Déli Hírlap, 2000. május (32. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-02 / 101. szám

2 A miskolci operabarátok első támogatói • A m­aest a színházban Millenniu­mi operaana­­estet rendez június 9-én a Miskolci Nem­zeti Színház Kamaraszín­házában a Miskolci Ope­­rabarátok Egyesülete. Minderről dr. Emődi Gyula, a társaság el­nöke szólt szombaton, az egyesület első támogatóival a Hámor Holiday-ben rendezett ta­lálkozón. Mint dr. Emődi Gyula el­mondta, néhány nappal ezelőtt kapták meg a 2000. március 1- jén alakult egyesület bírósági be­jegyzéséről szóló értesítést. Az OTP-nél nyitott bankszámlájuk­ra az elsők között utalt át támo­gatást Rychlikné Incze Erika, a Midea Kereskedőház Rt. elnök­igazgatója, dr. Borbára János ön­­kormányzati képviselő, Szilágyi István, az MVK Rt. elnök-igazga­tója és Üszögh Lajos, az ÉRV Rt. vezérigazgatója - hangsúlyozta dr. Emődi Gyula. Mint a Rych­likné Incze Erika, dr. Borbára Já­nos és Szilágyi István részvételé­vel tartott találkozón elmondta, évente rendszeresen átutalt, de akár egyszeri támogatásokat is szívesen fogadnak mindazoktól, akik fontosnak tartják, hogy a megyeszékhely kulturális élete nívós operarendezvényekkel gaz­dagodjon és hogy e műfaj méltó helyet foglaljon el Miskolc művé­szeti életében. Akik hajlandóak erre áldozni, megtehetik az OTP 11734004-20443676 számlaszá­mán. A Kobold Tamás miskolci pol­gármester fővédnökségével mű­ködő egyesület tiszteletbeli tagja Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter is, akit Miskolcra invi­táltak az opera miskolci barátai - tudtuk meg az egyesület elnöké­től, aki elmondta: a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériumá­nak vezetője örömmel fogadta a meghívást.­­ b - Az egyesületet az elsők között támogatta (jobbról) dr. Borbára János önkor­mányzati képviselő, Rychlikné Incze Erika, a Midea Kereskedőház Rt. elnök­igazgatója - mellette dr. Emődi Gyula, az egyesület elnöke­­ és Szilágyi Ist­ván, az MVK Rt. elnök-igazgatója. (Réti Dóra felvétele) Hollóháza az Árpád-kortól napjainkig Hollóháza történetét dolgozza fel az a könyv, amelynek bemuta­tóját szombaton tartották a por­celánjairól világszerte híres tele­pülésen. Smuczer Miklós polgár­­mester elmondta: személy sze­rint neki és a faluban élők közül többeknek régi vágya teljesült a könyv kiadásával. A hollóházi „történelemkönyvet” a Magyar Millennium Kormánybiztos Hi­vatala támogatta és az önkor­mányzat is hozzájárult a megje­lentetéshez. Az általános iskolá­ban megtartott ünnepségen részt vett Sasvári Szilárd, a parla­ment kulturális és sajtóbizottsá­gának elnöke is. Büszkén emlí­tette, hogy a közelmúltban tett japán útja során azt tapasztalta: a távol-keleti országban is isme­rik a hollóházi porcelánt. A Holló­háza történetét összefoglaló könyv Simkó József áldozatos kutatómunkájának köszönhető. A nyugdíjas múzeumi tárlatveze­tő ma így hódol hobbijának, a tör­ténelemnek. M. E. Smuczer Miklós polgármester (balról) tiszteletpéldánnyal ajándékozza meg Sasvári Szilárdot. KENO-számok (ÁPRILIS 28.) TD 128 29 30­ E3 [jj] ÉJÉS]E 15121 37142 75 77 (ÁPRILIS 29.) mm 74 77 Kiestek a körhintából Súlyos baleset történt a sárvá­ri majálison, amikor egy 35 éves férfi és 8 hónapos kisfia még pon­tosan nem tisztázott körülmé­nyek között kiesett