Délmagyarország, 1911. április (2. évfolyam, 75-99. szám)

1911-04-01 / 75. szám

2 igaz, őszinte, tettekben megnyilatkozó hűségétől függ, hogy a magyar nemzet régi rajongó szeretete iránta ismét haj­dani fényében feléledjen. S Buda­pest h­atvanmilliós kölcsöne. A fő­város pénzügyi bizottsága Bódy Tivadar taná­csos elnöklete alatt ma délelőtt ülést tartott, hogy az ülés első pontjául megbeszéljék a hat­vanmilliós kölcsön felvételének módozatait. Bódy tanácsos mindjárt az ülés megnyitásakor bejelentette, hogy olyan okok jöttek közbe, amelyek a kérdésnek a napirendről való levé­telét eredményezik. A kölcsön megbeszélését tehát halas­szák el a következő hétfőre, ápri­lis harmadikára összehívandó ülésig, mert­ a főváros az utolsó percben még rendkívüli aján­latokat kapott. Bódy tanácsos kijelentése sze­rint tehát a főváros előtt nemcsak a Magyar Bank és svájci, meg német bankcsoportjának ajánlata fekszik, hanem újabb ajánlatok is ér­keztek, amelyekkel számolni kell. Biró Henrik bizottsági tag kifogásolja, hogy egy gyűlésen terjesztik elő az összes ajánlatokat, hiszen ha még olyan pénzügyi kapacitások ülnének is együtt, akkor is képtelenség, hogy rögtön át­tekintsék, átlássák és mérlegelni tudják, melyik az előnyösebb, jobb ajánlat. Feleki Béla úr azt proponálja, hogy a jövőben az ülés előtt rész­letesen informálják a bizottság tagjait, milye­nek és miből állanak az ajánlatok. Bódy taná­csos válaszolva a felszólalásokra, kijelentette, hogyha a bizottsági ülésen csak egy tag is akarja, vagy csak egy tag is fölszólal, hogy a kérdés részleteit tanulmányozni akarja, két napra elhalasztják az ülést és azalatt mindenki az összes ajánlatokkal átnézheti. Végül hét­főre halasztották a további tárgyalást. Veszedelemben az európaiak. London­ból jelentik: Egy Tangerből érkezett kábel­telegram szerint Fezben és környékén a helyzet rendkívül komoly. A fővárosban élő összes európaiak a különböző konzulátuso­kon keresnek menedéket. Béke a szentesi görögkeleti egyházban. Szentesről jelentik. A szentesi görögkeleti egy­ház békéje végre helyreáll. Lettes György te­mesvári görögkeleti szerb püspök a karlócai pátriárkával egyetértően, Vidák Simon görög­keleti lelkészt a szentesi görögkeleti magyar jellegű egyháznál viselt adminisztrátori állásá­ DÉLMAGYARO­RSZÁG tól fölmentette és helyette az egyház vezeté­sével Trborovics Petronius dr. a hódmezővásár­helyi lelkészt bízta meg. Vidák lelkész volt az, aki szélsőleg ellentállott, hogy a szentesi görögkeleti egyház magyar liturgiát ne alkal­mazhasson. 1911 április 1 Államosított rendőrség tervezete. — Miskolczy László indokolása. — (Saját tudósítónktól.) Szerdán a vidéki rendőrkapitányoknak egy nagy küldöttsége járt a képviselőházban, hogy átadja Khuen- Héderváry Károly gróf miniszterelnöknek a városi rendőrség államosításáról szóló tör­vénytervezetet, amelynek Miskolczy László budapesti rendőrkapitány a készítője.­­ Ez a törvénytervezet — amelyet különös­képen Tisza István grófnak is átadtak a rendőrkapitányok — ma nyilvánosságra került. A javaslat címe ez : Törvényjavaslat a városi rendőrség államosításáról. (Javaslat és indokolás.) Készítette : Miskolczy László. A javaslat főbb paragrafusai : 1. §. A közbiztonság föntartása a magyar állam területén állami feladatot képez ; gon­dozását és az ezzel kapcsolatos ügyek inté­zését az állam az általa szervezendő és fönn­tartandó államrendőrségi testülettel látja el. Államosított rendőrség egyelőre csak a tör­vényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városokban, valamint azokban a ha­társzéli községekben szervezendő, amelyek a külfölddel élénk összeköttetésben állanak. A városi államrendőrség hatásköre fontos állami érdekekből, a második kikezdésben említett helyek szomszédos községeire is ki­terjesztendő.