Délmagyarország, 1911. július (2. évfolyam, 148-172. szám)

1911-07-01 / 148. szám

■ 2 ■ • ­ .1­­ .. ................. került egy szegénységi bizonyítványt kiállítani. Akárhogy vettük, akárhogy akarjuk is kimagyarázni azt a „kellemetlen in­cidenst“, mégis csak erkölcsi pofon „ez Szegednek“. Meglehet ugyan, hogy Szeged meg­érdemelte ezt a pofont, de hol láttuk még, hogy a „pofonra érdemes“ maga vállalkozzék a „sújtó igazságszolgálta­tás“ dicső szerepére ! A véderőjavaslatokból azért mégis törvény lesz, a nemzeti munkapárt sem dől romba e miatt, de mégis feltűnik, hogy Szeged lett az egyetem reményé­vel szegényebb és egy pofonnal gaz­dagabb. Lukács pénzügyminiszter az új párt­­alakulásról­ Lukács László pénzügyminisz­ter a véderőjavaslatok tárgyalásakor a pénz­ügyi bizottságban úgy nyilatkozott, hogy legfőbb ideje, hogy a véderőjavaslatok el­fogadásával ez a kérdés elimináltassék és egy új pártalakulás következzék be. Lukács László nyilatkozatát több lap, különösen a bécsi sajtó úgy kommentálta, mintha Lu­kács László egy új pártalakulást tartana szükségesnek, sőt többen a képviselők kö­zül is így értelmezték a pénzügyminiszter szavait. Egyik újságíró fölkereste Lukács László pénzügyminisztert és megkérdezte, hogy nyilatkozata mikép értelmezendő ? Lukács László a következőket mondta : — Alkalmat fogok keresni, hogy a do­logra a Házban reflektáljak, most csak an­­­nyit mondhatok, hogy a lapok teljesen félre­magyarázták szavaimat. Albánia, autonómiája. Pétervárról jelentik: Nikita montenegrói király követét Mituskovicsot Neratov külügyminiszter ma kihallgatáson fo­gadta. Mituskovics kijelentette, hogy neki az a megbízása, hogy a balkáni béke föntartásá­­ban érdekelt összes hatalmakat fölkérje arra, hogy lépjenek föl nyomatékosan annak az ér­dekében, hogy az albán fölkelés megszűnjön és Albánia egy bizonyos autonómiát kapjon. Véle­ménye szerint egy nemzetközi konferencia út­ján lehetne leginkább elérni azt, hogy Albá­niában a rendes viszonyok helyreálljanak. DÉLMAGYARORSZÁG zött és hegyes tetejükkel a magas fák lomb­jain is felülemelkedtek. André a modern Pa­­lace-hotelben szállott meg. Késő délutánig a szoba megválasztásával, cókmókja rendezé­sével és rövid sétával töltötte el idejét. Az­után a kaszinóba ment kávézni, de alig lé­pett a veranda első lépcsőfokára, mikor a cigányzenekar — mint adott jelt — meg­kezdte a jól ismert, lelkeölő, idegeket rom­boló, utálatos és banális angol dalt. A közön­ség kávéskanalaival lelkesülten verte hozzá a taktust a márványasztalokon és a zenével együtt énekelte a refrént: „Die! Aie! Bourn my, love! Oh, la la!“ André ökölbe szorított kézzel menekült, a feje majd szét­repedt és iszonyú szitkokat szórt a szemtelen cigányok felé. Másnap már egy nyomorult, recsegős sze­kéren egy pirénei faluba menekült, mely ös­­­szesen tizenöt viskóból, a rozoga templom­ból és a korcsmából­ állott, ahol emberemlé­kezet óta még egy turistát sem láttak. Csak a lakosok , a becsületes csempészek cso­portosultak esténkint a korcsma ivójában. A vadregényes hegyoldalon elterülő hely­ség nagyon megnyerte a festő tetszését; itt biztos volt, hogy nem látja