Déli Hírlap, 2001. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
2001-06-01 / 127. szám
2 A biztonság érdekében A borsodi rendőrök és határőrök már évek óta eredményesen dolgoznak együtt. Dr. Berta László dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány (képünkön jobbra) és Bolyák József ezredes, a Miskolci Határőr Igazgatóság igazgatója a napokban új együttműködési megállapodást írt alá, amely a kor követelményeinek és a térség sajátosságainak megfelelően rögzíti a két testület közös feladatait. A találkozón a két vezető hangsúlyozta, hogy megyénkben jelentős erőfeszítéseket tesznek a határterület közrendjének, közbiztonságának javítására, illetve közös járőrszolgálat ellátásával növelik a pályaudvarokon, a közúti és vasúti járműveken utazók biztonságát. A megállapodás értelmében ebben az évben először a megye határőrei közös járőrszolgálat végrehajtásával segítséget nyújtanak a Tourist Policeprogram megvalósításához. Beszámítható a Fekete Angyal A 21 gyilkossággal gyanúsított Fekete Angyal védőügyvédje szerint az igazságügyi elmeorvosi vizsgálat eredménye annyit jelent, hogy védence nem szenved elmezavarban, tehát tudatában kellett lennie annak, hogy cselekedeteinek milyen következményei lesznek. Szőgyényi Józsefet nem lepte meg a vizsgálat eredménye. A Nyírő Gyula Kórház I. számú belosztályának nővérét februárban tartóztatták le. Elmondása szerint negyven betegnek adott be morfinnal vagy seduxennel kevert káliumot. Az előzetesben védekező nővér fenntartja vallomását, hogy nem ölési szándékkal adta be az injekciókat, hanem a betegek fájdalmát akarta csillapítani. A most elkészült elmeorvosi szakvélemény szerint nem szenvedett semmiféle elmebetegségben, tehát beszámítható volt a bűncselekmények elkövetésének idején. Ügyvédje, dr. Szőgyényi József még több szakértői véleményre vár. „Ezt vártam, semmi meglepő nincs abban, hogy normális, de egy szakértői vélemény még nem szakértői vélemény” - nyilatkozta dr. Szőgyényi József. Az általános orvosi, a biológiai és a kriminálpszichológiai szakvélemény a jövő héten érkezik meg a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A rendőrség szerint július elején várhatóan lezárják a nyomozást. (Forrás: RTL Klub) FORRÓ NYOMON „Rabszolgakereskedő” a buszon A miskolci férfi molesztálni kezdte a buszon az általa korábban nem ismert nőt, és azt mondta neki, hogy ő egy rabszolgakereskedő, és nőket vásárol. A férfit végül az utasok segítsége után a rendőrök fékezték meg. A járőrök segítségét kérték este 7 óra előtt a Búza téri egyik buszmegállóhoz. K. István - a nyomozás eddigi adatai szerint - hangoskodni kezdett az 1-es buszon, majd kiszemelt magának egy általa korábban nem ismert asszonyt, aki két gyermekével utazott. A férfi azt mondta neki, hogy ő egy rabszolgakereskedő, és nőket vásárol, majd egyre agresszívabban kezdett viselkedni. A nő megpróbált segítséget kérni a sofőrtől, ám ekkor István pofon vágta, amitől a földre esett. Ekkor már az utasok a védelmére keltek, lefogták a pofozkodót, majd átadták a kiérkező rendőröknek. A férfit őrizetbe is vették. A miskolci rendőrök elfogták Sz. Bélát és S. Tibort, akiket azzal gyanúsítanak, hogy május 29-én Tapolcán, a Lapoczka-dűlőben a lakat lefeszítése, és az ajtó benyomása után behatoltak egy hétvégi házba, és onnan 11 ezer forint értékben használati tárgyakat loptak el. Ugyancsak őrizetbe került M. Imre, aki a Mátyás király utcában a rendőri