Délmagyarország, 1910. augusztus (1. évfolyam, 61-84. szám)

1910-08-02 / 61. szám

2 Konzuli bíráskodás. — fi képviselőház ülése. — (Saját tudósítónktól.) Utolsó előtti ülését tartotta ma a képviselőház. A konzuli bírás­kodás meghosszabbításáról szóló törvény­­javaslat szerepelt a napirenden és azt el is fogadták. Általában az ülésteremre kánikulai hangulat borult, igen sok képviselő már el is utazott Budapestről. Holnap utolsó ülés. Aztán eloszlik a képviselők serege, hogy szeptemberben új erővel lásson munkához. A mai ülésről részletes tudósításunk itt követ­kezik. (Megszavazott törvények.) Kabos Ferenc alelnök negyed tizenegy órakor megnyitja az ülést. Hitelesítik a múlt ülés jegyzőkönyvét. Elnök bemutatja Marostorda vármegye felira­­tát az általános, egyenlő és titkos választói jog ellen. (Derültség.) Alvinczy Olivér, a gazdasági bizottság előadója, beterjeszti a bizottság jelentését az Országház épületén eszközlendő javítások tárgyában. Elnök bemutatja az interpellációk jegyzékét. Ezután harmadszori olvasásban is elfogadta a Ház a népszámlálásról, a legeltetési forgalom megtiltásáról és az 560 milliós kölcsönről szóló törvényjavaslatokat. Következik­­ a konzuli bíráskodás meghosszabbításáról) szóló törvényjavaslat, tárgyalása. Blanár Béla előadó ismerteti a konzuláris bíráskodás keletkezésének történetét. Mon­archiánk lakosságára . . . (Zaj.) Bakonyi Samu : Monarchiánk nincs ! (Zaj.) Ugron Gábor : Ilyen kifejezést nem ismer a közjog ! (Zajos helyeslés balról.) Blanár Béla előadó : Az osztrák-magyar mon­archia és Magyarország lakosságára . . . (Zaj.) Ugrón Gábor : Ez sem helyes ! (Zaj.) Blanár Béla előadó : A magyar állam lakos­ságára igen nagy jelentőségű, hogy a török biro­dalom területén is saját törvényeink alapján érvényesítheti magánjogi követeléseit. Ismerteti a törvényjavaslatot és elfogadásra ajánlja. Bakonyi Samu : A leghatározottabban ellene van a javaslatnak, amely az 1891: XXXI­I.-c. meghosszabbítását célozza. Közös ügyet csinál a bíráskodásból is, ami ellen tiltakozik. Ezért a javaslatot nem fogadja el. (Élénk helyeslés bajról.) Székely Ferenc igazságügyminiszter nem tartja nagyjelentőségűnek Bakonyi aggodal­mait. A konzuli bíráskodás csak kényszerhely­zet, de meg kell oldani. A megoldás alapja ter­mészetesen a 67-iki kiegyezés lehet, s így lett — Ezt akarom! — mondta és amikor ki­nevették, mondván: — Ezt a csenevész fácskát, ezt az el­kényeztetett csemetét, ezt a tedd ide, tedd oda apróságot? — a férfi nem felelt rá semmit. Kiásta a fácskát, nagyon messzire elvitte az anyjától, jó földbe, szabadon álló dombra ültette be és habár első időben a legkisebb szellőtől is félt, de csakhamar megváltozott. A kis csenevész fácska szebb lett sokkal az anyjánál, az elkényeztetett csemete dacolt a legerősebb viharral és bárki örömét lelhette benne. Lássátok, ez így történt, — de az életben néha másképen van. Képzeljétek el, hát hogyha az az idegen férfi nem jött volna el? Hát aztán mi lett volna !? Hja, hogyha a szeretet mindig tudná, mikor kell meg­szűnnie, — hja, — hogyha tudná! a konzul mint közös tisztviselő, bírókérdés, hogy a konzul minden esetben közös tisztvi­selő-e? Nem, mert vannak kétségtelenül közös frakciói, de amikor a magyar állam ruházza rá szuverén jogát, akkor kizárólag a magyar államot képviseli. Nem lesz közös üg­gyé ez az igazságszolgáltatás. Az anyakönyvet a kon­zul vezeti, a végrendelet végrehajtását a kon­zulra bízzák, hát ezek közös ügyek? Vannak tehát más dolgok is, amelyeket a konzul intéz s nem lesznek közös ügyek. Kéri a javaslat elfogadását. (Helyeslés jobbról.) Ugron Gábor: Az 1867: XII. t.