Délmagyarország, 1910. október (1. évfolyam, 110-135. szám)

1910-10-01 / 110. szám

1910. Í Síponti szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, c­ 3 Korona-utca 15. szám c=> Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., C 3 Városház-utca 3. szám c=i ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . K 24­— félévre . . . R 12 negyedévre. R 6­— egy hónapra K 2 Egyes szám­ára 10 fillér 1. évfolyam, 110. szám. ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN: egész évre . K 28­— félévre . . . R negyedévre . K V— egy hónapra . Egyes szám ára 10 fillér 14 — 2­40 Szombat, október 1 TELEFON-SZAMI Szerkesztőség S35 a Kiadóhivatal S3­ Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 Nyári virágok, írta Schult­e Kálmán. Bruckmann Dénes adóvégrehajtót minden­nap ebéd után egy külvárosi kávéház abla­kában lehetett látni, amint püffedt, vörös ujjaival az ujságráma fogóját szorította s jóízűen szürcsölgette feketéjét. Ezt a szóra­kozást nem mulasztotta el az év egyetlen napján sem. Amikor a déli harangszó züm­mögésének hangpora beszűrődött a fehérre meszelt báró ablaküvegén, Bruckmann Dénes egyetlen percet sem késve, letette a tollat a kalamárisra, gyorsan, szinte gépies gyorsa­sággal lemosta vastag ujjúról a tentacsöppeket, aztán egy kefével, amelynek faburkolatéról az utolsó szőrszálak is búcsúzni készültek, végig­futott a zsírfoltok különféle formáit magán­­viselő Ferenc József-kabátján. Nem múlt el két perc s a köpcös, rendetlen bajuszú em­berke, aki hamisítatlan típusa volt a havi hat­van koronáért körmölő hivatalnok uraknak, kint volt az utcán s a tülekedő emberára­daton keresztül ideges magafeledkezéssel rohant hazafelé. Ilyenkor nem nézett se jobbra, se balra, nem volt kiváncsi a mel­lette elhaladókra; ha valaki köszönt neki, anélkül, hogy megnézte volna, ki üdvözölte, megemelte kalapját s tovább rohant. Akármi is történt az utcán, nem szakította meg az útját egyetlen pillanatra sem. Az ő kívánsá­gának nagyon szűk határai voltak, össze­foglalta azokat egyetlen kérdésben, melyet míg hazaért, százszor is föltett magának: vájjon mit csinál Jolánka? Kémfogás. Az ideges félelem a gyöngeség ér­zésének, vagy valamely rögeszmének a szülötte. Az emberi élet ebben a tekin­tetben is hasonlít a nemzeti élethez. Kémeket időnként mindenütt fognak el, de a kémfogásnak szinte állandósítása az ideges félelem egyik tünete. Mert hol fogják el a legtöbb kémet ? Régebben Franciaországban, ahol a nemzet egy időben azt a rögeszmét uralta, hogy életére tör az 1870—71-iki vérözönben föltámadt német birodalom. Néhány év óta Szerbország mutat föl jeles­ ered­ményt a kémfogás kétes értékű mester­ségében. A szerbek nevetségességig vitt nagyzási hóbortjuk mellett is önkéntele­nül érzik tehetetlen gyöngeségü­ket és megremegnek a falevél zörrenésétől is, más szóval veszedelmes kémet szimatol­nak a legbékésebb turistában, aki mi rosszat sem sejtve sétál a Kalimegdánon és nézegeti a ma már értéktelen bel­grádi vár ódon falait. Legújabban pedig Nagybrittania kelt föltűnést kémfogá­saival, miután valóságos britt nemzeti betegséggé kezd fajulni az a rögeszme, hogy a németek „titokban“ meg akar­ják hódítani a szigetországot. Az an­golok annyira komolyan veszik saját külön kémeiket, hogy a bíróság a Portsmouthban letartóztatott német hadnagyot és két társát csak ötven­ezer korona biztosíték fejében helyezte szabadlábra. A megfizetett kémkedés, a spion­­kodás általában csúnya foglalkozás, akár társadalmi, akár politikai, akár katonai téren működik a spion. A ké­met, ha rajtakapják, háborúban szó nélkül agyonlövik, békében becsukják vagy megvetik, ha el tud csúszni a büntetőparagrafusok között. Hanem nin­csen olyan csúnya mesterség, amely­nek ne volnának szép vonásai. A katonatiszt, ha kockára téve életét, ál­ruhában belopózik az ellenség táborába, hogy szolgálatot tegyen hazájának, rászolgál honfitársainak elismerésére. A nagystílű politikai kémek busás fize­tést húznak, a legelőkelőbb társaság­ban fényesen élnek és mindenki inkább érdeklődéssel, mintsem visszatetszéssel olvassa emlékirataikat. Szinte hihetet­len, hogy a kormányok még manapság is mennyit költenek politikai és katonai kémkedésre. Talán legtöbbe kerülnek a női kémek, akik leginkább politikában, ritkábban katonai ügyekben dolgoznak. Többnyire a demimonde előkelő rétegei­ből kerülnek ki, mert ezek a hölgyek legkevésbé válogatósak az eszközök­ben, amelyekkel hatalmukba keríthet­nek