Délmagyarország, 1910. június (1. évfolyam, 8-33. szám)
1910-06-01 / 8. szám
2 O EL MAGYARORSZÁG többségben, nem az urak magándolga, hanem döntő jelentőségű a nemzet jövő fejlődésére, intézményeire, szerencséjére vagy balsorsára, ebből kifolyólag az ország minden polgárának boldogulására is. A másik dolog, amit végre minden magyar választónak látó szemmel kellene néznie, az az, igaz, most már haldoklóban lévő humbug, amelyet ebben az országban a jelszavakkal űznek. Azzal a szent tűzzel, amely minden jó magyarnak a szívében nemzeti függetlenségünkért ég, épen eleget éltek vissza. Ne a hatvanhét és negyvennyolc közti ellentét vezessen bennünket, amikor oly ritkán feléledő jogunkat az ország sorsának intézésére gyakoroljuk. Ezek csak szavak. Leírni sem való banalitás már, hogy Kossuth és Apponyi és a többi nagy negyvennyolcas, akiknek mindenkor oly csodaszép frázisai vannak készenlétben, hatalomra kerülve, hatvanhetes alapon kormányoztak. A nagy Justh pedig, aki most nemzetiszínü glóriával az utazósapkája fölött, járja az országot, képviselőházi elnöke, titkos tanácsos — kegyelmes ura volt ennek a rezsimnek. S ha most — quod Deus avertat — akármilyen óriási többséggel vonulna be a parlamentbe, feltenné a legmagasabb oltárra a magasztos elveket és gyönyörűen kormányozna — úgy, ahogy lehet. Mindezt meggondolva kell a magyar választónak az urna elé lépni. S ekkor elhatározása nem lehet nehéz. Egyik oldalon a féktelen demagógia, a felforgatásra irányuló törekvés, amely lelkiismeretlenül rombol, tudva azt, hogy máskép boldogulása nincs, másik felén a hasznos béke, a bátor haladás, a gazdag kalászt termelő, eredményes munka. A holnapi nap dönteni fog. Mi bízunk a magyar népben, hogy e kettő között fog tudni választani és örökre búcsút mondva a bundaszagnak, hatal Mindenáron tetszeni akarok önnek, először is, mert ízlése van ... Jean (elgondolkozva, szórakozottan). Fajdkakastollal ?... Igen, nagyon kedves lesz!... Yvonne. S mit szól a terveimhez? Genf... Milano ... Velence a tavaszig, aztán ... Jean. Igen, tudom. Aztán Tirol. Ha nem... Yvonne. Mit ha nem! ? ... Jean. Arra nem gondolt, kedvesem, hogy már csak két heti szabadságom van. Január harmadikán, reggel hét órakor át kell vennem a csapatom vezényletét. Yvonne oly kétségbeesett a szenvedélyes kitöréssel, hogy az alvó könnyedén megrezzen). Oh !... Oh!... De hisz ez rettenetes!... Hisz ez szörnyűség !... Jean (megindultan). De édesem !... Yvonne (szörnyűködve)... Ön nem adta be a lemondását!. . Jean. Hogyan ? Beadni a lemondásomat ?!... Mikor?... Miért?... Hisz csak hat órakor kaptam meg a levelét... Yvonne (ékszaktábtan). S még ön azt mondja, hogy szeret?! Mióta elindultunk, már legalább is harmadszor veti a szememre, hogy későn ittam, mintha biz én tudtam volna, hogy a férjem épen ma fogja betetőzni durvaságait, s épen ma fog kihozni a sodromból annyira, hogy megfeledkezem mindenről!... De mi ez önnek !... Semmi, semmi, kevesebb a semminél!... Két heti szabadsága van ! Î! Mikor egy nő azt írja egy férfinak: * Az öné vagyok. Ma este elhagyjuk Franciaországot s egymásé leszünk örökre !...