Délmagyarország, 1910. május (1. évfolyam, 1-7. szám)

1910-05-22 / 1. szám

1910 május 22 DÉLMAGYARORSZÁG i­i o a régebbi „privilégiumos“ parlamenttől különbözően, gyümölcsöző és — még az úgynevezett államszükségességet képviselő kormány szempontjából is — teljesen eredménydús volt. Különösen ama tény, hogy a mostani „Volkshaus“-nak a saját elhatározásából, bármiféle támogatás nél­kül, a Bienerth­ báró kormánya óta volt ereje új ügyrendet alkotni, tisztán mutatja az új képviseletnek a régivel szemben való mérhetetlen fölényét. — Senki sem várhatta, hogy az osztrák nemzetek közötti ellentét az általános választójog által kiküszöböltelek és hogy rögtön békés állapot érhető el. Ámde az a reményünk teljesedett be, hogy, különösen ama politikai pártok súlya, amelyek részét meggyőződésteljes rajongásból, részben pedig párttaktikai okokból megszokták, hogy a széles néprétegek érzéseire tekin­tettel legyenek, oly erős, hogy minden megzavarás dacára is, amelyek a nemzeti ekszaltáció föllobbanása által még mindig elég gyakran idéztetnek elő, a parlamen­táris gépezetet legalább­is a mindennapi követelmények és a legszükségesebb tör­vényhozói munkák számára működésben tudja tartani. Kétségtelen, hogy mihelyest az egyelőre csak egy évi időtartamra alkotott ügyrendi reformja a Háznak defi­nitív lesz, a Ház annál könnyebben és rendszeresebben szentelheti majd magát eredmén­nyel a többi törvényhozói mun­kásságnak és még számos téren működ­hetik kezdeményezően.­­ A demokrácia még oly elkeseredett ellenfeleinek is meg kellett vallaniok, hogy egyetlen parlament sem állott a kormány rendelkezésére a mainál készsé­gesebben a monarchia szükségletei számára. Pedig a mostani kormány igazán nem nevezhető demokratikusnak ... •­­At kétségkívül Magyarország is hasonló örvendetes tapasztalásokra fog jutni. Persze Csáki akkor, ha az általános választójogot hamisí­latlanul fogják engedni érvényre­­jutni. Ha azonban a népnek és a Magyar­­országban élő nemzetiségeknek kenyér helyett követ nyújtanak, azaz: ha az „álta­lános választójog“ megnevezés alatt ismét csak oly rendszert vezetnek be, amely csak kiváltságosoknak juttat részt a tör­vényhozás munkájában, a választásra jogo­sultak számára tendenciózus feltevéseket alkot, vagy pedig a választójog gyakorlá­sát azáltal, hogy a titkos választást meg­tagadják, ismét a mindenkori hatalmasok befolyásolásának és megbecstelenítésének engedik át, akkor bizony ez a torzkép a remélt hatásokat nem fogja meghozni! Ezáltal a törvénytelen agitációnak még nagyobb tápot nyújtanak és fokozott elke­seredést hívnak elő. Az ily módon meg­választott képviselők ismét csak a ked­vezményezett rétegek meghatalmazottjai­nak fogják magukat érezni. Nyugtalanító öntudat az, hogy ha nem rendelkezünk az össznéppel s általa különösen a vagyon­talan néposztál­lyal szemben fokozott fele­lősséggel teljes mértékben. Mert ezáltal, épen úgy, mint most, alá kell vetnünk magunkat a párt szenvedélyes önkényes­­kedésének, ahelyett, hogy megfontoltan arra gondolnánk, miszerint a nép java sokkal magasabb rangú, mint a még oly szép párt érdeke! Szép szavak és megszívlelni valók. Egy osz­trák mágnás, aki lelkes barátja a népnek, a parlamentarizmus kigyógyulását és megerősö­dését várja egy demokratikus reformtól. Ausz­triában megszelídült a parlamenti anarchia és legalább részben lehetővé vált az alkotó munka.