Déli Hírlap, 2002. július (34. évfolyam, 151-177. szám)

2002-07-31 / 177. szám

10 DÉLI HÍRLAP • KULTÚRA íjászok, lovagok, huszárok, dragonyosok ROZVAD VEZÉR SEREGE Történelmi forgatag Diósgyőrben íjászverseny, várszínházi es­ték, középkori várnapok - eze­ket kínálja augusztusra a diós­győri várban az Ady Művelődé­si Ház, a programok szervezője. A három rendezvényi sorozat­ első eseménye az Arany Nyíl névre ke­resztelt történelmi íjászverseny, amelyet először tavaly hirdettek meg. Most szombaton és vasárnap a versenyzők három nappali és egy éjszakai fordulóban - síkban és tér­ben készített (2D és 3D) célpon­tokon - mérik össze íjászügyességü­ket. A versenyen csak történelmi íjakkal és favesszőkkel lehet részt venni. ■ Lajos király keresi... A látványos megnyitó szombaton délelőtt 10 órakor lesz, ezt követi az első forduló. Délután 2-kor kezdő­dik a második, este 9-kor a harma­dik (fáklyás), vasárnap délelőtt 10- kor a negyedik. Ez utóbbival párhu­zamosan rendezik meg a Lajos ki­rály keresi íjászát elnevezésű, ama­tőröknek meghirdetett versenyt. (Az eredményhirdetés vasárnap 1 órától lesz.) A szombati programot színesíti az a fél 6-kor kezdődő lo­vas harci bemutató, amelyet a Rozvad Vezér Serege Hagyomány­­őrzők elnevezésű csapat prezentál. Mindkét nap lesz népi kismester­ség-bemutató és népművészeti vá­sár. A Diósgyőri Várszínházi Estékből immár a tizenegyediket rendezik meg. Az első előadás a Kaviár és lencse lesz, 13-án. A Kassai Thália Színház produkcióját 18-án is meg­tekinthetik az érdeklődők. A hatá­ron túli magyar társulatok sorában a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház a második, ők 14- én mutatják be a várban Boccaccio­­darabjukat, a Sólyompecsenyét. Szabó Magda Régimódi történet cí­mű színművét a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulata adja elő 16-án, a Komáromi Jókai Szín­ház pedig az Indul a bakterházzal érkezik 19-én. A színházi esték fél 9-kor kezdődnek. A harmadik Középkori Várna­pok, vagyis a diósgyőri történelmi forgatag sok-sok programja 17-18-19-én szórakoztatja az ér­deklődőket. A lovas hadijátékok kö­zött lesz lovagi torna Nagy Lajos udvarában, török-magyar párvia­dal, összecsapnak a lovas huszárok és a császári dragonyosok. Az első nap éjszakáján zajlik a fáklyás kö­zépkori karnevál, benne hastáncos­nőkkel, tűznyelővel, pajzán bábjá­tékkal, vásári komédiásokkal, mu­tatványosokkal.­ ­ Időutazás a közép­ko­rba Mindhárom nap időutazás Nagy Lajos korába: a megelevenedő kö­zépkorból kereskedők, lovagok, kol­dusok, zenészek, „mindenféle egyéb népségek” lépnek elénk, kö­szönhetően az Ady amatőr színját­szóinak, az Art Kommandó tagjai­nak. A fogadóban ez alkalommal is Nagy Lajos-dénár a fizetőeszköz. Vasárnap (18-án) délelőtt 10 órától a Hattyúdal Színház mutatja be gyerekeknek szóló előadását - cí­me: Szent László királynál -, bál­vány méretű óriásbábokkal, masz­kot váltó élőkkel, szoknyabábokkal és ősi hangszerekkel. 2002. július 31 szerda Miskolci moziműsor Augusztus 1. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30, PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30, Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Augusztus 2. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30, PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30. Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Augusztus 3. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30, PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30. Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Augusztus 4. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30. PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30. Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Augusztus 5. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30, PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30. Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Augusztus 6. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30, PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30. Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Augusztus 7. Kossuth mozi: SZÖRNY RT. (szinkronizált animációs film) 16.30. PÁNIKSZOBA (amerikai thriller) 18.30 és 20.30. Hevesy filmklub: A ZONGORATANÁRNŐ (francia film) 17.00, 19.15 és 21.30. Igényes, Nagy méretű Családi Házat BÉRELNEK MISKOLCON, HOSSZÚ TÁVON KÜLFÖLDI HÁZASPÁR RÉSZÉRE. Ajánlatokat az, alábbi telefonszámra várjuk: 20/424-0289,30/229-1210. Hőszigetelő alumínium és műanyagrendeny, reluxa, roletta, szalagfüggöny, plíszefüggöny, harmónikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, napellenző tavalyi árakon 10-30% kedvezménnyel, garanciával Tel.: 46/505-140, 48/313-347 711743 INGATLANT AJÁNL Ház Alsózsolcán összkomfortos, telefo­nos, jó környezetben lévő családi ház eladó. 1,5 szobás, 2. emeleti lakást beszámítok. Érd.: 20/915-3016. Házkeresés Országos hálózatunk keres el­adásra szánt ingatlanokat hazai és nemzetközi ügyfeleink részére, 1-266-7276,1-317-3747. 221401 Lakás Sátoraljaújhely Vasvári Pál utcában magasföldszinti 41 nm-es lakás felújított fürdőszobával 3,8 M-ért eladó. 47/321-650, 30/229-9689. 221415 Miskolc, Plazánál 3 szobás, polgári lakás garázzsal, pincével eladó. Ügyvédi irodának, orvosi ren­delőnek stb. Iránynál: 15 M Ft. Érd.: 20/427-8778. 221511 Belvárosi 57 m² + galériák luxus öröklakás és 34 nm-es dupla garázs a Rákóczi u. 9. sz. alatt eladók. I.ár: 10,5 M Ft. 30/9584-052 . 222002 Miskolc, Corvin u. 15. alatt 2 szobás, 9. emeleti, lomtárolós részben felújított lakás eladó, vagy Szent László, Mátyás király út környékére cserélhető. Ár: 4,2 M Ft. Érd.: 46/345-790 este. 222797 Miskolc, Jókai lakótelepen 2. emeleti, 2 szoba, gardróbos, megkímélt lakás eladó. Tel.: 46/344-971.__________223338 Bíró utcai 2 szobás, II. emeleti erké­­lyes, műanyag ablakos lakás, 4 szintes épületben eladó. Irányár: 4,65 M Ft. 20/3 1 08-23­3 . 223516 Hegyalja utcai, VI. emeleti, 28 nm-es garzoniakét eladó. Irányár: 2,9 M Ft. Érd.: 20/4470-829. 223519 Miskolc Kazinczy utcai 111 nm-es lakás azonnali beköltözéssel eladó. Ár: 12 M Ft Érd.: 30/9456-239. 222897 Miskolc, Jókai lakótelepen 2. eme­­­leti, 2 szoba, gardróbos, megkímélt lakás eladó. Tel.: 46/344-971. 223372 Lakáskeresés Külföldi befektetők részére eladó ingatlanokat keresünk! 1-210-4904,210-4673. 221966 ALBÉRLET Miskolc, Jókai lakótelepen, belvárosi, 1,5 szobás, összkomfor­tos, jó állapotú, üres lakás, igényesnek, kulturált lakókör­nyezetben, hosszú távra kiadó. Ár: 29 E Ft/hó+rezsi+2 havi kaució. Érd.:30/299-7139._________222809 Kis-Hunyad utcában, 2 szobás, bú­torozatlan lakás kiadó. Érd.: 20/9465-682.