“ Hát ez semmire se kötelez?! Nem kellett volna-e azonnal elküldenie lemondását?!... Ez borzasztó ! más tömegben, impozáns többséggel sorakozik a munka, az európai haladás zászlaja alá. 1910 Junius 1 Az utolsó órák. — Készülődés a nagy mérkőzésre. — A végsőkig feszített izgalomban, olyan szuronyerdőben, amilyen még eddig nem környékezte az urnákat, készül az ország a holnapi nagy napra. A munkapárt kitűnő auspiciumok között megy neki a hatalmas küzdelemnek. Sánszai még az utolsó órákban is megjavultak, mert mindenfelől ellenzéki jelöltek — különösen Justh-pártiak — visszalépését jelentik. A terror nem hozta meg a kivánt eredményt, az utolsó pillanatban kell szégyenszemre deferálni a bódító munkapártnak. Ez a kudarc sem zökkentette ki szónokló kedvéből Batthyány Tivadart, aki tegnap újra megkísérelte Tisza és Lukács szembeállítását. Valósággal komikus már az az elkeseredett féltékenykedés, amellyel a nagyszakállu gróf Lukácsot üldözi. Hogy hasztalanul, azt minden józanlátású ember tudja, de az összetört Justh-csoport nem akar, nem képes belenyugodni a változhatatlanba. Mai politikai híreink a következők: Batthyány replikázik. Tisza István gróf böszörményi szenzációs beszédére, amelyet a Délmagyarország részletesen közölt, már replikázott Batthyány Tivadar, aki a kőbányai Ballagi-párt tegnap esti vacsoráján vette védelmébe a Justhpártot és bizonyítani akarta, hogy Tisza és Lukács közt igenis van ellentét. — Én nagyon értem azt, — mondja Batthyány — hogy Tiszának közvetlenül a választások küszöbén nagyon kellemetlen a körmöcbányai beszéd és emlékszem jól arra, hogy Lukács Lászlót, — kivel oly intime jár egy után, — majdnem kizavarta a Nemzeti Társaskörből akkor, mikor Lukács László a maga politikáját érvényesíteni akarta. Annyira megértették egymást, hogy Tisza István kitessékelte Lukácsot a Nemzeti Társaskör helyiségéből és megtiltotta, hogy olyan politikát, aminőt Lukács akart, az általa megszentelt termekben folytasson. És most Tisza Istvánnak úgy tetszik, hogy azt állítja, hogy egy alapon állanak. Nem vagyok jós, nem is szükséges, hogy a jegyek, de rövid idő múlva látni fogjuk, holnekem volt Rákosfalván igazam, mikor azt mondtam, hogy ha egy hiúbban ülnek együtjük a jövőre való ,kibontakozás nincs. a Apponyi ellenjelöltet kapott. Jászberényből táviratoztak. Tegnap népgyülésen Gyalog János kisgazdát képviselőül jelölték. Apponyinak most két ellenjelöltje van a másik Payer Károly szociálisba. Sándor Pál felhívása. Sándor Pál, az OMKE elnöke, felhívást ft., tér a kereskedőkhöz, amelyben azt írja, hogy minden kereskedő jelenjen meg az urnák előtt s ezen a döntő jelentőségű választáson szavazatát a kereskedelem jelöltjeire, azokra a szilárd akaratú férfiakra adja le, akik a kereskedelem soraiból kerültek ki, vagy a kereskedelem védőseregéhez szegődtek és akik ellenségei a kereskedelmet megbénító obstrukciónak. Minden kereskedő álljon ki a gátra! Személyes szempontok, kicsinyes érdekek hallgassanak el ott, ahol a magyar kereskedelem megfelelő parlamenti képviseletének kivívásáról van szó. A néppárt és a keresztényszocialisták. A választások előtt látszólag heves testvérharc dúlt a néppárt és a keresztényszocialisták között. Most a választások küszöbén már csak a papiroson folyik a harc. A vezérek már régen összeölelkeztek. És most látni csak, hogy mire volt jó a testvéries ölelkezés. A két párt programja kitünően kiegészíti egymást. Példája ennek a keresztényszociálisok egyik verekedője, Szalánczi Andor, Zentán lépett föl