Déli Hírlap, 2001. december (33. évfolyam, 280-303. szám)

2001-12-01 / 280. szám

2 DÉLI HÍRLAP MISKOLCI PÁHOLY Rockoperával indul az idei party-sorozat Jézus Krisztus szupersztár Kedves hölgyeim és ura­im! Régi és új barátaink! „Ha hiszik, ha nem, immár nyolcadik éve „találkozgatunk" a páholy project égisze alatt, szám szerint immár negyven­egyedszer, a színházszerető, tá­mogatni tudó és akaró nézőink­kel. És a továbbiakban is csak azt kívánhatom magunknak, legalább ennyi időt érjünk meg együtt Önökkel. A támogatási rendszer kitalálója: Körtvélyesi Erzsébet, a Well PRess Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója. Az idei szezon első páholy­­party előadása ma este 7 órától a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera lesz. „Ebben a történet­ben Júdás nem egyértelműen ne­gatív figura. Ez a Júdás közelebb áll a Madách-féle Luciferhez - vé­lekedik Krámer György, a darab miskolci rendezője. - Ugyanúgy betölti a saját sorsát, ahogy Jézus. Csak egy hajszál hiányzik, hogy ne legyen teljesen egyenrangú Jézussal. Júdás ember, Jézus pe­dig az Úr fia. Júdás is szeretné, hogy sikerüljön. És csak akkor adja föl és megy el Kajafáshoz, mikor látja, hogy a tanítványok­­ tökéletesen félreértenek min­dent. És nem is fogják megérte­ni, amíg nem hal meg és nem támasztják fel. Az utolsó fejeze­tet is le kell játszani." A lélek után a testnek is... Az előadást követő parti a hagyományoknak megfelelően a nézőtéri foyerban, a színpa­don, illetve a nézőtéren lesz. Pohárköszöntőt Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti­­ Színház igazgató-főrendezője, dr. Bárczay András, az Allianz Hungária Biztosító vezérigaz­gató-helyettese és Körtvélyesi Erzsébet mond. A vacsorát a Vigadó Carussel szolgálja fel a megszokott minő­­­­ségben. A menü: sólet füstölt­­ pulykacombban és füstölt csü­lökkel, töltött libanyak kóser módra (libanyak darált pulyka­mellel, hagymás főtt burgonyá­val töltve), csirkemell szeletkék édes-csípős mártásban currys rizzsel, csirkemell mézes meg­­­gyel, mazsolás rizzsel, citromos halfilé párolt zöldségágyon, pá­rolt halrudak tejszínes kapros rákraguval, tojásos rizzsel, cso­koládés bablava, diós bablava A nyolcvanöt éves Miskolci U­­kőrgyár a parti keretében mu­tatja be és ajánlja kóstolásra a Jolly Joker whis­kyt, a Karenina vodkát, illetve a Medicatus Bitter nevű keserűlikőr­­különlegességet. Ott lesznek az ita­los pultokon a cég már ismert termé­kei: a különleges pálinkacsalád, a Dr. Milky krémlikőr, a Chateau D'or brandy, a Lillafüre­di ásványvíz. Az RTL Klubon is ismert televíziós személyiség sok re­mek szerep meg­­formálója, aki Jú­dás alakítása után a szereplők bemu­tatására adja a fe­jét, Novák Péter, Andrew Loyd Webber-musica­­lek ismert dallamai hangzanak fel (Evita, Macskák, Operaház fantomja). Csak ma láthatnak egyszerre három Mária Magdol­nát a színpadon, akik az Önök kedvéért közösen énekelnek egy dalt. Az Euro­Art Művészeti Csoport kaszkadőrei Gladiátor-show-val kápráztatják el Önöket. Önök is éneklésre adhatják a fejüket, (még most sem késő skálázni) al­kalmi rock-zenekarunk többek kö­zött LGT-, Illés-, Omega-számokat