Délmagyarország, 1911. június (2. évfolyam, 124-147. szám)

1911-06-01 / 124. szám

1911 Központi szerkesztőség és Kiadóhivatal Szeged, c=a Korona-utca 15. szám a Budapesti szerkesztőség és kiadóhivatal IV., c=3 Városház-utca 3. szám cs 3 Í­II. évfolyam, 124. szám ? ELŐFIZETÉSI ÁR SZEGEDEN: ELŐFIZETÉSI ÁR VIDÉKEN I egész évre . K 24­— félévre . . . K 12— egész évre . K 28 — félévre . . . R 14 — negyedévre. R 6­— egy hónapra R 2­— negyedévre. R 7­— egy hónapra R 2-40 Egyes szám­ára 10 fillér Egyes szám ára 10 fillér ,, Csütörtök, június 1 TELEFON­ SZÁM: Szerkesztőség 305 r=a Kiadóhivatal 836 Interurbán 835 Budapesti szerkesztőség telefon­száma 128—12 Rósa Izsó. Megtörtént, amit napok óta lázas izgatottsággal várt a város, Szeged első országgyűlési képviselőválasztó kerülete jelöltet kapott, még­pedig olyan jelöltet, akinek neve közbecsülésnek örvend az egész országban, aki minden bizon­nyal küzdelem háborúsága nélkül szerzi meg a győzelem babérját, amelyen rég túl­nőtt és aki mindenkinél nagyobb mél­tósággal és jogosultsággal képviselheti Szeged első kerületét az ország házában. Hosszú purparlék, viták és tanácsko­zások az előzményei annak a ha­tározatnak, amellyel a nemzeti mun­kapárt végrehajtó bizottsága ma úgy döntött, hogy a jelöltséget a párt nagynevű, érdemekben gazdag, közéleti munkásságban fáradhatatlan elnökének, Rósa Izsó dr-nak ajánlja föl. Ha a végrehajtó bizottságon múlott volna, Rósa Izsó minden más kombinációt meg­előzően az egyetlen és kizárólagos jelölt, de ismert szerénysége, amellyel mindig csak a munkát kereste, párt­jának rajongó szeretete, amellyel azt minden rázkódtatástól féltette és őt még képzelgésekre is ragadtatta, ez­­ideig útját állották annak, amit első sorban, legszívesebben óhajtott, sürge­tett a város egész polgársága, hogy ne csak mint elnök, hanem mint or­szággyűlési képviselő is pártjának élére álljon. Hogy Rósa Izsó jelöltsége mennyire a lelkek mélyén élt, mindennél jobban bizonyítja az, hogy a párt vezérei egyetlen jelölt személyében sem tudtak egyhangúlag megállapodni, hogy minden kombináció elejtése után újra és újra az ő személyéhez tértek vissza, hogy Jászai Géza, Gaál Kálmán és Back Bernát sorba kérték, kapacitálták, hogy a jelöltséget elfo­gadja és hogy ehez a kérelemhez a végrehajtó bizottság a legtökéletesebb egyhangúsággal járult. Jobban választani, jobban jelölni nem lehetett. Igaz, hogy az új feladatkörrel a közéleti munkával amúgy is elhal­álozott Rósa Izsó új munkát, új terhet vállal, tehát olyan dicsőség árán, ame­lyen ő rég túlnőtt, új áldozatokat lesz kénytelen hozni. Amikor a város pol­gársága elismerésének, nagyrabecsülé­sének és szeretetének újabb hódolatá­val járul hozzá, azt kéri tőle, hogy vegye kezébe a politikai elvhűség, a liberális hagyományokat öröklő, a nem­zeti munka teljesítésére hivatott munka­párt lobogóját, mert annak küzdelmek nélkül való győzelme egyedül az ő ke­zében biztosított. A munkapárt végrehajtó bizottsága bölcsen döntött. Rósa Izsó nevével a harc tüzébe menni gyönyörűség, győzni mámoros büszkeség. külföldiek vendégjárása. Az idegenforgalom hazánkban egy idő óta feltűnően emelkedik. Nemcsak külföldi turisták és fürdővendégek jön­nek, a múlthoz képest, jelentékeny számmal úgy a fővárosba, mint az ér­dekesebb vidéki perifériákra. Az idegen szaktekintélyek tanulmányútjain való­ságos célponttá lett immár Magyaror­szág. Messze világrészekből, a kelet és dél ekszotikus tájairól, egymást éri ná­lunk a sok kiküldött tudós, ekszpert és hivatalnok, hogy