Délmagyarország, 1911. március (2. évfolyam, 49-74. szám)

1911-03-01 / 49. szám

19Î1 Lözponti szerkesztőség és kiadóhivatal Szeged, t. Korona­ utca 15. szim cn budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., t.a Városház­ utca 3. szám­ára ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: egész évre . R 24 — félévre . . . R 12 — negyedévre. R 6‘— egy hónapra R 2 — Egyes szám ára 10 fillér II. évfolyam, 49. szám Szerda, március 1 ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN ? TELEFON-SZAM: egész évre . R 28­— félévre . . . R­IC— Szerkesztőség 835 év i Kiadóhivatal S3 ® negyedévre . K­V— egy hónapra R 2­40 interurban 835 Egyes szám ára 10 fillér Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 Megváltás. írta Else Jerusalem. III. Amikor a nyugodni készülő nap lassan a szakadékra kúszott és mint valami bíbor­­színü láng világított az égboltozaton, a be­teg hirtelen kinyujtózott és a testén hideg borzadás szaladt végig. Meghalt. A nővér lecsukta a halott szempilláit, megcsókolta a hideg ajkakat, fekete köpe­nyét leoldotta a derekáról és ráter­tette a halottra. Azután az ablakhoz vánszorgott, megállt és mereven nézett le a völgybe . . . Egészen kivilágosodott. A nővért a prior­hoz hivatták. A prior keresztbefont karral az ablakhoz támaszkodva állt. Összeráncolta a homlokát: — Mária nővér — szólt szigorúan — Pál páter a refektoriumban virrasztott és az az idegen ember mégis az utolsó kenet fölvé­tele nélkül halt meg. Megdorgállak téged, mert elmulasztottad a legszentebb keresz­tényi kötelességedet . . . — Uram, én tudtam erről a mulasztásom­ról és az a saját akaratomból történt. — Mit beszélsz te? — Az az idegen csak névleg volt keresz­tény, szivében azonban megvetette az istent. — Föl vagy te jogosítva arra, hogy hitet­lenek bírája légy? Annál kevésbé . . . Khuen a külpolitikáról. A magyar delegációban a haditenge­részet rendkívüli szükségletéről folyó vitának Khuen-Héderváry gróf minisz­terelnök múlt szombati nagy beszéde állapította meg igazi jelentőségét és vonta meg kritikus határait. E beszéd annál inkább a tárgyalás homlokterében áll ma, mert monarchiánk irányadó nagypolitikai szempontjait vitte bele a diskus­szióba, magától értetődőleg a közös miniszterekkel szoros egyetér­tésben, túlnyomólag az ő nevükben is, de egyszersmind a magyar kormány­­elnök appreciációjának teljes érvényesü­lésével. Szavai egész Európában szükségkép figyelmet, remélhetőleg teljes megnyug­vást keltettek s itthon újból meggyőz­hették a közvéleményt, hogy ügyeink élén oly államférfi áll, ki avatott és konciliáns egyéniségével úgyszólván teremtve van arra, hogy Ausztria-Ma­­gyarország hivatását az európai nagy politikában s hazánk speciális érdekeit összeegyeztesse. Fölszólalása elsősorban megtompí­­totta élét amaz ellenvetéseknek, mintha nagyfokú katonai és haditengerészeti invenciókra nem volna szükségünk, mert túl vagyunk már a két év előtti válságokon, a hármas­ szövetség szilárd s a biztosított békeállapot fölöslegessé teszi a fegyverkezésre való költekezést. Találóan emelte ki ezzel szemben, hogy szövetségeseinkre ugyan bizalommal rámutathatunk, de ezt eltúlozni már a múltban is hiba volt. Tíz év óta késle­kedtünk a véderő fejlesztési szükségle­teinek ellátásával; amellett arról nem gondoskodtunk, hogy a monarchia ha­talmi erejét a külföldi közvélemény helyesen ítélhesse meg; tetéztük e hi­bákat azáltal, hogy egyik szövetsége­sünk hasznos szolgálatait fölébe he­lyeztük saját önérzetünknek s máris szövetségesünk hűségében az érzelmi motívumokat túlságosan firtattuk. Ha az utolsó évek alatt ily lapszusok nem fordulnak elő a magyar politikai köz­életben, a szerencsésen lezajlott válság tán ki sem élesedik, vagy nem került volna oly súlyos anyagi áldozatokba. Nemzetközi helyzetünkben a hármas­szövetség bizonynyal nagy erősséget jelent, de nem ment föl az alól, hogy a magunk erejének fokozásáról gondos­kodjunk s erre való képességünkről a külföldet meggyőzzük. A szövetségek bázisa sem egyéb, mint az önerőnkből származó