-c. világosan megmondja, hogy a konzulok mely ügyeket ve­zethetnek közös ügyként, más agendái nem le­hetnek. A konzuli bíráskodás már alapjában hibás, mert ma is olyan az egész konzuli be­rendezkedés, amint a velenceiek az osztrákokra hagyták. Elismeri, hogy most nincs idő új, ala­pos törvény megcsinálására, de a javaslatot nem fogadja el. (Helyeslés balról.) Polónyi Géza utal arra, hogy ebben a kér­désben már a törvényjavaslat első tárgyalása­kor kifejtette álláspontját. Miután azonban az igazságügyminiszter az előző kormányt valami mulasztással vádolja, kénytelen néhány szót mondani. Már Szilágyi Dezső idejében is nagy nehézségek árán lehetett a törvényt elfogad­tatni. A mai­ kormány, amelynek ő is tagja volt, igenis igyekezett ezt a kérdést a magyar közjognak megfelelően rendezni, ő maga volt az, aki ezeket a munkálatokat elrendelte. A miniszter vádját tehát visszautasítja. Székely Ferenc igazságügyminiszter : Ugron Gáborral szemben kijelenti, hogy a magyar jog a legnagyobb részben érvényesítve van. A szu­­verenitást nem áldozzuk föl. Bakonyi Samu : Szégyen, hogy mégsem ér­vényesítik ! Székely Ferenc igazságügyminiszter: Szé­gyen, igaz, de így van. Polóny­inak megjegyzi, hogy igaza van ugyan, de ő csak azt akarta mondani, hogy nem csináltak semmit. Elnök: Kiván valaki szólni? Ha senki sem kiván szólni, a vitát bezárom. Csermák Ernő : Tisztelt Ház ! Elnök : Mihez tetszik szólni ? Csermák Ernő : Azt tetszett kérdezni, hogy kiván-e valaki szólni, tehát én kívánok. (Mozgás.) Elnök : A vitát már bezártam, majd a címnél tessék szólni. (Helyeslés.) A Ház ezután a javaslatot általánosságban elfogadta. . . A részletes tárgyalás során a címnél Csermák Ernő szólal föl és kijelenti, hogy a javaslatot semmi részletében sem fogadja el, mert állami önállóságunkat elsikkasztja. Szégyen, hogy a miniszter elismeri, hogy jogunkkal nem élünk. (Helyeslés jobbról.) Székely Ferenc igazságügyminiszter: Nem mondta, hogy nem élünk a jogunkkal, csak azt mondta, hogy úgy élünk a jogunkkal, ahogy a viszonyok megengedik. Ezután a Ház a javaslatot részleteiben is megszavazta. (Elhalasztott válasz.) Herczeg Ferenc ismerteti a könyvtári bizott­ság jelentését és kéri annak elfogadását. (He­lyeslés.) A Ház a jelentést tudomásul veszi. Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök kéri, hogy az Urmánczy Nándor interpellációjára adandó választ holnap terjeszthesse elő, mert Urmánczy táviratilag kérte arra, hogy mától halas­sza el a választ. (Helyeslés.) Elnök javasolja, hogy a Ház holnapi ülésének napirendjére tűzze ki a konzuli bíráskodás meghosszabbításáról szóló javaslat harmadik olvasásán kívül a gazdasági bizottság jelentését is. (Helyeslés.) Ezzel az ülés fél tizenkét órakor véget ért. Fordította Dóra. D ÉL MAGYAR­O­RSZA.Q 1910 augusztus 2 Szegedi börtönőrök mozgalma. — »fiz állam nyomorgó rabszolgái.« — Levél a Bélmagyarország­­hoz. (Saját tudósítónktól.) Panaszos hangú, meg­ható levelet kaptunk. A siralmas helyzetben levő szegedi fogház-, börtön- és fegyőrök írtak kérő levelet a Bélmagyarország szerkesztősé­géhez, hogy nyomorúságos helyzetüket hozzuk nyilvánosságra és így irányítsuk az állam al­kalmazottainak szomorú helyzetére az illetékes körök figyelmét. Közöljük a méltányos és jogos kérést tartalmazó levelet, amelyhez hasonló írással kerestek föl néhány nap előtt több fő­városi újságot budapesti és vidéki börtönőrök. A szomorú levelet főbb kivonatában itt adjuk Tekintetes Szerkesztőség! Egymás után írják a börtönőrök a fővárosi lapokhoz a panaszos leveleket, amelyekkel sa­­nyaruságos helyzetük tarthatatlanságára hív­ják föl a figyelmet. Néhány nap előtt a királyi országos gyüjtőfogház alkalmazottai, a fegy­­őrök