viszonyainkkal meg­ismerkedjenek, intézményeinken okulja­nak. Legújabban egész testületek érkez­nek látogatóba a magyar testvér-korpo­rációkhoz idegenből, ismerkedni és szo­rosabb kapcsolatba, szellemi közösségbe lépni velük. Mióta kitavaszodott, itt láttuk az európai ércművesség leghatalmasab kép­viselőit, minap az olimpiai játékok nem­zetközi vezetőségét; e héten az osztrák vasutasok és hajósok szövetsége, majd a német mezőgazdáké keresett föl; jövő hétre Ausztria kertészei vannak beje­lentve. A közelmúltból friss emlékezet­ben maradt az európai börtönügy és gyermekvédelem kongresszusa, az avia­tika világ­ meetingje, a nemzetközi konyhaművészet kiállítása, a török és bosnyák küldöttség látogatása. Örömmel állapíthatjuk meg e jelek­ből, hogy a külföld erősen kezdi ha­zánkat kultiválni. Nem vagyunk többé az a közömbös földdarab, mely kívül esik a világ szellemi és gazdasági for­galmán. Államiságunkkal és nemzeti kultúrtörekvéseinkkel komoly figyelmet keltettünk világszerte; az emberiség szeme rajtunk van, érdeklődése folyto­nos és egyre növekvő. Mert eredménye­ket produkáltunk, amik az általános kultúra szempontjából is komolyan számba veendők. A külföld e fő véleménye rólunk, bizalma és becsülése irányunkban mél­tán fokozhatja önbizalmunkat, jövőre vonatkozó reménységeinket s leszállítja a pesszimisztikus önbirálat komoly je­lentőségét, melynek saját vérünk szo­kott gáncsoló hangot adni a magyar országgyűlési ellenzék padjain. Hányszor vetették már el ott a sulykot hazafias keserűségükben, de felületes ítélettel, elfogultan az itt folyó munka, elvakultan az elért sikerek irá­nyában. Hányszor jövendölték meg a nemzeti fejlődés különböző állomásain, hogy téves utakon járunk, dolgaink már alapjában elhibázták: erőink fogy­nak, visszafejlődünk és kikerülhetetlen bukás vár reánk. Holott ugyanakkor egy-egy lendületes lépéssel előbbre ju­tottunk s úgy az alap, mint a belőle sarjadzott élet Magyarország javára tel­jesen bevált. Ha máskép lenne, a kül­föld nem törődne így velünk, nem sze­rezhetnénk ott folyvást uj és uj bará­tokat, nem némulnának el vagy szelí­dülnének meg irányunkban ellenségeink. De van egy nagy tanúság még, m­ely az újabb vendégjárásból levonható. Ez a koincidencia az idegenek érdeklődése és belső közállapotaink helyreállt nyu­galma közt. Ameddig nálunk egyik válság a má­sikat érte s viszonyaink konszolidálása megakadt: az ellenzéki politika kurzu­sának végzetes emelkedésekor és érvé­nyesülésének meddő érveiben az idegen elem rokonszenve irántunk a fagypon­tig leszállt. Egy hosszú decennium telt el így, kritikus viszonyok között s a külföld észrevehetőleg elfordult Magyar­­országtól. Jóindulatát az uj rend, an­nak inoffenziv szelleme, a nemzeti munka jegyében való szervezkedése és békés, konciliáns törekvései a Khuen- Héderváry-kabinet kormányzata alatt tudták újra visszahódítani, sőt eddig nem tapasztalt mértékig fölfokozni. Ez üdvös fordulat ime az Ausztria népeihez va­ló viszonyainkat is üdvösen befolyásolja. Az előbbi kurzus, melynek kialakulásában lényeges tényezők köz­jogi harcaink voltak, az osztrák népe­ket szinte elvadította tőlünk. Közel húsz évig tartott ez a kölcsönös áldat­lan távolodás egymástól, aminek ká­rát vallották ők is velünk együtt egye­temben. Fél emberöltő telt el csupa viszály és visszavonás közepett. Ez időn át legközelebbi érdektársainkkal egyetlen szíves szót sem válthattunk , merev és rideg elzárkózásban éltünk kölcsönösen. A feszült helyzet hátrá­nyosan hatott vissza úgy az osztrák,

Next