gravitabilitás. Csökkennék csak erőnkkel súlyúnk is, a szövetség­kapcsok szintúgy szétengednének. Ezért a hadikészültség fejlesztését ép szövetsé­geseinkre s a velük való viszony elő­nyeire való tekintetből sem szabad to­vább elhanyagolnunk. De attól is óv a miniszterelnök, hogy a béke tartóssága tekintetében elbíz­ A nővér hirtelen fölemelte a kezét. — Én nem akartam hívni a pátert. Egészen a priorhoz lépett és nyugodt hangon folytatta: — Uram, búcsút akarok venni. A ruhát, amit tíz évvel ezelőtt kölcsönöztetek nekem, már levetettem . . . A prior most vette csak észre, hogy a nővér ruhát cserélt. — Jól hallom ezt nővér? Te elhagyod az üdvözítődet, — te eldobod a keresztet ma­gadtól ? — Az viselje csak a terhet, aki elbírja. — És ha mi téged, te hitehagyott, kény­szeríteni fogunk rá, hogy viseld? . . . A nő nem szólt semmit, de az ablakon keresztül a mély, hatalmas szakadékba bá­mult, amely mint valami nagy, leselkedő, tátongó torok tárult ki előtte. A prior megértette ezt a bámulást és kissé gúnyosan mosolygott: — Gyorsan, sőt túl gyorsan felejtetted el azt, amivel az isteni igazságnak tartozol — és közelebb lépett hozzá. ^ — Trevi Lucia, azt kérdezem tőled, mit keressz te még az emberek között ? --- Megváltást, uram. A prior megütközve fogta meg a nő kezét. — Azt, amit az isten szentséges házában nehéz vezekléssel hiába kerestél, azt akarod te az élet zajában, ezer kísértés közepette megtalálni ? Gondolj csak vissza a te halá­los bűnödre és szállj magadba. zuk magunkat. Emberileg előrelátható­lag most a békés egyensúly szilárdnak mondható Európában. Teljesen kizárt­nak a balfordulatot még­sem tekint­hetjük. Olykor a bárányfelhőkből is — mondta Khuen-Héderváry gróf — viharok keletkezhetnek , pláne az emberi indulatok minden balfordulat előidézé­sére képesek. A világ rég kiábrándult ama doktrínából, hogy a világbéke ügye jobban áll, mióta a Janus-templom kulcsa a népek kezébe van áttéve a fejedelmekéből. Száz év óta tapasztal­hatni folyvást, hogy a kitört háborúk túlnyomó részét a népindulat spontán fölgerjedése, a gazdasági érdekellentét, a sovinizmus, a becsvágyak szertelen­sége, vagy az irigység féktelensége idézte elő. A fejedelmek többnyire a tömegérzületek nyomásának engednek, midőn a harcias miliőben hadi lábra állanak. Az újabb háborúk története elég beszédes arról, hogy ily balfordu­lat gyakran egész váratlanul szokott kipattanni. Ne bízzuk hát el magunkat megnyugtató helyzetünkben sem s le­gyünk inkább készen minden eshető­ségre. Ezt célozza, részint preventiva gyanánt, részint esetleges aktuális ba­jokkal szemben, a mostani fegyverkezés. Hatásosan emelt szót a miniszter­­elnök amaz indítvány ellen, mely e kérdésben egyezkedő tárgyalásokra kí­vánja utasítani a kormányt saját szö­vetségeseinknél, hogy a fegyverkezést A nő a fejét rázta és tiszta, világoskék szemeinek tekintete a völgy­ szakadékon révedezett. — Atyám házába akarok visszatérni, amely most egyedül és elhagyatottan áll. Mivelni akarom a szántóföldjeimet, őrizni akarom az állataimat, új életet akarok kez­deni, mintha a múlt soha-soha nem lett volna. De ahol egy kitaszított, elárvult gyermekre találok — és mennyi ilyen van a világon — azt a házamba veszem, szívem­hez szorítom és az anyja leszek. Azért a drága gyermekért, akit vad kétségbeesésem­ben megöltem, egy idegen gyermeket aka­rok a magaménak vallani és neki rovom le azokat a kötelességeket, amelyeket az én rettentő nyomoromban elmulasztottam. A megölt életért egy másikat akarok meg­menteni. — És azt hiszed, te balga, hogy ezzel ki­játszod az örök igazságot és ezzel elkáp­ráztatod a látók szemeit ? Bűnös vagy, te­hát maradj és vezekelj ! Egyetlen köteles­séged a vezeklés és csakis ez lehet a te megváltásod. — Az én egyetlen kötelességem, megfi­zetni az életnek azt­, amivel adósa marad­tam. Semmi több. — Akkor hát menj és sújtson az egyház átka, azé az egyházé, amelyet most világi hiúságból elhagysz. Menj, menj és tisztítsd meg ezt a szentélyt a te jelenlétedtől. A prior átokra emelte a két karját:

Next