az úgyneve­zett ufós körhintából. A kisfiú szerencséje, hogy a lába bele­akadt a láncba, így nem zuhant a földre, bár súlyos sérüléseket szenvedett. Azonban édesapja 2-3 méteres magasságból a föld­re zuhant, a mentőhelikopter sú­lyos, életveszélyes sérülésekkel vitte a szombathelyi kórházba. DÉLI HÍRLAP • LAPZÁRTA A palesztin államért A stabilitással kapcsolatos kérdések álltak a figyelem kö­zéppontjában a Külügymi­nisztérium politikai államtit­kárának és a Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény fő ko­ordinátorának vasárnapi ko­szovói látogatásán. Németh Zsolt és Bodo Hom­bach a magyar külügyi küldöttség kíséretében az ortodox húsvét napján, egy nappal az ENSZ BT küldöttségének látogatása után kereste fel az átmeneti ENSZ- igazgatás alá volt szerbiai tarto­mányt. A látogatás célját abban jelölte meg, hogy pillanatfelvételt készítsenek a koszovói helyzetről. * Az izraeli-palesztin tárgyalá­sok elvezethetnek a palesztin ál­lam létrejöttéhez - jelentette ki az izraeli küldöttség vezetője Eilat­­ban. Oded Eran az izraeli-palesz­tin keretegyezményről folyó, tíz­naposra tervezett tárgyalások újabb fordulójának első napján mondta ezt. Az egyeztetésbe mától bekapcsolódik Denis Ross közel-keleti amerikai megbízott is. Közben izraeli katonák és rend­őrök eltávolították zsidó telepesek egy csoportját az Elon Moreh tele­püléshez közel eső hegyről. A tele­pesek egy 17 éves fiú meggyilkolá­sa ellen tiltakoztak, akit szerintük palesztin szélsőségesek öltek meg.­­ Egyre rosszabb állapotban van­nak a Fülöp-szigeteken húsvétkor elrabolt turisták - jelentették a té­vétársaságok. Az iszlám szélsősé­gesek megengedték egy tévésnek, hogy beszéljen a foglyokkal. A fel­vételen a külföldi túszok az egyre rosszabb ellátásra, a víz, az élelem és a gyógyszer hiányára panasz­kodnak. Többen közülük megbe­tegedtek. A terroristák továbbra is azzal fenyegetőznek, hogy ki­­végzik foglyaikat, ha a hatóságok nem teljesítik követeléseiket. A túszszedők elsősorban azt akarják elérni, hogy a hadsereg hagyjon fel a Fülöp-szigetek déli részeinek elszakadásáért harcoló muzul­mán gerillák támadásával. 20 május 2., kedd Ökfenikus egyli naptár Kedd. dí igék, olvas­­mányok.n. kat.: ApCsel 4,32-37,3,7-15. - Ref.: Ezsd 5, 1 3. - Gör. kat.: ApCsel ,1-10, Zsid 13,7-16, 3,16-21, Mt 5,14-19- Ev.: Róm 13,12-l<ft 2,18-25. A nap szei Szent Atanáz püspök egyháztanító. A gör. katjtárban is. AEdék és jogsetek A Libris Gondolkodók Társaság előadás-sorozatá­­nak körei belül legérdeke­sebb ogteiről tart elő­adást az mert ügyvéd, dr. Bárándgyörgy. Az előadás ma este órakor lesz a Mis­kolci Égrem A/6-os (jogász) épületén­ XXI. sz. előadójá­ban. További információért hívja a 06­40 660 660-as kék számot! www.0660.hu 0050202-K/1281/00 06XY 20% Miért enné, hiszen a 0660 igen keező percdíjai mellett feleslege az eltelefonált időt számolgatj Sőt, Miklós a renge­teg kedvezmének köszönhetően még olcsóbba beszélhet. Például a Partner Számok , a 0660 Otthon szol­gáltatás jelentősen cskentik a leggyakoribb hívások költségeit, a tizedes Délután és Beszédes Hétvége pedig künösen alacsony perc­díjakat kínál a megadott időszakban. És ez csupán négy a megannyi 0660-kedvezméyből! Ugye, Ön sem szeretné a percek számolgatásával üteni a drága idejét? oooo

Next