Déli Hírlap, 2002. augusztus (34. évfolyam, 179-203. szám)

2002-08-02 / 179. szám

4 DÉLI HÍRLAP • TÁRSADALOM AZ EMBEREK NEM SZERETNÉK, HA ELHALLGATNÁK Becsapódás vagy ODA SEM FIGYELTEK • NAGYOBBRÉSZT NEM HISZIK • AZÉRT TITKOLNI NEM KELL Az utóbbi napok vezető hí­re volt, hogy pontosan a Föld felé halad egy kisbolygó. Ki­számolták, hogy 2017-ben be­csapódik bolygónkba. Kide­rült azonban, hogy nem olyan rossz a helyzet, mint azt sokan feltételezték, a két bolygó valószínűleg sosem fog találkozni egymással, vagy ha mégis, akkor szám­talan megoldás van az ütkö­zés elkerülésére. Az eset mi­att azonban több szervezet, például a NASA is felvetette, hogy a hasonló eseteket nem kellene a nyilvánosság tudo­mására hozni, mert csak fe­lesleges riadalmat okoznak. A 2002 NT7 névre keresztelt aszteroidát július elején vették észre. Az égitest másodpercen­ként 28 kilométeres sebességgel kering a Nap körül, s ha becsa­pódna bolygónkba, akkora pusz­títást vinne végbe, mint 1000 tonna TNT. Ez azt jelenti, hogy akár egy teljes kontinenst is ké­pes lenne elpusztítani. Aztán ki­derült, hogy a számítások nagy része felületes, sőt a hátralévő tizenhét évben még annyi min­den történhet, hogy meg sem le­het pontosan saccolni azt, randi­zik-e a két bolygó. * A katasztrófa elhalasztva Az emberek nagyobb része oda sem figyelt a dologra, vagy ha el is olvasta a híradásokat, nem törődött vele. Ez annak az eredménye, hogy számtalanszor hallhattunk már feltételezése­ket a világvégével kapcsolatban, sőt néhány lehetséges időpontot szerencsésen már át is vészel­tünk. Ennek megfelelően a leg­többen nem veszik komolyan a felröppenő híreket, amelyek a vi­lágvégét vetítik előre. Voltak azonban olyanok is, akik nagyon is komolyan vették a dolgot. A világban sokan van­nak meggyőződve róla, hogy va­lamilyen katasztrófa vagy egy atomháború elpusztíthatja a Földet vagy legalábbis az embe­rek nagy részét. Az „elhalasz­tott” bolygókatasztrófa miatt mindenesetre több szervezet, így a NASA is elgondolkodott kicsit és felvetették annak lehetőségét, hogy ilyen esetekben nem kelle­ne a nyilvánosságot tájékoztat­ni, csak akkor, ha biztos a ka­tasztrófa, mert így fölösleges ria­dalmat okoztak.­ ­ Elvárható a tájékoztatás A témáról megkérdeztük olvasóinkat is, akik - bár nem mindannyian figyelnek oda a­­ hasonló beje­lentésekre - ab­ban mind­annyian egyetértettek, hogy tit­kolni semmiképp sem szabad. Ötvösné Tirpák Mónika (képün­kön) nem hisz a babonás dolgok­ban, viszont ha egy csillagász mondja, akkor abban lehet vala­mi. Azt természetesnek tartja, hogy az ilyen híreket „címlapon” hozza a sajtó, hiszen ez növeli az eladást. Az embereket pedig mindig érdeklik az ehhez hason­ló témák, mert megmozgatja a fantáziájukat. Ha reális a ve­szély, akkor elvárhatónak tartja, hogy tájékoztassák róla az em­bereket. Bán­kúti Krisztina (képünkön) nem igazán ve­szi komolyan a hasonló beje­lentéseket, na­gyon jó helyről jött