­­ Ez a szakasz világosan és intézményesen megteremti az egész ország területére kiterjedő államrendőrségi organizációt. A következő szakaszok jelzik a közigazgatási szolgálatban előálló változásokat, a határrendőrség megszün­tetését, az új szervezet hatáskörét és felada­tait, illetékességi fokát, területeit és a hivata­los eljárásának módozatait. Ez a rendkívül érdekes rész, amelyet helyszűke miatt nem közölhetünk, tart egészen és bezárólag a 37. szakaszig. A következő szakasz így szól: 38. §. Rendőrségi ügyekben a belügyminisz­­­térium a legfőbb felügyeleti, ellenőrző és fegyelmi hatóság. Ez a szakasz, amely magában hordja a köz­ponti rendőrigazgatóság csíráját. Hogy ez men­­nyire így igaz, kitűnik az utána következő pa­ragrafusokból, amely első bekezdésében ezeket mondja : 39. §. A városi államrendőrség egységes szervezetet alkot, melynek kötelékében min­den egyes hivatali állás rendszerint csak az intézmény kötelékébe tartozók által tölthető be. Tisztviselői személyzete az előképzettség tekintetéből három csoportra különíttetik, úgymint az intézkedő vagy jogi, a végrehajtó vagy külső szolgálatot teljesítők és a segéd­hivatali tisztviselők csoportjára. Lássuk már most, miként képzeli el a terve­zet azt a belügyminisztériumi főhatóság alatt működő egységes szervezetet? Erre a kérdésre válaszolnak a 45. §. A városi államrendőrség a székhelyé­ről elnevezett rendőrkapitányságokból, a fon­tos állami érdekből a rendőrkapitányságok mellett szervezett kirendeltségekből és őrsök­ből, a Budapesten, Kassán, Debrecenben, Kolozsvár, Győr, Temesvár és Fiuméban szer­vezendő rendőrfőkapitányságokból, továbbá a Budapesten és Kolozsvárott fölállítandó kerü­leti rendőrfőnökségekből áll. 46. §. Rendőrkapitányság minden törvény­hatósági és rendezett tanácsú városban szer­vezendő, ezenkívül csak ott, ahol azt fontos állami érdekek kívánják. Budapesten a rend­őrség szervezeti beosztása, tekintettel a fő­város különleges viszonyaira, az eddigi ma­rad. A külterületi főnökség e helyen a jelen­legi szervezettel hozandó kapcsolatba. Kis- és nagyközségekben, fontos állami érdekek fönforgása esetén kirendeltségek, illetőleg őrségek állítandók föl. Ez a két szakasz dióhéjban előadja az uj ma­gyar rendőrállam szisztémáját, amelyet vidéki városi beosztásával oda fognak kötni a min­denható központhoz Budapesten. Ez a központ pedig a kormány teljes hatalma alatt áll. Természetesen ez a törvénytervezet nem te­kinthető véglegesnek, csak egy szakértő ter­vezete, olyan, mint volt annak idején Demeczky Mihályé a haz új egyetemről. Mindenesetre szóba fog kerülni a Házban is. követünk el, nincsen bocsánat. Oszvald is egy bűn az élet ellen. Nincs a számára bocsánat. Rikácsoljon a napért, az édes-édes életért és haljon meg nyomorultan. Önök azonban megállítanak most engem és kérdeznek, micsoda értelme ennek a ren­geteg betegnek ? Tegnap egy hátgerincsorva­­dásos orvost kisértünk a sírba, aki a föl­oszlás undok kínjai között ölelte magához a tárgyakat, az embereket, akik azután is itt maradnak és köszönte egy fiatal as­­­szonynak a tüzet, a tüzet. Ma egy másik beteget látunk. A tabetikusok kacsázó lépé­seivel megy majd előttünk. Merev pupillával bámul reánk. Püffedt nyelvvel