Déli Hírlap, 2002. április (34. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-22 / 93. szám
6 DELI HÍRLAP • VIDÉK Nyugdíjas, tűzoltó volt és szereti a természetet „Nincs szebb dolog, mint segíteni...” Az ózdi hétvégi telkeken barangolva ismerkedtem meg Németh Miklóssal, aki minden szabad percét a kertben tölti. Ezt meg is teheti, hiszen már nyugdíjas több mint tíz esztendeje, bár aktív dolgozó korában is ez volt a legkedvesebb elfoglaltsága... - Honnan van ez a természetszeretete? - Falun nőttem fel. Édesapám földműves volt. Már akkor szerettem az erdőt, mezőt, a természetet. Sokat jártunk gombázni, amit ma is nagyon szeretek. Amikor gombaszezon van, mindig „fűtik” a talpamat. - Hol született, és mikor került Ózdra? - Ibrányban születtem, régen. Az általános iskolába is ott jártam. Ennek befejeztével édesapámnak segítettem néhány évig a mezőgazdasági munkákban. Majd gondoltam egyet és jelentkeztem Ózdon tűzoltónak. Fel is vettek. Ekkor 1958-at írtunk. - Miért éppen tűzoltónak jelentkezett? - Mert három bátyám már az volt, és szerették ezt az izgalmas munkát. Egyébként nyolc testvérem volt, velem együtt kilencen voltunk, hat fiú és három lány. A lányok a faluban férjhez mentek, családot alapítottak. A fiúk, kettő kivételével, szétszóródtak. - Szülei élnek még? - Sajnos elég korán meghaltak. Édesapám hatvanéves korában. Amikor arra kényszerítették, hogy lépjen be a téeszcsébe, infarktust kapott. Édesanyám hatvannyolc éves korában hagyott itt bennünket. - Mi volt az első feladata élesben a tűzoltótestületnél? — Ma is jól emlékszem erre. Egerből hívtak bennünket, hogy segítsünk nekik Tamaleleszen, a malomtűznél. Segítettünk. Azt sem felejtem el soha, amikor egy fiatal nőt kellett kimenteni a kútból. De sorolhatnék számtalan esetet. Sokan el sem képzelik, mi minden előfordul az életben. - Mondana valamit a családjáról is? - Miért ne? 1962-ben házasodtam meg. Aki a feleségem lett, azzal a vonaton ismerkedtem meg. Tokajba utazott haza. Ápolónő volt. Az idén leszünk negyvenéves házasok. Ebből is kitűnik, hogy jól megértjük egymást. 1963-ban született meg Tamás fiunk. -Ő is tűzoltó lett ? - Nem, ő mérnök lett. Két évig az Ózdi Kohászati Üzemekben dolgozott. Felesége jogász. Erdőkertesen laknak. Két fiuk van. Nagyon szeretem a két írnokát, de ők is engem. Hátha valamelyikük tűzoltó lesz, ami nagyon szép hivatás. Annál nincs szebb dolog, ha bajba jutott embertársainkon segíthetünk. K. M. A régi szép (tűzoltó)idők Németh Miklós: „Ezeket a gombákat tavaly találtam...” 2002. április 22., hétfő A világon elsőként a Westelnél Teljes körű MMS-szolgáltatás Magyarországon Az Ericsson és a Westel elindította a világ első teljes körű, kereskedelmi multimédiás üzenetközvetítési szolgáltatását (MMS), amely az Ericsson MMS-technológiáján alapszik. A magyarországi mobilelőfizetők küldhetnek és fogadhatnak képeket, szöveget és hangot tartalmazó multimédiás üzeneteket. A Westel - a multimédiás üzenetközvetítés piacán egyértelműen vezető szállító Ericsson segítségével - világelsőként teszi tömegméretekben elérhetővé az MMS-szolgáltatást ügyfelei számára” - nyilatkozta Sugár András, a Westel Rt. vezérigazgatója„A magyar mobil ágazat innovatív piacvezetőjeként küldetésünknek tekintjük, hogy az embereket még közelebb hozzuk egymáshoz. Most például azzal, hogy megörökíthetik életük emlékezetes pillanatait és megoszthatják azokat másokkal.” A szolgáltatás bevezetésével a Westel 2 millió 750 ezer előfizetője számára - ez a hazai piac több mint 50 százalékát jelenti - vált elérhetővé az MMS. Kiemelkedő eredmény, hogy a Westel az MMS-szolgáltatást havidíjas és prepaid-kártyás ügyfelei számára is elérhetővé teszi már a bevezetés első napjától. Az MMS használata a SonyEricsson T68i mobiltelefonjára és CommuniCam NTM fényképezőgépére épül - a piacon kapható készülékek közül pillanatnyilag egyedül ezek képesek