________223278 Diósgyőrbe szoba, konyha, előszo­ba bútorozva, félkomfortos nyugdí­jasnak, dolgozónak kiadó. Ár: 8 e Ft+rezsi Érd.: 46/331-841 223392 Üdülő, üdülőtelek Kistokaji tónál tetőtérbeépitéses kőház pincével, garázzsal eladó. Stég, fúrt kút, áram van. Ár: 2,2 M Ft. Érd.: 30/2722-356. 223622 Vállalkozásra Miskolc, Déryné u. 8 vendéglátó egység tulajdonjoga eladó: 30/925-6852. 221122 Garázs Király úti garázs tartósan kiadó. Érd.: 46/363-887. 222917 A HIRDETÉS A LEGJOBB BEFEKTETÉS! A HAVASI Fémtechnik­ai és Fővállalkozó Kft. azonnali belépéssel felvesz: alumínium, acél és műanyag NYÍ­ÁSZÁRÓK GYÁRTÁSÁBAN, SZERELÉSÉBEN JÁRTAS SZAKMUNKÁSOKAT, VALAMINT SZERKEZETLAKATOSOKAT, ASZTALOSOKAT. Ftltitel: miskolci vagy Miskolc környéki állandó lakhely, 24-38 éves korhatár. Fizetés megegyezés szerint Jelentkezni: naponta S-15 óráig a 46/346-125,46/4134­ 45 tronszámokon Minősített hegesztőket KO, W01, W02, C02, izometriás cső­szerelőket és szerkezeti lakatosokat keresünk változó munkahelyre. Érd.: 20/9945-168, 30/272-5613.________________220942 Gondozót keresünk Edelényben, saját otthonában egyedül élő idős férfi mellé, hosszú távra, ottlakás­­sal, egyedülálló idősebb hölgy személyében. 30/9536-331. 222109 Ausztriai, németországi munkale­­hetőségekl Tel.: 30/4134-950. www.westherald.hu_____222437 Fodrásztanulót miskolci szép­ségszalonba felveszek. Tel.: 30/9632-900.________________222668 Sertésvágó és -csontozó, pulyka­daraboló és csontozómunkára keresünk húsipari szakmunká­sokat, Németországba. Jelent­kezési lap telefonon kérhető: First-Food Kft. 1-438-4861, 1-438-4863, fax szám: 1-326-1260. 223106 C kategóriás jogosítvánnyal rak­tárost keresünk. Érd.: 20/5544-369._______223117 Elektro-, elektronikai műszerészt, technikust, mérnököt keres szak­mailag igényes fővárosi székhelyű orvostechnikai Kft. Térítésmentes szállás, utazási költségtérítés. Be­tanítás, továbbképzési lehetőség. Kezdő szakemberek is jelent­kezhetnek. Orvosi készülék­ismeret, gk. vezetői gyakorlat előny. Részletes szakmai önélet­rajzzal: Medihead Kft. 1241 Bu­dapest Pf .: 197. vagy E-mail: serv­­ice@medihead.com. Tel./fax: 06-1 - 334-3809. Érdeklődés telefonon 17-21 óra között, fax folyamatos. 219684 AvI minősített hegesztőket és csőszerelőket felveszünk. 46/439-320.____________221645 Vagyonőröket, nőket és angol­­nyelv-tudással rendelkezőket is keresünk Bp.-i munkahelyekre. Szállás megoldható. T.: 1-221-8235.__________222050 AXON Kft. felvesz gödöllői telep­helyre kétműszakos betanított munkára női munkatársakat. Szál­lást, utazást biztosítunk. Jó látás­sal, kézügyességgel és ál­lóképességgel rendelkező hölgyek jelentkezését várjuk. Érd.: 22/505-437,__________222849 Németországi munkavégzésre keresünk minősített alu- és saválóhegesztőket kiemelt kere­seti lehetőség hosszú távon. Németnyelv-tudás előnyt jelent. Érd.: 46/563-241._________223464 Tartós munkahelyre festő-mázoló szakmunkások jelentkezését vár­­juk. Tel.: 46/315-000. 223499 A megyében felvételre keresünk magas kereseti lehetőséggel, kor­határ nélkül érettségizett, agilis, kreatív munkatársakat, hirdetés­­szervezőket, telefon ügyelete­seket. Jelentkezés válasz­­borítékkal "Hosszú távú" jeligére: Prescomp Iroda Budapest 1024 Buday László utca 5/B. 223528 Budapesti központú számítástech­nikai cég borsodi és hevesi kiren­deltségére keres­ üzletkötőket, területi képviselőket. 