információ­nak kell lennie annak, amit készpénznek vesz. Eltitkolni semmiképp sem lenne szabad, mert olvasónk véleménye sze­rint az még nagyobb zavart okozna, a bolhából könnyen ele­fántot csinálnának az emberek. Lengyel Attila (képünkön) nem igazán fi­gyel a hasonló hírekre, ennek az is az oka, hogy nem iga­zán érdekli a téma. Az vi­szont biztos, hogy negatív dolog lenne, ha titokban tartanák, igenis mondják el, ha ilyesmiről van szó. Bakos Zoltán (képün­kön) figyeli a hasonló híre­ket, az aszteroi­da történetében is naprakész, de úgy van ve­le, hogy hiszi is, meg nem is. Tragikusan azért nem fogja fel a dolgot, és nem kezd őrült bevásárlásba, szerin­te az emberek véleménye is meg­oszlik az ilyen témában. Eltit­kolni azért mégsem kellene. Szintén odafigyel a híradásokra Mudri László (képünkön), meghallgatja, de nem foglal­koztatja vére­sen komolyan. Messze is lett volna az idő­pont, és renge­teg fontosabb dolog is van. Titko­lózni semmiképp sem szabad, már csak azért sem, hogy ne egyes emberek döntsék el, mit lehet nyilvánosságra hozni és mit nem. Sok dologban így is ho­­mályosítanak a szakemberek, ilyen az ufó-kérdés is, amiben emiatt nem tud az átlagpolgár tisztán látni. H. I. Kulturális béremelés Közalkalmazotti béremelésről szóló ágazati megállapodást kö­tött tegnap a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Köz­­gyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete és a Művészeti Szakszervezetek Szö­vetsége. A szeptember 1-jétől esedékes emelés nemcsak a kul­turális szféra közalkalmazotti jogviszonyban lévő munkaválla­lóira érvényes, hanem kiterjed az egyéb foglalkoztatási jogvi­szonyú dolgozóira is. 2002. augusztus 2., péntek GLÓBUSZ Tojással dobálták meg II. Erzsébet brit ural­kodó Rolls-Royce-át Észak-Angliában. A tojások a kocsi szélvédőjén és az egyik oldalsó ablakon landoltak. A rendőrség őrizetbe vett két 17 éves fiatalt. * Az amerikai külügyminiszter szerint kormá­nya még egyáltalán nem döntött arról, hogy in­­dít-e bármiféle katonai akciót Irak ellen. Colin Powell sokkal fontosabbnak tartja azt a megál­lapodást, amit a terrorizmus elleni fokozott együttműködésről köt az Egyesült Államok tíz délkelet-ázsiai országgal.* Egy ismeretlen betegség szedi áldozatait Ma­dagaszkáron, eddig 62 ember halt meg benne. A tünetei az influenzához hasonlóak. A betegség fejfájással kezdődik, és fáradékonyság, gyomor­görcsök gyötrik a pácienseket. * Az izraeli hadsereget csütörtök reggel a leg­magasabb fokozatú riadókészültségbe helyez­ték. A Jordán nyugati partvidékéhez csatlakozó területeken megerősítették az izraeli határ­rendőrséget, és a városok közelében új ellenőr­ző pontokat létesítettek. * Muzulmán szélsőségeseket tettek ártalmat­lanná az indiai biztonsági erők abban a hajtóva­dászatban, amelyben egy indiai katona és négy szeparatista fegyveres halt meg. * Oroszországban augusztus 1-jétől 16 száza­lékkal, 400 rubelre emelkedett a lakossági fo­gyasztásra