játszik, és ha úgy tartja kedvük, bármikor felpattanhatnak a szín­padra és mikrofonnal a kezükben, mintegy majdnem valódi (hiszen tudják, ez színház) karaokee klub­ban énekelhetik kedvenc számu­kat. Kottáról és szövegről mi gon­doskodunk. A vállalkozó kedvüket semmi esetre se hagyják otthon, és ha csak táncolni van kedvük, miért ne, csak bátran. Adventi képek Fotó a táncművészetben - a tavalyi veszprémi összművészeti találkozó anyaga. Nyolc fotó­művész, többek között Éder Vera színházi fotósunk és Katkó Tamás képein is megcsodálhat­ják a mozdulat művészetének ellesett pillanatait. Az est háziasszonya Albert Györgyi. A parti programját ki­találta, megszervezte, a dalokat válogatta, a kottát másolta, és az egészet összerendezgette Se­res Ildikó művésznő." És aki jó szórakozást kíván az egész társulat nevében: Guzi Emese művészeti titkár Júdás civilben is dalra fakad Mária Magdolna (Varga Andrea) és a halott Jézus (Bot Gábor). Jézus, Júdás és Simon, azaz Szomor György, Novák Péter és Homonnai István, Mária Magdolna (Kertész Marcella) és az élő Jézus (Szomor György). 2001. december 1., szombat A Miskolci Nemzeti Színház a Two Knights Rights Limited szíves hozzájárulásával bemutatja TIM RICE^ANDREW LLOYD WEBBER: JÉZUS KRISZTUS SZUPERSZTÁR ROCKOPERA Fordította: Miklós Tibor Szereplők: JÉZUS: SZOMOR GYÖRGY BOT GÁBOR JÚDÁS: NOVÁK PÉTER, KAMARÁS MÁTÉ, SZOMOR GYÖRGY MÁRIA MAGDOLNA: SERES ILDIKÓ, KERTÉSZ MARCELLA, VARGA ANDREA PILÁTUS: ARANY TAMÁS ANNÁS: ARANY TAMÁS, MERÉNYI ÁKOS, MÁRTON ANDRÁS KAJAFÁS: KINCSES KÁROLY SIMON: MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS, HANTOS BALÁZS, HOMONAI ISTVÁN, RÁCZ ISTVÁN HERÓDES: MOLNÁR ERIK PÉTER, CHAJNÓCZKI BALÁZS, BALOGH JÁNOS, KOVÁCS ZOLTÁN PAPOK: IRLANDA GERGELY MOLNÁR RÓBERT, SOMLÓ IST­VÁN APOSTOLOK: CHAJNÓCZKI BALÁZS/KOVÁCS ZOLTÁN, DE­METER SÁNDOR, NAGY NÁNDOR, BAKSY ÁKOS, KÁNTOR TI­BOR, KRISTON SZABOLCS, HOMONAI ISTVÁN/MOLNÁR SÁN­DOR TAIMÁS, PINTÉR ISTVÁN, FITOS VIKTOR Katonák, Jeruzsálem népe, tömeg: KOZMA ATTILA, PASZ­TERNÁK VIKTOR, JUHÁSZ ADRIENNE, NÉMETI GYÖNGYI, JANCSÓ DÓRA BARTA MÁRIA VIOLA, FERENCZI ANETT, MIKOLA GERGŐ valamint a Miskolci Nemzeti Színház énekkara, tánckara, a Szemere Bertalan Művészeti Szakközépiskola tanulói és külső kisegítők Közreműködik: a Miskolci Nemzeti Színház kiegészített zenekara Vezényel: GILLAY ANDRÁS, REGŐS ZSOLT, KESSELYÁK GER­GELY Díszlet-jelmez: ZEKE EDIT, dramaturg: HÁRSING HILDA ko­reográfus-asszisztens: KOZMA ATTILA karigazgató: REGŐS ZSOLT, korrepetitorok: BAKOS IRINA, CSERMELY ZSUZSA VAR­GA ZSUZSA, hangtervező: VARGA­ ANDRÁSI GÁBOR, súgó: DOBAI ANGÉLA ügyelő: FÜSTI MOLNÁR ÁGOTA, rendező­­asszisztens: HORTI ZSUZSANNA, a rendező munkatársa: PÖLTZ JÚLIA Zenei vezető: GILLAY ANDRÁS Rendező-koreográfus: KRÁMER GYÖRGY A színházi páholy tagjai ARANY PÁHOLY AES BORSODI ENERGETIKAI KFT., AES TISZA ERŐMŰ KFT., AL­KER-2 KFT., BORSOD-ABAÚJ­­ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALA BC­ONGROPACK KFT., BC-KC FORMALIN KFT., BESZTERCZEY MŰVÉSZETI ISKOLA BACK GOLD '95 RT., BÖKIK, BORSOD VOLÁN SZEMÉLYSZÁLLÍ­TÓ RT., BORSODI SÖRGYÁR RT., BORSOD-MON­­TEX KFT., BÜKKVIDÉKI VENDÉGLÁTÓ RT., CGB DÍSZKOVÁCS KFT., CIRKONT HULLADÉKGAZDÁL­­KODÁSI RT., COLUMBIAN TISZAI CARBON LTD., COMTRANS KFT., CSAVAR- ÉS ALKATRÉSZGYÁRTÓ KFT., CSAVAR- ÉS HÚZOTTÁRU RT., CSER KÖZMŰ RT., D&D DRÓTÁRU ÉS DRÓTKÖTÉL RT., DELCO REMY HUNGARY KFT., DÉLI HÍRAP DIÓSGYŐRI PAPÍRGYÁR RT., ECOMISSIO KFT., ELEKTRONIKA KFT., ÉM HALADÉKGAZDÁLKODÁSI RT., ÉSZAK­ERDŐ RT., ÉSZAK-MAGYARORSZÁG MEGYEI NAPI­­AP FR RASZTER ÉPÍTŐ RT., FONTANA PATIKA RT., HOLCIM HUNGÁRIA CEMENTIPARI RT., HUNGÁ­RIA BIZTOSÍTÓ RT., ILKOTRADE KFT., INNO-COMP IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT., JPT CENTRÁL ÉPÍTŐ­IPARI KFT., KAZINCBARCIKA VÁROS ÖNKORMÁNY­ZATA KOVÁCS ÉS TÁRSA KFT., MAGYAR HIPER­MARKET KFT., MAGYAR POSTA RT. MISKOLCI IGAZ­GATÓSÁGA, MAGYAR TELEFONKÖNYVKIADÓ TÁRSASÁG, MAGYARORSZÁGI VOLKSBANK RT., MANUAL INVEST KFT., MÁV MTM RT., MÉRNÖKI KAMARA, MICROPRESS REKLÁMGRAFIKAI STÚDIÓ ÉS NYOMDA, MISKOLCI EST, MISKOLCI HŐSZOL­GÁLTATÓ KFT., MISKOLCI HŰTŐIPARI RT., MISKOL­CI INGATLANGAZDÁLKODÁSI RT., MISKOLCI MŰANYAGFELDOLGOZÓ RT., MISKOLC VÁROSI KÖZLEKEDÉSI RT., MISKOLCI VASUDVAR KFT., MISKOLC-KASSA RÉGIÓÉRT KHT, MIVÍZ RT., MTV ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI STÚDIÓ, MVHR EGYESÜLÉS, NAPI GAZDASÁG, NC ART FILM­GYÁRTÓ RT., NEGOCIO PÉNZÜGYI TANÁCSADÓ RT., ONLINE HUNGARY KFT., ORIENT 2000 KE­RESKEDELMI RT., OTP BANK RT. ÉS RÉGIÓ, OTP FAKTORING RT. ÉM RÉGIÓ, OTP GARANCIA BIZ­TOSÍTÓ RT., PANNON GSM TÁVKÖZLÉSI RT., POS­TABANK RT. ÉM RÉGIÓ, ROLING REKLÁMÜGY­NÖKSÉG, ROZMARING-SZALÓ KFT., SECTOR HUNGARY 1992 RT., SZEMERE BERTALAN SZAK­KÉPZŐ ÉS MŰVÉSZETI KÖZÉPISKOLA, SZENT FE­RENC KÓRHÁZ, SZERENCSI POLGÁRMESTERI HI­VATAL, SZERENCSI CUKORGYÁR RT., SZK TRANS­PORT RT., TECA PRINT HUNGÁRIA KFT., TERRA ROSSA KFT., TISZATEXTIL KFT., TVK AUTOMATIKA KFT., TVK INGATLANKEZELŐ KFT., UNIÓ COOP RT., V ÉS V KFT., WESTEL MOBIL TÁVKÖZLÉSI RT., EZÜST PÁHOLY ÁTI DEPÓ RT., BARCIKA VÍZMŰ KFT., BAUKORR­­NEXT KFT., BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYEI MUNKAÜGYI KÖZPONT, BC-ONGROELEKTRO KFT., BORSOD-MONTEX KFT., BORSOD NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI KFT., BORSODI NYOMDA KFT., CARUSSEL VIGADÓ, CIB BANK RT., CONSULAR BT., DAMEX KFT., EM PR IRODA EU REGIOCOM BT, FOOOT-GAR KFT., DR. HINTALAN ÉS TÁRSAI BT. K.V­­TRANSBETON KFT., MATÁVCOM, MÁGER ÁGNES, MINKOVILL KFT, MISKOLCI I. SZ. ÜGYVÉDI IRODA MISKOLCI RÁDIÓ, MISKOLCI VÁROSGAZDA KHT., MISKOLCI VÁROSI TV ÖKOPARK KFT., DR. POLATSEK EDIT RÁDIÓ GAGA RODEX, RUBIN KERTÉSZETI SZOLGÁLTATÓ KFT., RWE UMWELT MISKOLC KFT., S&R LOGISTIC NEMZETKÖZI SZÁLLÍTMÁNYOZÁSI KFT., SHAGMA PYROTECH KFT., START VÁLLALKOZÁ­­SI ÉS SZAKÉRTŐ IRODA KFT., SZATEV RT., TVK ECO­­CENTER KFT., ÚJ HÍRNÖK VIBATVK KFT., WHIST KFT. BRONZ PÁHOLY DIÓSGYŐRI FOGAZÓÜZEM KFT., GARABONCIÁS MŰVÉSZETI ISKOLA OROSZ LAJOS önkormányzati képviselő, TISZAÚJVÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL Politikai napilap. Megjelenik Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemp­­lén megyében. Kiadja a Déli Hírlap Kft. 3525 Miskolc, Széchenyi u. 107. Postacím: 3501. Pf.: 39. Felelős kiadó: SZÁNTÓ ISTVÁN ügy­vezető igazgató. Telefon: 