30/400-6741, 46/352-411/182 mellék: 30/304-2110.____________223554 Asztalos és lakatos munkára vár­juk fiatalok jelentkezését. MIND­DIÁK Iroda, Tel.: 46/509-688. _____________________223560 Keresek olyan nyugdíjas sza­kácsnőt, aki üzemi konyhán, il­letve gyermekélelmezés területén dolgozott. Lehet konyhalány is. 46/327-967._____________223562 Szeptember 1-jétől keresek fiatal felszolgáló hölgyeket. Nem fontos a szakmai gyakorlat, csak felszolgáló legyen. Érd.: 46/327-967.____________223567 Építőipari cég felvesz azonnali munkakezdéssel kőműveseket, segédmunkásokat, két fő ácsot. Érd.: 30/2542-914, 46/433-229. 223197 Közelmúltban nyílt szálloda és ét­terem keres vendéglátói szak­ismerettel is rendelkező munkatársakat recepciós és fel­szolgáló munkakörbe. Miskolci lakhely lehet előny. Érd.: 20/9276-383. 223580 Felszolgáló pultost felveszünk. Érdeklődni személyesen vagy 46/562-564. Vágvölgy Orsolya ___________223670 Hegesztőt, lakatost, csőszerelőt felveszek. Tel.: 20/3275-272 . 223701 Biztonsági őröket és kazánkezelői végzettséggel rendelkező biztonsá­gi őröket keresünk miskolci munka­­helyre. Érd.: 70/330-2418. 223751 Kecskemétre vasszerkezet gyártásához keresünk lakatosokat, III. festőket. Érd.: 20/2368-674, 30/205-6462._________________223775 Munkalehetőség 18 év feletti fiú diákoknak Jászberényben, szállás­sal. Kereset: 288-662 Ft/óra. Érd.: Diákmunka Központ, 56/412-279, 30/445-6919.____________223829 Szakképzett felszolgálót felveszünk Idegennyelv-tudás előny. Érd.: 20/443-6954._________________223840 Kft. keres hidraulikában jártas autószerelőt földmunkagépek javítására és esztergályost. Tel.: 46/508-156.__________223850 Miskolci sörözőbe gyakorlattal ren­delkező miskolci pultos hölgyeket keresek. Érd.: 30/276-7491. 223871 A Hotel Palota Lillafüred azonnali belépéssel úszómestert keres. Jelentkezni: 46/331-411. Állást keres 29 éves férfi érettségivel, számítógépes ismeretekkel, kereskedelmi végzettséggel, jo­gosítvánnyal állást keres. Tel.: 20/5863-117.________219909 Német nyelvből oktatást, kor­repetálást, pót- és nyelvvizsgára felkészítést vállalok. Tel.: 20/362-1121.________221261 Kazánkezelő biztonsági őrként is munkát keres vállalkozóival. Érd.: 20/316-8482.___________222018 Gépészüzemmérnök, acél­szerkezetgyártó szakmérnök B kategóriás jogosítvánnyal, nagy szakmai-vezetői gyakorlattal ál­lást keres. Érd.: 16 után 46/416- 718, 30/470-0291-es egészna­p^ Érettségizett szakmával, B. kat. jogosítvánnyal, vagyonőrvizsgá­val megbízható 29 éves fiatalem­ber állást keres. Érd.: 20/4512-817. _____________________223449 Titkári, pénzügyi ügyintézői végzettséggel, sz­épes is­meretekkel, gépírás, gyorsírás tudással, német nyelvism. 22 éves miskolci hölgy állást keres. Érd.: 20/560-4692. 223658 ÓZDI, SAJÓSZENTPÉTERI, EDELÉNYI, PUTNOKI LAKOSOK FIGYELEM! A fenti területekre az Inform Média Kft. hírlapkézbesítőket keres. Elvárásaink: - megbízható, pontos munkavégzés - rugalmasság Amit kínálunk: - folyamatos munkavégzés biztosítása - korrekt feltételek - megfelelő javadalmazás Érdeklődni: a 80/203-952-es ingyenes, vagy a 20/958-9926-as telefonszámon lehet. JELENTKEZZEN MOST

Next