­­­Miért ne történhetnék ez minálunk is ? Ofner Gyula dr. Bécs város II. kerületének szociálpolitikai párti képviselője. ízig-vérig a nép képviselője az a jóságos­­arcú öregúr, akit egy délután sikerült ott­­hon az íróasztala mellett megtalálnom: Of­­­ ier dr, akinek nevét még a bécsi inasok is úgy ismerik, mint például a pezsgős­ mulató­­helyek pincérei Sternberg Albert gróf urat. Az 8 nevéhez fűződik egy ország, Ausztria emberségesen gondolkodó embereinek re­ménye. A „lex Ofner“ közismert és para­grafusai a dolgozó alkalmazottak testi és szel­lemi javát védeni hivatottak. Tehát ehez a törvényhozóhoz vitt az utunk, hogy megkérdezzük : mi a véleménye az általános választójogról. Of­er dr nem sokat mondott, de az ő személyisége érde­kessé teszi minden szavát. — Amennyire a tapasztalás mutatja, az ál­talános választójog tökéletesen bevált nálunk, Ausztriában. Igaz, hogy némi aggodalmak vol­tak behozatala előtt, különösen a szociálde­mokraták tekintetében, de kellemes csalódással láttuk, hogy a szociáldemokrácia sokkal praktikusabban gondolkodó elem, semmint hittük volna. Az új választójog alapján ál­­dást hozó közgazdasági és szociálpolitikai tör­vényeket tudtunk alkotni. A nemzetiségi tor­zsalkodást is elcsendesedő­nek látom, mert az ő körükben is bizonyos egészségesebb irány­zat tapasztalható.­­ E tekintetben Magyarországra nézve is a legjobb reményekkel lehetünk eltelve. Mert míg eddig és a mostani politikai viszonyok közt úgyszólván politikai indolencia volt ta­pasztalható, addig — nézetem szerint, — az új választójog, amely körül most folynak a harcok, fölrázza majd a közömbösséget és az állam jóléte iránt általános érdeklődés ébred. A magyarság és a nemzetiségek között ben­sőbb viszony fog kifejlődni. A nemzetiségi kér­dések háttérbe szorulnak majd és áldást hozó, békés állapotok fognak beállani. Bizton hi­szem, hogy a magyar parlament jó eredmé­nyeket ér el az általános választójoggal. Nem szabad azonban azt gondolnunk, hogy az új választójog behozatalával a mostani zilált nemzetiségi kérdések rögtön rendbehozhatók lesznek. Ismétlem, hogy én a legjobbat remény­lem Magyarországra nézve az új, általános választójogtól, amelyről még nagyon sokat és érdemlegesebben tudnék mondani, ha — amint ön is látja, — a parlamenti élet s nagy el­foglaltságom időmet nem vennék annyira igénybe. S miközben a nagytudásu törvényt alkotó az utolsó szavakat mondja, kezében már perceg az iratoll s Ofner dr ismét elmerül a komoly munkában, amelyből rövid időre felzavartam . . . Redlich József dr. Nikolsburg, Auspitz, Göding, Lundenburg stb. német haladópárti Reichsrath- és tartomány­gyűlési képviselője. Tudós ember, nyilvános rendes tanára a bécsi cs. és kir. műegyetemnek és rendkívüli tanára a bécsi tudományegyetemnek, tehát óvatosan nyilatkozik. Kérdésünkre a következőkben fog­lalta össze véleményét: “ Az általános, egyenlő és közvetlen vá­lasztójog mögött Ausztriában sokkal rövi­­debb próbaidő áll, semhogy már most a nagy politikai problémák megoldása tekintetében annak jelentőségéről végérvényes ítéletet mondhatnánk. Mindazonáltal annyi már ma megállapítható, hogy az osztrák általános választójog parlamentje a jelenlegi osztrák parlamentarizmus épenséggel le nem tagad­ható nagy hiányossága dacára is a fönnállá­sának három éve alatt nagy államfeladatok egész sorát oldotta meg. Kétségen felül áll az is, hogy az összpolitikai élet Ausztriában az általános választójog behozatala óta a lakos­ság széles rétegét teljes mértékben foglal­koztatta s az általános és tényleges népér­dekeket, valamint az államérdekeket is mind­inkább érvényre juttatja, a kisebb frakciók viszálykodásait háttérbe szorítja, a pártokat kényszeríti, hogy nagy egyesülésekbe tömö­rüljenek abból a célból, hogy magukat egy­általában mint politikai hatalmi tényezők föntarthassák. A közéletnek már nagy hala­dását jelenti mindez. Kétségtelen, hogy a nemzetiségi kérdés megoldása Ausztriában csak az általános választójog alapján kivál­tott közjogi erők útján lesz végül elérhető. Ami Magyarországot illeti, úgy kifejezést adhatunk ama nézetünknek, hogy az álta­lános választójog behozatala, hasonlóképpen bizonyos átmeneti idő után, a magyar király­ság területét lakó népek összessége számára jelentékeny és áldást hozó hatással lesz. A jelenlegi választójogon alapuló magyar poli­tika már régóta terméketlennek bizonyult­ arra, hogy a magyar állam nagy problémáit kielégítő módon vigye előre és oldja meg.