a Bouffes rikító plakátjait és nem hallhatja az idegölő banális dalt. Kitünően érezte magát a nyugalmas csendben. Csakhamar megerősödött és elfe­lejtette Párist, a színházat, a hirtelen dívát, a gyalázatos kékvókot, mert mindez nagyon messze esett tőle. Esténkint órahosszat elüldögélt a nyitott ablaknál és bámulta a szomszédos hegycsú­csokon megülepedett örök havat, mely a hold fényében vakítóan világította be a tájat. Az­után átengedte magát ábrándjainak és élvez­te az alvó természet magasztos, békés csend­jét .. . Olykor-olykor a pásztorok hos­­­szára nyújtott hangja, va?Tr egy-egy eltévedt bárányka szomorú mekegése hallatszott, mely a néma csendben százszorosan vissz­hangzott. André úgy érezte magát, mintha újjá­szü­letett volna; őszintén sajnálta művésztársait, akik kénytelenek Páris kőkolosszusai közé temetkezni és nem élvezhetik a természet gyönyöreit, a mélységes csend magasztos­ságát és nélkülözik a feledés ü­dítő forrását. Az ivóban — alatta — hirtelen elült a be­szélgetés zaja. André fölriadt álmodozásá­ból, mert megszokta azt a félhalk zümmö­gést, mely gyakran ringatta boldog álmaiba. Hirtelen egy erős orrhang, tisztán hallha­tóan jelentette: — Angol dal, előadja madame Dina, a Bouffes Parisiennes ünnepelt stárja. Ez már sok! André félőrülten rohant le­felé a rozoga lépcsőkön, föltépte az ivó ajta­ját és megdöbbenve állott meg a küszöbön. A hosszú asztalon egy nagy gramofon ál­lott, mely aznap érkezett és a boldogságtól sugárzó korcsmáros épen akkor mutatta be vendégeinek . . . 1911 július 1 Caillaux kormánya és Magyarország. (Saját tudósítónktól.) Caillaux eddig már három kabinetnek volt tagja, mindig, mint pénzügyminiszter. Sőt ezt a tárcát hajdan az atyja is viselte egy konzervatív minisz­tériumban. Mikor ezt a körülményt egyszer egy ultra-radikális képviselő a szemére ve­tette, Caillaux elmésen válaszolta neki: — Mióta teszik felelőssé a fiút az aty­jáért ? Különben az öreg Caillaux is kitűnő pénz­ügyminiszter volt s a fiatal Caillaux is az, amely körülmény egy másik röpke szóla­mot szült a francia kamarában, hogy t. i. a Caillaux-családban örökletes a finánc­zseni. A Caillaux-kabinet összetétele ugyanazt az irányt mutatja, mint az elődjéé. Monis is a radikális köztársaságiak segítségével kor­mányzott, Caillaux is ezekre támaszkodik. Csak a szociális befolyás csökkent a mos­tani kabinetben, mert Renault, az ő expo­nensük, a minisztériumban nem tartozik e párt vezéreihez. Millerand-t ellenben ki­hagyta Caillaux a kabinetjéből, ami igen je­lentős esemény. Ez alighanem Jaurés kien­gesztelésére történt, mert e két szocialista leader ki nem állhatja egymást. Teljesedett Jaurésnak az az óhaja is, hogy a hadügy­­miniszteri tárcát ne adják tábornoknak, ha­nem ismét polgári kezekben helyezzék el Az új hadügyminiszter Messimy lett, a pénzügyi bizottságban e tárca előadója. Mo­nis bukását tudvalévően Goh­an tábornok okozta, aki katona létére azt a feltűnő ki­jelentést tette a kamarában, hogy nem sza­bad már béke idején egy generalisszimusz kezébe adni a legfőbb katonai hatalmat, mert ez vesz­­­elmessé vállhat az államra. Ezzel a meggondolatlan nyilatkozattal vég­leg lehetetlenné tette magát Goh­an úgy a civilisták, mint a katonák közt. Az új kabinetnek legerősebb egyénisége kétségkívül Delcassé, aki megtartotta egy­előre tengerészügyi tárcáját. Delcassé föl­tétlenül egyike a legnépszerűbb államfér­fiaknak. Ő hozta létre annak idején az en­tente cordiale-t Angliával, amely viszony ma is a francia külügyi politika alapja. Száz­éves vetélkedést szüntetett meg Delcassé azzal, hogy kibékítette a franciákat az an­golokkal. Az igaz, hogy ő tovább akarta fejleszteni ezt a paktumot s elment egész a háború eshetőségéig. Akkor cserbehagyta őt a miniszterelnöke, az azóta elhunyt Rou­­vier, a kamara meg elejtette, de a közvéle­mény csakhamar ismét felszínre hozta Del­­cassét. Ismeretes, hogy a rendíthetetlennek látszó Clemenceau-t mint buktatta meg Delcassé egy felszólalásával. A kamara többszöri sza­vazatával azóta mintegy igazolta Delcassé németellenes politikáját. Ő az akció embere. Ha a támadás terére lép Franciaország a jövőben, kétségkívül Delcassé fogja a kor­mányt átvenni. Addig várakozó állásban ma­rad s a rettenetesen elhanyagolt francia flottát igyekszik újjá teremteni. Enélkül Anglia szemében nem ér Franciaország semmit. Delcassé tehát most is a jövőnek dolgozik. A külügyi tárcát Caillaux kivette Gruppi kezéből, akire most az igazságügyit bízta, amihez ennek több a tehetsége. Cruppi ugyanis hivatásos ügyvéd és pedig nem is az elsők közül való. Azonban igen gazdag ember s a neje a legelső köztársasági sza­lont tartja Párisban. Ez a diplomaták által látogatott szalon adta meg a jogosultságát annak, hogy Monis a Quai d’Orsay-i palo­tába tegye őt. A külügyi tárcát pedig de Selves örö­költe utána, az eddigi Szajna-prefektus. Ez az állás, mely mintegy Páris főpolgár­mesteri hivatala, rendkívül fényes és rep­­rezentacionális. Neki van a legnagyobb fize­tése Franciaországban. A Szajna-prefektus jóval többet húz évenkinti százezer frank­nál. (3 trónol a városházán, melynek dísz­termei valóságos fejedelmi pompával van­nak kiállítva. De Selves az egyetlen szüle­tett és pedig jó pedigréjü nemes ember a kabinetben. A külföldi követek jó fogadásra fognak nála találni. Lesznek dámák a Fau­bourg St. Germain-ből is Madame de Selves szalonjaiban s igy nem kell majd egy uj Rhevenhüller gróf gáncsosko­­dása miatt diplomáciai jegyzéket váltani. A nemrég meghalt osztrák és magyar nagy­követ ugyanis egyszer azt a csípős meg­jegyzést szalasztotta ki a száján, hogy Ma­dame Pichon estéjén az egyedüli nagyvilági asszony Khevenhüller grófné volt! (Svheven­­hüller tudniillik mint máltai lovag sohasem volt nős.) Most még néhány szót Caillaux-ról ha­zánkat illetőleg. Az ő kormányából haszon származhatik reánk financiális téren. Cail­laux ugyanis ösmert magyar barát. Ezelőtt három évvel járt Budapesten s mint akkori pénzügyminiszter, közvetlenül tárgyalt We­­kerlével a magyar kölcsönök­ elhelyezéséről Franciaországban. Ha ő állásában marad vala, akkor nem szorultunk volna a drá­gább német tőkére. Caillaux terjeszteni kívánja a francia pénzügyi összeköttetéseket s a jó magyar tőkeelhelyezést okvetlenül támogatni fogja Párisban.

Next