az MMS-t kezelni. „VÁNDORLÓ MADÁRPÁR Ez év áprilisától az Újváros teret díszíti Ózdon Nyírő Gyula Viaskodó madárpár című lemezplasztikája. Ez már a harmadik helye a műalkotásnak. Először - évtizedekkel ezelőtt - a Zrínyi és a Bolyki út találkozásánál lett elhelyezve, majd a Gábor Áron Ipari Szakképző Iskola udvarába telepítették. A madárpár innen „vándorolt” most az Újváros térre, bizonyára most már a végleges helyére. (Kerékgyártó Mihály felvétele) 99 Egy település - három hír Kocogóversenyt rendeztek Encsen az egészségügyi világnap tiszteletére az egészségügyben dolgozók. A rendezvény szlogenje ,A láb mindig kéznél van” volt. * A németországi Bad Dürrenberg hívta meg Encs önkormányzatának küldöttségét a 239. Kútfesztiválra. A rendezvény június 28-a és 30-a között lesz. * Az Összevont Tanulócsoportokban Tanítók Konferenciáját ismét megrendezik Encsen. A rendezvény anyagi kiadásaihoz az Oktatási Minisztérium 300 ezer forinttal járul hozzá. Közlemények : A tulajdonát képező, a 3. sz. főút melletti j - átellenben a Fábián autókereskedéssel 2,8 ha (27 919 m) terjedelmű szántó j művelési ágú területét, valamint 2J A tulajdonát képező, a 3-as sz. főút közelében az Agroker utcájában j 4,5 ha (45 325 m) térmértékű ingatlanokat értékesítésre kijelölte. I Vételi ajánlatokat a Mályi Községi Önkormányzathoz ! (cím: Mályi, Széchenyi u. 12. sz.). Érdeklődni lehet: 46/529-050,46/5294158 j Mindenféle Hordozható mobil garázsok eladók. Irányár: megegyezés szerint. Érd.: 30/945-8292. 181479 Vennék kidolgozott gimnáziumi érettségi tételeket, minden tantárgyból. Tel.: 46/353-614. 183374 PALATETŐK Beázó, elöregedett bontás nélküli felújítása. 30/9562-134. 184061 PALATETŐK bontás nélküli átfedése színes-mintás olasz anyag felragasztásával, 12 év gyári garanciával. 20/335-9032. 184025 Szivattyútechnika Szivattyú-, szivattyúalkatrész forgalmazás, javítás. 3532 Miskolc, Győri kapu 164. Tel/fax: 46/335-574. 183508 Alap, pince gépi ásása, homok, sóder, készbeton, törmelék szállítása kedvező áron. 30/9434-354. 163616 TAMÁSI ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA 26 év referenciával. Redőny, reluxa, harmónikaajtó, szalagfüggöny, napellenző, szúnyogháló 30%-os árengedmény. 46/324-825,20/942-5788. 176941 Homok, sóder, készbeton, termőföldszállítással kedvező áron eladó. 46/431-881, 30/276-3533. ________________________177976 Aszfaltozást, útépítést vállalunk garanciával. AD UTBAU Kft. 30/9313-794, 30/2835-523. 179440 Aszfalt komplett útépítést, kátyúzást, nyomvonal helyreállítását vállalom garanciával, közületeknek is. 30/2911-357.______179454 COLOR-SHOP! Redőnyök, reluxák, roletták, harmonikaajtók, szalagfüggönyök, napellenzők, hevederzárak 30% árengedménnyel! Részletre, garanciával! 46/349-815._____________176406 Szén, lignit, tűzifa eladó. Tüzelőutalványt elfogadunk. 46/374-769,30/273-3070. 182845 Termőföld-sóder-homok szállítás, gépi földmunka, épületek bontása. 20/9179-404, 46/406-712.176688 Palatetőre mintás bitumenes alpinlemez szigetelést vállalok garanciával. Érd.: 20/987-4669. ________________________181650 Tetőfedő munkák felújítása, kisebb javítások garanciával. Érd.: 30/225-0089.________183921 Lakásfelújítás, építés, teljes körűen szakiparonként, kőműves, ács, festő, víz, fűtés, villanyszerelés, burkolás stb. 30/2798-643, 46/376-860, 46/433-356. Gyors, szakszerű munkák! 184010 FÁK SPECIÁLIS KIVÁGÁSA. ZSOMBOLY KFT. (Stihl, Petz, Beal) 30/9679-151. 163258 Hívja Zolit! DUGULÁSELHÁRÍTÁS falbontás nélkül! Vízvezeték-szerelés. Hétvégi ügyelet 46/432-085, 30/903-2323.ALUMINIUMredőnyök rolós rovarhálók — Műanyag redőnyök — Napellenzők — Szalagfüggönyök — Roletták, reluxák KERESSE BEMUTATÓTERMEINKET! Cora Áruház üzletsor Tel.: 06/20/9581-493 Miskolc, Tízes honvéd u. 21/b Tel: 46/411-233 V 112143MW_#_1 Informatikusképzés Budapesten és Szegeden! Rendszerprogramozó, programozó, adatbázisadminisztrátor, rendszergazda, rendszerszervező szakok. Állami felsőfokú informatikai informatikusmérnöki képesítések. Legyen Ön is informatikus! www.szofi.hu 1/413-0860, 62/487-765. 