olyan állású férfiakat, akiktől gyönge pillanataikban valamely fontos titkot megszerezhetnek. A női kémek között akadnak persze tisztességes as­­­szonyok is; a leghíresebbek egyike volt Novikovné, aki évtizedeken át szol­gálta Londonban az orosz kormányt. A politikai kémkedésnek nemcsak az Jolánka Bruckmann Dénes egyetlen gyer­meke volt. Négy év előtt ajándékozta meg a felesége s azóta a kisszámú család minden boldogságát s reményét a kis leányban ta­lálta föl. Érdekes vonásokat viselt az arcán a gyermek; maga a formás alakja, a szögletes, csontos feje, a gesztenyebarna színből kékbe­olvadó szemei s a káprázatosan csillogó szőke haja az apja s az anyja típusának föl­ismerhető keveréke volt. Bruckmann a bol­dog apák elragadtatásával csodálta gyerme­két. Ha a kis leány valamit csacsogott, Bruckmann ugrált örömében s ujjongva mondogatta feleségének: — Hallottad? Ugy­e, milyen okos a kis szentem, az én egyetlen kis leányom ? Kinek van még ilyen gyermeke ? Kinek ? Senkinek, csak nekem! Olyankor pedig, ha nem számított mellék­­keresetre akadt s bor került az asztalra, föl­izgatott fantáziával beszélt gyermekének jövőjéről. Maga mellé vonszolta feleségét, püffedt ujjait odatapasztotta az asszony ki­domborodó melléhez s ragyogó szemekkel nézett rá. — Asszony, ugy­e boldog vagy? — mon­dogatta. — Szép, egészséges gyermekünk van. Kell nagyobb boldogság egy háznál? Az asszony csak bólintgatott a fejével, az ember pedig mindig jobban nekitüzesedett hangon folytatta: — Igaz, szó sincs róla, több pénz is elférne a háznál. Belátom, hogy nagyon takarékos­kodnod kell, hogy mindennap föltálalhass valamit az asztalhoz. De mondom neked, kis­­anyám, hogy sokkal jobban van az igy, mintha a célja, hogy titkokat kifürkés­szen és diplomáciai okmányokat elcsenjen. A kormányoknak gyakran érdekükben áll, hogy hamisitott okmányokkal zavart vagy bizalmatlanságot keltsenek. A kém feladata, hogy az ilyen papiroso­kat hitelesek gyanánt elhelyezze. A titkos állami levéltárakban nem egy dessier található, amelyek ilyen módon kerültek oda és csak sok bonyodalom után derült ki, hogy gonosz célzatú hamisítványokat tartalmaznak. A politikai kémkedés a szalonok intim körében, miniszteri és diplomáciai kabinetek félhomályában folyván, már életföltételeinél fogva is minél észrevét­lenebből működik és lehetőleg kevéssé vonja magára a nagyközönség figyel­mét, amely alig is tud valamit létezé­séről. A kémkedés alatt általában nem is értenek egyebet, mint a katonai titkok kifürkészését. Az utóbbi idők­nek leghíresebb ilyen kémkedési esete volt a Dreyfus-ügy, amely majdnem végzetes bonyodalmakat idézett elő Franciaország belső politikai életében. Bizonyára mindenki emlékezik rá, hogy a haditörvényszék azon vád alapján deportálta az Ördög-szigetre Dreyfust, hogy Schwarzkoppen őrnagy párisi német katonai meghatalma­zott szolgálatában Németországnak megfizetett kémje volt. Dreyfus ké­sőbb tisztáztatott ezen vád alól, aminthogy eféle szolgálatokra rendesen csak altisztek, vagy a szolgálatból el­mégegyszer annyit keresnék s a fizetésem fele patikára menne, meg aztán gyermekünk sem volna. Nekünk, hála az istennek, nin­csen semmi bajunk, egészségesek vagyunk mint a makk, mosolygó szép gyermekünk van, akire rábízhatjuk öreg napjainkat . . . Az asszony ilyenkor fölnevetett: — Ugyan, hogy beszélhetsz ilyet, te vén csacsi? Hiszen még alig négy éves Jolánka. Az ember a fejét rázta: — Nem baj. Ma még csak négy éves, egy év múlva öt éves lesz, tíz év múlva tizenöt, húsz év múlva pedig már doktornő lehet. Te, persze, el sem tudod képzelni, hogy mit jelent az, doktornőnek lenni. Majd én megmagya­rázom neked. Elsősorban dicsőséget jelent. Mennyivel boldogabbak leszünk mi, ha azt kérdezik majd : a doktor Bruckmann Jolán a maguk leánya, vagy mintha csak egy­szerűen a Bruckmann Jolánt kérdezik. Az­tán Jolánka az egyszerű irodista leányok s tanítónők fölött fog állani. Diplomás kis­asszony lesz. Értsd meg asszony jól, diplo­más kisasszony. Aztán annyi lesz a jöve­delme, hogy Bruckmann Dénesnek nem kell majd öreg napjaira az eladósodott em­berek feje alól kihúzni a párnát, hogy az állam kasszája megteljen. Az ilyen kelle­metlenségekkel járó hivatalt hadd végezze csak más, nem akinek doktornő leánya van. Az asszony azután néha közbeve­tette : — Hát te arra nem is gondolsz, hogy férjhez is kellene adni a leányunkat? Ez a kérdés elborította Bruckmann arcát.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék