Déli Hírlap, 1998. május (30. évfolyam, 102-126. szám)
1998-05-02 / 102. szám
2 Hungária sportnapok A Miskolci Egyetem létesítményeiben és a Körcsarnokban megkezdődött tegnap a Hungária Biztosító háromnapos országos sportviadala. Kétévenként rendezik meg a versenyt 1988-tól, amelyen ezúttal félezren vettek részt. Fejér István, Miskolc alpolgármestere és Gaál Zoltán, a Hungária Biztosító észak-magyarországi igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd dr. Mátrai Miklós, a Hungária Biztosító vezérigazgatóhelyettese nyitotta meg a seregszemlét. Hét sportágban (asztalitenisz, tollaslabda, kispályás labdarúgás, tenisz, atlétika, női kézilabda és sakk) mérték össze felkészültségüket a Hungária Biztosító fiókjainak dolgozói. Vasárnap délben fejeződik majd be a nagyszabású küzdelem: az itteni győztesek szeptember elején egy németországi nemzetközi megmérettetésen öregbíthetik a Hungária Biztosító hírnevét. Pénteken egy sportágban már nyertest is hirdethettek: a sakkozók mezőnyében a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Kurek Edit diadalmaskodott. A háromnapos viadal vasárnap délben fejeződik be. (Tóth-Szántay Bea felvétele) Az édesanyákat köszöntik A Polgárok Miskolcért és a Nemzetért Egyesület május 3-án, vasárnap délután 4 órakor a városháza dísztermében anyák napi ünnepséget rendez. Köszöntőt mond: Kobold Tamás, Miskolc város polgármestere. Az ünnepség műsorának résztvevői: Szabó Bernadett, Regős Zsolt, az Istvánffy Gyula Általános Iskola tanulói, Németh Zsófia, az Egressy Szimfonikus Zenekar. Művészeti vezető: Gergely Péter Pál. Első a Fazekas Első helyezést ért el a belgiumi Neerpeltben megrendezett énekkari versenyen a miskolci Fazekas utcai általános iskola kórusa. A kar immár második győzelmét ünnepelheti, hiszen 1992-ben is hasonló sikerekkel térhettek haza Belgiumból. Ezúttal az emelt szintű gyermekkarok kategóriában szerezték meg az első helyet. Az Avas Holding-kupáért Magyar siker a salakon A szurkolóknak nagyon hiányzott már a salakmotorozás, s ezt az a tény jelzi a leginkább, hogy tegnap délután ezer érdeklődő volt kíváncsi Miskolcon a népkerti sporttelepen megrendezett Avas Holding-kupa elnevezésű nemzetközi csapatversenyre. Pedig ha tudták volna. A házigazdákat a jószándék vezérelte, hogy hat hónapi szünet után eseménnyel kedveskedjenek a sportág barátainak, de a hajdani Mitropa-kupákon is nívósabb vetélkedés zajlott, mint a tegnapi. Kezdődött azzal, hogy az osztrákok a bemelegítésnél „elfogytak”, ugyanis Herbert Ungerbachot társa, a később null pontot gyűjtő Kwas kórházi kezelésre utalta. Még szerencse, hogy a magyar csapatot trió alkotta, így Frecskó Sándor átnyergelt a sógorokhoz. Motorozott is 14 pontot, s ez elegendőnek bizonyult az ötödik hely megszerzéséhez. Az esemény joggal pályázhat a minden idők legnívótlanabb viadala címre, amit alátámaszt, hogy 81 másodperces időkkel futamot lehetett nyerni, hogy tíz futamban csak hárman, négy esetben pedig mindössze ketten (!) álltak rajthoz. Akadt néhány látványos bukfenc is, ezeknek szerencsére nem lett következménye. A végén a sportág megrögzött barátai legalább azzal a kellemes érzéssel indulhattak haza, hogy magyar győzelemnek voltak a szemtanúi. Végeredmény: 1. Magyarország (Szatmári 15, Karczagi 9) 24, 2. Csehország (Smolik 12, Petrák 8, Forgac 2) 22, 3. Horvátország (Küster 17, Radic 2) 19, 4. Szlovénia 16, 5. Ausztria 14, 6. Szlovákia 14, 7. Olaszország 13 ponttal. D. L. KENO-számok (ÁPRILIS 30.) 25 28[29[33 40 41~47 52 66 69 75 76 80 DELI HÍRLAP • BELPOLITIKA Szentmise a közlekedés áldozataiért Évről évre emelkedik a közúti balesetekben elhunytak és sérültek száma. Az edelényi rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztálya három évvel ezelőtt határozott úgy, hogy emlékező istentiszteletet talának az ily módon értelmetlenül életüket vesztettekért. Pénteken délelőtt 11 órakor a bódvaszilasi római katolikus templomban gyűltek össze a helyi és a környékbeli hívek azért, hogy imát mondjanak az áldozatok lelki üdvéért. Az edelélyi rendőrkapitányságot többek között Balák Gyula őrnagy, közlekedésrendészeti osztályvezető képviselte. A szentmisét Lengyel Gyula szendrői esperes, Kocsis Ferenc bódvaszilasi és bódvarákói, Székely Dénes szögligeti plébános, valamint Erdélyi Péter káplán celebrálta. Fogadóavató Tokajban A tokaji óvárosban május 1- én nyitotta meg kapuit a Hajdú köz 2. sz. alatti történelmi műemlék épületben (az egykori húsbolt helyén) a Toldi Fogadó. Az éttermi és szállodai részből álló nívós vendéglátóipari egységet T. Asztalos Ildikó, az IKIM politikai államtikára adta át a nagyközönségnek. A Tokaj Épszolg Kft. Bodonyi Csaba Ybl-díjas építész tervei alapján varázsolta a XXI. század igényeinek is megfelelő vendéglátóipari egységgé a régi lepusztult épületet. Az étterem bútorait Kiss Imre, a „Magyarország legjobb asztalosa” vándordíját háromszor elnyert asztalosmester készítette, aki Hegyalja városainak címereivel díszítette a berendezést. Az államtitkár asszony elmondta: Tokajban fejlődésnek indult az idegenforgalom, de a továbblépés elengedhetetlen feltétele a nívós szállásférőhelyek számának gyarapítása. A megnyitó ünnepségen jelen volt Gúr Nándor, a foglalkoztaás terén anyagi támogatást nyútó B.-A.-Z. Megyei Munkaügyi Központ igazgatója és Májer János, Tokaj polgármestere is. Az idegenforgalmi szempontból fontos Toldi Fogadó rekonstrukciós költségéhez pályázati úton a B.-A.-Z. Megyei Területfejlesztési Tanács is hozzájárult. Abaúj szépe címéért dezett május elsején Szemerén, a Pallavicini-kastély parkjában. Ezúttal immár másodszor vállalkoztak az abaújiak ilyen rendezvény megtartására, és mint azt megnyitójában dr. Ódor Ferenc, a csereháti szövetség elnöke elmondta, szeretnének hagyományt teremteni, amihez jó partnerek a környék vállalkozói, intézményei és a megye számos szponzora. Így azután az ország minden részéből idesereglett több mint 250 kutyás egyfelől jól szórakozott, másfelől szép tiszteletdíjakkal jutalmazott versengésnek lehetett részese, amit a helybeliek és a környék lakói közül több ezren megtekintettek. A MEOE országos egyesületének abaúji szervezete nagy sikerű show-műsorral egybekötött tájjellegű országos kutyakiállítást ren- Szuhogyi hangverseny A kazincbarcikai Kodály Zoltán Művészeti Iskola szuhogyi kihelyezett tagozata adott otthont csütörtökön az anyaiskola művésztanárainak, illetve a 7 kihelyezett tagozat közös hangversenyének a Martinkó András Általános Iskolában. A koncert keretében Beethoven, Schubert, Mozart, Bach, Chopin, Händel, Scarlatti, Diabelli, Sperontes, Bruckner, Weber, Kabalevszkij, Horositczky, Gomes, Popper és Hidas művei szerepeltek. VÁLASZTÁSOK ’98 A külügyminiszter az Európa-klubban Alapvető nézetkülönbség kezd kirajzolódni a koalíció és a Fidesz között a választási kampány miatt, és ez nem túl kedvező az integrációs törekvéseinket illetően - jelentette ki a csütörtöki miskolci sajtótájékoztatóján Kovács László külügyminiszter a Médiacentrumban, ahol tételesen vitatta a Fidesz elnökének az utóbbi időszakban a témával kapcsolatos kijelentéseit. Az Európa-klub soron következő rendezvényén Fedor Vilmos országgyűlési képviselő köszöntötte a magyar diplomácia vezetőjét, valamint képviselőtársait, Korinthus Katalint, Tompa Sándort és dr. Koleszár