egyik fővárosi laphoz írott megható le­vélben panaszolták el nehéz és keserves hely­zetüket. Elmondja a levélíró, hogy a fegyőr fizetése kétszáz koronánál kezdődik s akárhány van köztük négy-ötgyermekes családapa, akinek se pótlék, se részjutalék nincs egy fitying se. Élni nem lehet persze ebből az alamizsnából, csak szenvedni és nyomorogni. Tessék elkép­zelni: huszonhét fillér jut minden családtagra egy napra, tessék ebből lakást tartani, ruház­­kodni, fedezni az élelmezés költségeit, a gye­rekeket iskoláztatni. Őrültség! Hozzá a bor­zasztó nehéz szolgálat, reggel öt órától este Ártatlanság. írta Jean Reibrach. Nioiéresné nem sokat várt a találkától, melyet végre sikerült elnyernie a kedvesé­től, Labalme Andrétől. Hiszen Andre oly föltűnő módon udvarol a bájos de Gency Adriennének,­­ hogy a kastély összes ven­dégei erről beszéltek már. Ó, el fog jönni a találkozóra, és Nioiéresné elég szép asszony még ahoz, hogy a pilla­nat varázsa alatt kedvese ismét meghódol előtte — de ez csak addig tart, mig újra együtt nincs a fiatal leán­nyal, kinek ártat­lan kacérsága eltörül szivéből minden egyéb emléket. Már pedig Nioiéresné elhatározta, hogy a házasságnak mindenáron útját állja. Ha kell, a leggonoszabb eszközök árán is, — leleplezi viszonyukat de Gency kisasszony, ha kell az apja, de Gency úr előtt is, — de Andrét nem engedi át ... „ nem ! S most aztán épen de Gency Adrienne felé tart, ki egy lombos fa alatt ül, a padon és mosolyogva kérdi: — Gratulálhatok-e már a házasságához, kedvesem ? — Ó, asszonyom, még korán volna. — Értem a habozását. A házasság ko­moly dolog és bár igaz, hogy Labalme gaz­dag, de egyéb dolgok ellene szólnak, úgy beszélik, van egy barátnője. — Ó, remény­em, az én barátnőm is lesz. — De gyermekem, barátnő és barátnő kö­zött különbség van. Mondjuk hát, kedvese van . . . — Ó, szegény asszony . . . — Sajnálja? — Hogyne. Ha Labalme engem vesz fele­ségül, őt elhagyja. — S ha nem tenné? ... Ha az a nő ragasz­kodnék a jogaihoz, ha küzdene érte? — Alig hiszem. Labalme kedvese csak előkelő, finom érzésű, nagyvilági nő lehet s az bizon­nyal megérti majd. Nid­eresné érezte, hogy a játszmát elve­szítette. De igyekezett megőrizni a fölényét. — Jól teszi, hogy ily filozófus módra gondolkozik. Engem egyébiránt csak az ön­nel szemben érzett rokonszenv szólaltatott meg. — Amelyet én teljes szivből viszonzok, asszonyom. S­ mialatt Nid­éresné távozott, Adrienne kissé gúnyos mosolylyal nézett utána s ezt gondola: — Elszalasztani egy ilyen házasságot, har­mincezer frank biztos évi jövedelemmel, mi­kor nekem alig van tiz. Komolyan gondolta ezt, kedves asszonyom? Később látta, hogy Nioiéresné atyjával vo­nul félre, beszédbe merülve. Rögtön atyjá­hoz sietett és az elkényeztetett gyermekek követelő hangján kérdé: — Papa, miről beszélt veled az imént a szép Nioiéresné? — Ó, egy képet óhajt megmutatni, amelyet a park végén levő pavillonba szám­űztek s amelyet ő ritka értékes festmény­nek tart. Szeretné a véleményemet hallani felőle. — Megvárod? — Hogyne. Öt órára adtunk találkát. Hm! Adrienné gyanakodni kezdett. Mit akar Nidiéresné az atyjától. Leleplezni Andrét, vagy ó, talán a papában akar* vigasztalást találni. Nos,­­ a találkozásnál 5 is ott lesz . . . óvatosnak kell lennie. De minő meglepetés várt reá, midőn öt órakor, egy rejtett sétányon, a pavilion fele haladva, egy másik után Andrét is arra látja haladni, ugyancsak lopva, bujkálva ... És ime, a harmadik út felől Nid­éresné köze­ledik. Adrienne először elmosolyodott. Szegény André ! Mi vár reá ! Viharos jelenet, magyarázatok, újabb hó­dítási kísérlet, persze sikertelenül... De múltak a lassú percek s azok ketten

Next