Déli Hírlap, 2002. április (34. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

8 DÉLI HÍRLAP 2002. április 16., kedd Előtérben a család tagjai. (Jeney Lajos felvételei) Költő a Bódva-völgyben Emléktábla-avatás Szalonnán A barátság mélyen őrzött emlékeivel, tisztelettel és szeretettel engedem át a költészet napját ünne­pelve az Életjelek rovatot Kalász László köszönté­sére. Erre legméltóbb dr. Cs. Varga István iroda­lomtörténész professzor, aki a Költő a Bódva-völgy­­ben című kötettel tisztelte meg Kalász László 65. születésnapját az Edelényi füzetek sorozat kereté­ben 1998-ban. A következő évben már búcsúztatni kényszerült a költőt Perkupán, szülőhelyén, örök nyughelyén. A költészetnapi megemlékezésen Ka­lász László sírhelyét megkoszorúzták a megyei ön­­kormányzat képviselői, Perkupa és Szalonna veze­tői, az irodalom, a társművészetek jeles személyisé­gei, egykori diákjai és a családtagok. Ezt követően a szalonnai Gedeon-kastély falán emléktáblát avat­tak. Ebben az intézményben lévő általános iskolá­ban hosszú ideig tanított feleségével. Álljon itt mél­tatásul két máig ható verse, illetve dr. Cs. Varga István professzor avatóbeszéde. Cs. Varga István K. I. Kalász László élő öröksége Méltó és igazságos, hogy Szalonna polgárai emléktáblával jelölték meg a Gedeon-kastélyban működő általános iskola falát, ahol Kalász László sokáig tanított és a csa­ládjával együtt lakott. Tudjuk: az elhunytak éle­tét az élők emlékezete őr­zi. Egy csupaszív ember, egy kiváló pedagógus köl­tő emléktáblájának ava­tásakor nemcsak emléke­zetünkből, de önmagunk­ból, a szívünkből hívtuk elő a költőt. Minden értékes kultusz lényege: akik elhunyt jeles elődeiket tisztelik, ezáltal magukat is tiszteletre mél­tóvá teszik. Az irodalmi kul­tusz legmélyebb motiváció­ja: az igazi költő nemcsak az erényeinket énekli meg, nemcsak erkölcseink pozitív leírására vállalkozik, hanem létdilemmáinkat is felfedi, azokkal is szembesít ben­­­nünket, gyakran haraggal, önkorbácsoló rációval is. Ka­lász László örökségének utó­életére is érvényes: műve az­zal, hogy itthagyta, nem kész. Az utókor, az utódok szellemében kell elkészül­nie. Kalász László sok embert megjelölt szeretetével, so­kunkat barátságába is foga­dott. Nevére, emlékére, műve tiszteletére zarándokoltunk el a szép összefogással dísz­sírhellyé épített perkupái nyughelyéhez és a szalonnai iskolához, az új emlékhely­hez is. Kalász még megérte: na­gyot fordult a világ, új évez­redre haladt a krisztusi idő. Mindig mosolygott, még ak­kor is, ha azt tapasztalta, hogy a megtérés damaszku­szi útja helyett sokan más fordulókat választottak, so­kaknak csak a köpönyege fordult. Kultusza túlélte a rendszerváltozást. Akik is­merték, szerették, őt most sem tagadják meg. Kalász Lászlót a Jóisten is jókedvében teremtette, ha­misítatlan lelket, jó humort lehelt belé. Szellemesen, ve­leszületett humorral élte-vi­­selte sorsát. A Kalász-kul­tusz központja a Bódva völ­gye, és az észak-magyaror­szági régió, bár szerte az or­szágban számos tisztelője van. Mucsonyban róla nevez­ték el az általános iskolát. Meszesen emlékoszlop, em­lékmű tudatosítja, hogy ott is tanított. Az edelényi Izsó Miklós Gimnázium falán em­léktábla őrzi kötődését... Az edelényi könyvtár sikeres Kalász-versmondó versenyt szervezett... Kalász versben és festmé­nyen is megörökítette a sza­lonnai templomot: „Német tatár török felett / őrizgettél magyar eget. (...)/ csöpp pél­dája kicsiny hazámnak / min­dig mosolygok mikor látlak / folyton újulsz miként orszá­gom / - »Erős várunk« - fa­kad a számon.” Az Önarckép templommal című képén együtt látható a falu két ne­vezetessége: erős fényben, pompás szépségében a temp­lom, előtte pedig a költő el­mosódó, tűnődő és áttűnő arcképe. A szülőtáj történelmi múlt­ját, szabadságszerető öröksé­gét példázza az Én Igaz Feje­delmem. A fejedelem legen­dás emlékét mondák, utak, fák, források őrzik. A Kalász­versben a kuruc kor tanulsá­ga a jelenre üt: „túlon-túl biz­tos lelkünk /­­ feltörni vagy letörni”, de megszólaltatja jö­vőhitét is: „bár dolgunkban elvérzünk / hullámán a re­ménynek / felső gyönyörűbb népünk”. Kalász Lászlónál is maga a világmindenség muzsikál már az Anyámnak kontya van versben is: „Csak akkor leszek kedvesed / Ha kerek kontyod lesz neked / Ha mint anyám, első jajomra / Gyógy­írt találsz minden bajomra.” A miniatűr remekműben a lí­rai hős a kozmikus lét igéze­tében él, „ég és föld közös szertartása bontakozik ki” (Kiss Ferenc). Kalász remeklése irodal­munk legszebb anyaversei, többek közt Csoóri Sándor Anyám fekete rózsa című re­meke mellé állítható. Foly­tatja, őrzi és erősíti a szerel­mi líra bensőséges, család-te­matikus vonulatát, a Petőfi, Arany, Radnóti, Illyés, Dsida, Simon István, Fodor András költészetében testet öltő hit­vesi szerelem eszmei-költői örökségét. (A dalköltészet újulni tudó képességét bizo­nyítja, mint Nagy László Ki viszi át a szerelmet... című remekműve.) A költőutód, Fecske Csaba szerint: „Ez a vers gyönyörű. A remekmű­vek időtlenségével, minden­­ség-igézetével szól hozzánk”. A családi ikonosztáz első re­mekművét követte és kitelje­sítette az Alszol, Combok ze­néje tánca, Végtelen rét havá­ban, Színt vallók a szelekkel, Nem tudsz te rajtunk segíteni fiam... Kalász László úgy érezte, „Cserehát magaslatain” ala­csonyan él, mégis célul tűzte ki: „Fölemelni e tájat”, ahol „szívünk s nem a munka ne­héz”. „Tisztább világban em­berként egészen” arról álmo­dott, hogy megéri az „élhetni bátran tehetni merészen” időszakot. Lírájának mély, esztétikai szempontból is hi­teles és maradandó humánus értékei vannak. (Biztosan túlélik a kételkedőket is!) Most, amikor a felejtés mély­ségébe hullnak egykor diva­tos, ünnepelt költők, Kalász sokunkban elevenen él. A Bódva-völgy né­pe a szívével tudja, miért ragaszkodik ehhez az örökségé­hez.­­ Mert szellemi­lelki táplálékot talál benne. A négy főre fogyat­kozott Hetek költő­csoport, Ágh, Bella, Buda, Serfőző is min­dig megvallotta Ka­lász iránti szeretetét. Ezt bizonyítja Ágh István Havas gyász­­jelentése, Bella István Virágrög Kalász László sírjába című verse is: Most földbe vet, le is arat, / fén­­­nyé őröl, zsákjába rak / a Gazda, ami vagy, az legyél, / Kalász voltál. Most már ke­nyér.” Serfőző Simon szalonnai költőbarát­jának küldött bizta­tása ma is időszerű, azt vallotta: „Élni se­gít a dal”. Kalász László bennünk nem változott. Hisszük és hirdetjük: non omnis moriar. A költő nem hal meg egészen, jobbik része tovább él utóda­iban, szellemi örököseiben. Kalász kozmoszra nyitott vi­lágképet alkotott, a Kalevala hangját, ritmusát őrizte, az ősiből „bartóki dalokat” alko­tott, amint ezt Jánosi Zoltán nagyszerűen bizonyította. Talán felfogni sem tudjuk, mit jelent egy peremvidéki kisfaluban országos hírű, Jó­zsef Attila-díjas költővé vál­ni! Kalász életének végpont­ján tisztán, érdemben dúsan megrakodva állhatott Terem­tője elé. Tudta, „nehéz a szó”, de az ő szava az örök Létből való részünk ebben a világ­ban, mert szólni annyi, mint szeretni. Kalász szerette szü­lőföldjét, népét, hazáját, em­bertársait. Hirdesse az emléktábla a szalonnai általános iskola fa­lán Kalász László emlékét, a költő „holtába nőtt remé­nyét”, valóra vált hitét: „de ez az ég / de ez a szél / de ez a domb / meg ez az ér meg­marad.” Tanítson bennünket arra, hogy számba vegyük napjainkat, „hogy eljussunk a szív bölcsességére!” Kalász László, a csupaszív pedagógus költő teljesítette mindazt, amire Perkupán, Szalonnán fiatalon elszegő­dött. Példája bizonyság és in­telem: „ha szeretet nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cim­balom”. Életművére is le­gyen érvényes a zsoltáros kö­nyörgése: „Az Úr jósága vir­­rasszon fölöttünk, / Őrizd meg kezünk munkáját!” Őrizze a Mindenható Kalász László kezének, eszének, szí­vének, istenadta tehetségé­nek munkáját, és adja meg nekünk, hogy szellemi-lelki gyümölcseit méltón őrizhes­sük. Gedeon-kastély falán emléktábla hirdeti a költő emlékét. Barátai tisztelői jöttek el a találkozói Dr. Cs. Varga István iro­dalomtörténész méltatta Kalász László munkásságát. Kalász László versei mintha rögtön meghalnék Mintha rögtön meghalnék úgy kellene élnem úgy kellene élnem születéstől halálig élesül nyakamra szél­tartó emberségben eresztgeti vérem Van itt talpam alatt füvek is tövis koszorúnak tőrként meredeznek tölgyfa kemény feszületnek még az útilapuk is szeg és kalapács bárddá élesednek szeg és kalapács lator is bőven megrepedezik a föld jobbról balról áhít beleesnem Pilátus rengeteg körül e szerelmes szülőföld dögivel hóhér és poroszló elveszett már engem majdcsak akad egy Krisztus is

Next