Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)

1910-06-01 / 8. szám

2 O EL MAGYARORSZÁG többségben, nem az urak magándolga, hanem döntő jelentőségű a nemzet jövő fejlődésére, intézményeire, szerencséjére vagy balsorsára, ebből kifolyólag az or­szág minden polgárának boldogulására is. A másik dolog, amit végre minden magyar választónak látó szemmel kel­lene néznie, az az, igaz, most már haldoklóban lévő humbug, amelyet ebben az országban a jelszavakkal űznek. Azzal a szent tűzzel, amely minden jó magyarnak a szívében nem­zeti függetlenségünkért ég, épen ele­get éltek vissza. Ne a hatvanhét és negyvennyolc közti ellentét vezessen bennünket, amikor oly ritkán feléledő jogunkat az ország sorsának intézésére gyakoroljuk. Ezek csak szavak. Leírni sem való banalitás már, hogy Kossuth és Apponyi és a többi nagy negyven­­nyolcas, akiknek mindenkor oly csoda­szép frázisai vannak készenlétben, hatalomra kerülve, hatvanhetes alapon kormányoztak. A nagy Justh pedig, aki most nemzetiszínü glóriával az utazósapkája fölött, járja az országot, képviselőházi elnöke, titkos tanácsos — kegyelmes ura volt ennek a rezsim­nek. S ha most — quod Deus avertat — akármilyen óriási többséggel vonulna be a parlamentbe, feltenné a legmaga­sabb oltárra a magasztos elveket és gyönyörűen kormányozna — úgy, ahogy lehet. Mindezt meggondolva kell a magyar választónak az urna elé lépni. S ekkor elhatározása nem lehet nehéz. Egyik oldalon a féktelen demagógia, a fel­forgatásra irányuló törekvés, amely lelkiismeretlenül rombol, tudva azt, hogy máskép boldogulása nincs, másik felén a hasznos béke, a bátor haladás, a gazdag­ kalászt termelő, eredményes munka. A holnapi nap dönteni fog. Mi bízunk a magyar népben, hogy e kettő között fog tudni választani és örökre búcsút mondva a bundaszagnak, hatal­ Mindenáron tetszeni akarok önnek, először is, mert ízlése van ... Jean (elgondolkozva, szórakozottan). Fajd­­kakastollal ?... Igen, nagyon kedves lesz!... Yvonne. S mit szól a terveimhez? Genf... Milano ... Velence a tavaszig, aztán ... Jean. Igen, tudom. Aztán Tirol. Ha nem... Yvonne. Mit ha nem! ? ... Jean. Arra nem gondolt, kedvesem, hogy már csak két heti szabadságom van. Január harmadikán, reggel hét órakor át kell ven­nem a csapatom vezényletét. Yvonne­­ oly kétségbeesett a szenvedélyes kitöréssel, hogy az alvó könnyedén megrez­zen). Oh !... Oh!... De hisz ez rettenetes!... Hisz ez szörnyűség !... Jean (megindultan). De édesem !... Yvonne (szörnyűködve)... Ön nem adta be a lemondását!. . Jean. Hogyan ? Beadni a lemondásomat ?!... Mikor?... Miért?... Hisz csak hat órakor kaptam meg a levelét... Yvonne (ékszaktábtan). S még ön azt mondja, hogy szeret?! Mióta elindultunk, már leg­alább is harmadszor veti a szememre, hogy későn ittam­, mintha biz én tudtam volna, hogy a férjem épen ma fogja betetőzni durva­ságait, s épen ma fog kihozni a sodromból annyira, hogy megfeledkezem mindenről!... De mi ez önnek !... Semmi, semmi, keve­sebb a semminél!... Két heti szabadsága van ! Î! Mikor egy nő azt írja egy férfinak: * Az öné vagyok. Ma este elhagyjuk Francia­­országot s egymásé leszünk örökre !...