igazoltatás során egy budapesti férfi nevére szóló személyi igazolvánnyal kívánta azonosítani magát. Szintén a fogdába került R Vitális, aki a nyomozás eddigi adatai szerint még tavaly december 13-án társával, F. Anikóval behatolt egy komlóstetői telekre, ám a hétvégi házba már nem tudott betörni, mert a szomszédok megzavarták. Menekülés közben a férfi egy léccel megütötte az őt megzavaró szemtanút. Hajnali fél 2-kor a járőrök a Vörösmarty utcában egy gyanús alakra lettek fgyelmesek a parkoló autók között. A fiatalember a kocsikat nézegette, ezért a rendőrök az igazoltatás mellett döntöttek. A 21 éves fiú - akinek kezén a meleg ellenére fekete kesztyű volt - szinte azonnal beismerte, hogy gépkocsifeltörő, és másodpercek választották el az újabb zsákmánytól. A csavarhúzóját ugyanis már be is tette az egyik autó csomagtartójának zárjába, de arra nem jutott ideje, hogy ki is feszítse azt. A fiatalember rövid úton a kapitányságra került, ahol megindították vele szemben az eljárást. H. Sz. Az orvos szakértő szerint elmebeteg a gyilkos Megszurkálta, agyonverte édesanyját A férfi dühében előbb járóbottal, majd egy kulaccsal ütötte édesanyját. Ennyivel sem elégedett egy késsel is megszurkálta. Az idős asszony a mentőben bele is halt sérüléseibe. A tettes ezután öngyilkosságot kísérelt meg, sikertelenül. Az orvos szakértő utóbb azt állapította meg, hogy a férfi nem beszámítható. Az Ózd közelében lévő kistelepülésen tavaly március 29-én, este 6 óra után az 51 éves V. László lakásukon vitába keveredett édesanyjával. A férfi dühét nem tudta kordában tartani, és rátámadt a 77 éves asszonyra. Először egy járóbottal ütötte meg, ám az eltört, áldozata pedig a földre esett. Ezt követően egy kulaccsal folytatta tovább a verést, testszerte ütve édesanyját. Ez sem volt azonban számára elég, elővett egy kést, azzal szurkálta meg az asszonyt, sőt a nyakát is több helyen megvágta. A férfi testvérének élettársa ekkor érkezett látogatóba a nénihez. V. László azonban nem akarta beengedni. Az asszony mégis bejutott az előszobába, ahol a házigazda azonnal rátámadt előbb a kulaccsal, majd a késsel. A nőnek volt annyi lélekjelenléte, hogy ki tudta kapni az éles szerszámot V. László kezéből, mire ő fojtogatni kezdte, ám végül kiszabadult és elmenekült. A férfi ezután öngyilkosságot kísérelt meg, egy zsilettpengével több helyen is megvágta magát, ám tervét nem tudta végrehajtani. Az időközben értesített mentők mind a férfit, mind az édesanyját kórházba szállították, ám az idős asszony még a mentőautóban belehalt sérüléseibe. Az igazságügyi orvos szakértő közel 35 sérülést talált az áldozaton, és ezek súlyossága miatt még az azonnali orvosi kezelés sem menthette volna meg az életét. Az elmeorvos szakértő véleménye szerint a férfi olyan elmebetegségben szenved, amely képtelenné tette arra, hogy tettének súlyát felismerje, és annak megfelelően cselekedjen. Éppen ezért a vizsgálat alatt már elrendelték ideiglenes kényszergyógykezelését. Az ügyészség által elkészített vádiratban is azt indítványozzák, hogy a férfit a bíróság mentse fel a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés vádja alól, és rendelje el kényszergyógykezelését. H. Sz. y_py 2001-ben nálunk! VPV Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. J 3528 Miskolc, Martinovics u. 8. Telefon: 46/508-559, telefax: 46/341-005 Alacsony árak, udvarias kiszolgálás! Nyitva tartás: 8-17-ig! Szombaton: 8-12-ig! Beltéri