINTABOLT PROFIL- ÉS ABLAKRENDSZER Miskolc, József A. u. 25. Tel.: 46/326-211/106 ÁSVÁNY MINERALWASSER • AQIA MINERALE Széndioxiddal dúsított nátriumhidrogénkarbonátos és szulfátra ásványvíz .Bül­SODI víz és Ke­eskedelmi KtL 37SÓ EÄlény TzíniV Jól látja! Az árengedmény most tényleg több a soknál. Nyugodtan hihet a szemének! A Volkswagen és Skoda több modelljének ára jelentősen csökkent. Természetesen kamatmentes részletfizetési konstrukciónk továbbra is igénybe vehető. Ráadásul, ha Ön vállalkozó, és most, az év elején köt lízingszerződést, költség­­elszámolását optimálisan alakíthatja. Az akció február 29-ig, illetve a raktárkészlet erejéig tart. Várjuk márkakereskedésünkben. Típus VW Polo 45 3a* VW Rabbit VW Golf "Komfort" VW Golf Variant CL 1,90 VW Vénto "Business" Transporter "Profit" 2,4D Transporter "Joker" 2,4D •A Polo 60 és 75 több rmxM­« i* okáé» áron vásárolható meg. Típus Akciós ár Skoda Felicia LX 1.349.000 Ft Skoda Felicia Combi LXi 1.649.000 Ft Skoda Pick-up 1.039.000 Ft+ÁFA AUTOSOL KFT. 46/368-177,46/314-348,60/351-013 MULTI TURBO KFT. 46/315-134, 46/363-211 3508 Miskolc, Görgős u. 4. Akciósáv 1.662.000 Ft 2.077.000 Ft 2.690.000 Ft 2.650.000 Ft 2.950.000 Ft 2.799.000 Ft+ÁFA 2.899.000 Ft+ÁFA

Next