165242 Autósiskolánkban gyorsított gépjármű-vezetői tanfolyamokat indítunk folyamatosan. Áprilisban 20% tandíj kedvezményt adunk. Személygépkocsi: 44 000 Ft, tehergépkocsi 60 000 Ft, autóbusz: 65 000 Ft, nehézpótkocsi: 40 000 Ft. Részletfizetés, típusválasztási lehetőség. Érd.: Miskolc, Király u. 25. Tel.: 46/358-080, 30/3128-048. ________________________175679 Tavalyi árak! Kereskedő-boltvezető, vendéglátó-üzletvezető, ABC- eladó tanfolyamok Miskolcon. Tanfolyami díj: 25 000 Ft/fő+vizsgadíj. Kedvező részletfizetési Jelentkezni lehet: Református Gimnázium, Miskolc, Kálvin u. 4. minden hétfőn és csütörtökön, 15.00- 17.00 óra között. Telefon: a 46/393-393-as vagy a 30/315-5148- as telefonszámon. Nyilvántartási szám: 09-0014-97 176173 Államilag elismert dajkaszakképzés Miskolcon: 1/276-5918. ________________________177666 A Tóth Autósiskola 2002 évben is folyamatosan indítja tanfolyamait „szgk." és segédmotor kategóriában. Következő tanfolyamok: GYORSÍTOTT 2002. április 29. 16 óra, HÉTVÉGI: 2002. április 20., 13.30 óra. Részletfizetési és konzultációs lehetőségek! Egészségügyi tanfolyam helyben. Jelentkezés: Miskolc, Széchenyi út 107.1. em. Tel.: 46/412-185, 506-309, 20/9428-095. webcím: http://tothautosiskola.klick.hu ________________________182705 Természetgyógyászati képzés indul mely államilag elismert ETI vizsgás. 46/525-288, 46/525-289. 183095 Személy-vagyonőr képzés indul Miskolcon, Kazincbarcikán, Tiszaújvárosban, 36 E Ft összköltséggel. Érd.: 30/283-6312. 184438 Áprilisi-májusi indítással Fodrász Lakberendező Gyógymasszőr Kereskedő-boltvezető III. Réz-láb ápoló műkörömépítő Számítástechnikai szeftenizemeltető képzéseket szervez. Érdeklődni: 46/413-621, 504-875 Jelentkezni: Meggyesalja u. 26. Görögország busszal, apartmanban május 20-29-ig már 21 000 Ft/főtől, május 27-június 5-ig 22 700 Ft/főtől. Spanyolország busszal, apartmanban május 17-26- ig 30 000 Ft/főtől, május 24-június 2-ig 31 500 Ft/főtől. Kérésére postázzuk katalógusunkat! Grand Tours, tel.: 52/448-348, 184215 Pedagógusok részére kínálunk nyári tengerparti táboroztatási lehetőséget Horvátországban. 30/9501-609, 183304 Társtours Utazási Iroda Miskolc, Széchenyi u. 14. Tel.: 46/505-482 10% előszezoni kedvezmények! Nyaralások, körutazások széles választéka, gyermekkedvezmények igénybe vehetők. Szervezők jelentkezését is várjuk! ! Műanyag nyílászárók gyártása, szerelése Belső faajtók, tetőablakok forgalmazása [ZKI SIMMA-BAU KFT. Nyíregyháza, Kállói út 18/a. Telefon: 42/460-830,mrnftx 42/460-831 Jwm Tel./fax: 42/460-826 • • • • ■3066 M/15HKC10» • •VRI • Háztartási felszerelés Fagylalthűtőpult 9 tégelyes, jó állapotban eladó. Érd.: 30/382-5742. 183662 Ruházat Minden kedden a Megyei Könyvtárban ZSUZSI TÚRI! Felnőtt- és gyermekruhák, cipők, táskák, lakástextil, függöny. Extra, darabos ruhák is! Várjuk szeretettel! 179005 Hirdessen az és a hasábjain! Építkezés /VXA 2ÖIDLÁNCOLAT Asztalos minőségű Szárított faanyag: V 45 000 Ft/m3 2" szélezetlen 43 750 Ft/m3 2" szélezett 52 500 Ft/m3 lambéria C minőség 990 Ft/m2 hajópadló C minőség 1 250 Ft/m2-től maradék HDF laminált szalagparketta 900 Ft/m2 az árak áfát tartalmaznak! Zöldláncolat Kft. 3527 Miskolc, Fonoda út 22—24. T.: 46/411-899 46/507-090 Bútor Kitűnő állapotú sarokülő-garnitúra eladó, plüss. 46/353-842 16 óra után, 20/955-6859 egész nap, 182809 Régiség Antik bútort, kályhát, órát, festményt, szobrot, porcelánt, népi dolgokat, egyebet vásárolok. 46/527-209. 175852 Antikvitás Régiségbolt Miskolc, Széchenyi u. 35. (a villanyrendőrnél). 46/321-123. Kp.-fizetés, szakbecsüs. 178578 Pénzügyietek Nem kap hitelt? Mi segítünk Önnek! 1 millió Ft-tól! Hívjon bizalommal! Hungary Home Kft. 42/310-200175640