szánt földgáz ezer köbméterenkénti nagykereskedelmi ára. A földgáz fogyasztói árát a regionális energetikai bizottságok határozzák majd meg. * Japán és Észak-Korea megállapodott abban, hogy két év szünet után augusztus végén újra tárgyalásba bocsátkozik kapcsolatainak norma­lizálásáról. * Oroszország legfelsőbb bírósága tegnap jóvá­hagyta a Viktor Kalj­agyinra kémkedésért kirótt tizennégy éves szabadságvesztést, amelyet ta­valy október 31-én szabott ki rá a moszkvai te­rületi bíróság. Vöröshagyma nagy tételben eladó. Tel : 30/3211-710 . 225088 Állatok Választási malacok és vemhes anyakocák folyamatosan eladók. Érd.: 30/935-8155.________223556 Pecsenyecsirke- vásár, Ócsanálos, Baromfitelep. Tel.: 30/3604-527. Gépek, felszerelések 2,5 m-es függesztett tárcsa csipkés levelű, újszerű állapotban eladó. Érd.: 20/9928-150. 223394 Használt német mg. gépek, függesztett tárcsák, 2 dobos fűkaszák, permetezők, ekék, vetőgépek, rendsodrók, egyéb gépek eladók. Érd.: 30/403-8867, Szerencs. 223953 Augusztusi TRAKTORAKCIÓI Vásároljon MTZ traktort nálunk! Az ÁLLAMI TÁMOGATÁS felét mi fi­zetjük! További gumi- és munkagép­akció! Akció a készlet erejéig! Érd.: 4400 Nyíregyháza, László u. 25. Tel.: 42/400-803, 30/207-62-69. (az Inter- Spar áruházzal szemben). 224176 4 fejeseke, T 188 Weimár, 1,5 T diesel targonca rendkezelő eladó. Ár: 120 E Ft-1,8 M Ft. Érd.: 30/9580-941. 224500 Renault Scénic 1.6 2001 extrákkal eladó kedvező részletfizetési lehe­tőséggel. Ár: megegyezés szerint: 20/9474-946, 46/431 -280. 224626 Dobozos AVIÁT, IFÁT keresek bon­tásra. ONGAKER KFT. Onga. Érd.: 46/464-220. 224653 Ford Escort 1.3 (1982-es, 5 sebes­­séges, 5 ajtós, ezüstmetál) 2004. 02-ig műszakival, arignóval.Jó ál­lapotban eladó. I.ár: 229 000 Ft 46/414-639,18-20 között 224944 Volkswagen Polo, 1.3 diesel, 88-as évjáratú eladó, jár.: 450 E Ft. Érd.: 20/4488-272.________223817 Lada Samara Encs körzetében eladó, 9 éves, 5 ajtós, bordó, 5 sebességes, katalizátoros, 1 év műszakival, újszerű állapotban Tel.: 46/326-237._________225052 VW Golf, 1.9 GTTDI, '95-ös, 3 aj­tós, zöldüvegekkel, állítható ülés- és kormánymagassággal, GT fel­szereltséggel eladó. Irányár: 1,85 M Ft. Érd.: 20/421-4341,________ Ford Escort, 1.6, benzines, bordó, 1986-os, 2 év műszakival eladó. Érd.: 30/9783-026, 46/319- 469. 1994-es Peugeot 205 Xad, 1.9, die­sel kisteherautó eladó. Műszaki 2004.04., zölkártya 2003.06. hóig érvényes. Kisfogyasztású­ Ár: 650 000 Ft+áfa. Érd.: 20/9789-744. Utánfutó, 500 kg teherbírású, egyedi gyártmányú, áron alul ela­dó. Érd.: 46/334-668, 19 h után. Weimar T. 174-es rakodógép eladó. Tel.: 30/2827-053 . 223209 Motorkerékpár Yamaha kismotor jó állapotban, utánfutó, újszerű állapotban eladó. Érd.: 30/504-8992 . 223886 Novajidrányban eladó 3 szobás, fürdőszobás, gázfűtéses nagy ház kerttel áron alul. Minden megoldás érdekel. Érd.: 4&352-184,16 óra után. Miskolc, Tutto Mobili mellett családi ház, 65 nm, 200 négyszögöl telek eladó, láz: 7,5 M Ft. 46/333-047.222312 Frekventált helyen, Miskolc, Csabai kapu 41., felújításra szoruló, kétszintes családi ház eladó. Érd.: 46/363-835.