néppárti programmal és papi segédlettel. De a Zenta-környéki tanyákon nincs pap és ezért itt Szalánczi mint keresztényszocialista szerepel. Olyan programbeszédeket tart a jámbor tanyásoknak, hogy még a szocialista agitátorok is megirigyelnék érte. Az obstrukció ellen. A budapesti hetedik kerületi egységes függetlenségi párt tegnap este értekezletet tartott a Trieszti nőben. Lányi Mór, a kerület képviselőjelöltje beszédet mondott, melynek során foglalkozott a kerület vezérpolitikusának azon kijelentéseivel, hogy az ellenzék egyedül; Jean. De kedvesem, a lemondását nem adhatja be az ember csak olyan könnyedén... Yvonne, mintha nem is hallotta volna, kezébe rejti arcát. Lábacskái idegesen verdesik a melegítőt. Jean egészen a füléhez hajlik és úgy beszél hozzá. S különös, ennek a társalgási modornak nem az az eredménye, hogy lecsillapítja az Yvonne méltatlankodását, hanem igenis az, hogy egyszerre megváltoztatja Jeanról való véleményét, melyet pedig elég változhatatlannak képzelt. Végre annyi meggyőződéssel, hogy a hangja megremeg belé: Jean. Legyen nyugodt! . . . Meg lesz . . . Csak néhány napra kell Párisba mennem... Hisz vannak barátaim a minisztériumban!... Yvonne. Nem akarom, hogy visszamenjen Párisba! Jean. Akkor hát az ezredemtől fogok irni... Azt mégsem tehetem, hogy szökevénynek nézzenek ... A becsületem ... Yvonne. Hát én... én nem veszítem el becsületemet ön miatt? Jean (megütődve). Oh nem ... az más ... Az áldozat nem is oly nagy ... hisz úgy szeretem önt! Yvonne (élénken). És ön ... ön nem hozhat értem áldozatot? !... Szerelem dolgában nem leszünk adósai egymásnak... Jean. Jó. Megteszem, amit akar. Imádom ... Yvonne hozza simul, Jean árolja. Az asszonyka vállára hajtja a fejét s mélyen elgondolkozik. Egy darabig csöndesek mind a ketten, de az idő sem múlik hiába... Egyszerre Jean, noht erőlködik, hogy visszafojtsa, nagyot árll Yvonne (különös hangon, mely ékesszólóan fejezi ki, hogy nem érdekes előtte a dolog). Mi baja? Jean. Azt hiszem, éhes vagyok. Nem volt időm ebédelni. Önnek se, ugye? Yvonne (mély sóhajtással). Nem, nekem se ... De mit tesz az ? !... Kell-e az embernek ennie, hogyha szeret? S minthogy ajkait csókra nyújtja, Jean csakugyan megfeledkezik gyomráról. Yvonnenak nincs szüksége feledésre, mert oly pompásan reggelizett, hogy akár a naMvbőjtnek is bátran nézhetne elébe. Mind a ketten hosszan elgondolkoztak. D'Aiseray Jean kapitány még nem jött teljesen magához abból a boldogsággal és aggodalommal vegyes megelégedésből, melyet neki az a bizonyos levél okozott. Milyen különös fordulatokat is ér meg az ember? Tegnap még hálózott de Surran Yvonne- nál! Ki hitte volna, hogy huszonnégy óra múlva az övé lesz ?! Hisz hódolatát olyan rejtelmes kacérsággal fogadta! Sőt valósággal hidegen bánt vele s úgy látszott, mint csak a szép Margellux udvarlása okozot volna neki örömet. Mennyire boszantotta a vakmerő udvarlás! Hogy esküdözött gában: „El fogom felejteni! El fogom F‘ej’ teni!“ ... pedig tessék, a kedves kis teremtés csak őt szerette !... Boldog Jean ! &=• bogi óra óta komolyan el volt határozva, r,j érette le fog mondani az állásáról. Ést teszi. Nincs az az áldozat, melyet Yve n meg ne érdemelne ... Egyébként pedig sz ^nyen kiváncsi volt, mi bírhatta rá Surman asszonyt, hogy csak igy hirtelenében alá szökjék vele.