Lajost. Kovács László felidézte a Fidesz- Magyar Polgári Párt első emberének 1994-es véleményét, miszerint ha a szocialisták győznek, nem kerülünk be se a NATO-ba, se az EU-ba, mivel nem állnak a nyugatiak szóba az MSZP-vel, másrészt ők nem is akarják bevinni ezekbe a szervezetekbe országunkat. Ezzel szemben most mindkettő bővítésekor hazánk az első körben jöhet szóba. Kovács László emlékeztetett arra is, hogy 1997-98 fordulóján másfajta Orbán-érvelés jelent meg a belpolitikai színtéren: „Ha akarná, se tudná a nemzeti érdekeket képviselni a koalíciós kormány”. Később a fogalmazás „aligha tudtára” szelídült. Orbán Viktor azon kijelentését is cáfolta, miszerint rosszul kezdődtek EU-s tárgyalásaink, mivel az üzleti helyett a diplomáciai szempontok érvényesültek. Hangsúlyozta: Brüsszel sem üzleti megbeszélésekre készül. Az átvilágítási szakasz egyébként április 27-én elkezdődött számunkra: az uniós jogrendszerrel összehasonlítják a miénket. Az átvilágítást követően, öt kérdéskörben folytatódik a konzultáció. 2000-ig feltehetően befejeződnek a tárgyalások. Fordulatként értékelte a külügyminiszter a Fidesz-MPP elnökének azon kijelentését, hogy csak a gazdasági integrációhoz csatlakozzunk. Kovács László szerint a maastrichti megállapodás ezt eleve kizárja, mert ennek három alappillére van: a gazdasági, a közös külügyi és biztonsági, valamint a bel- és igazságügyi együttműködés. Kovács László hangsúlyozta: érdemes csatlakoznunk, és kell is! Semmivel nem pótolható előnyöket jelent ugyanis az Európához való tartozás. Kitért a Külkereskedelmi Főiskolán elhangzottakra is, miszerint a belépéskor csak a hátrányok érezhetők majd a számunkra. Ez nem felel meg a valóságnak - érvelt a külügyminiszter, mivel már a belépéstől érvényes a kedvezmény. Az olimpiai aranyéremhez is fáradságos út vezet, de ezt nem szabad hátránynak nevezni. A magyar diplomácia vezetője az Európa-klub rendezvényét követően a Miskolci Egyetemen találkozott a hallgatókkal és az oktatókkal. Ezután Ózdon, Kazincbarcikán és Edelényben lakossági fórumon vett részt. * Az Amerikai Egyesült Államok szenátusa ratifikálta NATO-csatlakozási kérelmünket. B.Gy. Felvételünkön miskolci országgyűlési képviselők társaságában (balról jobbra) Tompa Sándor, dr. Koleszár Lajos, Fedor Vilmos és Korinthus Katalin - Kovács László. Algázolaj tűnt el Ismeretlen tettesek hatoltak 1e csütörtökön éjjel Mezőkövesd lezárt katonai telepére, amelyen régebben a repülőgépek hajtóanyagát tárolták. A telepet néhány éve egy társaság vette bérbe, s itt olajat szőkítettek, amíg le nem buktak. Az egyik tartályban még 144 ezer liter savval erősen szennyezett fűtőolaj maradt, s két éve folyik a vita arról, hogy a három érintett fél közül kinek a feladata eltávolítani a környezetszennyező anyagot. Míg ők tétlenkedtek, egy jól értesült, sőt feltehetően valamelyik benzinkúttal jó kapcsolatban lévő társaság tegnap több ezer litert eltulajdonított ebből az anyagból, hogy gázolajként értékesítsék. Beváltható legyen az alkotmányos jog A Fidesz oktatással kapcsolatos elképzeléseit vázolta csütörtöki pedagógusfórumán Kádas Mihály, a 3. sz. választókerület Fidesz-MDF közös képviselőjelöltje és Sasvári Szilárd, a párt országos választmányának tagja, országgyűlési jegyző. A Fidesz valamennyi tervezett intézkedése a tanuláshoz való alkotmányos jog beválthatóságát célozza. Tartalmukban és kiállításukban is időtállóbb, s így olcsóbbá tehető tankönyvek, étkezési kedvezmények, a felzárkóztatási és a tehetséggondozó programok külön állami finanszírozása, a szabadidős - nevelési célzatú - tevékenységek fokozott támogatása szerepel többek között a