próbál da­dogni s látjuk az utolsó pillanatot is, amely rettenetesebb, mint a halál: azt, mikor a szemünk láttára meghülyül. Találkozunk itt egy iszákossal és ledér leán­nyal is. De ha visszamennék a többi darabba, egy egész sereg ilyen beteget tudnék még fölhajszolni s sorban klinikai cédulákat ragaszthatnék a homlokukra: tabes paralysis prossessiva, moral insanity, neurasthenia, megelomania, delirium tremens, hysteria. Csakugyan jogos a kérdésük. Önök egészséges emberek s önök többségben vannak a nézőtéren. Föl­kiáltanak: kórház. Az orvosok azonban azt mondják: színház, úgy látszik, nekem kell döntenem ebben a perben. A német orvosnak, aki újabban könyvet irt Ibsen betegeiről s kimutatta, hogy a betegek egytől-egyig szimulánsok és komédiásak, mert a tünetek hamisak, nincs igaza. Ezek csak színpadi betegek és a be­tegségük művészi, a betegségük mindig va­lami mást jelent. Szimbólum. Önöknek azon­ban, akik idegszanatóriumról beszélnek, csak félig van igazuk. Vegyék figyelembe, hogy az egész tizenkilencedik század társadalma betegebb volt, mint egy idegszanatórium. Csakugyan sárból és vérből gyúrta Ibsen az embereit. De miből gyúrhatta volna másból ? Egy kórházat vitt a színpadra. De gyakran mondta, „hogy az egész társadalmunk egy kórház. Ő tehát nem panoptikumot csinált sápadt viaszfigurákkal, paralitikus paprikajan­csikkal, nem frivól játékot űzött a betegek­kel, de gyógyította is őket és minket, mint egy orvos. Az ő paradokszalis ősei tagadnak egy régi igazságot s egy újat hirdetnek. Összetörnek egy házasságot, hogy egy jobbat alkossanak; betegek, hogy mi egészségesek legyünk, meghalnak, hogy éljenek. Nóra és Ellida, a tenger asszonya, mind a ketten egy eljövendő istenfrigyről be­szélnek férfi és nő között. Ép igy prédikál életet Solness, a toronyról leugró, nem az életével, de a halálával , és épugy egy uj életet igenelnek a Rosmeshohn hősei, az ön­gyilkos Rosmer és Rebekka — mikor bele­vetik magukat a patakba — nem az életük­kel, de a halálukkal. Pokolba a régi házas­sággal, a régi ambícióval, a régi szerelem­mel. Egy újnak kell jönnie. Ezen a ponton érkeztünk el Ibsen legmélyebb értelmezésé­hez. A mai ember beteg és züllött ; meg kell szűnnie, újjá kell születnie. El kell pusztulnia a mai emberiségnek, a XIX. szá­zad nyavalyásainak, hogy megszülessen az új ember. Az ember egy vázlat, amit ki kell teljesíteni; „der Mentsek ist etwas, das überwinden werden muss“ : „az embert túl kell szárnyalnunk“, mondja Nietzsche, az emberfeletti ember, az isteni ember szár­nyalja túl. Ezzel a szózattal Ibsen a halál prófétájából az élet prófétájává lesz. A Kísértetek­ben is az élet prófétája. Néz­nék csak, az utolsó pillanatban itt is kisüt a nap és kiragyog az optimizmus. Egy élő­halottra süt már, Oszvald sárga arcára, de az mi­egy. Ez az ember a testet öltött ha­zugság volt. A szülei nem szerették egy­mást s neki nem is volt joga élni. Egy ron­csot söpörnek csak ki az életből és a szin­­padról. — Azok azonban, akik itt marad­nak, egy edző igazsággal lesznek gazdagab­bak. Úgy érzem, hogy ez a dráma valami ujjongót és nagyon örvendeteset jelent. Min­den tettünk, amit teszünk, fontos és szent s a hatás még akkor is bele­horgolódik az életbe, mikor mi már régen a sírban va­gyunk. Nem is kell gyilkolnunk, csak egy fanyar igent kimondanunk s egy élet, egy család élete meg van semmisítve. Egyedül vagyunk. Minden ember végzetesen egyedül van, s egyedül kell harcolnunk az igaz­­ságért. Ez az ibseni költészet utolsó szava-

Next