Déli Hírlap, 2002. július (34. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
14 DÉLI HÍRLAP • SPORT Az ITU-TVK Világkupa tiszaújvárosi erőpróbáján 30 ország sportolói adtak számot tudásukról, s nemcsak a versenyzők, hanem a szurkolók is jelesre vizsgáztak. A drukkerhad mellett csak az elismerés hangján beszélhetünk a dr. Márkus Gábor és Márkus Gergely vezette 300 tagú rendezői gárda szokásos profi munkájáról. A 7200-nál is több résztvevőt számláló, a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi alapprogramja által is támogatott TVK Triatlon Nagyhét méltó befejezését jelentette Tiszaújvárosban a vasárnap már hatodik alkalommal megrendezett ITU-TVK Világkupa. A látványos Tisza-úszás, a belvárosi kerékpározás és futás ezúttal is igazi sportcsemegét nyújtott a pályák szélén szurkoló sokezres tömegnek. A házigazdák ezúttal sem voltak híján a rangos vendégeknek. A mezőnyben Európa-, világ- és olimpiai bajnok egyaránt felbukkant. Ez utóbbi, a svájci Brigitte McMahon nemrégiben hozta világra második gyermekét, melyet követően nem sokkal elkezdte gyűjtögetni a Világkupa-pontok számát. A férfimezőny kerékpározását egy motoros versenybíró alkalmi utasaként testközelből is megtekintette dr. Jánosi György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium vezetője, aki az eredményhirdetésnél is közreműködött. Rajta kívül szintén a befutást követő ceremónia díjátadója volt Marisol Casado, az Európai Triatlon Szövetség (ETU) spanyol elnök asszonya, Molnár József, a TVK Rt. vezérigazgatója és Márkus Gergely, az ETU főtitkára. - Az úszás az erős sodrás miatt nagy kihívást jelentett, de szerencsére sikerült összekovácsolnunk egy jó kerékpáros bolyt — mondta Siri Lindley, a női győztes. - A futás kezdetekor tudtam, hogy nagyon kemény iramot kell, hogy diktáljak, ha nyerni akarok, ezért az első 5 kilométert ennek megfelelő iramban teljesítettem. A táv második felére picit lelassultam, de a fantasztikus szurkolósereg segítségével újra nyerni tudtam a világ legjobb triatlonversenyén! - Az olimpia óta itt versenyeztem először olimpiai távú Világkupán - hangsúlyozta Craig Walton, a férfiverseny első helyezettje. - Az úszás könnyedén sikerült, így jó erőben kezdhettem a kerékpározást. A futásnál számítottam rá, hogy ukrán és cseh vetélytársaim komoly üldözésbe kezdenek majd, de szerencsére ezúttal én voltam a jobb. 1997-ben már nyertem itt Tiszaújvárosban, csodálatos érzés volt újra győztesként áthaladni a célvonalon. Marisol Casado asszony vendégként tekintette meg a 11 fordulóból álló idei sorozat hetedik, első európai futamát. A nemrégiben Győrben megválasztott sportvezető elmondta, hogy Tiszaújvárosban mindent rendben talált. Nagyon boldog, amiért eljött a magyar versenyre, ahol jó volt látni, hogy mindenki tudja a dolgát! (szűcs) 1 borsodi!Borsodi* Az élet habos oldala A HÉTVÉGE MARGÓJÁRA „Tiszaújvárosban mindenki tudja a dolgát!” Tg-*? íggjggv BORSODI Amerikai center a DKSK-nál Amerikai centert igazolt a DKSK NB I-es női kosárlabdacsapatát működtető gazdasági társaság - kaptuk a hírt Honos Pétertől, a DKSK Sport Marketing Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójától. A 23 éves Jill Chapman egy esztendőre kötelezte el magát a piros-fehérekhez. Szeptember második felében, esküvője után érkezik Miskolcra és 2003 nyaráig, a bajnokság befejeződéséig marad a borsodiaknál. A 196 centiméteres, 92 kilós, fehér bőrű sportoló legutóbb a WNBA-s Detroit Shock együttesében szerepelt. Ligaértekezlet Miskolcon Mindenkinek kedveznek A miskolci Selyemréten lévő Testnevelési és Sportintézet hétfőn délután adott otthont a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság Közép csoportja ligaértekezletének. A csapatok képviselőit a szövetség részéről Balázs András, Balázsi István, Andó József, Kurmai Zoltán és Tassy András tájékoztatta. A pontvadászat augusztus 10-11-én kezdődik, azt azonban figyelembe kell venni, hogy augusztus 10-e munkanap. Köszöntötték az újoncokat, a Miskolci EAFC, a Tiszatarján és a Forró képviselőit. A szövetség nagy tekintélyű elnöke hangsúlyozta, hogy a klubok valamennyi kérését teljesítik, ha valahol falunap, búcsú, vagy más rendezvény van, természetes, hogy a település csapata hazai környezetben szerepelhet. Ellentétes sorsolást kért a Mezőcsát és a Tiszakeszi, a Girincs és a Kesznyéten. Szombatonként játssza hazai mérkőzéseit a Tiszatarján, a Tiszakeszi, a Kesznyéten, a Sajószöged, a Miskolci EAFC és a Bükkszentkereszt. A