tervekben. Kádas Mihály hangsúlyozta, hogy a területi egyenlőtlenségek csökkentését célozza a kistelepülések kiemelt kezelése, a kollégiumi hálózat megerősítése. A felsőoktatással kapcsolatban Sasvári Szilárd kiemelte az első diploma megszerzésének tandíjmentességét. Elmondta, hogy a Fidesz- MPP csak olyan helyeken támogatja az universitasok szerveződését, ahol ehhez adottak a tárgyi és személyi feltételek, s ahol ez a hatékonyabb oktatást szolgálhatja. A Citromfa gyümölcsei A Miskolci Egyetem politológus hallgatói által létrehozott Citromfa Alapítvány az elmúlt néhány esztendőben először nevével, majd az ország első számú politikusait felvonultató politikai vitafórumaival hívta fel magára figyelmet. A „szópárbaj” az idei választási kampány idején is folytatódott nagy nevekkel. Simon Attilától, az alapítvány vezetőjétől megtudtuk, folytatódik a választás után is... Legtöbben valamiféle titokzatos politikai befolyást sejtettek mögötte, hogy a Citromfa Alapítványnak alig-alig mondtak nemet a pártok vezető politikusai az MSZP-től a Fideszen át a kisgazdákig. Simon Attila - aki egyben az ötletgazda is volt az induláskor, 1995-ben - egyszerű megfejtést nyújtott: elmondása szerint mint politológus-jelölteknek, a parlamentben kellett két éve gyakorlaton részt venniük és ezt az időt akarták saját számukra is hasznosan eltölteni. Megszólították a vezető politikusokat, elmondták nekik, hogy mit akarnak és azok csak nagy ritkán „mutattak nekik ajtót”. Az ellenzéki politikusokkal boldogultak könnyebben, hiszen számukra érthető módon létkérdés volt a nyilvánosság előtti megjelenés lehetősége. A politológusoknak az ilyen viták egyfajta „egyetemi gyakorlatnak” is betudhatók. Ráadásul ilyen közönség mellett a politikusok is másképp viselkednek, mint mondjuk saját párthíveik között egy nagygyűlésen. Kialakult egy miskolci politikai műhely. A sorozat következő vendége ma este 7 órakor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke lesz. A nyári szünet után, szeptemberben pedig jönnek a további politikusok. Legfeljebb ma még azt nem tudni, biztosan ki lesz ellenzéki és ki kormánypárti... 1998. május 2., szombat Pofosz, választási szövetségben Az MDF és a Pofosz együttmunkálkodásának, illetve választási szövetségének az a közvetlen célja, hogy a polgárok le tudják váltani a jelenlegi kormányt, és egy keresztyén-nemzeti alapokon nyugvó vezetése legyen a következő négy esztendőben az országnak - hallottuk tegnap Fónay Jenőtől (felvételinkön), a Pofosz országos elnökétől Miskolcon az MDF megyei irodájában megtartott sajtótájékoztatón. „A Pofosz az európai csatlakozás úttörője” - mondotta Lehoczki István, az MDF megyei listájának vezetője. Hiszen - indokolta - a szövetség tagjai évtizedekkel ezelőtt a Nyugathoz való tartozás érdekében kockáztatták életüket. Halmai István országgyűlési képviselő szólt arról, hogy a Politikai Foglyok Szövetségének tagjai nagy segítséget nyújtottak az ajánlószelvények gyűjtésében, május 1ü-én közülük sokan az MDF képviseletében ellenőrök lesznek a választási körzetekben. A legnagyobb segítség - hangsúlyozta - a szövetség által nyújtott erkölcsi és lelki támogatás. A miskolci MDF-es képviselőjelöltek, köztük dr. Gyurkó Péter, illetve Kádas Mihály (Fidesz+MDF) több olyan MSZP-s és BIT-es plakátot mutatott be, melyet az ő plakátjaikra ragasztottak rá. Ezt jelezték az MSZP-irodában is, ahol azt válaszolták nekik, hogy az ügyet természetesen ki fogják vizsgálni. Fónay Jenő bejelentette, levélben fordult az Európa Parlamenthez Strasbourgba, hogy éppúgy ítéljék el a kommunizmus bűneit, mint a fasizmusét. * A választási kampány kinti a 12. oldalon.