___________222925 Diósgyőrben frekventált helyen tel­jesen közművesített lakóépület, te­tőtér-beépítési tervvel eladó. Üzlet­nek, irodának kitűnően alkalmas. Irányár: 13,5 M Ft. Tel.: 46/370-565 vagy 30/9483-326.________223259 Erdész utcai 168 nm-es, két generá­ciónak is alkalmas családi ház, 4 szoba, hall, ebédlő, 358 nm-es tel­­ken eladó. Érd.: 20/5339-090 223566 Alpesi típusú, 2 szintes, 16 nm-es faház eladó. Érd.: 49/440-764 az esti órákban.____________________223848 Eladó Miskolc, Győri kapuban 3 szobás családi ház, melléképület, garázs. Érd.: 46/316-466. 219092 Miskolc, Feszty­­ utcai, családias ház, garázzsal, műhellyel, ipari árammal, 700 nm gyümölcsössel, kedves szomszédokkal, buszmegálló mellett, 1440 nm telken eladó, jár.: 23 M Ft. Érd.: 20/438-1446. 222810 Mályiban 220 nm, 2 generációs cs. ház 170 nől telken garázzsal eladó. 17,6 M Ft. Tóth 30/2978-741. 224365 Miskolc zöldövezetében, 85 nm-es, összkomfortos családi ház különál­ló épülettel, nagy kerttel, kis pincével eladó. Ár: 6,2 M Ft, Érd.: 46/439-141. Megtekinthető: hétvé­genként______________224371 Abaújszántói 2 szintes, központi­­fűtéses családi ház 2600 m' telken, nagy udvarnál, gyümölcsöskerttel, az alsó szinten működő vendéglátó helyiséggel szép környezetben eladó. Láz: 6 M Ft. 47/330-438.224553 Felsőzsolca, Béke utcai 3,5 szobás, összkomfortos, nappalis, gáz­­központi f­űtéses, kiváló állapotú családi ház jó lakókörnyezetben, rendezett kerttel eladó. Irányár: 15,5 M Ft. Érd.: 20/9445-320. 224836 Hercegkúton összkomfortos családi ház eladó. Tel.: 46/312-048, 46/312-906.____________225025 Alsózsolcán összkomfortos, telefo­nos, jó környezetben lévő családi ház eladó. 1,5 szobás, 2. emeleti la­­kást beszámítok. Érd.: 20/915-3016. Országos hálózatunk keres eladás­ra szánt ingatlanokat hazai és nemzetközi ügyfeleink részére. 1-266-7276, 1-317-3747. 224091 Lakás Miskolc, belvárosban kiadó 90 nrf­­es, galériás épület üzlet vagy Iroda céljára, reprezentatív. Tel.: 20/388-3122. 215090 Miskolc, Jósika utcai, keleti fekvésű, 1+2 fél szobás felújított, III. emeleti lakás üvegezett erkéllyel, tiszta lépcsőházban, önálló pin­cerésszel eladó. Irányár: 3,95 M ft. Tel.: 46/364-946._________223034 Jókai lakótelepen 1+2 fél szobás, 61 nm-es lakás eladó. Irányár: 4,8 M Ft. Érd.: 20/340-9943. 222977 Tizeshonvéd u. 8., 2 szobás, erké­­lyes, parkettás, járólapos lakás eladó, láz: 4,8 M Ft. 46/323-962. ____________________223275 Miskolc, Jókai lakótelepen 2. emeleti, 2 szoba, gardróbos, megkímélt lakás eladó. Tel.: 46/344-971._________223338 Miskolc, Jókai lakótelepen 2. emeleti, 2 szoba, gardróbos, megkímélt lakás eladó. Tel.: 46/344-971._________223372 A vasdéli 1+2 feles, 5. emeleti üres lakás tiszta lépcsőházban eladó. Irányár: 3,45 M Ft. 20/3108-233. ___________________________223519 Debrecen belváros, piac mellett tár­sasházi lakások még leköthetők 2002. novemberi átadással. Érd.: 52/482-671,30/290-7255. 