padlólapok 999 Ft/m2-től Fagyálló padlólapok 1490 Ft/m2-től Csempe 15x20 1190 Ft/m2-től Csempe 20x25 1390 Ft/m2-től Csempe 25x33 1990 Ft/m2-től Exkluzív I. o. spanyol padlólapok most bevezető áron 10% kedvezmény Maradék csempék és padlólapok nagy árkedvezménnyel! Keresse termékeinket partnerünknél, AUTÓSBÁZIS - KACSÓ KFT. Encs, Petőfi u. 52. Tel.: 387-849 1060102-K/2537/01 DÉLI HÍRLAP • BŰNÜGYEK $ AKCIÓ A BABUS SUZUKINÁL! Június 1-31. között minden magyar gyártású Suzuki 10% kezdőrészlettel elvihető. Érdeklődni: BABUS SUZUKI Miskolc, Régiposta u. 29. Tel.: 46/506-008, 46/506-009 1060102-K/3435/01 ; 2001. június 1., pntek // Őrizetben a gyanúsított Taxis ölt taxist? A rendőrség egy taxist gyanúsít a két héttel ezelőtti nagykanizsai taxisgyilkosság elkövetésével. Mint ismeretes, május 13- án három lövéssel végeztek egy taxissal,majd gépkocsiját felgyújtották. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság nagykanizsai taxis gyilkosság felderítésén dolgozó nyomozócsoportja e hét keddjén őrizetbe vette H. A. 31 éves taxist, akit többrendbeli embercsempészéssel gyanúsítanak, de cselekménye közvetett kapcsolatban lehet kollégája megölésével - közölte Völgyi Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A bűncselekmény áldozatául esett taxisra május 13-án, az éjszakai órákban leltek rá a dél-zalai város közelében lévő Kisfakos elágazásánál. A súlyosan sérült ember életét a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni, másnap 0 óra 45 perckor belehalt sérüléseibe. A vizsgálat során megállapították, hogy három lövés érte, mindegyik életfontosságú szervet roncsolt. Gépkocsiját - egy Nissan típusú grafitszürke taxit - másnap teljesen kiégve találták meg. A rendőr-főkapitányság ötszázezer forint jutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek. Az őrizetbe vett nagykanizsai taxis ügye fordulatot hozhat a nyomozásban - közölte Völgyi Ferenc. A rendőrség H. A. előzetes letartóztatására tegnap nyújtott be előterjesztést a Zala Megyei Bírósághoz. Új APEH-címek Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal B.-A.-Z. Megyei Igazgatósága tájékoztatja a tisztelt adófizetőket, hogy 2001. június 1-től igazgatóságunk címe, illetve szervezeti egységeink elérhetősége az alábbiak szerint módosult. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy igazgatóságunk továbbra is három helyen lesz megtalálható: Miskolc, Kandia u. 12-14. sz. alatt: Törzskari Blokk, Ellenőrzési Blokk. Telefon: 46/514-200. Miskolc, Kazinczy u. 19. sz. alatt: Adó- és Járulékügyi Blokk, Végrehajtási és Felszámolási Blokk. Telefon: 46/412-233. Miskolc, Fazekas u. 2. sz. alatt: II. Ellenőrzési Főosztály. Jogi Önálló Osztály. Telefon: 46/500-310, 46/412-127, 46/412- 128. Hatósági Osztály, telefon: 46/411-653. A Miskolc, Selyemrét u. 1. sz. alatti ügyfélfogadás megszűnt! Ügyfélszolgálatunk továbbra is a Kazinczy u. 19. sz. alatt - változatlan nyitvatartási idő mellett - áll az önök rendelkezésére! Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal B.-A.-Z. Megyei Igazgatóság Szakértő társ a fotózásban Prizma FOTÓ RENDKÍVÜLI akció Nikon, Canon, Pentax, Minolta Fényképezőgépekhez TAMRON 28-200 JjJe^eCTFt helyett 79 990 Ft + ajándék cirkulárpolár szűrő TAMRON 24-135 ÚJ T75-900 Ft helyett 159 900 TAMRON 70-300 éSJZee-Ft helyett 57 990 Ft PENTAX M750 + 28-200 133 990 Ft PENTAX M730 + 28-200 142 500 Ft Csak június 6-ig Miskolc, Vörösmarty u. 3. • Tel.: 46/327-802