rajt előtt a technikai bizottság tagjai valamennyi pályát felkeresnek és hitelesítenek. Gond esetén haladékot adnak, vagy hiánypótlásra szólítanak fel. Elkészült a sorsolás, amelyet lapunkban hamarosan közlünk. Az értekezleten megjelentek az egyik biztosító és bank képviselői, akik vonzó lehetőségeket kínáltak az egyesületek számára. A futball tehát, úgy tűnik, immáron megyei szinten is üzlet valamennyi szereplő számára. Kicsi a bors, de... Négy megye apróhirdetési újságja, BAZAR Keddenként keresse a rikkancsoknál és a hírlapárusoknál. Scolari bírálta Ronaldót Meglepő és váratlan nyilatkozatot tett Luiz Felipe Scolari, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelentette, hogy Ronaldo már sohasem lesz a régi. - Nincs százszázalékos fizikai állapotban és nem is lesz - mondta a szakvezető egy helyi rádiónak. - Ráadásul néha úgy viselkedett, mint egy elkényeztetett gyerek. A vb-n több alkalommal is szólnom kellett neki, hogy ne legyen önző. A világbajnokság brazil gólkirálya nem maradt sokáig adós a válasszal: - Nincs igaza a szövetségi kapitánynak, nem száz-, hanem kétszáz százalékos formában vagyok. Az igaz, hogy pokoli nehezen gyógyultam meg, de már teljesen egészséges vagyok, s azt hiszem, ezt a vb-n be is bizonyítottam. Én önző? Nem értem, Scolari miért mond ilyeneket. Ronaldo 1999 novemberében súlyos térdsérülést szenvedett a Lecce elleni mérkőzésen. Öt hónapig lábadozott, majd 2000 áprilisában lépett újra pályára, de hat perccel a találkozó kezdete után ismét elszakadt a térdszalagja. Azóta többször kellett hosszabb-rövidebb időt kihagynia, végül mégis bekerült a vb-csapatba, s aztán nyolc gólt szerzett. 2002. július 30., kedd Különleges ajándék Különleges ajándékkal lepte meg a nyolc napja már ötszörös Forma-1-es világbajnok, s a vasárnapi Német Nagydíjon is győztes Michael Schumachert a RTL televíziós csatorna: megkapta azt az autót, amellyel 1989-ben megnyerte a német Forma-3000-es bajnokságot. - Ez olyan, mintha karácsony lenne, teljesen meg vagyok lepve - mondta meghatottan a Ferrari sztárja. A klasszis pilóta állítólag gyűjti korábbi versenygépeit, s ez volt az egyetlen, amely még hiányzott a kollekciójából. Jánosiék másodikok A férfiaknál a Koch testvérpár, a nőknél a Nyári, Héjjas duó nyerte a 2,5 millió forint összdíjazású strandröplabda országos bajnokság 3. fordulóját, amelyet a Dombóvár melletti Gunaras-fürdőn rendeztek. Ezen a tornán eldőlt, hogy melyik nyolc-nyolc csapat állhat rajthoz a jövő hétvégi (augusztus 3-4.) siófoki döntőben. Jól szerepelt a kazincbarcikai Jánosi Gábor, Tóth Gábor duó, amely csak a fináléban kapott ki, ott is nagy csatában. Eredmények, 3. forduló. Férfiak, a 3. helyért: Rácz, Buday-Haltrich, Vejtey 25-21. Döntő: Koch R., Koch N.-Tóth, Jánosi 26-24 Nők, a 3. helyért: Bonczos, Villányi-Józsa, Jaczkó 25-19. Döntő: Nyári, Héjjas-Gudmann, Mester 25-21. A három forduló alapján az első nyolc helyen végzett páros került be a döntőbe. Az összesítésben a Jánosi, Tóth egység gyűjtötte a legtöbb pontot (70), így első kiemeltként vághat neki a finálénak. Rivaldo elkelt Az AC Milan 3 éves szerződést kötött Rivaldóval, a világbajnok brazil labdarúgó-válogatott egyik legnagyobb sztárjával. Az FC Barcelonától érkező klasszisért nem kell átigazolási díjat fizetni, de ez sem jelenti azt, hogy a milánóiak olcsón szerezték volna meg. Az olasz sajtó szerint ugyanis a 30 éves csillag fizetése 4.5 millió euró lesz szezononként. Az érintettek csaknem egy hétig tárgyaltak, miután a spanyol klub múlt vasárnap felbontotta Rivaldo 2003 nyaráig szóló szerződését. - Örülök annak, hogy az AC Milanhoz kerülök. Itt úgy kezelnek, mint egy világbajnokot - mondta a dél-amerikai futballista. Rivaldo sorsa azután pecsételődött meg Barcelonában, hogy az egykori vezetőedző, a holland Louis van Gaal visszatért. A két, rendkívül határozott egyéniség kapcsolata még a tréner korábbi, spanyolországi tevékenykedése alatt romlott meg, s azóta sem javult. Rivaldo már meg is mutatta a fotósoknak milánói új mezét. Vízparti Ózdon Az ózdi strandfürdő vasárnap adott otthont a Vízparti Vidám Parti elnevezésű szabadidős rendezvénynek. Az egész napos eseményen kétszázan vettek részt. A győztesek, labdarúgás: Index (ózdiak), hollandok és németek is indultak. Röplabda: Másnap (ózdiak). Streetball: Tátrai zergék (ózdiak). Kosárra dobás: Molnár Dezső. Büntetőrúgás: Szögedi Szilárd. Sakk: Bornemissza Sándor. Asztalitenisz: Gácsik Attila. Célbanyitás: Balogh Sándor.