“ Hát ez semmire se kötelez?! Nem kellett volna-e azonnal elküldenie lemondását?!... Ez borzasztó ! más tömegben, impozáns többséggel sorakozik a munka, az európai haladás zászlaja alá. 1910 Junius 1 Az utolsó órák. — Készülődés a nagy mérkőzésre. — A végsőkig feszített izgalomban, olyan szuronyerdőben, amilyen még eddig nem környékezte az urnákat, készül az ország a holnapi nagy napra. A munkapárt kitűnő auspiciumok között megy neki a hatalmas küzdelemnek. Sánszai még az utolsó órák­ban is megjavultak, mert mindenfelől ellen­zéki jelöltek — különösen Justh-pártiak — visszalépését jelentik. A terror nem hozta meg a kivánt eredményt, az utolsó pillanat­ban kell szégyenszemre deferálni a bódító munkapártnak. Ez a kudarc sem zökkentette ki szónokló kedvéből Batthyány Tivadart, aki tegnap újra megkísérelte Tisza és Lu­kács szembeállítását. Valósággal komikus már az az elkeseredett féltékenykedés, amel­lyel a nagyszakállu gróf Lukácsot üldözi. Hogy hasztalanul, azt minden józanlátású ember tudja, de az összetört Justh-csoport nem akar, nem képes belenyugodni a változhatat­­lanba. Mai politikai híreink a következők: Batthyány replikázik. Tisza István gróf böszörményi szenzációs beszédére, amelyet a Délmagyarország rész­letesen közölt, már replikázott Batthyány Tivadar, aki a kőbányai Ballagi-párt tegnap esti vacsoráján vette védelmébe a Justh­­pártot és bizonyítani akarta, hogy Tisza és Lukács közt igenis van ellentét. — Én nagyon értem azt, — mondja Batthyány — hogy Tiszának közvetlenül a választások küszöbén nagyon kellemetlen a körmöcbányai beszéd és emlékszem jól arra, hogy Lukács Lászlót, — kivel oly intime jár egy után, — majdnem kizavarta a Nem­zeti Társaskörből akkor, mikor Lukács László a maga politikáját érvényesíteni akarta. Annyira megértették egymást, hogy Tisza István kitessékelte Lukácsot a Nem­zeti Társaskör helyiségéből és megtiltotta, hogy olyan politikát, aminőt Lukács akart, az általa megszentelt termekben folytasson. És most Tisza Istvánnak úgy tetszik, hogy azt állítja, hogy egy alapon állanak. Nem vagyok jós, nem is szükséges, hogy a­ j­e­gyek, de rövid idő múlva látni fogjuk, hol­­nekem volt Rákosfalván igazam, mikor azt mondtam, hogy ha egy hiúbban ülnek­­ egy­ütjük a jövőre való ,kibontakozás­ nincs. a Apponyi ellenjelöltet kapott. Jászberényből táviratoztak. Tegnap népgyülésen Gyalog János kisgazdát képviselőül jelölték. Apponyinak most két ellenjelöltje van a másik Payer Károly szociálisba. Sándor Pál felhívása. Sándor Pál, az OMKE elnöke, felhívást ft., tér a kereskedőkhöz, amelyben azt írja, hogy minden kereskedő jelenjen meg az urnák előtt s ezen a döntő jelentőségű választáson szavazatát a kereskedelem jelöltjeire, azokra a szilárd akaratú férfiakra adja le, akik a kereskedelem soraiból kerültek ki, vagy a kereskedelem védőseregéhez szegődtek és akik ellenségei a kereskedelmet megbénító obstrukciónak. Minden kereskedő álljon ki a gátra! Személyes szempontok, kicsinyes érdekek hallgassanak el ott, ahol a magyar kereskedelem megfelelő parlamenti képvise­letének kivívásáról van szó. A néppárt és a keresztényszocialisták. A választások előtt látszólag heves testvér­­harc dúlt a néppárt és a keresztényszocialis­ták között. Most a választások küszöbén már csak a papiroson folyik a harc. A vezérek már régen összeölelkeztek. És most látni csak, hogy mire volt jó a testvéries ölelkezés. A két párt programja kitünően kiegészíti egymást. Pél­dája ennek a keresztényszociálisok egyik vere­kedője, Szalánczi Andor, Zentán lépett föl nép­párti programmal