30/941-41-91, e-mail: szántó @broad­­band.hu. Főszerkesztő: SZANISZLÓ BÁLINT. Telefon: 412- 694/131, e-mail: szerkesztok@broadband.hu. Lapigazgató: Karosi Imre. Telefon: 411-266/163. Műszaki igazgató: Cseri Géza. Telefon: 320-677. Infor­matikai igazgató: Balla László. Telefon: 411-877. PR és kommunikációs igazgató: Hajas Sarolta (103). Médiaigazgató: Paulovits Ágoston. Telefon és fax: 411-124. Közvetlen faxszámunk: 412-845 és 411-166. Kollégáink hívhatók a 412-694, 412-866,412-888,411 -751,413-245,413-246-os telefonszámokon a mellék tárcsá­zásával. Titkárság: Ligetiné Ibolya (131).­­ Felelős szerkesztők: Baranyi Ferenc (102), Pusztai Gábor (106), Szikra Pál (112). - Rovatok: Bel- és gazdaságpolitika: Marczin Eszter rovatvezető (105), N. Szántó Rita (109). Bűnügy: Horváth Szabolcs rovatvezető (107). Fotó (162): Jakubik László, Jeney Lajos, Kaderják Csilla. Kultúra: Szabados Gábor rovatvezető (106), Spitzmüller Zita (107). Az olvasóké a szó: Szűcs István rovatvezető (108). Sport (412-688, telefon és fax): Doros László rovatvezető (113), Kolodzey Tamás (114). Főmunkatársak: Csontos László (109), Jeney Edit (109), Parázs István (109). - Gazdasági ügyintézés: Hambalás Eszter főkönyvelő (119), Kiss Ibolya előadó (121), Burcsa Eszter előadó (122). - Média­igazgató-helyettes: Bárkai Judit 356-033/124 Nagy József (139). Nyikos Imre idegen­­forgalmi és turisztikai menedzser (139). - Hirdetés: Oláh Erzsébet marketing igaz­gatóhelyettes (125), Bobák Kornélné csoportvezető (123), Monoczki Mária hirdeté­si igazgatóhelyettes (126). Terjesztési vezető: Szakosné Anikó (143). Lapterjesztő menedzser: Zielern Ferenc (120). Marketingmenedzser: Mező József (139). A Déli Hírlapot előfizetésben terjeszti az Inform Média Kft. (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. Telefon: 502-900/261). Előfizethető a hírlapkézbesítőknél és a kiadóban, va­lamint a 06/90/590-319 emelt díjas telefonon. Előfizetési díj: teljes árú: fél hónapra 445 Ft, egy hónapra 890 Ft, egy negyedévre 2590 Ft, fél évre 4990 Ft, egy évre 9790 Ft. Kedvezményes (mely vonatkozik nyugdíjasokra, munkanélküliekre, postai alkalmazottakra, Westel rádiótelefon- és Kábel Tv-előfizetőkre): fél hónapra 385 Ft, egy hónapra­ 770 Ft, egy negyedévre 2290 Ft, fél évre 4290 Ft, egy évre 8490 Ft. - Árusítja: Északhír Rt. (3530 Miskolc, Kiss Ernő u. 17., telefon: 322-652), valamint a kiadó. - Nyomdai előkészítés: Baprog Bt. - Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Felelős vezető: Szilágyi László. - ISSN 0133-0209. E-mail: hirdetes@broadband.hu Internet: www.klick.hu Kézbesítési problémáikat az alábbi telefonszámokon jelezhetik: 46/412- 888/120; 46/412-694/131; 40/424-424. Meg nem rendelt fotókat, kéziratokat és rajzokat nem őrzünk meg és nem kül­dünk vissza.­­ Minden jog fenntartva. írásaink, információink másodközléséhez a szerkesztőség nem járul hozzá. A Déli Hírlap hirdetési felületeit az Inform Média Kft. is értékesíti. Fővárosi mé­diaképviselet: Inform Média Kft. (1064 Budapest, Báthory u. 7. 3/8. Tel./fax: 1/269- 40-64, 1/269-57-03, 1/269-57-05. Mobil: 20/958-99-07). Pápai András értékesíté­si vezető.

Next