223060 Miskolc, Kassai utcán 43 m²-es, földszinti, gázos lakás eladó. Érd.: 30/465-3927. 224498 Belvárosi, 42 nm-es, félkomfortos, földszinti kis lakás (nem panel) eladó. Tel: 46/331-981. 224956 Selyemréten jó állapotú nagy lakás eladó vagy elcserélhető kisebbre. Érd.: 46/508-165. 225196 ALBÉRLET Kis-Hunyad utcában, 2 szobás, bútorozatlan lakás kiadó. Érd.: 20/9465-682.___________223278 Miskolc, Jókai lakótelepen, belvárosi, 1,5 szobás, összkomfor­tos, jó állapotú, üres lakás, igényesnek, kulturált lakókör­nyezetben, hosszú távra kiadó. Ár: 29 E Ft/ hó+rezsi+2 havi kau­ció. Érd.: 30/299-7139, 222809 Telek, föld, tanya Miskolc-He­őpark Futó utcai 720 nm építési telek eladó, lár.: 3,5 M Ft. Érd.: 30/9434-184, 30/9950-676. 22495 Üdülő, üdülőtelek Nyéki tónál igényes, gázos üdülő eladó. Gere érdekel. Ár: 7,2 M Ft. Érd.: 46/319-598,20/9373-082. 224676 Mályiban, Miskolchoz 10 km-re, 2 szintes, 3 szobás, központi fűtéses, családi háznak is alkalmas nagy kertes nyaraló, üdülőövezetben, tóparthoz közel eladó. Ár.: 5 M Ft. Tel.: 30/3293-369.________224962 Tiszavasváriban, vagy Bogácson kisebb nyaralót vennék. Érd.: 30/3527-779. 225001 Vállalkozásra Miskolc közelében, Varbón ital­boltként működő üzlethelyiségek eladók. Érd.: 17 óra után 46/345-658 illetve 30/8550-144. ____________________________223894 Miskolc, Déryné u. 8 vendéglátó­­egység tulajdonjoga eladó. 30/925-6852. 221122 Sajószögeden Tolnai-tó partján üzemelő vendéglő eladó. Érd.: 20/9465-207.________224665 Internetes söröző 135 nm bérleti joga gépparkkal vagy anélkül eladó Avas III. ütemben. Klimatizált helyiség (16 PC+server+tűzfal, 100 Mbt/sec hálózaton), 1,5 M­Bit/sec internet-hozzáféréssel. 20/4144-444.___________224757 Arnót központjában működő 34 nm-es üzlethelyiség eladó. Teljes berendezéssel. Érd.: 30/4959-290. 225148 Minősített hegesztőket KO, W01, W02, C02, Izometriás csőszerelőket és szerkezeti lakatosokat keresünk változó munkahelyre. Érd.: 20/9945-168,30/272-5613. 220942 A Habilis Sütőipari és kereskedelmi Kft. felvételre keres férfi sütő szak­munkásokat, férfi betanított munkásokat táblás és kemencés munkakkörökbe. Szállásle­hetőséget biztosítunk. Jelentkezni a 88/215-242-es, valamint a 30/480-3858-as telefonszámokon lehet. 223146 C kategóriás jogosítvánnyal rak­tárost keresünk. Érd.: 20/5544-369. ____________________________223117 Közelmúltban nyílt szálloda és ét­terem keres vendéglátói szak­ismerettel is rendelkező munkatár­sakat recepciós és felszolgáló munkakörbe. Miskolci lakhely lehet előny. Érd.: 20/9276-383. 223580 Miskolci sörözőbe gyakorlattal ren­delkező miskolci pultos hölgyeket keresek. Érd.: 30/276-7491. 223874 Kft keres hidraulikában jártas autószerelőt földmunkagépek javítására és esztergályost. Tel.: 46/508-156. 223850

Next