­ Az általános választójog Magyarországban való behozása a nemzetiségi kérdésnek az eddigiek­től elütő fölfogásához fog biztosan vezetni.­ Nem kételkedem azonban, hogy a magyar­ nemzet, amelynek hegemóniáját a királyság­ban egy évezred történelme tanúsítja, ebben az új alakjában is nemcsak fönn fogja magát tartani tudni, hanem a Magyarországon lakó többi nép által való elismerés szilárd alap­ján ki is fog fejlődhetni. — Vajjon a korlátlan általános választójog­hoz való átmenet Magyarországban közvet­lenül eszközlendő-e, avagy a választójog kiterjesztésében nem bizonyos fokozatos­ságot kellene-e követni ugyanúgy, amint ez Ausztriában 1885. és 1907. évek között tör­tént, azt csak az ítélheti meg, aki maga is Magyarországon él és az ország viszonyait a legalaposabban ismeri. Professor Redlich, így jegyezte cikkelyét a nagynevű politikus,aki ellensége az interjúnak,­ de barátja a precíz meghatározásoknak. Épen ezért papírra vetette véleményét és lelkére kötötte a Délmagyarország levelezőjének, hogy hűséges legyen a magyar fordítás. Mert ha nem,­ akkor soha többé, még papíron sem áll kötélnek. Sternberg Albert gróf­ e­ hhez a névhez szükségtelen a kommentár. Csak kuriózumképen akartuk megszólaltatni a parlamenti bolondériák nagymesterét, de a Reichsrath öblöstorkú vásári kikiáltója most fölcsapott diplomatának és­ nem nyilatkozott. Napokon át kerestem — írja levelezőnk —s a grófot a parlamentben, hogy megkérdezzem véleményét a „Délmagyarország“ által ren­­­dezett ankéton. A Reichsrath 40. számú szol­gája azonban már jó eleve figy­e­meztetett: — Kérem, előbb nézze meg: jó-, vagy rossz­­kedvü-e a gróf úr! ... Mert ha „jókedvű“, akkor önnek lesz rossz kedve; ha pedig jókedvű a „pánge Abgeordnete“, úgy kár is volt önnek­­ születnie . .. E jó tanács alapján indulva, oly fegyver után néztem, amely legalább megvéd az „immár nem szokatlan“ következményektől, tudniillik a gróf­nál Sternberg nem szokatlan politikai vélemény­nyilvánítástól: az inzultálástól. Olyan ember adott nekem ajánlólevelet a grófhoz, akinek a képviselő úr, mint ismét „rehabilitált katona“, nagy hálával tartozik . .. Legalább is úgy mondják a beavatottak. Az igazán meleghangú ajánló sorokkal kezemben, végre sikerült megcsíp­nem a szilaj temperamentumú képviselőt. Épen akkor érkezett a Házba s útja (délfelé) egyene­sen a — büffébe vezetett. Biztosan az éjszakai törvényhozói fáradalmakat akarta egy kis — konyakkal ellensúlyozni. Nagysokára hagyta el a büffét. A hatalmas szál ember léptei alatt szinte rengett a Reichs­rath folyosója. Az egyik couloirban sikerült elfognom. Azzal kezdem, hogy a „Délmagyar­ország“ nevében jövök s ugyanakkor már át is adom a nagyon rövid, pár sort tartalmazó, de annál melegebben ajánló névjegyet. A gróf egy ablakhoz lép, feltépi a borítékot s én várok... Kissé hosszadalmasan olvassa a levélkét. Na, gondolom, biztosan nem tudja valamelyik nagy­­bötüt elolvasni s megakadt. Végre mégis csak átsillabizálta a kis ajánló-irást, sőt — még gondolataiba merül a nemes gróf. — Na, most! — gondolom magamban — kezd­jük az interjút, mert Sternberg gróf néhány lépést tett felém. Ekkor azonban váratlan jele­net fejlődött ki: — Gróf úr, mi a véleménye ...?— Eddig jutot­tam el a kérdéssel, amelyre az osztrák parla­ment számos okos embere barátságosan és szívesen válaszolt. A­­ gróf itt közbevágott: — Mit? Az én véleményem?! Neken» airv­< $ :U&,

Next