és papi segédlettel. De a Zenta-környéki tanyákon nincs pap és ezért itt Szalánczi mint keresztényszocialista szere­pel. Olyan programbeszédeket tart a jámbor tanyásoknak, hogy még a szocialista agitáto­rok is megirigyelnék érte. Az obstrukció ellen. A budapesti hetedik kerületi egységes füg­getlenségi párt tegnap este értekezletet tar­tott a Trieszti nő­ben. Lányi Mór, a kerület képviselőjelöltje beszédet mondott, melynek során foglalkozott a kerület vezérpolitikusának azon kijelentéseivel, hogy az ellenzék egyedül; Jean. De kedvesem, a lemondását nem ad­hatja be az ember csak olyan könnyedén... Yvonne, mintha nem is hallotta volna, ke­zébe rejti arcát. Lábacskái idegesen verdesik a melegítőt. Jean egészen a füléhez hajlik és úgy beszél hozzá. S különös, ennek a tár­salgási modornak nem az az eredménye, hogy lecsillapítja az Yvonne méltatlankodá­­sát, hanem igenis az, hogy egyszerre meg­változtatja Jeanról való véleményét, melyet pedig elég változhatatlannak képzelt. Végre annyi meggyőződéssel, hogy a hangja meg­remeg belé: Jean. Legyen nyugodt! . . . Meg lesz . . . Csak néhány napra kell Párisba mennem... Hisz vannak barátaim a minisztériumban!... Yvonne. Nem akarom, hogy visszamenjen Párisba! Jean. Akkor hát az ezredemtől fogok irni... Azt mégsem tehetem, hogy szöke­vénynek nézzenek ... A becsületem ... Yvonne. Hát én... én nem veszítem el becsületemet ön miatt? Jean (megütődve). Oh nem ... az más ... Az áldozat nem is oly nagy ... hisz úgy sze­retem önt! Yvonne (élénken). És ön ... ön nem hoz­hat értem áldozatot? !... Szerelem dolgában nem leszünk adósai egymásnak... Jean. Jó. Megteszem, amit akar. Imá­dom ... Yvonne hozza simul, Jean árolja. Az asszonyka vállára hajtja a fejét s mélyen el­gondolkozik. Egy darabig csöndesek mind a ketten, de az idő sem múlik hiába... Egy­szerre Jean, noht­ erőlködik, hogy vissza­fojtsa, nagyot árll Yvonne (különös hangon, mely ékesszólóan fejezi ki, hogy nem érdekes előtte a dolog). Mi baja? Jean. Azt hiszem, éhes vagyok. Nem volt időm ebédelni. Önnek se, ugy­e? Yvonne (mély sóhajtással). Nem, nekem se ... De mit tesz az ? !... Kell-e az ember­nek ennie, hogyha szeret? S minthogy ajkait csókra nyújtja, Jean csakugyan megfeledkezik gyomráról. Yvonne­­nak nincs szüksége feledésre, mert oly pom­pásan reggelizett, hogy akár a na­Mvbőjtnek is bátran nézhetne elébe. Mind a ketten hosszan elgondolkoztak. D'Aiseray Jean kapitány még nem jött tel­jesen magához abból a boldogsággal és ag­godalommal vegyes megelégedésből, melyet neki az a bizonyos levél okozott. Milyen kü­lönös fordulatokat is ér meg az ember? Tegnap még hálózott de Surr­an Yvonne- nál! Ki hitte volna, hogy huszonnégy óra múlva az övé lesz ?! Hisz hódolatát olyan rejtelmes kacérsággal fogadta! Sőt valóság­gal hidegen bánt vele s úgy látszott, mint csak a szép Margellux udvarlása okozot volna neki örömet. Mennyire boszantotta­­ a vakmerő udvarlás! Hogy esküdözött gában: „El fogom felejteni! El fogom F‘ej’ teni!“ ... pedig tessék, a kedves kis terem­­tés csak őt szerette !... Boldog Jean ! &=• bogi óra óta komolyan el volt határozva,­­ r,j érette le fog mondani az állásáról. És­t teszi. Nincs az az áldozat, melyet Yve n meg ne érdemelne ... Egyébként pedig sz ^­nyen kiváncsi volt, mi bírhatta rá Surm­an asszonyt, hogy csak igy hirtelenében al­á szökjék vele.

Next